Franz Schubert ( )

Franz Seraph Peter Schubert osztrák zeneszerző, a bécsi klasszicizmus utolsó mestere és a romantikus zene első nagy alakja. Több mint hatszáz romantikus dalt, több szimfóniát, szonátát, vonósnégyest, operát és egyéb darabot írt. 31 éves korában bekövetkezett haláláig több mint 100 műve már megjelent nyomtatásban.

1797 -ben született Bécs egy külvárosában, Himmelpfortgrundban. Apja, Franz Theodor, egy morva földműves fia, egyházi tanító és amatőr zenész volt. Anyja, Elizabeth Vietz, házassága előtt egy bécsi családnál dolgozott szakácsként. Schubert szülőháza Franz Theodor Schubert Elizabeth Vietz

Schubertet ötéves korában kezdte rendszeresen képezni apja. Hatéves korától járt a himmelpfortgrundi iskolába. Apja tanította a hegedűjáték alapjaira, bátyja, Ignaz pedig a zongorára (a zongora elődjére, a pianofortéra). Hétéves korára a lichtenthali templom kórusvezetője, Michael Holzer kezeibe került. A himmelpfortgrundi iskola A bécsi Lichtentalerkirche

Schubert otthonában rendszeresen összejártak négyest játszani, két bátyja hegedült, apja csellózott, és Franz mélyhegedűn játszott. Erre az amatőr együttesre írta később több kompozícióját. Konviktus-beli évei alatt több kamarazenét, dalokat, zongoradarabokat írt, egy Kyrie-t (D. 31) és Salve Regina-t (D. 27), egy oktettet fúvósokra (D. 72/72a), egy kantátát (D. 110), valamint első szimfóniáját (D. 82). A fiatal Schubert

1813 végén otthagyta a bécsi Konviktust, és apja iskolájába jelentkezett segédtanítónak. Apja időközben ismét megházasodott, Anna Kleyenboecket, egy selyemkereskedő lányát vette feleségül. Schubert magánórák keretében zeneszerzést tanult Salieritől, azon zeneszerzők egyikétől, akik elsőként vitték a Biedermeier kor hangszínét a bécsi egyházi zenébe. Antonio Salieri ( ) olasz zeneszerző ben írta első befejezett operáját – Des Teufels Lustschloss (D. 84) – és első miséjét – F-dúr (D. 105), valamint ez évben keletkezett még három vonósnégyes, több kisebb hangszeres darab, a 2. B-dúr szimfónia (D. 125) első tétele és tizenhét dal, köztük a Der Taucher (D. 77/111) és a Gretchen am Spinnrade (D. 118, Op.2). Schubert mint tanító egy korabeli képeslapon

1815 volt Schubert életének leggyümölcsözőbb éve. Ekkor fejezte be a 2. szimfóniát, megírta a harmadikat (D-dúr, D. 200). Befejezett két misét G-dúrban (D. 167) és h-mollban (D. 324), az előbbit hat nap alatt, egy új Dona Nobist az F-dúr miséhez, egy Stabat Matert és Salve Regina-t (D. 223). Öt operát írt, ebből hármat fejezett be – Der vierjährige Posten (D. 190), Fernando (D. 220) és Claudine von Villabella (D. 239) –, két másik, Adrast (D. 137) és Die Freunde von Salamanka (D. 326) befejezetlen maradt. Ezen kívül egy g-moll vonósnégyes, négy szonáta, több kisebb zongoradarab és csúcspontként 146 dal bővítik műveinek listáját decemberében Schubert megismerkedett Johann Mayrhofer költővel, ez az ismeretség hamarosan bensőséges barátsággá mélyült. Johann Mayrhofer

1816 -ban sorsa változóra kezdett fordulni. Az év közepe táján Joseph von Spaun a Rémkirály (Erlkönig, D. 328, Op. 1) komponálása közben lepte meg. Pár héttel később a jómódú hallgató, Franz von Schober, meglátogatta a zeneszerzőt, és felajánlotta, hogy elviszi az iskolából, és megadja neki a művészetének nyugodt gyakorlásához szükséges szabadságot. Így a tavasz végére Schubert vendégként Schober egyik lakásába költözött. Franz von Schober Joseph von Spaun

Az 1816-ban írt három kantátát, (D. 407/441); a Prométheusz kantáta (D. 451) című művéért már honoráriumot kapott, valamint a Kantate zu Ehren von Josef Spendou-t (D. 472). Két újabb szimfóniája: a negyedik, „Tragikus szimfóniaként” ismert c-moll szimfónia (D. 417) és az ötödik B-dúr szimfónia (D. 485). Ezen túl több, mint száz dalt írt, köztük Johann Wolfgang von Goethe és Friedrich Schiller verseinek legszebb megzenésítéseivel. Írt egy operát is („Die Bürgschaft”. D. 435). Goethe ballada megzenésítése

Schubert baráti társasága folyamatosan gyarapodott: Johann Michael Vogl, a híres bariton, Schubert dalait bemutatta a bécsi szalonokban; Anselm Hüttenbrenner és bátyja Joseph Hüttenbrenner, Joseph von Gahy, a kitűnő zongorista, szonátáit és fantáziáit adta elő; a Sonnleithner család, akik zenés összejöveteleket rendeztek a tiszteletére, melyek hamarosan Schubertiádák néven lettek ismertek. Schubert anyagi hátterét barátai biztosították, mivel Schubert feladta a tanítást, nyilvános előadásból nem tudott keresni, és a kiadók sem fizettek műveiért. Johann Michael Vogl Anselm Hüttenbrenner Schubertiádák

1818 -ban került sor másodszor Schubert-mű nyilvános előadására (az első az F-dúr mise szeptemberi lichtentali előadása volt). Ez egy olasz stílusú nyitány volt, egy Rossini- burleszk, melyet március 1-jén adtak elő. Ekkor került zenetanárként az Eszterházyakhoz Zselízre. Ebben az évben keletkezett C-dúr szimfóniája (D. 589); pár négykezese zselízi tanítványainak; valamint dalok, közöttük az Einsamkeit (D. 620), a Marienbild (D. 623) és a Litaney. Ősszel Bécsbe visszatérve Mayrhoferhez költözött. Schubert-kotta február 28-án lépett először a nyilvánosság elé dalszerzőként, Jager énekelte Schäfers Klagelied című dalát. Vogl-lal együtt beutazták Felső-Ausztiát. Steyr-nél írta meg híres Pisztrángötösét (D. 667).

1820 februárjában kezdte a Lazarus (D. 689) befejezetlen oratóriumot, ezután pár kisebb műve mellett a 23. zsoltár (D. 706), a Gesang der Geister (D. 705/714), a c- moll Quartettsatz (D. 703) és a Wanderer-fantázia (D. 760) következett. Ebben az évben Schubert két operáját is bemutatta a Kärthnerthor színház, a Die Zwillingsbrüder-t június 14-én, a Die Zauberharfe-t augusztus 19-én. A kiadók azonban még mindig tartózkodtak. Miután barátja, Vogl az Erlköniget énekelte a Kärthnerthorban (1821. február 28.), Anton Diabelli beleegyezett, hogy pár művet jutalékért kinyomtat. Így jelenhetett meg az első hét opusz (mind dalok), azonban a jutalékok megszűntek, és Schubert ezután csak alamizsnában részesült a kiadóktól.

A két drámai darabjának sikere Schubert figyelmét még inkább a színpad felé fordította. Az Alfonso és Estrella című művét, és a Fierabras-t (D. 796) is visszautasították. A Die Verschworenent (D. 787) a cenzor tiltotta be, a Rosamundét (D. 797) pedig levették a műsorról ben Schubert megismerkedett Carl Maria von Weberrel és Ludwig van Beethovennel. Carl Maria von Weber Ludwig van Beethoven

1823 -ban jelent meg Schubert első dalciklusa, a Szép molnárlány (D. 795), Wilhelm Müller versei alapján. A későbbi Téli utazás ciklussal (D. 911) együtt Schubert munkájának csúcsát képviselik tavaszán írta az F- dúr oktettet (D. 803). Visszatért Zselizre, ahol rabul ejtette a magyaros stílus (népies műdal). Ennek hatására született a Divertissement a l'Hongroise (D. 818) és 13. a-moll vonósnégyes (D. 804). Az F-dúr oktett autográfja

Reménytelen szenvedéllyel rajongott tanítványáért, Eszterházy Karolina grófnőért. A színpadi művek komponálása és hivatalos feladatai mellett befejezte az Asz-dúr misét (D. 678) és 1822-ben elkezdte a kitűnő „Befejezetlen szimfóniát” (8. h-moll szimfónia, D. 759) ből származik a Trockne Blumen (a Szép molnárlány ciklusból) variációi fuvolára és zongorára. Ekkor írta a D. 821 szonátát arpeggionéra és zongorára.

1825 -ben felgyorsult a művek kiadása, Schubert a nyarat ismét Felső-Ausztriában töltötte. Az utazás alatt írta Dalok Sir Walter Scottól ciklusát, amely a híres és kedvelt Ellens dritter Gesang (D. 839) dalt foglalja magában, ez ma „Ave Maria”-ként ismert, az Ave Maria ima latin szövegével (az eredeti dal szövege Scott versének Adam Storck-féle német fordítása volt). Ugyanekkor keletkezett az a-moll zongoraszonáta (D. 845, op. 42) tól 1828-ig Schubert folyamatosan Bécsben tartózkodott, kivéve egy rövid látogatást Grazba, 1827-ben ban szimfóniát ajánlott a Gesellschaft der Musikfreunde társaságnak, melyért honorálták.

telén keletkezett a d-moll vonósnégyes, a „Halál és a lányka” variációkkal (D. 810), és január 25-én játszották először. Kicsit később írta a G-dúr vonósnégyest, a „Rondeau brilliant”-ot zongorára és hegedűre (D. 895, Op.70), és a G-dúr zongoraszonátát (D. 894, Op.78), valamint a shakespeare-i dalokat, melyek közül a „Hark! Hark! the Lark” (D. 889) és a „Who is Sylvia?” (D. 891) egy napon íródott.

Portré Schubertről 1827-ből ben írta a Winterreise (Téli utazás) dalciklust (D. 911), a C-dúr fantáziát zongorára és hegedűre (D. 934), és két triót (B-dúr, D.898; és Esz-dúr, D.929).

1828-ban írta a Song of Miriam dalt, a C-dúr szimfóniát (D. 944), az Esz-dúr misét (D. 950), a Tantum Ergo-t (D. 962), a C-dúr vonósötöst (D. 956), a második Benedictust a C-dúr miséhez, az utolsó három zongoraszonátát, és a posztumusz Schwanengesang név alatt kiadott dalokat (D. 957). Ezek közül hatot Heinrich Heine verseire írt, akinek Buch der Lieder (Dalok könyve) kötete az ősszel jelent meg tavaszán, pályája során először és utoljára, nyilvános hangversenyt adott saját műveiből, mely igen jó fogadtatásra talált. Schubert dalai – korabeli képeslap

Schubert egészsége romlott óta szifilisszel küszködött, de feltehetőleg a tífusz végzett vele. Tünetei részben higanymérgezésre utaltak (a higanyt a 19. század elején gyakran használták szifilisz kezelésére) november 19 -én, 31 éves korában halt meg, bátyja, Ferdinand lakásában, Bécsben. A bécsi ház, ahol Schubert meghalt

Saját kérésére a währingeri temetőbe, Beethoven mellé temették, akit egész életében csodált. Sírfelirata: „A halál itt egy nagyon gazdag tehetséget, de még nagyobb reménységet temetett el” 1888-ban Schubert és Beethoven sírját is a Zentralfriedhofba költöztették, ahol ma is Johann Strauss és Johannes Brahms sírja mellett találhatók. Schubert sírja Bécsben a Zentralfriedhofban

1872-ben a bécsi Stadtparkban vörösmárvány emlékművet emeltek tiszteletére.

Schubert eszményképe Beethoven volt, de nem tudott vele találkozni, pedig egy városban laktak. „Ki tudna még valamit tenni Beethoven után?” - írta Schubert egy alkalommal. Beethovennek csak a halálos ágyán kerültek a kezébe Schubert dalai, s ekkor elismerően nyilatkozott róla („... valóban, Schubertben megvan az isteni szikra.”), erről azonban Schubert csak közvetve értesült. Ludwig van Beethoven

Némelyik rövidebb darabját közvetlenül a halálát követően kiadták. Műveinek felfedezéséért Robert Schumann tett a legtöbbet. Schumann bécsi látogatása során ráakadt a 9. "Nagy" C-dúr szimfónia (D. 944) kéziratára, és magával vitte Lipcsébe. Itt Felix Mendelssohn-Bartholdy előadta, és a zenei újság Neue Zeitschrift für Musik (melyet Schumann szerkesztett) dicsérte a művet. Robert Schumann

A művek felfedezésében a legfontosabb lépés Sir George Grove és Sir Arthur Sullivan 1867-es bécsi útja volt: hét szimfóniát, a Rosamunde-nyitányt, több misét és operát, pár kamarazenei művet és rengeteg egyéb darabot és dalt mentettek meg a feledéstől. Ennek hatására tovább nőtt a Schubert-művek utáni érdeklődés. Sir George GroveSir Arthur Sullivan

A zenetörténészek nagyjából megegyeznek, hogy ez valószínűleg a D-dúr szimfónia (D. 936A) vázlatára vonatkozhatott, melyet Ernst Hilmar talált meg az 1970-es években, és végül Brian Newbould fejezett be, mint Schubert tizedik szimfóniáját. Liszt Ferenc szerint Schubert volt a valaha élt legköltőibb zenész. Eduard von Bauernfeld Grove-tól és Sullivantól eredeztethető vita övezte az „elveszett” szimfóniát. Közvetlenül Schubert halála előtt barátja, Eduard von Bauernfeld egy további „Letzte” azaz „Utolsó” szimfónia meglétét jegyezte fel. Brian Newbould

„Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan.” (Franz Schubert)

Köszönöm a figyelmet! Készítette: Szántó Benedek 2014