BŰN és BŰNHŐDÉS CSONGRÁD

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

A kiáltó világ.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Feltehetek egy kérdést?
Hol a résem Miért jó nekem odaállni?
Hogyan formál át Isten az igehirdetésen keresztül?
A házasság még nem a mennyország
Folyamodjatok az Úrhoz,
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Bibliaismereti alapok
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Jézus te vagy minden álmom
Lelkésztestületi ülés Ramocsaháza, március 27.
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Úton böjtben.
BÖJT 2014.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Koinónia a gyakorlatban
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
ISTEN hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Készítette: Jon A. Palmer
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Isten munkája - Isten felkentje
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
Isten hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
1 Továbblépés - Az üzenet.
Isten mondta.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Ki hittel a drága keresztre tekint, Szíve rögtön az üdvre lel itt
Folyamodjatok az Úrhoz,
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
János 3.16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Isten akarata szerint élni ma
Mi romlott el? Dr Daniel Duda Missziókonferencia Augusztus 15.
Törvény alatti állapot:
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
Miért olyan fontos a hit?
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Isten lakhelye.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
„47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való
Előadás másolata:

BŰN és BŰNHŐDÉS CSONGRÁD Csemegi Károly Könyvtár (Szentháromság tér 12.) 2009. április 11 (szombat) 17 óra Bibliai előadás

BŰN = TÖRVÉNYSZEGÉS  / KI ALKOTJA A TÖRVÉNYT? / I.BŰN 1.) ~ FOGALMA BŰN = TÖRVÉNYSZEGÉS  / KI ALKOTJA A TÖRVÉNYT? / a.)Emberi meghatározás (szubjektív!) Az egyén dönti el (New Age) <--> Nincs erkölcsi alapja A mindenkori hatalom dönti el  kiszámíthatatlan (állandóan változik)  emberi jellem, államhatalmi struktúrák… igazságtalan (nem egységes)  javak elosztása, halálbüntetés, eutanázia, azonos neműek házassága… tragédiákhoz vezet  önbíráskodás, háborúk, éhínségek…

b.) Biblia tanítása Csak Isten határozhatja meg Tökéletes (hibátlan törvényeket alkot) Zsid 5,9 Tiszta (erkölcsi alapja van hozzá) Luk 1,49 Mindenható (mindenkori hatalom) Jel 16,7 Örökkévaló (kiszámítható) Zsid 13,8 ; Jak 1,17b Igazságos (mindenkire vonatkozik) Ján 14,6 Oltalmaz (védelmünket szolgálja)  közlekedés - KRESZ

2.) ~ EREDETE a.) Szellemi lények (angyalok) teremtése  szolgáló lelkek Lucifer  Oltalmazó kérub (Ezékiel 28, 12-17) Mihály  Izráelért áll (Dániel 12,1) Gábriel  Isten előtt áll (Lukács 1,19) Lucifer lázadása és levettetése  (Jelenések 12, 7-12) Ismeret  Felfuvalkodás  Kívánság  Lázadás 1Kor 8,1 Péld 18,12 ; 16,18 Jak 1,13-15 2Pét 1,3-4

b.) Földi (ember) világ teremtése 1Mózes 1 Hazugság  Kívánság  Törvényszegés  Ismeret „…olyanok lesztek…” „…kívánatos az a fa a bölcsességért…” „…arról az egyről ne egyél…” „…megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei…” Eredendő bűn  Minden emberre elhatott (Róm 5,12) „Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.”  Bűnben születünk (Zsolt 51,7) „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”  Nincs aki jót cselekedne (Zsolt 53,4 ; Róm 3,10-12) „Mindnyájan elhajlottak, és valamennyien megromlottak, nincsen a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.”

II.BŰNHŐDÉS 3.) ~ KÖVETKEZMÉNYE a.) Az ember Istentől való elszakadása = szellemi halál A bűn ismerete A halál törvényének az uralkodása (könny, fájdalom, kiáltás, halál, gyász…) b.) A teremtett világ megromlása („rabság és rothadandóság alatt.) (Róm 8,21-22) Állatvilág megvadulása (tápláléklánc) Növényvilág elvadulása („bogáncskórót teremjen…”)

4. ~ BÜNTETÉSE Örök kárhozat (Istentől való örök elszakítottság) A büntetés helye a pokol („És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, homártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.” Lk 16,24 „A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.” Mk 9,44 „És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.” Jel 20,10 „És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.” Jel 20,15 „Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.” Mt 25,41

III. A MEGOLDÁS ÉLNI ISTEN FELKÍNÁLT KEGYELMÉVEL És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Ézs 53,5 Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. 2Kor 5,21

IV.MIT TEHETSZ? a.) Valld meg bűneidet! Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. 1Ján 1,9 b.) Köszönd meg az Úr Jézus helyettes áldozatát! Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Róm 10,9 c.) Higgy az Úr Jézus Krisztusban! Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ján 3,16 A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. Ján 3,36a

Minden tettünknek van következménye? a.) Örökkévalóságra nézve Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! Préd 12,1 Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Mát 5,28  tekintet (gondolat) A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna ő benne. 1Ján 3,15 A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.

b.) Földi életre nézve Megnyomoríthat: „És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez- é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” Ján 9,2 „Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Zsolt 32,3 „Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek. 3Ján 1,2

Mit tegyek, ha nem tudok magamnak megbocsátani? Ha a tökéletes Isten megbocsátott neked Jézus Krisztus kifolyt vérére tekintve, akkor nem lehetsz szűkkeblűbb mint Ő.

Jó cselekedetekkel "kiválthatjuk" vétkeinket? Nem! Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Ef 2,9 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Zsid 9,22

Hol van itt az igazság, ha az első bűneset miatt kell szenvedni? Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. Jer 3,39 Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele. Jer 31,30

Akkor is aratnom kell, amit vetettem, ha megbántam a bűneimet? Örökkévalóságban nem: Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. 1Ján 1,9 Földi értelemben igen: Dávid bűnének következményei (gyermek meghalt, fegyver a házában…)