Készítette: Lovass Noémi Mária dietetikus.  Hiányos, egyoldalú táplálkozás  Bevásárlás  Élelmiszer választás  Ételkészítés  Csökkent koncentráció.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Étrend-kiegészítő vagy gyógyszer? Határterületi termékek elhatárolásának szempontjai Medical Tribune konferencia október 1. Dr.
Advertisements

8. rész. A koleszterin Klikk a folytatáshoz. A koleszterinről sűrűn írnak a sajtóban, gyakran foglalkoznak vele a televízióban is. Nem véletlenül, hiszen.
Környezetszennyezés A mai emberek felelőtlenek. Szennyezik a levegőt, folyókat. Ezért napjainkba sok ezer ember hal meg környezet szennyezéstől.
Bevándorlók társadalmi beilleszkedése európai politika – közép európai valóság Kováts András Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület.
Az étrend-kiegészítők, kozmetikumok forgalmazásának hatósági felügyelete Kereskedők Napja Június 4. Szabó Nikolett Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal.
PUREX Phase-2 Program. REGENER Á L Á S É S A SZERVEZET Ú JRA FORM Á BA HOZ Á SA.
Olaj mint életünk szerves része A napraforgóolaj: a napraforgó növény magjából, hideg vagy meleg eljárással nyert növényi zsiradék Olíva olaj: Legegészségesebb.
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szőke István szakmai igazgató Pécs, január 29. A gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt hatásának.
1/12 © Gács Iván A levegőtisztaság-védelem céljai és eszközei Levegőszennyezés matematikai modellezése Energia és környezet.
TIENS DiCHO Csodás otthon DiCHO termékekkel. DiCHO Di Di – jelentése: csökkentés Cho Cho – jelentése: házimunka A DiCHO tehát a házimunkák könnyed csökkentését.
HUNGARIKUMOK A FOGYASZTÓI KOSÁRBAN (MI LENNE HA?) Seregi J. – Holló G. – Gál I. – Pusztai P. Mosonmagyaróvár, október 5. XXXI. Óvári Tudományos Nap.
MELISSAN kapszula A stressz korunk népbetegsége A stressz fogalma a 30-as években Selye János kutatói munkássága nyomán vált ismertté. Selye azt vetette.
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk… Beszámoló –Mérleg –Eredménykimutatás.
FOGYASZTÓK TÁJÉKOZTATÁSA. Az élelmiszerek csomagolásán, címkéin feltüntetett információkban a magyar fogyasztók hány százaléka bízik mindig, néha, illetve.
A PAPRIKA, MINT NÉPÉLELMEZÉSI CIKK TÁMOP B-14/ „Egészséges alapanyagok – egészséges táplálkozás” mintaprojekt a közétkeztetés minőségi.
Dr. Szűcs Erzsébet Egészségfejlesztési Igazgatóság Igazgató Budapest, szeptember 29. ÚJ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI HÁLÓZATOK KIALAKÍTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE.
Hypertonia Készítette: Keilbach Józsefné, FMISZI Bicske Felhasznált irodalom: Ember I.(szerk.)Népegészségügyi orvostan 140 és/vagy 90 Hgmm-t elérő és az.
Oktatói elvárások, oktatói vélemények a hallgatókról Cserné dr. Adermann Gizella egyetemi docens DUE.
Magyarország gyógyfürd ő i és gazdasági vonzata. Magyarország különösen gazdag gyógyvizekben, termál- és gyógyvíz készletei alapján Európa országai közül.
Dr. Matlák Tímea B. A. Z. Megyei Kórház Intézeti Gyógyszertár Budapest Parenterális Munkacsoport Találkozó.
Környezeti fenntarthatóság. A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG JELENTÉSE A HELYI GYAKORLATBAN Nevelőtestületi ülés,
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk…
Zsírok, olajok Trigliceridek. Trigliceridek (Zsírok, olajok) A természetes zsírok és a nem illó olajok nagy szénatomszámú karbonsavak (zsírsavak) glicerinnel.
Az időskorúak dialíziskezelésének epidemiológiája
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
Dohányzás,nikotin függőség
A Levegő összetétele.
Dobrik-Lupták Sára szeptember 19.
Egészséges táplálkozás
DIGITÁLIS VÁSÁRLÁSOK, GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK
Merre tovább magyar mezőgazdaság?
Gyűjtőköri szabályzat
PÁPA MEGYEI FÓRUM.
A dietetikai tevékenység értékelése fekvőbeteg intézményekben a személyi minimumfeltételek teljesülése tükrében Erdélyi-Sipos Alíz MSc Főtitkár, Magyar.
Becslés gyakorlat november 3.
Az egészséges táplálkozás
Duális képzés a társadalmi felelősségvállalás szemszögéből
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
Költséghatékonyság a vendéglátásban
9. rész. Egészséges táplálkozás 9.2. Ideális testsúly
Káros szenvedélyek A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is,
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Levegőszennyezés matematikai modellezése
Levegőtisztaság-védelem 6. előadás
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZÁMVITEL.
Szervezetfejlesztés II. előadás
Környezetgazdaságtan 1
Halálozás kiemelt halálokok szerint keringési daganatos emésztőszervi külső okok légzőszervi.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Konferenciája
Bevezetés Az ivóvizek minősége törvényileg szabályozott
Innovációs képesség és jólét összefüggései
dr. Jeney László egyetemi adjunktus Európa regionális földrajza
A márkázás Marketing gyakorlat 6..
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Aktív, egészséges életmód alsó tagozatos diákoknak *
Avagy vissza az őskorba!
„ Egy hatékony iskolai egészségnevelési program – az egyik legköltséghatékonyabb beruházás, amit egy nép (állam) csak megtehet annak érdekében, hogy párhuzamosan.
A villamos installáció problémái a tűzvédelem szempontjából
Környezeti Kontrolling
Új pályainformációs eszközök - filmek
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 8
TIENS PROPOLISZ TABLETTA
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
A 2010-es év egy szőlősgazda szemével.
TIENS FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA.
USA mezőgazdasága.
A részekre bontás tilalma és annak gyakorlati alkalmazása
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
A tehetséggondozás kihívásai
Előadás másolata:

Készítette: Lovass Noémi Mária dietetikus

 Hiányos, egyoldalú táplálkozás  Bevásárlás  Élelmiszer választás  Ételkészítés  Csökkent koncentráció  Kevesebb energia, makro és mikro tápanyag súlyveszteség

 Idős korban:  ↓ hormontermelés, alapanyagcsere  Megváltozott íz- és szagérzékelés, étvágy, hiányzó fogazat, rágóizmok sorvadása  Emésztőrendszeri problémák  Nincs szomjúságérzet, test víztartalma redukálódik, romlik a vizelettartási képesség  kiszáradás!  ↓ zsírmentes testtömeg, izomtömeg  D vitamin hiány  Depresszió  Szellemi hanyatlás  Késői stádium Fokozott diszpraxia Ételek, italok önálló elfogyasztásának hiánya Nyelési nehézségek Súlyos alultápláltság Demencia

 Fogfájás, szájüregi gyulladás, szájszárazság  A rágási/nyelési zavarok  Ápoló személy és demens közötti megromlott viszony  Nem kedvelt asztalszomszéd, zavaró zaj  Fájdalom, melyet nem tud kommunikálni  Gyógyszerek mellékhatása  Fáradt és más időpontban van szüksége az étkezésre

 1990 óta  Hiánytáplálkozás rendszeres monitorozása  Idősek számára alultápláltság felmérésére szolgál  Tartalma  táplálkozási; és antropometriai felmérés  páciens szubjektív véleménye egészségi helyzetéről  átfogó állapot felmérés  Pontrendszer alapján 3 csoport  normál (megfelelő) tápláltsági állapotú > 23.5 pont  borderline 17-23,5 pont  Alultáplált <17

Pozitív hatásNegatív hatás  Antioxidánsok  Vitaminok ( E-C, B6, B12, folsav )  Flavonoidok  Telítetlen zsírsavak (Ω3)  Polifenolok  Koffein  Epigallocatechin-3-gallat  Tápanyagok kombinációja  Mediterrán étrend  Adipositas,  BMI érték  Diabetes mellitus (ApoE4- Allel hordozó)  Hypertonia  Emelkedett homocisztein szint  Magas koleszterinszint  Telített zsírok  Nyugati étrend Nyersanyag válogatás Ételkészítési technológia

 Növényi eredetű élelmiszerekben fordulnak elő  Természetes színezőanyagok, íz komponensek, antioxidánsok  Pozitív szerep kognitív funkciók fenntartásában és javításában  Kedvező hatásai:  antioxidáns és/vagy szabadgyök-befogás,  immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatás  véredényrendszer működését, állapotát befolyásoló hatás  A flavonoidokon 13 különböző vegyületcsoportot értünk  Flavanonok, Flavonolok, Flavonok  Antocianidinek bogyós gyümölcsök, körte- és almaféléknél, rebarbara, csonthéjas gyümölcsöknél a héjban halmozódik fel további forrás a retek, lilahagyma, vörösbab, padlizsán, cékla, vöröskáposzta  Flavan-3-olok, katechinek Források: fekete szeder, fekete ribizli, áfonya, barack, szőlő, földieper, zöld és fekete tea, vörösbor, kakaóbab

 Beviteli ajánlás flavonoid ellátáshoz  nyers zöldség, gyümölcs naponta többször  g olajos mag (elsősorban hazai dió) heti 1-2 alkalommal  friss vagy szárított fűszernövények  Napi egy-két csésze jó minőségű zöld vagy fekete tea fogyasztása  Kakaóbab  Gazdag flavonoid forrás  CoCoA 55 Study Kakaó flavonokkal dúsított ital  javult kognitív funkció, enyhe kognitív zavarban szenvedő felnőtteknél 8 hetes fogyasztás  javult teljesítmény egészséges időseknél + csökkent inzulin rezisztencia  Bogyós gyümölcsök  Kísérlet egereken Fekete áfonya és fekete ribiszke extraktum Enyhítette a térbeli munkamemória deficitet az idősebb egerekben Magas flavonoid bevitel Jobb kognitív teljesítmény

 Összefüggés csökkent AD kockázattal  2009 finn tanulmány „CAIDE”  Hosszú távú; több mint 2000 ember  1972, 1977, 1982 és 1987-ben napi kávéfogyasztás  Napi mennyiség osztályzása: alacsony- 0-2 csésze kávé mérsékelt- 3-5 csésze magas- több, mint 5 csésze  1998-ban 1409 résztvevő  61 esetben demens, ebből 48 Alzheimeres  Kávét ivók ritkábban betegedtek meg demenciában  Legmagasabb kockázatcsökkenés mérsékelt mennyiségű kávét fogyasztóknál  Több vizsgálat igazolta a koffein hatását a kognitív képességekre  Neurológiai funkciókra gyakorolt hosszú távú hatásait még vizsgálni kell  Prevenciós lehetőség

 Polifenol tartalom  Katechin (EGCG), Miricetin  A szellemi hanyatlás, illetve a daganatos betegségek kockázatcsökkentésének egyik eszköze  Kutatások  Bázeli Egyetemi Kórház pszichiátriai klinikája  Vizsgálat  12 egészséges férfi: Tejsavó alapú ital zöldtea kivonattal Memória feladatok, kérdőívek MRI felvételek  fokozódott a különböző agykérgi elemek, agyterületek kapcsolata  Nagy-britanniai newcastle-i egyetem kutatói vizsgálata (Scottish Crop Research Institute) Emésztés szimulációja A zöld tea megemésztett összetevői megvédték az egészséges sejteket a káros hatásoktól, a ráksejtek szaporodását lelassították A megemésztett zöld tea vegyületei még hatásosabbak Javult a munkamemória és feladat megoldási teljesítmény Eredmény:

 Mediterrán étrend  1948-as felmérés Kréta szigetén élők között  Az egészséges- prevenciós étrend, illetve szívbarát étrend megfelelője  Az étrend szervezetre gyakorolt hatása: Szív- és érrendszeri megbetegedések Daganatos betegségek Koleszterin szint Testsúly Glükóz anyagcsere  A diéta 3 fő alkotórésze B vitaminok és folsav Antioxidánsok Telítetlen zsírsavak

 Folsav, B12, B6 vitamin hiány  megemelkedett homocisztein szint  neurodegeneratív betegségek  Holland tanulmány  kognitívan egészséges idős emberek megemelkedett homocisztein szinttel  napi 800 mikrog folsav 3 éven keresztül  Eredmény: jobb emlékezőképesség és információ feldolgozás  B6 vitamin (1,5-1,7 mg)  Forrás: máj, hús, tejtermékek, hüvelyesek, élesztő  B12 vitamin (2 mikrog)  Homocisztein metioninná alakítása  Hiány idegrendszeri károsodást okozhat  Csak állati eredetű élelmiszerekben  Folsav (folát ekvivalens 0,200 mg)  Funkciója betöltéséhez B6 és B12 vitamin szükséges  Forrás: máj, leveles zöldségek, gyümölcsök, élesztő

 Szabadgyökök hozzájárulhatnak az idegsejtek sérüléséhez  semlegesítés!  Hatnak az oxidatív stressz ellen  Összefüggés a rossz kognitív teljesítőképesség és a vér alacsony C-vitamin és béta-karotin tartalma között  Antioxidáns hatással bír  Tokoferolok ( γ, δ ) Pl.: növényi olajok, zöld növények  Karotinoidok Pl.: likopin (paradicsom), alfa és béta karotin (sárgarépa)  Aszkorbinsav  citrusfélék  Flavonoidok (A legtöbb flavonoid antioxidáns vitaminokkal (A-, C-, E-vitamin) együttesen fejti ki hatását, azok hatását erősíti)

 Kettős kötések a szénláncban  Egyszeresen telítetlen (MUFA) ω9 – olajsav Forrás: olívaolaj, kukorica és diófélék olaja  Többszörösen telítetlen (PUFA) ω6 – linolsav, γ- linolénsav, arachidonsav Forrás: napraforgó, szója, kukorica és repceolaj ω3 – α-linolénsav, EPA, DHA Forrás: tengeri halak, lenmagolaj  DHA  Antiinflammatorikus és antioxidatív tulajdonság  Kedvezőbb neurogenezis  Alzheimer demenseknél lecsökken  Magasabb omega3 zsírsav plazmaszint  alacsonyabb demencia rizikó  Vizsgálatok ellentmondásosak…

Mediterrán étrendNyugati étrend  Telítetlen zsírsavban gazdag  Mérsékelt húsfogyasztás- inkább baromfi  Zsírszegény tejtermékek  Bőséges zöldség-, gyümölcsfogyasztás  Teljes kiőrlésű gabona, durum tészta  Mérsékelt alkoholfogyasztás- vörösbor!  Zöldfűszerek  Magasabb halfogyasztás  Rendszeres testmozgás egészséges életmód  Magas transz-, és telített zsír bevitel  Vörös hús és hentesáru  Magasabb zsírtartalmú tejtermékek  Mérsékelt rost bevitel  Finomított gabona  Magas só fogyasztás  Alacsony halfogyasztás  Hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek  Gyorséttermi ételek  Testmozgás hiánya

 Zöldségek, gyümölcsök  mikrotápanyagok, rost, antioxidáns  Durum tészta  rost, vércukorszint, koleszterin  Sovány húsok, hal  vas, B12 vitamin, esszenciális zsírsav, APOE epslion4  Olívaolaj  telítetlen zsírsav, védő hatás, antioxidáns, sokoldalú felhasználás  Vörösbor  polifenol, kis mennyiség- jó minőség!  Zöldfűszerek  emésztés serkentő, antibakteriális, C vitamin Alkotórészek kombinációja !!!

 Párolás- kevés zsiradék, pároló betét  Zsírszegény sütési módok Pl.: alufólia, sütőzacskó, teflon edény  Sűrítés  Habarás- tejföl helyettesítése  Rántás- diétás  Változatos nyersanyag felhasználás  Megfelelő edények 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet Diétás szakács

 4 adag zöldség /gyümölcs  legalább 1 adag nyers formában /nap  3 adag gabona alapú élelmiszer  legalább 1 adag teljes kiőrlésű  Só bevitel  5g/fő/nap  0,5 l tej vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék /nap  Tíz élelmezési nap átlagában a hozzáadott cukortartalom a napi összes energiamennyiség legfeljebb 8%-át teheti ki  Hal legalább 1 alkalommal / 10 nap  Teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer- legalább 10 alkalommal /10 nap  Bő zsiradékban sült étel  legfeljebb egy alkalommal /10 nap  Nem alkalmazhatók:  sótartalmú ételpor és leveskocka, sótartalmú ételízesítő krémeket  30%-nál magasabb zsírtartalmú hús  alkoholt tartalmazó élelmiszer  szénsavas vagy cukrozott üdítő, szörp  édesség önállóan ebédként

 Kellemes, nyugodt légkör  Napi ritmus  Színes edények  Bevonás az asztal megterítésébe  Erőteljes fűszerezés  Élénk színek, eltérő hőmérséklet, textúra  Fingerfood  Jól megfogható  Könnyen rágható  Gyorsan ehető  Megfelelő hőmérsékletű  Figyelmeztetés folyadékpótlásra  Nyelési nehézség- csőrös pohár

Fingerfood Dysphagie- becher