Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Törvény alatti állapot:

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Törvény alatti állapot:"— Előadás másolata:

1 www.szeretet.extra.hu Törvény, Kegyelem

2 Törvény alatti állapot:
Isten igazsága nélkül mi mindnyájan a törvény alatt lévő állapotban vagyunk. Róm 3:23 „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” A törvény kárhozatra ítélt bennünket. „mert a bűn ismerete a törvény által van” Róm 3:20 „a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná, hogy ne kívánd” Róm 7:7b A törvény alatt lévők esetében tehát a törvény éppen a bűnre mutat rá, és azt akarja megítélni. Akinek az életében fel tud mutatni akár csak egy bűnt is, azok ítélet alatt vannak. Pállal együtt leszögezhetjük: „a törvénynek cselekvéséből egy test sem igazul meg”. Róm 3:20

3 Tükörként rámutat valós állapotunkra, és a Szent Szellem késztetésére, menekülünk a szabadulás egyetlen forrásához, Jézushoz. (Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett a törvény. Gal 3:24) „Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága” Róm 3:21 Megjelent Törvény nélkül Mindenkié lehet János 3:16

4 Vajon az, hogy Krisztus törvény nélkül jelent meg (Róm 3:21), azt jelenti, hogy többé már nem érvényes a törvény? - „Szeress, és tégy amit akarsz!?” Más tartalom, amely a szövegkörnyezet-ben érthető csak meg: Minden ember Isten ítélőszéke elé fog kerülni; majd láttuk a 20. verset; és ezt követi a 21. vers. Istennek igazsága: Jézus Krisztusban való hit által (Ján 3:16)

5 Róm 6:14 „Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.” Pál kérdése: Róm 6:15 Vétkezzünk?- Távol legyen! A törvény olyan szent, mint maga Isten. Az ember nem képes a törvényt a maga erejéből megtartani. Így Istennel ellentétben áll a természeténél (bűn) fogva. Isten azonban az Ő Fiában felajánlotta nekünk a törvény tökéletes igazságát. Ha szívünket megnyitjuk, akkor bennünk lakozik az Ő teljes egész élete, szeretete, amely átalakít, átformál a saját képmására. EZÁLTAL NYERJÜK EL A MEGIGAZULÁST, MELYET A TÖRVÉNY MEGKÖVETEL – ISTEN AJÁNDÉKA!

6 ÖSSZEGZÉS: Miért annyira lényeges, hogy nem a törvény alatt, hanem kegyelemben élünk?
Isten már nem úgy viszonyul hozzánk, mint az Ószövetség idején. Az ÓSZ-i időkben a törvény szigorú betartása kötelező volt, de mivel ez lehetetlen volt, megjelent az áldozati rendszer (kegyelem). A kegyelem idején Isten egyetlen áldozatra tekint: Krisztuséra. A törvény tökéletes betöltője bennünk él!

7 Mi van akkor a törvénnyel?
Róm 7:12 „A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó.” Alapvetően nem a törvénnyel van baj. A törvénynek a bűn megítélésén túl különleges szerepe van: Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett a törvény. Gal 3:24 A gond az, ha elhisszük azt a hazugságot, hogy a törvény szigorú megtartása tesz minket Isten előtt elfogadhatóvá.

8 A döntéseimet, hétköznapjaimat nem a külső törvények szabályozzák, hanem a bennem lakó Krisztus, aki a törvényt betöltötte. Róm 7:6 Nem is szabad visszatérnem a törvények általi Isten előtt való megfeleléshez. A Galata levélben több figyelmeztetés is van erre. Alapvető mozgatórugója az, hogy Krisztus megtett mindent: ezt elfogadjam, megnyugodjak benne, és egy Isten előtt biztos és megingathatatlan pozícióban éljem az életem.


Letölteni ppt "Törvény alatti állapot:"

Hasonló előadás


Google Hirdetések