Egészségügyi alapellátás a helyi önkormányzatok tükrében

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Advertisements

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
A pártfogó felügyelet lényege A pártfogó felügyelet a bűncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük.
Tatabánya, EHÖSZ konferencia október 24.
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
AKTUÁLIS FELADATOK A TANÜGYIGAZGATÁSBAN
Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
Szatmári Többcélú Kistérség Társulás
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Egészségügy Betegjogok.
A környezetvédelem intézményrendszere
Közigazgatási alapismeretek
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
Munkavédelmi előírások rendszere
Állam munkavédelmi feladatai
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Polgári védelmi kötelezettség, mentesség
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.
Az orvos szabálysértési felelőssége
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
MUNKÁLTATÓ ÉS AZ ÜZEMI TANÁCS KAPCSOLATA (Mt. 267.§)
A szociális és gyermekjóléti feladatellátás kistérségi működtetése központi szemszögből Kecskemét június 10.
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
1 A évi kistérségi közszolgáltatás-szervezés és ellátás Budaörs Kistérség Többcélú Társulása január 30.
Konszolidációs törvény a megyei intézmények
A fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg ellátás tekintetében.
J OGSZABÁLY VÁLTOZÁSOK G YVT. ÉS A C SALÁDTÁMOGATÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI HATÁLYOS :  Családi pótlék – nevelési – iskoláztatási támogatás.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
A komplex rehabilitáció a kárfelelősség tükrében
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
Adatvédelmi alapelvek
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Egészségügyi alapellátás a helyi önkormányzatok tükrében
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Jegyzői értekezlet szeptember 8.. Jegyzői értekezlet 2011 szeptember 8. Helyi lakásfenntartási támogatás Jogalkotási kötelezettség: Szoc tv. 38.
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
Munkaerő-kölcsönzés A munkaerő-kölcsönzés különös szabályai.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
A jogszabályi környezet változása Tájékoztató a BMK, BNE szakmai fórumán október 30. Óváry István OKM Közművelődési Főosztály szakmai főtanácsadó.
A betegellátás keretei és rendszere
Magyarország egészségügyi ellátórendszere
Regionális üzleti trendek A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg január 27. Regionális üzleti trendek A tantárgy.
Az adatvédelem szabályozása
KÖZPONTI MUNKAHELYMEGŐRZŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER (1991. IV. tv. Flt; 6/1996. MÜM rendelet; 1/2009. MAT határozat) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális.
Családtámogató ellátások
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
1 A Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ Munkaerőpiaci képzés.
§ Törvényen kívül és belül §. Atipikus foglalkoztatás az Mt-ben Az atipikus foglalkoztatási formákat az Mt. „A munkaviszony egyes típusaira vonatkozó.
Önkormányzat és állam.
A közigazgatási eljárás II.
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

Egészségügyi alapellátás a helyi önkormányzatok tükrében

Ötv. 8. § (4) A települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészségügyi alapellátásról. Az Mhötv. 13. § (1) A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások biztosítása.

Eütv. 152. § (1) A települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik: a) a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, b) a fogorvosi alapellátásról, c) az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról, d) a védőnői ellátásról, e) az iskola-egészségügyi ellátásról.

Az alapellátás Eütv. 88. § (1) A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt alapellátás célja a) az ellátott lakosságra vonatkozó, a 79. § szerinti megelőző tevékenység; b) az egyén ba) egészségi állapotának figyelemmel kísérése, valamint egészségügyi felvilágosítása és nevelése, bb) külön jogszabályban meghatározott kompetencia keretében történő gyógykezelése, gondozása és rehabilitációja az adott diagnosztikus és terápiás háttér mellett, bc) szakorvoshoz történő irányítása a betegség megállapítása, kezelési terv készítése vagy terápiás ellátás céljából, bd) gyógykezelése, házi ápolása és rehabilitációja a kezelőorvos által javasolt terápiás terv alapján; c) szükség esetén a bb) és a bd) alpontban foglaltaknak a beteg otthonában történő ellátása, illetőleg a beteg otthonában végzendő szakorvosi konzílium kérése.

Helyi önkormányzat: Meghatározza az orvosi, gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői körzeteket, Közalkalmazotti jogviszonyt létesít és tart fenn, illetve polgári jogi szerződést köt a feladat ellátójával, Más helyi önkormányzattal társulási megállapodást köt a feladat ellátására.

Az Eütv. 152. § (2) A települési önkormányzat képviselő-testülete - a kormányrendelet szerinti praxiskezelő által megadott szempontokat figyelembe véve - megállapítja és kialakítja az egészségügyi alapellátások körzeteit. Több településre is kiterjedő ellátás esetén a körzet székhelyét az érintett települési önkormányzatok egyetértésben állapítják meg.

Öotv. 2. § (2) A praxisjog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység - törvényben meghatározott kivétellel - csak a települési önkormányzat rendeletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható.

Az egészségügyi államigazgatási szerv egészségügyi igazgatási és koordinációs feladatai körében: a) javaslatot tesz az egészségügyi ellátás javítását szolgáló szervezeti, szervezési intézkedésekre; b) felügyeli az egészségügyi intézmények működésére vonatkozó szabályok érvényesülését, és szakmai felügyeletet gyakorol az egészségügyi szolgáltatók és a lakossági gyógyszerellátást nyújtók tevékenysége felett; c) szakmai javaslatot tesz egészségügyi intézmények létesítése, fejlesztése, megszüntetése kérdésében a tulajdonos, illetőleg a finanszírozó számára; d) véleményezi az egészségügyi intézmények szervezetével és feladatával kapcsolatos módosító elképzeléseket;

A szakmai kamara: a) véleményezési jogot gyakorol aa) az egészségügyi dolgozók szakmai tevékenységét, anyagi helyzetét közvetlenül befolyásoló, illetőleg valamennyi, az egészségügyet egyéb módon érintő jogszabály megalkotásánál, ab) az egészségügyi tevékenység szervezeti vagy működési rendjét érintő állami, egészségbiztosítási, helyi önkormányzati döntések meghozatalánál, ad) a helyi önkormányzatok területi ellátási felelősségébe tartozó feladatokat ellátó egészségügyi szolgáltatók és a helyi önkormányzat közötti, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló külön törvény szerinti, egészségügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések tervezete tekintetében;

Amennyiben az iskolai védőnői feladatok ellátása teljes munkaidejű iskolavédőnő foglalkoztatásával nem biztosított, akkor a területi védőnő az oktatási intézményben is ellátja a védőnői feladatot. A védőnői körzet kialakításánál figyelembe kell venni a település szerkezetét, a lakosság összetételét, egészségi állapotát, szociális helyzetét és az ellátandó gondozottak számát, továbbá a (2) bekezdés szerinti esetben az ellátandó oktatási intézmények számát és típusát is, valamint mindezekre vonatkozóan a szakmai felügyelet véleményét.

16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 13/D. § (1) Az orvosválasztás elősegítése céljából a települési önkormányzat jegyzője közszemlére teszi az orvosi körzetek területi elhelyezkedését, valamint a körzetek lakosságának orvosi alapellátását végző háziorvosok nevét és képesítési adatait. A háziorvosi körzeteket érintő változásokat - ideértve a háziorvos helyettesítését, illetve a személyében bekövetkezett változást - a közszemlére tétel során folyamatosan aktualizálni kell.

Öotv. 2/B. § (1) A praxisjoggal rendelkező háziorvos és az adott praxisjoggal érintett települési önkormányzat közötti feladat-ellátási szerződés legalább az alábbiakat tartalmazza: a) a felek megnevezése, a személyes ellátásra kötelezett orvos megnevezésével, b) a praxisjoggal érintett körzet meghatározása, c) a felek kötelezettségeinek meghatározása, ideértve a települési önkormányzatnak a fenntartáshoz történő hozzájárulására vonatkozó szabályokat, d) a rendelési idő meghatározása, e) az ügyeletben történő részvételre vonatkozó rendelkezések, f) a helyettesítésre vonatkozó rendelkezések, g) az ellátás nyújtásában részt vevő egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó rendelkezések, h) a szerződés időtartama, i) a felmondásra vonatkozó rendelkezések, j) a kártérítésre, kártalanításra vonatkozó rendelkezések.

(2) A feladat-ellátási szerződés legrövidebb időtartama 5 év. (4) A feladat-ellátási szerződésben hat hónapnál rövidebb felmondási idő nem határozható meg. (5) A körzetmódosítás miatt bekövetkezett, a háziorvost ért kár esetén a települési önkormányzat kártalanítási kötelezettséggel tartozik, amelynek megállapításánál figyelembe kell venni a háziorvosi szolgáltató által a finanszírozása keretében kapott egy éves összeget.

Ttv. 7. § (1) A képviselő-testület megállapodhat más képviselő-testülettel abban, hogy annak szerve, intézménye, más szervezete meghatározott feladatot, hatáskört, szolgáltatást ellát a megbízó önkormányzat számára. (2) A megállapodás tartalmazza: a) a megbízó és a megbízott nevét, székhelyét; b) azt a feladatot, hatáskört, szolgáltatást, melyet a megbízott ellát, illetőleg nyújt; c) a megbízás időtartamát; d) a megbízás teljesítésének feltételeit, a díját, a költségeket, ezek elszámolásának és ellenőrzésének a módját; e) a megbízás díjának nem teljesítése esetén irányadó eljárást (a társulás döntésétől függően a fizetési kötelezettséget nem teljesítő önkormányzatok ellen felhatalmazással történő beszedési megbízás alkalmazását), f) államigazgatási feladat- és hatáskör ellátása esetén a hatáskör címzettjének rendelkezését a kiadmányozásról; g) azt, amiben a képviselő-testületek megállapodtak.

Ttv. 8. § (1) Két vagy több képviselő-testület megállapodhat intézmény vagy más szervezet közös fenntartásában, egyes alapítói jogok közös gyakorlásában, munkavállaló közös foglalkoztatásában azzal, hogy a közös fenntartással, illetve a közös foglalkoztatással kapcsolatos feladat- és hatásköröket a megállapodásban meghatározott képviselő-testület, illetve annak szerve gyakorolja.

a) a társulás nevét, székhelyét; (4) A megállapodás tartalmazza: a) a társulás nevét, székhelyét; b) a társulás tagjainak és a közös feladat- és hatáskör gyakorlásával megbízott nevét, székhelyét; c) a társulás által ellátott feladatot, hatáskört, szolgáltatást, a közösen fenntartott intézmény vagy más szervezet megnevezését; d) a megállapodás időtartamát; e) a költségek viselésének arányát és teljesítésének feltételeit; f) az önkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén irányadó eljárást (a társulás döntésétől függően a fizetési kötelezettséget nem teljesítő önkormányzatok ellen felhatalmazással történő beszedési megbízás alkalmazását), g) a társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapodás felmondásának részletes szabályait, az elszámolás rendjét a társulás megszűnése esetén; h) a társulás ellenőrzésének rendjét; i) államigazgatási feladat- és hatáskör ellátása esetén a hatáskör címzettjének rendelkezését a kiadmányozásról; j) a társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételeit; k) intézmény, más szervezet közös fenntartására vonatkozó részletes rendelkezéseket; l) azt, amiben a képviselő-testületek megállapodtak.

Mhötv.87. § A helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre.

93. § A társulási megállapodás tartalmazza: 1. a társulás nevét, székhelyét; 2. a társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét; 3. a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát; 4. a társulás által ellátott feladat- és hatásköröket; 5. a társulás döntéshozó szervét, döntéshozó szervének tagjait megillető szavazatarányt; 6. a döntéshozatalának módját, a minősített döntéshozatal eseteit; 7. a közös fenntartású intézmények megnevezését; 8. a társulás fenntartásával, működtetésével kapcsolatosan az egyes képviselő-testületek pénzügyi hozzájárulásának mértékét, teljesítésének módját; 9. a társulás tagjai által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén irányadó eljárást (a társulás döntésétől függően a társulás tagjai részéről a pénzforgalmi szolgáltatójuknak adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát, amely alapján a társulás beszedési megbízást nyújthat be a pénzforgalmi szolgáltatóhoz);

10. a társulás vagyonát és a vagyonátadás feltételeit, a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlásának rendjét; 11. intézmény közös alapítása esetén az alapítói jogok gyakorlására vonatkozó részletes rendelkezéseket; 12. a társulás általános rendjétől eltérő (nem minden tag részére, vagy a tag által saját intézménye útján más tagok részére történő) feladatellátás módját; 13. a társulás szolgáltatásai igénybevételének a társulás által meghatározott feltételeit; 14. a társulás működéséről évente legalább egy alkalommal történő beszámolás kötelezettségét; 15. a társulás működésének ellenőrzési rendjét; 16. a megállapodás módosításának feltételeit; 17. a társulásból történő kiválás és kizárás feltételeit; 18. a társulás megszűnése esetén a tagok egymással való elszámolásának kötelezettségét, módját; 19. azt, amiben a képviselő-testületek megállapodtak.

Felhasznált jogszabályok jegyzéke és alkalmazott rövidítések: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. - Ötv. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. – Mhötv. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. – Eütv. Önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. tv. – Öotv. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. tv. Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. tv. A területi védőnői tevékenységről szóló 49/2004. (V.21.) ESZCSM. r. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. tv. végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV.29.) Mt. r. A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. – Ttv.

Köszönöm a figyelmet!