Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A mennyei világ lelki áldásai 1. rész

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A mennyei világ lelki áldásai 1. rész"— Előadás másolata:

1 A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Efézus 1: 3-10

2 A mennyei világ lelki áldásai

3 A mennyei világ lelki áldásai
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 1az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Efézus 1:3-10)

4 A mennyei világ lelki áldásai
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.” (Efézus 1:3) Megáldott – (eldöntött dolog – készen van) Földi áldások (mindenki részesülhet bennük)

5 Földi áldások

6 A mennyei világ lelki áldásai
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.” (Efézus 1:3) Megáldott – (eldöntött dolog – készen van) Földi áldások (mindenki részesülhet bennük) „…hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Máté 5:45) - Mennyei lelki áldások (csak a Krisztusban hívők)

7 A mennyei világ lelki áldásai

8 1/1. áldás: Kiválasztottság Jézusban
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Efézus 1:4) Eleve elrendelés? – (rég eldőlt ki üdvözül, mindegy mit teszünk) „És így folytatta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.” (János 6: 65) „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2 Péter 3:9) Az Őbenne lét, a Krisztushoz tartozás a kiválasztottság kritériuma – senki Krisztus nélkül, mindenki Krisztussal Szent és fedhetetlen – a bűn megfosztott ezektől

9 1/2. áldás: Fiává fogad Jézusban
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Efézus 1: 5-6) Ez is előre eltervezett A kapcsolat jellege, minősége a hangsúlyos (Atya-Fiú) Helyreállítja a bűn előtti állapotot (szent és fedhetetlen)

10 2/1.áldás: Megvált Jézus vérével
„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk,…” (Efézus 1: 7a) Az isteni oldal A kapcsolat helyreállítása, a bűn kiiktatása a képből Isten fizette meg a helyreállítás árát

11 2/2: Megbocsát Jézusra tekintettel
„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.” (Efézus 1: 7-8) Az emberi oldal „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9) Kegyelme gazdagságából kapjuk ezt az AJÁNDÉKOT

12 2/2: Megbocsát Jézusra tekintettel

13 2/2: Megbocsát Jézusra tekintettel
„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.” (Efézus 1: 7-8) Az emberi oldal „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9) Kegyelme gazdagságából kapjuk ezt az AJÁNDÉKOT „Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul.” (Róma 4:4-5) Kinek tartozik az Isten? – nem jutalom, bér, ellentételezés

14 2/3: Krisztusban megismerteti akaratát
„…amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Efézus 1:8-10) Bőségesen kiáradt ránk a bölcsesség és az értelem „Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt.” (1 Korinthus 3: 18-19) „Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?” (1 Korinthsus 1:20c)

15 2/3: Krisztusban megismerteti akaratát
- az idők teljességének rendje (misztikus) „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Galata 4:4) „Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Efézus 1: 10)

16 2/3: Krisztusban megismerteti akaratát

17 A mennyei világ lelki áldásai
Kiválasztott Jézusban Fiává fogad Jézusban Megvált Jézus vére által Megbocsát Jézusra tekintettel Krisztusban megismerteti velünk akaratát Bölcsességet és értelmet ad, szentté és fedhetetlenné tesz


Letölteni ppt "A mennyei világ lelki áldásai 1. rész"

Hasonló előadás


Google Hirdetések