Államháztartási számviteli változások

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
Advertisements

(Rendező, „átfordító” mérleg) 2013.
Pénzintézeti cash-flowk
Cash flow A vállalat működése, befektetései és pénzügyi tevékenysége által genarált pénzáramlásokat tartalmazó kimutatás. Az eredménykimutatásban és a.
1 Nem fizethető ki az osztalék előleg devizában,
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Kreditpontokkal kapcsolatos tájékoztatás
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
Változások a Számvitelben
Az államháztartás új számviteli rendszere
Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
Szakemberek – Szakértők melyikből – mennyit ? XII. FOE Szakmai Napok Balatonalmádi 2012.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Készítette: Matukovics Gábor,1 Honlap:
Az IKSZT címbirtokos szervezetek működtetési kötelezettségeiről VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Budinszki István szeptember.
A projektek megvalósítása I.
Elkülönített állami pénzalapok
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
A január 1-től életbe lépett adó- és járulék változások. Az alkalmi munkavállalás április 1-től életbe lépő változásai március 29. Készítette:
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
Áfa Várható változások 2012  Közhatalmi tevékenység fogalma  ig: feltétel az, hogy a tevékenység során az államigazgatási jogkörben.
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
Mérlegvalódiság és reális értékelés 2009-ben. A valódiság elvének érvényesítése az államháztartási folyamatokban A következő év (évek) tervezésénél Önkormányzati.
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
Dr. Pintérné Csermák Jolán, szakértő, bejegyzett könyvvizsgáló
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
Az ÁFA törvény módosulásának következményei a programra „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” című 2002/2003. évi területfejlesztési Phare program.
2014. Január 1-jétől várható számviteli változások
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
1 Változások az önkormányzatok évi tervezésének, gazdálkodásának szabályozásában.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
A VÁLLALKOZÁSOK VAGYONA
2014. november Rendek Tímea
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY évi C. törvény
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Beszámoló készítés és a KGR űrlapok összefüggései
A Bit módosítása évi LXXXVI. tv június január január 1.
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar
Ha külföldi pénzértékre szóló beruházáshoz, vagyoni értékű joghoz kapcsolódó hitel-, vagy devizakötvény-kibocsátásból származó tartozásunk van. Továbbá.
Számviteli törvényváltozások évi várható változások (1/4) USA $-ban könyvvezetés, USA $-ban könyvvezetés, ( vállalkozó döntését Számviteli Politikájában.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Készítette: Szűcs Krisztina.
Költségvetési szervezetek évi beszámolója. Vonatkozó jogszabályok: (1/2) évi XXXVIII. törvény az államháztartásról - 292/2009. (XII. 19.)
1 Számvitel- pénzkezelés, vagyon elszámolás 2 Bevezetés Számviteli törvény változásai Indoka.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Az államháztartási számvitel évi változása.
Egyházak számvitele Horányi Márton. 296/2013. Korm. rendelet évi CCVI. tv Törvényi háttér:
Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése
Az államháztartás számvitelének aktualitásai, változásai 2017-től
SZÁMVITEL.
A SZÁMVITELRŐL SZÓLÓ ÉVI C. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI
SZÁMVITEL.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Megjelent a végrehajtási rendelet!
ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY évi C. törvény
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
Előadás másolata:

Államháztartási számviteli változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Államháztartási számviteli változások 2009.

Az Szt. módosítása Az Áhsz.-ben átvételre került: Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Szt. módosítása Az Áhsz.-ben átvételre került: Készpénz napi záró állományának havi átlaga  eltéréssel Vagyoni értékű jogokkal kapcsolatos pontosítás Könyvviteli szolgáltatást végzőkkel kap-csolatos módosítások Bizonylatokkal kapcsolatos pontosítások

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Az Szt-ben: A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény miatt törvényben kell szabályozni a nyilvántartásban kezelt adatokat, illetve ezen adatok nyilvánosságát  korábban 93/2002. Korm. rendeletben volt Szt. 151. § (8)-(9)-(10)

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Az Szt-ben: Az Illeték tv módosított előírásai miatt, ha hatósági eljárásért vagy szolgáltatásért díjat kell fizetni, nem elegendő az Ill. tv. általános felhatalmazása, az adott ágazati törvény felhatalmazása is szükséges. A könyvviteli szolgáltatást végzők, valamint a továbbképzésükben közreműködő szervezetek nyilvántartásba vételi eljárásának igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 21/2002. (V.30.) PM rendelet  helyette 39/2008. PM (XII.31)

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Szt-ben: A nyilvántartásba vételi eljárásért, valamint az akkreditációs eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A továbbképzést a miniszter által akkreditált szervezet végezheti.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 2009. évi LVI. Tv 234. §-235. § 2009. évi LXXVII. Tv 181-183. § Hatályos 2009. október 1-től 151. §, 151/A-151/B. §

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 151. § (1) A vállalkozó a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításával, vezetésével a) olyan természetes személyt köteles megbízni, illetve ezen feladatok végzésére alkalmazni, aki okleveles könyvvizsgálói képesítéssel vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel, illetve az engedélyezés szempontjából mérlegképes könyvelői képesítéssel egyenértékű képesítéssel (ez utóbbiak a továbbiakban együtt: mérlegképes könyvelői képesítés) és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel rendelkezik, vagy aki a 152/B. § szerinti bejelentést tett, vagy b) olyan számviteli szolgáltatást nyújtó társaságot köteles megbízni, amelynek a feladat irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével megbízott tagja, alkalmazottja megfelel az a) pontban meghatározott követelményeknek.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedéllyel rendelkezőkről nyilvántartást kell vezetni. A mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezők, továbbá az okleveles könyvvizsgálói képesítéssel rendelkező nem kamarai tagok nyilvántartását a PM, az aktív és tagságát szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartását a Magyar Könyvvizsgálói Kamara vezeti. A könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedély megadásával egyidejűleg a nyilvántartásba vételt végző szervezet hivatalból igazolványt állít ki. Szt. 151. § (3)

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A nyilvántartás vezetésének célja annak hiteles dokumentálása, hogy a könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosult természetes személy rendelkezik a tevékenység végzéséhez jogszabályban előírt ismeretekkel és szakmai gyakorlattal. A nyilvántartásban szereplő természetes személyek nyilvános adatainak, az azokban bekövetkező változásoknak a közzététele az ellenőrzés lehetőségének megteremtését, illetve az időszerű tájékoztatást szolgálja. Szt. 151. § (3)

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások külön kormányrendelet intézkedik. [Szt. 151. § (4)] 93/2002. Korm. rendelet a könyvviteli szolgáltatási tevékenysége engedélyezéséről és az engedély visszavonásáról, a könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosultak nyilvántartásba vételéről és a nyilvántartásból való törléséről, valamint a 152/B. § szerinti bejelentésről és a határon átnyúló könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről és a nyilvántartásból való törléséről, a nyilvántartásba vételt végző szervezet kijelöléséről, a szervezettel szembeni követelményekről, a kötelező szakmai továbbképzésről és a továbbképzés szervezésére és lebonyolítására jelentkező szervezetek akkreditációs eljárásáról

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A nyilvántartásba történő felvétel adatai [Szt. 151. § (5)] Törlés a nyilvántartásból [Szt. 151. § (6), (13)] Újbóli kérelem [Szt. 151. § (7)] A nyilvántartás kötelező és önkéntes tartalma [Szt. 151. § (8)-(9)] A nyilvántartás nyilvánossága [Szt. 151. § (10)-(11)] Szakmai és vizsgakövetelmények külön kormányrendeletben kerülnek szabályozásra [Szt. 151. § (12)]

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Szt. 151. § (14) A szolgáltatási tevékenység megkezdé-sének és folytatásának általános szabálya-iról szóló törvénytől eltérően, ha a nyilvántartásba vételt végző szervezet az engedély megadásáról a rá irányadó ügyintézési határidőn belül nem hozott határozatot, akkor a kérelmező tevékeny-ségét nem kezdheti meg, illetve nem folytathatja, és a Ket. a hatóság mulasztá-sára vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 152. § (1) A könyvviteli szolgáltatást végzők kötelesek a már megszerzett ismereteket naprakészen tartani, fejleszteni, a változásokból eredő követelményekkel összhangba hozni. Ennek érdekében kötelesek szakmai továbbképzésen részt venni. (2) Az (1) bekezdés szerinti továbbképzés tematikáját, időtartamát - a szakmai szervezetek és az Országos Számviteli Bizottság bevonásával - a miniszter határozza meg. (3) Az (1) bekezdés szerinti továbbképzést a miniszter által akkreditált szervezet végezheti.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 152/A. § A 151. § szerinti engedélyezési eljárásért, valamint a 152. § (3) bekezdése szerinti akkreditációs eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 152/B. § (1) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező természetes személy szolgáltató a Magyar Köztársaság területén a 151. § (1) bekezdése szerinti könyvviteli szolgáltatás határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására irányuló szándékát köteles - a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezéseire is figyelemmel - a nyilvántartásba vételt végző szervezetnek bejelenteni. A nyilvántartásba vételt végző szervezet a könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosult bejelentést tevőt nyilvántartásba veszi.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások 152/B. § (2) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező könyvviteli szolgáltatásnyújtó szervezet határon átnyúló szolgáltatási tevékenysége keretében a 151. § (1) bekezdése szerinti könyvviteli szolgáltatást akkor folytathat, ha a feladat irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével megbízott tagja, alkalmazottja teljesítette az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségét.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosításai Változás a mérlegképes könyvelői szakképesítés megszerzésének feltételeiben Mérlegképes szakképesítéssel egyenértékű képesítések elismerése megszűnik korábbi jogszabályi előírások alapján a nyilvántartásba felvételt nyerhettek azok is, akik nem rendelkeztek mérlegképes könyvelői szakképesítéssel, de felsőfokú végzettségük és szakmai gyakorlatuk alapján a nyilvántartásba vétele szempontjából oklevelük a mérlegképes könyvelői szakképesítéssel egyenértékűnek számított. pl. Felsőfokú államháztartási/költségvetési szakképesítés Korábbi egyetemi, főiskolai diplomák elfogadása

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosításai Változás a mérlegképes könyvelői szakképesítés megszerzésének feltételeiben Megfelelő átmeneti idő biztosításával – megszüntetésre kerül az egyenértékűség vizsgálata, a nyilvántartásba vételnél csak a mérlegképes könyvelői szakképesítéssel rendelkezőket lehet figyelembe venni. Az átmeneti idő 2013-ig tart.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosításai Az adminisztráció egyszerűsítése az „egyablakos ügyintézés” kialakítása a nyilvántartásba felvételét kérő a regisztrációhoz szükséges hatósági erkölcsi bizonyítvány beszerzését is kérheti. ÚJ melléklet: Adatlap, mellyel kérelmezhető a nyilvántartásba történő felvétel, a nyilvántartásban szereplők teljesíthetik az adataikban bekövetkezett változás(ok) bejelentési kötelezettségét, továbbá az igazolvány pótlása, cseréje, illetve a nyilvántartásból való törlés.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosításai Az adminisztráció egyszerűsítése a nyilvántartásba történő felvétel kérelmezésekor a jövőben nem szükséges az oklevél hiteles másolatát benyújtani 1058/2008. (IX. 9.) Korm. határozatban elrendelt elektronikus ügyintézés kialakítása a 2009. tavaszi módosítása tartalmazta! 74/2009. (IV.08.) Korm. Rendelet 2009. október 1-től hatályos az előírása

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosítása Az okleveles könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezőt vállalkozási szakterület megjelölésével kell a nyilvántartásba felvenni. Amennyiben más szakterület(ek)en legalább hároméves szakmai gyakorlatot igazol, úgy azon szakterület megjelölésével is regisztrálható. A továbbképzési kötelezettség teljesíthető az adott továbbképzési évben a szakmai továbbképzésben közreműködő oktatók felkészítésén való részvétel igazolásával is.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet módosításai PM Szakértői Bizottság létrehozása a kimentésre vonatkozó igazolás véleménye-zésére. A kimentés akkor támogatható, ha a kimentését kérő az érintett továbbképzési időszakban a kimentésre okot adó körülmény felmerülését követően nem nyújt(ott) könyvviteli szolgáltatást.

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások módosítás a kötelező továbbképzés rendszerében Eddig: adott év IV. 1-től köv. év III. 31-ig 2008-tól adott év IV. 1-től XII. 31-ig

A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A mérlegképes könyvelőkre vonatkozó változások A pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet  új rendelet A mérlegképes könyvelői szakképesítés rendjét, az egymásra épülő szakok megszerzésének feltételeit tartalmazza Adótanácsadó [1. melléklet] Az államháztartási szakügyintéző [2. melléklet] Adóigazgatási szakügyintéző Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző A mérlegképes könyvelő [8. melléklet] Az okleveles pénzügyi revizor[11. melléklet] A pénzügyi és számviteli szakellenőr [12. melléklet] A pénzügyi-számviteli ügyintéző [13. melléklet] A valutapénztáros és valutaügyintéző és kifizetőhelyi pénztáros részszakképesítés [18. melléklet] Emiatt a mérlegképesekre vonatkozóan kikerül a 93/2002. Korm. rendeletből

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában Ámr. 17-18. § gazdasági szervezet Feladatainál változás a pénzügyi számviteli feladatok ellátása vagy a költségvetési szerv saját maga, vagy más költségvetési szerv által végezhető el Szolgáltatás megrendelés lehetősége kikerült az Ámr.-ből: 18. § (3) Ámr. 69. §-a alapján 2010-től az Ámr. 17. §-ának (4) Gazdasági szervezettel az önállóan működő költségvetési szerv nem rendelkezik, az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv jogszabály, vagy az irányító szerv döntése alapján rendelkezhet. A gazdasági szervezet jogi személyiséggel nem ruház-ható fel.

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában Ámr. 18/A. § gazdasági vezető Feladatai Jogai Kötelezettségei Ámr. 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető Érvényesítést, illetve utalványozás ellenjegyzését végző személy

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető pénzügyi, gazdasági szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy felsőfokú iskolai végzettséggel és emellett legalább államháztartási (költségvetési) mérlegképes könyvelői képesítéssel, vagy külön jogszabályban meghatározott, államháztartási ismereteket tanúsító képesítéssel kell rendelkeznie Valamint vagy a könyvvizsgálói, vagy a mérlegképes nyilvántartásban kell szerepelni és tevékenység ellátására jogosító engedéllyel kell rendelkezni

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető Ámr. 18/A. § (1): a költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági, ezen belül különösen tervezési, végrehajtási, beszámolási, könyvvezetési, meghatározott ellenőrzési feladatainak ellátásáért felelős személy. Ezek a könyvviteli szolgáltatási feladatok

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosítása 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó szemé-lyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető mentesítési lehetőségei Amennyiben a könyvviteli szolgáltatási felada-tokat a gazdasági vezető irányítása alá tartozó, a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátásáért felelős személy látja el,  irányítja ezen feladatokat az Szt. alapján Munkaköri leírásában rögzítve van akkor ennek a személynek kell rendelkeznie a számviteli képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel, ekkor a gazdasági vezetőnek szakirányú végzettség esetén a képesítéssel és tevékenységi engedéllyel nem kell rendelkeznie.

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosítása 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető mentesítési lehetőségei A községi, nagyközségi önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetében a gazdasági vezetőnél  nem kötelező „mérlegképes” végzettség és tevékenységi engedély átmenetileg!! az Ámr. 18/B. §-ának (4) bekezdése 2011. december 31-én hatályát veszti  2012-től általános előírás mindenkire

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Gazdasági vezető mentesítési lehetőségei Általában a képesítési előírások alól akkor adható a kinevezéskor (megbízáskor) felmentés, ha az adott személy költségvetési szervnél legalább 5 éves gazdasági vezetői gyakorlattal rendelkezik, és a megfelelő végzettség megszerzéséhez a tanulmányait már megkezdte.

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Az Ámr. 18/B. §-ában foglaltakat a 2011. január 1-jét követően történő kinevezéseknél (megbízásoknál) kell alkalmazni azzal, hogy 2010. december 31-ig az Ámr. 2008. december 31-én hatályos 18. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alkalmazandók.

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Az Ámr. 2008. december 31-én hatályos 18. § (4) Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv gazdasági vezetőjének szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy felsőfokú iskolai végzettséggel és emellett legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel vagy ezzel egyenértékű képesítéssel kell rendelkeznie. Ez utóbbiaknak szerepelniük kell a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (3)-(5) bekezdése szerinti nyilvántartás valamelyikében, és rendelkezniük kell ennek megfelelően a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel (igazolvánnyal).

A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A gazdasági vezetőkre vonatkozó változások Ámr. módosításában 18/B. § pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személyekre vonatkozó követelmények Érvényesítést , illetve utalványozás ellenjegy-zését ellátó személy legalább középfokú iskolai végzettség + pénzügyi-számviteli képesítés

Költségvetési szerv vezetőjének továbbképzése Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Költségvetési szerv vezetőjének továbbképzése Ámr. 145/H. § (1)  2010-től A költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt vezető állású személy – aki nem lehet a költségvetési szerv gazdasági vezetője – kétévente köteles a belső kontroll rendszerek témakörében a pénzügyminiszter által meghatározott továbbképzésen részt venni. A részvételt köteles az irányító szerv vezetője felé az adott év december 31-ig igazolni. Kivéve, akit október 1. után bíznak meg vezetői feladattal.

Az Áhsz. módosítása a 400./2007. (XII.27.) Korm. rendelet Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosítása a 400./2007. (XII.27.) Korm. rendelet 2009-tól hatályba lépő előírásai 2008-as módosítások 65/2008. (III. 29.) Korm. rendelet - vizitdíj megszűntetéséről a 328./2008. (XII.30.) Korm. rendelet 2008-re még alkalmazandó előírásai, 2009-tól hatályba lépő előírásai, 2010-tól hatályba lépő előírásai MK. 191. szám

Az Áhsz. módosítása 2008-as módosítások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosítása 2008-as módosítások a 328./2008. (XII.30.) Korm. rendelet 2010-tól hatályba lépő előírások 240/2003. (XII.30.) Korm. rendelet (Kszr.) nemzetgazdasági elszámolásokra számlakeret módosítására vonatkozó előírásai KGR-ben való alkalmazásához igazodik!! Áhsz. nemzetgazdasági elszámolásokra számlakeret módosítására vonatkozó előírásai Teljesítménykimutatás tábla elkészítése 73., 76. 78., illetve a 993., 996, 998. számlák alkalmazása

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXII. Tv. MK. 174. szám A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi LXXV. Törvény MK. 167. szám

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv Útmutató a státusztörvény végrehaj-tásához Önkormányzatoknak Központi költségvetési szerveknek

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet (Ámr.) módosításai, MK. 169. szám 279/2008. (XI.28.): szakfeladatrend változással kapcsolatos új előírások MK. 174. szám 288/2008. (XII.8.) MK. 191. szám 327/2008. (XII.30.) A törzskönyvi nyilvántartásról szóló … PM rendelet

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka PM honlapján 2009-től az új államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8008/2008. (HÉ.51) PM tájékoztató (XII.19.) Az új szakfeladatok tartalmi meghatározásáról szóló 5/2009. (III.27.) PM tájékoztató

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény Az EU támogatási rendeletek, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 65/2008. (III. 29.) Korm. Rendelet Az állami vagyonról szóló2007. évi CVI. törvény az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet módosítása (a továbbiakban: Vtr.)

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka A 2118/2006. (VI. 30.) kormányha-tározat, és annak 2255/2006. (XII. 25.) számú módosításának hatása 2009-2010-re Az államháztartási reform kiemelten fontos része a költségvetés tervezés, a költségvetés végrehajtás, valamint a költségvetési beszámolás reformja, mely magában foglalja az államháztartás információs rendszerének az átalakítását is. KGR

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR - Központi Gazdálkodási Rendszer A KGR projekt 2008-2010-ben az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Elektronikus közigazgatás operatív programja (EKOP) keretében.

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR - Központi Gazdálkodási Rendszer jelenleg működő, többségében elavult kincstári informatikai rendszerek kiváltása Központosított, on-line, integrált rendszer kerül bevezetésre a Kincstárban és az intézményrendszerben, támogatja a Kincstár és a központi költségvetési szervek elektronikus adatkapcsolatát

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR projekt almoduljai: Központi Tervezési Rendszer (KTR) K11 Előirányzat Gazdálkodási Modul (EGM), Kötelezettségvállalás Nyilvántartási Modul (KTM),

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR projekt almoduljai: Banki Számlavezető Modul (BSZM), Elektronikus Számla Befogadó és Prezentációs Modul (EBPM), Likviditás-Menedzselési Modul (LMM),

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR projekt almoduljai: Információ-szolgáltató és Kiértékelő Modul (ISZM/VIR), Bevallásokat, Teljesítéseket Ellenőrző Modul (BTM) Intézményi és nemzetgazdasági Könyvvezetési Rendszer (IKM)

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR projekt almoduljai: Intézményi és nemzetgazdasági Könyvvezetési Rendszer (IKM) a központi költségvetési szervek, illetve nemzetgazdasági elszámolások integrált informatikai rendszerének kialakítását és egységesítését célozza meg. bevezetése során az intézmények szakmai és gazdálkodási kompetenciái változat-lanok maradnak.

Az Áhsz. módosításának indoka Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának indoka KGR projekt almoduljai: Intézményi és nemzetgazdasági Könyvvezetési Rendszer (IKM) 50 intézmény került kijelölésre. 2009-ben 3 intézménynél indul, 2010-ben 47 intézmény majd fokozatosan kerül bevezetésre a köz-ponti költségvetési alrendszer egészében a lehetőségeknek és igényeknek megfelelően

Az Áhsz. módosításának célja Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. módosításának célja Cél: az államháztartás információs igényének megfelelő adatszolgáltatás biztosítása, mérlegvalódiság elvének érvényesítése, különböző jogszabályi előírások változása-ihoz igazodó számviteli előírások megjelenítése,

Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Szt. változása Az Áhsz.-ben az Szt. előírásainak alkalmazásával kapcsolatos előírások változása Alkalmazandó előírások (2. §): 14. § (8)-(9);  14. § (8), (11) Pénzkezelési szabályzathoz kapcsolódóan 151. § (3)-(11); 151. § (3)-(13); + 152/A. §; Mérlegképes könyvelők

Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Szt. változása Az Áhsz.-ben az Szt. előírásainak alkalmazásával kapcsolatos előírások változása Az Szt. eltéréssel alkalmazandó előírásai (3. §): 14. § (3)-(5), (10);  14. § (3)-(5), (9), (12); Pénzkezelési szabályzathoz kapcsolódóan

Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Szt. változása Az Áhsz.-ben az Szt. előírásainak alkalmazásával kapcsolatos előírások változása Az Szt. nem alkalmazandó előírásai (4. §): 14. § (1)-(2), (6)-(7); 14. § (1)-(2), (6)-(7), (10); 178. § (1) b)-f), (3)-(4) 178. § (1) b)-f), (3)-(5)

Az Áhsz. szöveg pontosításai Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. szöveg pontosításai PM-BM  PM-ÖM Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium alap-, illetve vállalkozási tevékenység  alap-, kiegészítő, kisegítő, illetve vállalkozási tevékenység

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. §-a 7. Jelentős összegű eltérés kiegészült: a devizás tételek év végi értékelésével 2008-ra is 13. Támogatás értékű bevétel/kiadás, továbbadási (lebonyolítási) célú bevétel/kiadás pontosítása Törlésre került: a 14.-15.pont 14. EU integráció fejezeti kezelésű előirányzat 15. Szakmai fejezeti kezelésű előirányzat

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: ha az eszközök, illetve kötelezettségek év végi értékelése során a könyv szerinti érték és a piaci érték közötti különbözet összege meghaladja az államháztartás szervezete számviteli politikájában rögzített mértéket. d) Minden esetben jelentős összegűnek kell tekinteni, ha a külföldi pénzértékre szóló követelés, befektetett pénzügyi eszköz, értékpapír, illetve kötelezettség mérlegfordulónapi értékelésekor a költségvetési év mérlegfordulónapjára vonatkozó - a Tv. 60. §-a szerinti - devizaárfolyamon átszámított forintértéke és az értékelés előtti könyv szerinti értéke közötti különbözet összege meghaladja az értékelés előtti könyv szerinti érték 20%-át vagy a 100 000 forintot.

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: 20% vagy a 100 000 Ft a korlát? Összes devizás eszköz és kötelezettség devizás értékelés megkezdésekor (addig: behajthatatlan, el nem ismert, elengedett követelések, értékvesztések rendezése, stb.) a könyvekben lévő év végi értékek meghatározása  összegzés ez alapján 20% meghatározása, ha ez Kisebb, mint 100eFt, akkor ez az összeg a jelentős Nagyobb, akkor a 100eFt a jelentős összeg

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: Minden tételnél külön-külön meghatározott árfolyamnyereség és árfolyamveszteség  összegzés Az összeg meghaladja-e az előbb megállapított jelentős összeget Ha a megállapított érték nem haladja meg a jelentős összeget Dokumentációt megőrizni, könyvelni nem kell

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: Ha a megállapított érték meghaladja a jelentős összeget Könyvelés Deviza, valuta [328., 329., 312., 319.] költségvetési kiadásként (574. számlán) és bevételként (917. számlán) kell elszámolni  a 2008-ban elszámolt árfolyamnyereség kötele-zettségvállalással terhelt maradvány lesz az Ámr. alapján [Ámr. 66. § (10) d), 67. § (4)]

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: Ha a megállapított érték meghaladja a jelentős összeget Könyvelés Kivétel idegen pénzeszközök év végi árfolyamkülönbözete [támogatási programok közösségi forrásai: 368., illetve a letét:357.] között lévő deviza, azt a 488. számlával szemben kell elszámolni

Az Áhsz. értelmező rendelkezései Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az Áhsz. értelmező rendelkezései Áhsz. 5. § 7. Jelentős összegű eltérés: Ha a megállapított érték meghaladja a jelentős összeget Könyvelés Befejezetlen beruházáshoz, vagyoni értékű joghoz [1*7.] kapcsolódó árfolyamváltozás a bekerülési érték része az Szt. 47. § (4) c) alapján, ha az devizakészlettel nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt árfolyamkülönbözete Egyéb devizás eszközt és kötelezettséget tőkeváltozásként kell elszámolni  41237

A beszámolási kötelezettség előírásainak változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A beszámolási kötelezettség előírásainak változása Központi költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok A 2008. évi költségvetési törvényben az egyes fejezetek fejezeti kezelésű előirányzatainak szerkezeti rendje átalakult. A fejezetek előirányzatain belül a szakmai és az adott fejezetnél tervezett EU-s Inregrációs fejezeti kezelésű előirányzatok között megszűnt az elkülönített rendelkezési, felhasználási jogkör alkalmazása Emiatt változott az Áhsz-ben Áhsz. 5. § 14.-15. pontja Áhsz. 7. § (5), Áhsz. 11. § (3), 13. § (2)

A beszámolási kötelezettség változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A beszámolási kötelezettség változása Elkülönített állami pénzalapoknál, Társadalombiztosítási alrendszer Áht.-ban módosul: az Áht. 57. § (3)-(5), illetve Áht. 86/A. § (2)-(3) 2010-től a beszámoló felülvizsgálata során nem lesz könyvvizsgálati kötelezettség Helyette: Ász módszertanon alapuló ellenőrzés, melynek elvégzésével az Ász könyvvizsgálót bíz meg Először a 2009-es gazdálkodásról kell  költségvetést megalapozó tv. 29. § (6) De ez nem minősül könyvvizsgálatnak

A beszámolási kötelezettség változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A beszámolási kötelezettség változása Az országos kisebbségi önkormányzat 2008-as tevékenységükről elemi költségvetési beszámolókészítési kötelezettség – az önkormányzat elnöke és a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy köteles aláírni zárszámadásához egyszerűsített éves költségvetési beszámoló készítési kötelezettség könyvvizsgálati kötelezettség tárgyévet követő év május 15-éig a közgyűlés elé terjeszteni a tárgyévet követő év június 30-áig kell közzétenni és egyidejűleg az Állami Számvevőszéknek megküldeni

A beszámolási kötelezettség változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A beszámolási kötelezettség változása Átszervezés, megszüntetés Státusz tv. 13. § (6) A megszűnő költségvetési szerv átalakításáról, megszüntetéséről rendelkező jogszabályban (határozatban) megjelölt jogutódja – a megszűnés napjára vonatkozóan – a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló, valamint külön jogszabályok szerinti egyéb dokumentumok elkészítésére kötelezett. Az alapító szerv az átalakító vagy a megszüntető okiratban az eljárás végrehajtásának segítésére a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szervhez átalakítási, illetve megszüntetési biztos rendelhető ki. Részletes szabályozása az Ámr.-ben lesz.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Áhsz. 8. § (13) pontosítása Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv számviteli politikájában dönt arról, hogy annak rendelkezéseit és a kapcsolódó szabályzatokat kiterjeszti a hozzá tartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervekre, részjogkörű költségvetési szervekre, vagy azok – az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság függvényében – önálló számviteli politikát alakítanak ki, és külön szabályzatokat készítenek.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Önköltségszámítási szabályzat Áhsz. 8. § (10) SZJ hivatkozásokat meg kell szüntetni, de a TEÁOR, TESZOR jogszabályi feltüntetése már nem kötelező Amennyiben az államháztartás szervezete humán egészségügyi ellátás körébe tartozó szolgáltatását a tb finanszírozza és ugyanezen szolgáltatásokat rendszeresen nem csak a társadalombiztosítás finanszírozása mellett végzi, az önköltség számítására nem kötelező szabályozást készítenie. Az egyes szolgáltatások önköltsége a társadalombiztosítás által finanszírozott összeggel egyezően is figyelembe vehető.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat Az Szt. 14. §-a kiegészült új (9)-(10) bekezdéssel, melyet az államháztartási gazdálkodási sajátosságok miatt eltéréssel kell alkalmazni  Áhsz. 8. § (22) Art. miatt  megsértését az adóhatósági ellenőrzés szankcionálja Devizás kifizetések szabályozása az Ámr. módosítása miatt is

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat Áhsz. 8. § (22) A Tv. 14. §-ának (8) bekezdése szerinti napi készpénz záró állomány maximális mértékét úgy kell meghatározni, hogy a készpénz napi záró állományának naptári hónaponként számított napi átlaga – kivéve, ha jogszabály eltérően rendelkezik – az államháztartás szervezeténél nem haladhatja meg az adott költségvetési év módosított költségvetési előirányzata főösszegének 1,2%-át, illetve ha az 1,2% nem éri el az 500 000 forintot, akkor az 500 000 forintot.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat előirányzatok főösszegének 1,2%-a, akkor a felsőkorlát Pl. ha a főösszeg: 300 mFt  3,6 mFt 41,7 mFt  500 eFt ha az 1,2% nem éri el az 500 eFt-ot, akkor az 500 eFt Ha a főösszeg 41,7mFt alatt marad, akkor az 500 eFt a felsőkorlát

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat Mivel évközben a költségvetési elői-rányzatok főösszege az előirányzat átadásokkal/átvételekkel, a módosítá-sokkal, a zárolásokkal, illetve a törlésekkel is változhat így szükséges rögzíteni ezen hatások révén bekövetkező korlát módosítása felülvizsgálatának rendjét, felelőseit, az új korlát rögzítésének módját, alkalmazásának kezdő időpontját.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat Számítása: Napi záróállomány Naptári napokra (Szombat és vasárnap!) Akkor is ha nincs mindennap pénztár Ekkor az utolsó pénztári záróállomány kerül beszámításra Korlát képzésénél figyelembe kell venni a részben önállóan gazdálkodót, illetve részjogkörű egységet is, ha ott pénztári kifizetőhely működik, Ide sorolandó a részben önállónak átadott készpénzellátmány is

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat Valamennyi pénzkezelő egységet, ha ott pénztári ki-, vagy befizetőhely működik Természetesen államháztartási körben a kapcsolódó gazdálkodási, illetve szaktör-vények [Mt., közalkalmazotti, köztiszt-viselői törvény, stb.], valamint egyéb rendeletek készpénzforgalomra vonatkozó korlátozó előírásai is betartandók. Központi költségvetési szerv az Ámr. 133. § előírásait is köteles figyelembe venni.

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat letétek készpénz állományának napi záró állományát. külön jogszabály felhatalmazása alapján a kötelezően készpénzben beszedett, majd jogszabályban meghatározott rendszerességgel a nemzetgazdasági számlákra befize-tett közteher bevételekhez kapcso-lódó, intézménynél lévő, még be nem fizetett készpénzt

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Pénzkezelési szabályzat napi készpénz záró állomány maximális mértéke és a készpénz napi záró állományának naptári hónaponként számított napi átlagának nagysága Ha megegyezik  nem lehet napi kiugrás Ha eltér  a kiugrást követően hogyan kerül a hónapon belül biztosításra a havonként meghatározott napi átlag

A számviteli politika változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A számviteli politika változása Értékelési szabályzat 2008 Értékvesztés előírásainak szabályozása Ellenérték nélküli átadások és átvételek szabályozása 2009 Devizás tételek értékelésének módosítása az Áhsz. pontosításai miatt Vagyoni értékű jogok megítélése

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Immateriális javak, tárgyi eszközök Szt. 26. § (3) pontosítja az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogoknál az ingatlanok rendeltetésszerű használatához kapcsolódó – jogszabályban nevesített – hozzájárulásokat, díjak megnevezését. A kapcsolódó jogszabályok időközben – az elnevezés tekintetében – változtak, ezért a jogszabályi előírásokkal összhangban hozzájárulások, díjak jogcímei között definiálásra került a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, villamos energia hálózati csatlakozási díj, gázhálózati csatlakozási díj.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Immateriális javak, tárgyi eszközök A központi költségvetési szerv is köteles lesz eszközeit tagolni eszközeit Forgalomképtelen Korlátozottan forgalomképes Forgalomképes vagyon Kategóriák szerint az MNV Zrt.-vel új típusú vagyonkezelési szerződés megkötését követően. Várható időpontja 2010. [Áhsz. 9. számú melléklet 1/k]

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Immateriális javak, tárgyi eszközök Áhsz. 9. számú melléklet 1/i pont A felújítások, beruházások általános forgalmi adója számlacsoportban [18] kell elszámolni a felhalmozási kiadások előirányzat-csoport kiadásai között tervezett – felújításhoz, beruházáshoz kapcsolódó – egyenes, vagy fordított adózás alá tartozó előzetes általános forgalmi adó kiadásokat. Egyenes adózás alá tartozó felújítások, beruházások esetében a beruházási szállító számlája alapján kell az előzetesen felszámított és fizetendő általános forgalmi adó kiadásokat pénzforgalmi tételként elszámolni.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Immateriális javak, tárgyi eszközök Áhsz. 9. számú melléklet 1/i pont Fordított adózás esetében a beruházási szállító számlája alapján – amely áthárított adót nem tartalmazhat – kiállított belső bizonylat alapján kell pénzforgalom nélküli tételként megjeleníteni a beruházás előzetes beszerzési árba beszámítandó vagy be nem számítandó áfa kiadását, illetve áfa bevételét a 499. Pénzforgalom nélküli költségvetési bevételek és kiadások sajátos elszámolása számlával szemben.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Befektetett pénzügyi eszközök Áhsz. 19. §-ának (3) bekezdése Egyéb tartós részesedésként kell kimutatni a Vtv. által tartós vagy ideiglenes jellegűnek minősített tulajdonrészeket, de központi költségvetési szerv egyéb tartós részesedést csak akkor, ha a Vtv. 29. §-ának (5) bekezdése, illetve külön jogszabály alapján a tulajdonosi jogokat az adott költségvetési szerv gyakorolja.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Készletek Áhsz. 9. számú melléklet 2/a Az államháztartási szervezet a használt és munkahelyen használatban lévő készleteiről csak mennyiségi nyilvántartást köteles vezetni, illetve saját hatáskörben meghatá-rozott módon és időszakonként mennyiségi leltározást köteles végrehajtani.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések Áhsz. 9. számú melléklet 2/c Új tagolás bevezetése ca)-ch) az előírások áttekinthetőbbé tétele érdekében Követelések kimutatása egyenes és fordított adózás alá tartozó ügyletek esetében Devizás követelések elszámolási előírásainak részletes rögzítése

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések Áhsz. 9. számú melléklet 2/c Az egyszerűsített értékelési eljárás alá tartozó követelések értékelési szabályainak kiegészítése a szabálytalan kifizetések, illetve a jogalap nélkül felvett támogatások, ellátások miatti követelések elnevezésének kiegészítése Támogatási program előlege miatti követelés elszámolásának pontosítása Követelések leltározási szabályainak pontosítása

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések cd) Az államháztartás szervezete külföldi pénzértékre szóló követelése forintér-tékét a teljesítés (bekerülés) napján érvényes a Tv. 60. §-a alapján a számviteli politikában választott árfo-lyamon köteles nyilvántartásba venni a tőkeváltozással szemben. választott hitelintézet vételi és eladási árfolya-mának átlagán, MNB által közzétett hivatalos árfolyamon, nem jegyzett valutát, devizát szabadpiaci árfolyamon

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések - cd) alpont Külföldi pénzértékre szóló követelés pénzügyi rendezésekor a pénzügyi teljesítéskor érvényes árfolyam forintértékét kell a megfelelő bevételi jogcímen teljes összegében elszámolni. nem lehet az Szt. előírások szerinti pénzügyi rendezéshez kapcsoló árfolyam nyereséget veszteséget külön bevételként illetve kiadásként elszámolni. Külföldi pénzértékre szóló követelés pénzügyi rendezéséhez kapcsolódó kivezetése során azonban a pénzügyi teljesítéskor érvényes árfolyamtól függetlenül a követelés könyv szerinti (teljesítéskori, illetve az év végi értékeléskor meghatározott árfolyam) forintértékén kerül kivezetésre a tőkeváltozással szemben.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Külföldi pénzértékre szóló követelés Teljesítés - szolgáltatásnyújtás Számla: 1000€ árfolyam 274Ft/€ összeg: 274eFt 1. pénzügyi rendezés – 40% folyt be Pü rendezés árfolyama 272Ft/€ összeg: 272x400=108,8eFt Költségvetési bevételként [91222. számla] Követelés kivezetése a tőkeváltozással szemben árfolyam 274Ft/€ összeg: 274x400=109,6eFt Az év végi értékeléskor meghatározott árfolyam, ha jelentős volt - MNB közép: 278Ft/€ Követelés átértékelése: 278x600=166,8eFt Árfolyamnyereség elszámolása a tőkeváltozással szemben 2. pénzügyi rendezés – fennmaradó 60% rendezése Pü rendezés árfolyama 276Ft/€ összeg: 276x600=165,6eFt árfolyam 278Ft/€ összeg: 278x600=166,8eFt

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések Az egyszerűsített értékelési eljárás alá tartozó követelések értékelési szabályainak kiegészítése Választható értékelési eljárás Pontosítás az egyszerűsített értékelési eljárás alá vont követelésekre tételesen nem kell megállapítani az értékvesztést és annak változásait. Központi adók, illetékek vámok, járulékok, díjak mellett A helyi önkormányzatok helyi adó, illetve adó jellegű követelései esetében is alkalmazható az egyszerűsített értékelési eljárás. Egyéb államháztartási szervezet követelései értékelésére az egyszerűsített értékelési eljárást az adók módjára behajtható köztartozások (pl. díjak, bírságok, jogtalanul igénybe vett támogatások, ellátások stb.) esetében alkalmazható.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések Áhsz. 9. számú melléklet 2/c Támogatási program előlege miatti követelés elszámolásának pontosítása finanszírozó szervezetek mutathatnak ki, amelyek a finanszírozás során előleg típusú támogatásokat, ellátásokat utalnak át a kedvezményezettek részére, Támogatási program kedvezményezettje a kapott támogatási program előlege miatt ilyen követelést nem mutathat ki a könyveiben.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Követelések Áhsz. 9. számú melléklet 2/c Követelések leltározási szabályainak pontosítása Követelések, illetve követelés jellegű tételek esetében nem választható e rendelet 37. § (7) bekezdése.  leltározás 2 évente! A behajthatatlan követelések értékének kivezetését hitelezési veszteségként (az 59. számlacsoport megfelelő számláján történő átvezetéssel) kell elszámolni tőkeváltozásként.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök A devizaszámlák vezetése Áht. 18/C. § (10) változása miatt Kincstári körösök devizáit kötelesek a Kincstárnál elhelyezni, Kivéve ha a Kincstár elnöke engedélyt ad hitelintézeti vezetésre Áhsz. 9. számú melléklet 3/b A 328. számlacsoportban kell megnyitni a kincstári körbe tartozó költségvetési szerveknek a Kincstárnál, illetve a Kincstár elnöke által kapott engedély alapján a hitelintézeteknél vezetett devizaszám-láikat. Elszámolás továbbra is eddigi előírások szerint

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök A devizaszámlák vezetése Ámr. 136. § (4) e): A külön írásbeli rendel-kezésként elkészített utalványon (utalvány-rendeleten) fel kell tüntetni e) a fizetés időpontját, módját, összegét és annak devizanemét; Ámr. 136. § (7) A külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján kell figyelembe venni.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök A devizaszámlák pénzforgalmának elszámolása Deviza (valuta) bekerülési értéke - Szt. 60. § (1) A beszerzéskor, a folyósítás napján az Szt. 60. § (4)-(5) szerinti devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a nyilvántartásba felvenni Hitelintézeti átlagos árfolyamon (vételi+eladási) MNB árfolyamon Nem jegyzett és nem konvertibilis devizák esetében: szabadpiaci árfolyamon Kivéve a forintért vásárolt vásárolt devizát (valutát), amelynél a ténylegesen fizetett forint alapján kell a nyilvántartásba vételi árfolyamot meghatározni.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök Deviza (valuta) bekerülési értéke - Szt. 62. § (4) A beszerzéskori árfolyamon számított forintérték, vagy az átlagos (súlyozott) beszerzési árfolyamon, vagy a FIFO módszer szerinti árfolyamon számított forintérték

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök Deviza (valuta) beérkezése, folyósítása [328., 312.] Költségvetési bevétel, így a maradvány része Kincstári körösöknél, azonban a Kincstárhoz a költségvetési bevételt a kiadás keletkezésekor kell csak bejelenteni, emiatt eltérés keletkezik a 42. űrlap 05. soránál ezen számlákra elszámolt bevétellel.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök Deviza (valuta) átváltása, átvezetése forintszámlára T 3941 – K 328 (329) (könyv szerinti árfolyamon) T 321, 3311 – K 3941 (hitelintézeti, kincstári értesítés szerinti árfolyamon) Ezt követően 3941 számla egyenlege  a két árfolyam közötti eltérést, a pénzügyileg realizált árfolyam-különbözetet mutatja, ha Árfolyamveszteség: 5742: T 5742 – K 3941 Árfolyamnyereség: 9172: T 3941 – K 9172

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök A devizaszámlák pénzforgalmának elszámolása Deviza (valuta) felhasználása devizában A megfelelő kiadás forintosítása a devizaszámla könyv szerinti árfolyamán jelenik meg Ilyenkor nem keletkezhet elkülönített árfolyam-különbözet

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök Idegen pénzeszközök között lévő deviza elszámolása Valamennyi pénzmozgás esetében az ellenszámla: a 488. számla Deviza (valuta) beérkezése Könyvekben forintosítása az általános szabályok szerint

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Idegen pénzeszközök között lévő deviza elszámolása Deviza felhasználása A kiadás elszámolásával egyidejűleg megjeleníteni a költségvetési bevételt A program zárásakor visszautalt pénzt nem kell költségvetési kiadásként és bevételként megjeleníteni Viszont a zárást követően a számlán maradt és az intézményt megillető összeget meg kell jeleníteni költségvetési bevételként Ha devizában kerül a kiadás pénzügyileg rendezésre, akkor a kiadás és a bevétel forintosítása is a devizaszámla nyilvántartási árfolyamán kerül elszámolásra, ekkor nem keletkezhet pénzügyileg realizált árfolyam-különbözet

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Idegen pénzeszközök között lévő deviza elszámolása Deviza felhasználása Ha a kiadás pénzügyileg rendezése forintban történik A szükséges devizát át kell utalni T4888 – K 368 könyv szerinti nyilvántartási árfolyamon Jóváírás a költségvetési bankszámlán, előirányzat-felhasználási keretszámlán ekkor keletkezhet pénzügyileg realizált árfolyam-különbözet, melyet elkülönítve kell megjeleníteni T 321 (3311) – K 4712*, 4722* deviza könyv szerinti árfolyamán számított forintérték T 321 (3311) - K 9172 (a jóváírt összeg és a deviza könyv szerinti árfolyamán forintosított összeg különbsége, ha árfolyamnyereség) Illetve T5742 – K 499 és T 499 - K 4712*, 4722* (a jóváírt összeg és a deviza könyv szerinti árfolyamán forintosított összeg különbsége, ha árfolyamveszteség) A költségvetési kiadás elszámolása

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Pénzeszközök Új célelszámolási számlák kerültek nevesítésre az Ámr.-ben a központi költségvetési szerveknél: ORFK objektív felelősségen alapuló közigazgatási bírság bevétel célelszámolási számla PSZÁF felügyeleti bírság célelszámolási számla

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Aktív pénzügyi elszámolások Pontosítás 9. számú mellékletben Költségvetési átfutó kiadás Az utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadás elszámolásának pontosítása Számlakeret pontosítások 3911. Költségvetési intézményi függő kiadások 3941. Pénz- és bankszámlák közötti átvezetések 3942. Helyiadó-beszedési számlák közötti átvezetések 3986. Cukorágazati hozzájárulás megelőlegezéshez kapcsolódó átfutó kiadások

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Aktív pénzügyi elszámolások Az utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai Az Áhsz. 9. számú melléklet 3/g) alpontja Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán mutatja ki a kedvezményezett államháztartási szervezet - ha támogatási szerződése alapján támogatási program előlegében nem részesülhet - a kifizetett összegből legalább a támogatási szerződés szerint járó központi költségvetési, illetve Eu-s támogatási részt.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Aktív pénzügyi elszámolások Az utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai Az Áhsz. 9. számú melléklet 3/g) alpontja Év közben számvitelpolitikai döntést követően az elszámolások egyszerűsítése érdekében a támogatási cél megvalósítása érdekében kifizetett teljes összeg (saját rész + költségvetési támogatási rész + Eu-s rész) is kimutatható átfutó kiadásként, azonban év végén az elszámolások teljessé tétele érdekében a kifizetett összegekhez tartozó saját rész arányát köteles költségvetési kiadásai közé átvezetni az átfutó kiadások közül.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Aktív pénzügyi elszámolások Az utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai Az Áhsz. 9. számú melléklet 3/g) alpontja Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kiadást nem szerepeltethet a kedvezményezett államháztartási szervezet, ha támogatási előlegből finanszírozza a támogatási cél megvalósítását, kivéve a támogatási program lezárása előtt, ha a finanszírozó szervezettől a támogatási programhoz kifizetett összegekhez már további támogatási előleg nem folyósítható, így az már utólag kerül megtérítésre a program lezárását követően.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Aktív pénzügyi elszámolások Az utólag finanszírozott nemzet-közi támogatási programok átfutó kiadásai Az Áhsz. 9. számú melléklet 3/g) alpontja Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a foglalkoztatás elősegítéséről szóló 1991. évi IV. törvény 43/C. §-ában meghatározott állami pénzalapból finanszírozott támoga-tásokra

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Források – Tartalékok Ámr. 66. § (10) d) alpontja Az előirányzat-maradvány elszámolás során kötelezettség-vállalással terhelt előirányzat-maradványnak tekintendő a deviza és a valuta készlet értékelése során megállapított árfolyamnyereség összege. Ámr. 67. § (4): ezt a maradványt a jóváhagyott pénzmaradványon, előirányzat-maradványon belül tartalékként kell elkülöníteni és évközben csak a pénzügyileg realizált árfolyamváltozások hatásainak ellentételezésére lehet felhasználni.  pénzügyileg realizált árfolyamveszteségek kiadásaként

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Források – Tartalékok Ha a 2008. évi értékelés során a valuta, deviza árfolyamnyereséget kellett elszámolni a 917. számlára A beszámolóban ez a pénzmaradványt, előirányzat–maradványt növeli Beszámolóban a 4211, illetve a 426 számla összegében mutatjuk ki Év eleji rendező tétel: átvezetésük a 4212, illetve a 424 megfelelő alszámláira [421211, 42411] Előirányzat tervezése: kiadási oldalon tartalékként 5924, illetve 9811 Év közben, ha a devizás kiadásnál realizált árfolyamveszteség keletkezik, csak akkor lehet az 5924-ről a megfelelő és hiányzó előirányzatot átcsoportosítani, teljesíteni a megfelelő kiadási jogcímet és a maradvány felhasználást is rögzíteni.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Források – Tartalékok A számlacsoport számláit évszámmal ellátva kell vezetni és el kell különíteni a működési és a felhalmozási célú költségvetési maradványokat, melyet analitikus nyilvántartással kell alátámasztani. 42121. Költségvetési működési célú pénzmaradvány 42122. Költségvetési felhalmozási célú pénzmaradvány 4241. Működési célú előirányzat-maradvány számla 4242. Felhalmozási célú előirányzat-maradvány számla

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Források – Kötelezettségek Az Áhsz. 9. számú melléklet 4/d) alpontja A külföldi pénzértékre szóló kötelezettségek elszámolása részletesebb lett

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Devizás kötelezettségek elszámolása A külföldi pénzértékre szóló kötelezettségeket az államháztartás szervezetének a könyveiben forintra átszámított értékben kell kimutatnia. Külföldi pénzértékre szóló hitelt, kapott kölcsönt, kibocsátott kötvényt a folyósítás napján kell elszámolni költségvetési, illetve finanszírozási bevételként, majd ezt követően a külföldi pénzértékre szóló kötelezettség forintértékét a teljesítés napján érvényes, a Tv. 60. §-a alapján a számviteli politikában választott árfolyamon kell nyilvántartásba venni a tőkeváltozással szemben. választott hitelintézet vételi és eladási árfolyamának átlagán, MNB által közzétett hivatalos árfolyamon, (nem jegyzett valutát, devizát szabadpiaci árfolyamon)

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Devizás kötelezettségek elszámolása Külföldi pénzértékre szóló hitel, kapott kölcsön, kibocsátott kötvény, ha devizaszámlán kerül elhelyezésre, akkor a devizában folyósított (bankszámlakivonat szerinti) összeg a pénzügyi teljesítés napján érvényes (a Tv. 60. §-a alapján a számviteli politikában választott módszer szerint számított) árfolyamon kerül kimutatásra.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása A devizás kötelezettségek elszámolása Külföldi pénzértékre szóló hitel, kapott kölcsön, kibocsátott kötvény átszámítása forintra, ha forintszámlán kerül elhelyezésre, akkor a devizában folyósított összeg a pénzügyi teljesítés napján érvényes deviza vételi árfolyamán (számlakivonat szerint) kerül kimutatásra.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása A devizás kötelezettségek elszámolása Külföldi pénzértékre szóló kötvénykibocsátás esetében a kötvény névértékét kell kimutatni kötelezettségként a befolyt ellenértéktől függetlenül, emiatt a kötvény névértéke és a befolyt ellenérték különbségét a költségvetési, illetve finanszírozási bevétel megjelenítése nélkül kell tőkeváltozással szemben a befolyt ellenérték árfolyamán forintra átszámítani és elszámolni.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása A devizás kötelezettségek elszámolása Külföldi pénzértékre szóló kötelezettség pénzügyi rendezésekor a pénzügyi teljesítéskor érvényes árfolyam forintértékét kell a megfelelő kiadási jogcímen teljes összegében elszámolni. Külföldi pénzértékre szóló kötelezettség pénzügyi rendezéséhez kapcsolódó kivezetés során a pénzügyi teljesítéskor érvényes árfolyamtól függetlenül a kötelezettség könyv szerinti (teljesítéskori, illetve az év végi értékeléskor meghatározott árfolyam) forintértékén kerül kivezetésre a tőkeváltozással szemben.

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Külföldi pénzértékre szóló szállítói kötelezettség Teljesítés – szolgáltatás vásárlás Számla: 1000€ árfolyam 274Ft/€ összeg: 274eFt 1. pénzügyi rendezés – 40% kerül kifizetésre Pü rendezés árfolyama 272Ft/€ összeg: 272x400=108,8eFt Költségvetési kiadásként [55*2. számla] Kötelezettség kivezetése a tőkeváltozással szemben árfolyam 274Ft/€ összeg: 274x400=109,6eFt Az év végi értékeléskor meghatározott árfolyam, ha jelentős volt - MNB közép: 278Ft/€ Kötelezettség átértékelése: 278x600=166,8eFt Árfolyamveszteség elszámolása a tőkeváltozással szemben 2. pénzügyi rendezés – fennmaradó 60% rendezése Pü rendezés árfolyama 276Ft/€ összeg: 276x600=165,6eFt árfolyam 278Ft/€ összeg: 278x600=166,8eFt

Mérlegtételek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Mérlegtételek változása Források – Kötelezettségek Passzív pénzügyi elszámolások Vizitdíj, napidíj átfutó bevételei az Áhsz. 9. melléklet 4/h) alpont

Értékelési szabályok 2008! Értékvesztés elszámolása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Értékelési szabályok 2008! Értékvesztés elszámolása Csoportos értékvesztés előírásainak szabályozása Ellenérték nélküli átadások és átvételek szabályozása Térítésmentes átadás/átvétel Alapítás, átszervezés miatti átadás/átvétel Az áfa törvény miatti előírások pontosítása 2009 Devizás tételek értékelésének pontosítása

Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása Kisösszegű követelések csoportos érték-vesztés elszámolására vonatkozó előírások pontosítása szabályozása  Áhsz. 31. §-ának (3) bekezdése pontosí-tása az Szt. 50. § (4) bekezdés szerint nem vonatkozik a 31/A. § (1) bekezdése sze-rinti egyszerűsített értékelési eljárás körébe vont kisösszegű követelésekre

Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása A vevők, az adósok kisösszegű követeléseire a könyvvitelben elkülönített csoportjukra, a vevők, az adósok együttes minősítése alapján az értékvesztés összege ezen követelések nyilvántartásba vételi értékének százalékában is meghatározható, egy összegben elszámolható, elkülönítetten kimutatható.

Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Értékelési szabályok Értékvesztés elszámolása a következő évi mérlegfordulónapi értékeléskor a vevőnként, adósonként kisösszegű követelések – hasonló módon megállapított – értékvesztésének összegét össze kell vetni az előző évi, ilyen jogcímen elszámolt értékvesztés összegével és a csoport szintjén mutatkozó különbözetet – előjelének megfelelően – a korábban elszámolt értékvesztést növelő értékvesztésként, illetve a korábban elszámolt értékvesztés visszaírásaként kell elszámolni. 2008. évben átmeneti szabály: A 2007-ig, vagy a 31. § (3) bekezdésének választásáig elszámolt értékvesztést ki kell vezetni

Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Értékelési szabályok Ellenérték nélküli átadások és átvételek szabályozása Térítésmentes átadás/átvétel Az Szt. 50. § (4) bekezdés pontosítása az Áhsz. 32. §-ának (3) bekezdés pontosítása Alapítás, átszervezés miatti átadás/átvétel értéke 29/B. § (1) bekezdése  tulajdonba adásnál 29/B. § (2) bekezdése  vagyonkezelésbe vételnél

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok Eu-s támogatások elszámolása Pénzügyi szolgáltatások kiadásainak elkülönítése Követelés elengedés, tartozásátvállalás elszámolásának változása

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok Az új áfa tv miatt az áfa elszámolása Teljesítményelszámolás űrlap kitöltése miatt az elszámolási szabályok változása a funkcionális osztályozású kiadásoknál és bevételeknél  2009-től, illetve 2010-től A 0. számlaosztály nyilvántartási számláinak bővülése

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok Kötelezettségvállalások elszámolása Vagyontörvény miatti változások Devizás tételek elszámolása

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 4. Követelés elengedés, tartozását-vállalás elszámolásának változása Már nem csak kivezetés a tőkeváltozással szemben 575. számlán költségvetési előirányzat és kiadás elszámolása is 2008-tól! Az Áht. módosított 14. §-a alapján az Áhsz. 9. melléklet 9. pont d) alpontja

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 4. Követelés elengedés főkönyvi elszámolása Közgazdasági költségvetési kiadás T 575 – K 499 Funkcionális költségvetési kiadás T 72, 791 – K 599 Közgazdasági költségvetési bevétel T 499 – K 9* Funkcionális költségvetési bevétel T 999 – K 992, 995 Követelés kivezetése T 4122 – K 28* Kapcsolódó tétel lehet: az előirányzat rendezése

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 4. Tartozásátvállalás főkönyvi elszámolása 1. Hitelek, kötvénykibocsátások átvállalása Közgazdasági költségvetési kiadás T 575 – K 499 Funkcionális költségvetési kiadás T 72, 791 – K 599 Közgazdasági költségvetési bevétel T 499 – K 43*5 (hitelfelvétel bevételeként) Funkcionális költségvetési bevétel T 439 – K 992, 995 Kötelezettség állományba vétele T 4122 – K43*1 2. Hitelek visszafizetése  az eddigi elszámolási szabályok szerint

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 4. Tartozásátvállalás főkönyvi elszámolása Egyéb kötelezettségek átvállalása és pénzügyi rendezése 1. Egyéb kötelezettség állományba vétele T 41231 – K 44, 43*1 (pl. megállapodás, jogszabály alapján átvállalt szállítói tartozások rendezése) 2. Az átvállalt egyéb kötelezettség pénzügyi rendezése Közgazdasági költségvetési kiadás T 575 – K 321, 3311 Funkcionális költségvetési kiadás T 72, 791 – K 599 3. Az egyéb kötelezettség kivezetése T 44, 43*1 – K 4122

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 4. Követelés elengedés, tartozásátvállalás elszámolásának változása Fontos teendő behajthatatlan követelés elhatárolása a követelés elengedéstől! Számviteli politikában érdemes rögzíteni adott szervezetnél milyen esetek fordulhatnak elő Van-e szakmai jogszabály mely követelés elengedést lehetővé tesz, külön kitérni kisösszegű elengedésére van-e mód Áhsz. 5. § 3.pontja „a behajthatatlan követelés leírása nem minősül … követelés elengedésnek” Kötelező alkalmazni c) alpont szerinti kisösszegű követeléseknél is 2008-tól elszámolásuk más következményt von maga után Áhsz. 34. § (10) bekezdés behajthatatlan követelést ki kell vezetni a könyvekből

Fogalmak Behajthatatlan követelés Követelések értékvesztése Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Fogalmak Behajthatatlan követelés Nem minősül követelés elengedésnek Behajthatatlan adótartozás Art. 162. § Végrehajtási eljárás eredménytelenül zárul, Adótartozás végrehajtásához való jog elévül Kisösszegű adótartozás: 10 eFt alatt költség-haszon elv alapján törölhető 2009-től változott Végrehajtás költség minimuma 5eFt Követelések értékvesztése

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 5. Az új áfa tv miatt az áfa elszámolása Fordított adózásról Szakma újság 33/2008/04. Kérdés 91/2008/12. Kérdés

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 7. A 0. számlaosztály nyilvántartási számláinak bővülése 018. Rendezetlen befektetett eszközök nyilvántartási számlája 0663. NFT-2-höz tartozó központi támogatású programok projekt indítás előtt teljesített elismert kiadásai

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9. Vagyontörvény miatti változások Állami vagyon tagolása [Vtv. 4. § (1)-(2)]: Üzleti vagyon Kincstári vagyon Forgalomképtelen Korlátozottan forgalomképes

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások Ingyenes átruházás - Vtv. 36. § (1)-(2), Vtr. 50. §: (1) Állami vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni csak törvény rendelkezése alapján lehet. (2) Állami vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható nemzetközi szerződés alapján, belföldi vagy külföldi katasztrófák, helyi önkormányzat javára törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elősegítése, vagy szociális földprogram megvalósítása érdekében, többcélú kistérségi társulás javára feladatai ellátásának elősegítése érdekében, külön törvény szerinti kiemelkedően közhasznú szervezet javára, az általa átvállalt állami vagy önkormányzati közfeladat ellátásának elősegítése érdekében, az MNV Zrt. által peres eljárásban kötött, bíróság által jóváhagyott egyezség keretében állami vagyonba tartozó dolog tulajdonjogáról való lemondás esetén. Adatszolgáltatás - Vtr. 14. § (3) és Vtr. melléklete

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások Átmeneti rendelkezések - Vtv. 59. § (5) (5) A központi költségvetési szervekkel kötött, e törvény hatálybalépésekor hatályos vagyonke-zelési szerződéseket - a (6) bekezdésben foglalt kivétellel - 2008. június 30-ig kell felülvizsgálni a Vtv. előírásainak megfelelően - a 28. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 29. § (5) bekezdé-sében, valamint a külön törvényekben, így különö-sen a Hvt. 89. § (1) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve - módosítani.

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások Átmeneti rendelkezések - Vtv. 59. § (6) (6) A központi költségvetési szervekkel társasági részesedések vagyonkezelésére kötött szerző-dések e törvény hatálybalépésével megszűnnek.

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások 2009. évi LXXVII. tv 160. §-a 27. § (2) A vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő jogosult meghatározott állami tulajdonba tartozó dolog birtoklására, használatára és hasznai szedésére. A vagyonkezelő köteles a vagyontárgy értékét megőrizni, állagának megóvásáról, jó karban tartásáról, működtetéséről gondoskodni, továbbá - a központi költségvetési szervek kivételével - díjat fizetni vagy a szerződésben előírt más kötelezettséget teljesíteni.

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások 2009. évi LXXVII. tv 203. § a) pontja törölte a 28. § (2) (2) Állami tulajdonban lévő ingatlant központi költségvetési szerv is csak az általános piaci feltételek szerint, így különösen - amennyiben azt az ingatlan jellege, piaci hasznosíthatósága indokolja - visszterhes szerződés alapján, megfelelő ellenérték kikötésével kaphat bármely jogcímen használatba. Az MNV Zrt. és a központi költségvetési szerv közötti visszterhes szerződés megkötése során a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályi előírásokat nem kell alkalmazni.

Könyvvezetési szabályok Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok 9.Vagyontörvény miatti változások 2009. évi LXXVII. tv 203. § b) 59. § (5) A központi költségvetési szervekkel kötött, e törvény hatálybalépésekor hatályos vagyonkezelési szerződéseket - a (6) és (7) bekezdésben foglalt kivétellel - 2008. június 30-ig kell felülvizsgálni és e törvény előírásainak megfelelően - a 28. § (1) bekezdésében, valamint a 29. § (5) bekezdésében, valamint a külön törvényekben, így különösen a Hvt. 89. § (1) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve - módosítani.

Számlakeret változásai Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Számlakeret változásai Áhsz. változásához kapcsolódóan 455. Tartozás rövid lejáratú kötvénykibocsátásból Kamatkiadások bontása 57311. Működési célú kamatkiadások előirányzata 57312. Felhalmozási célú kamatkiadások előirányzata 57321. Működési célú kamatkiadások előirányzat teljesítése 57322. Felhalmozási célú kamatkiadások előirányzat teljesítése KGR miatt 2010-től A nemzetgazdasági elszámolások számláinak beépítése Egységes államháztartási számlakeret alkalmazásának kialakítása érdekében

Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Szt. 167. § (1) d) alpontja módosul A számviteli elszámolás alapja változatlanul a Ptk. szerinti teljesítés időpontja Bizonyos ügyleteknél az új Áfa törvény előírásaihoz képest emiatt eltérő a teljesítés időpontjának megítélése Emiatt a könyvviteli elszámoláshoz a bizonylatnak ezekben az esetekben mind a két teljesítési időpontot (időszakot) tartalmaznia kell.

Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Az Szt. 167. §-a (1) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: /(1) A könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat általános alaki és tartalmi kellékei a következők:/ „d) a bizonylat kiállításának időpontja, illetve – a gazdasági művelet jellegétől, időbeni hatályától függően – annak az időpontnak vagy időszaknak a megjelölése, amelyre a bizonylat adatait vonatkoztatni kell (a gazdasági művelet teljesítésének időpontja, időszaka);

Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Az Szt. 167. §-a (2), illetve 168. § (1) bekezdésében technikai változás: egyszerűsített számla helyett egyszerűsített adattartalmú számla megjelölés szerepel

Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Bizonylatokkal kapcsolatos előírások változása Bizonylati fegyelem megsértése Art. 170. § (1) az adóbírság az adó hiány 50%-ról 75%-ra emelkedik, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függnek össze

Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Kiegészítő melléklet számszaki része 2010-től A helyi (települési és területi kisebb-ségi) önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzat, a többcélú kistérségi társulás adósságállo-mányának évenkénti alakulása Devizanemenkénti tagolás

Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Kiegészítő melléklet számszaki része Új melléklet: 26. számú melléklet Teljesítménykimutatás 2010.

Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Az éves költségvetési beszámoló részeinek változása Teljesítménykimutatás az államháztartás szervezete adott évi működési és felhalmozási teljesítményét elkülönítve mutatja be eredmény-szemléletben, a legfontosabb költségve-tési bevételi és kiadási jogcímek és az azokat korrigáló pénzforgalmi, illetve pénzforgalom nélküli tételek szerinti tagolásban.

Teljesítménykimutatás tagolása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Teljesítménykimutatás tagolása A. Működési bevételek összesen B. Működési ráfordítások összesen C. Működési eredmény D. Felhalmozási tevékenység bevétele E. Felhalmozási tevékenység ráfordításai F. Felhalmozási tevékenység eredménye G. Teljesítmény eredménye [C+F]

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Teljesítményelszámolás kitöltése miatt funkcionális osztályozású kiadásoknál és bevételeknél az elszámolási szabályok változnak  2009-tól

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású kiadások új tagolása 71. ALAPTEVÉKENYSÉGEK KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA 2009 72. ALAPTEVÉKENYSÉGEK KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATÁNAK TELJESÍTÉSE 2009 73. ALAPTEVÉKENYSÉGEK PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI KIADÁSAI 2010

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású kiadások új tagolása 74. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA 2009 741. Vállalkozási tevékenység különféle költségvetési kiadásainak előirányzata 742. Alap- és vállalkozási tevékenység közötti tartalékokhoz kapcsolódó pénzforgalom nélküli kiadások elszámolásának előirányzata 75. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATÁNAK TELJESÍTÉSE 2009 751. Vállalkozási tevékenység különféle költségvetési kiadási előirányzatának teljesítése 752. Alap- és vállalkozási tevékenység közötti tartalékok hoz kapcsolódó pénzforgalom nélküli kiadások elszámolása előirányzatának teljesítése 76. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG KÜLÖNFÉLE PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI KIADÁSAI 2010

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású kiadások új tagolása 78. TEVÉKENYSÉGEK PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI KIADÁSAINAK ÁTVEZETÉSI SZÁMLÁJA ellenszámlája 73. ALAPTEVÉKENYSÉGEK PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI KIADÁSAI 76. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG KÜLÖNFÉLE PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI KIADÁSAI számláknak 2010

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású bevételek új tagolása 991-992. Alaptevékenység bevételi előirányzata és előirányzat teljesítése 2009 991. Alaptevékenységek költségvetési bevételi előirányzata 992. Alaptevékenységek költségvetési bevételi előirányzatának teljesítése 993. Alaptevékenységek pénzforgalom nélküli bevételei 2010

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású bevételek új tagolása 994. Vállalkozási tevékenység bevételeinek előirányzata 2009 9941. Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételeinek előirányzata 9942. Alap- és vállalkozási tevékenység közötti tartalékokhoz kapcsolódó pénzforgalom nélküli bevételek elszámolásának előirányzata 995. Vállalkozási tevékenység bevételi előirányzatának teljesítése 2009 9951. Vállalkozási tevékenység különféle költségvetési bevétele előirányzatának teljesítése 9952. Alap- és vállalkozási tevékenység közötti tartalékokhoz kapcsolódó pénzforgalom nélküli bevételek elszámolása előirányzatának teljesítése 996. Vállalkozási tevékenység különféle pénzforgalom nélküli bevételei 2010

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Funkcionális osztályozású bevételek új tagolása 998. Tevékenységek pénzforgalom nélküli bevételeinek átvezetési számlája 2010 ellenszámla 993. Alaptevékenységek pénzforgalom nélküli bevételei 996. Vállalkozási tevékenység különféle pénzforgalom nélküli bevételei számláknak

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Pénzforgalom nélküli változások elszámolása 2008-ig pl. térítésmentes átadás T 412 – K 1- 2. mérlegszámla pl. térítésmentes átvétel T 1- 2. mérlegszámla – K 412

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Pénzforgalom nélküli változások elszámolása 2008-tól pl. térítésmentes átadás Közgazdasági osztályozás szerint T 598. Térítés nélkül átadott eszközök pénzforgalom nélküli kiadásai – K 1- 2. mérlegszámla és T 412 – K 598 Funkcionális osztályozás szerint -2010-től T 73 – K 78

Könyvvezetési szabályok változása Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! Könyvvezetési szabályok változása Pénzforgalom nélküli változások elszámolása 2008-tól pl. térítésmentes átvétel Közgazdasági osztályozás szerint T 1- 2. mérlegszámla – K 985. Sajátos pénzforgalom nélküli bevételek elszámolása és T 985 – K 412 Funkcionális osztályozás szerint – 2010-től T 998– K 995

A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások Új Kamarai törvény lépett hatályba 2007. évi LXXV. Törvény módosításra kerül Az egészségügyi szolgáltatókat 2006. évi CXXXII. Törvény 12. §-a szerint könyvvizsgálati kötelezettség terheli 2007. július 1-től – 300 mFt bevételtől, 2008-tól költségvetési könyvvizsgáló ellenőrzi az országos kisebbségi önkormányzatok beszámolását

A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások A Kamarai tv módosítása az Szt.-vel való összhang megteremtését szolgálja a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég bejelentésének tárgyát illetően. A módosítás egyértelművé teszi, hogy – az Szt.-ben foglalt, a vállalkozót terhelő bejelentési kötelezettséghez hasonlóan – csak a jogszabályi kötelezettségen alapuló (kötelező) könyvvizsgálói tevékenységre irányuló megbízások tekintetében áll fenn a kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget terhelő bejelentési kötelezettség.

A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások Figyelem! Az előadás a 2009. szeptember elején rendelkezésre álló információkat tartalmaz! A könyvvizsgálathoz kapcsolódó módosítások A Kamarai tv. 46. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég az ok megjelölésével közli a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottsággal, ha a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre irányuló megbízásának időtartama alatt visszahívták vagy lemondott. (2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég, amennyiben az (1) bekezdés szerinti megbízásának időtartama alatt visszahívták vagy lemondott – a külön jogszabály előírásainak figyelembevételével – az ok megjelölésével, illeték és közzétételi költségtérítés nélkül, hitelt érdemlő módon közli azt a) a megbízója tekintetében illetékes cégbírósággal, ha a megbízója cégbíróságon bejegyzett, b) a megbízója tekintetében illetékes egyéb hatósággal, ha a megbízója egyéb hatóságnál bejegyzett.