Vendvidék. Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel A Vendvidék Magyarország legnyugatibb csücskében, mintegy száz négyzetkilométernyi, háromszög alakú.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kuti Éva Civil trendek az adatok és a szakértői benyomások tükrében Reflektorfényben a civilek – Hova jutottunk, merre tovább? Útkeresésben a szektor NIOK.
Advertisements

A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Ökológia állattenyésztésünk értékei és felhasználási lehetőségei versenyképességünk növelése céljából Seregi J. – Holló G. – Holló I. – Repa I. Mosonmagyaróvár,
Környezetszennyezés A mai emberek felelőtlenek. Szennyezik a levegőt, folyókat. Ezért napjainkba sok ezer ember hal meg környezet szennyezéstől.
Megjelenít ő k Marlen Dániel Felkészítő tanárom: Czuth Éva Iskolám: 2000 Szentendre, Kálvária út 16.
Melyik agyféltekéje domináns? – teszt Pillantson a pörgő lányra! Merre forog? Az óramutató járásának megfelelően vagy azzal ellentétesen ?  Ha úgy.
ENERGIA TAKARÉKOS RENDSZERSZEMLÉLET AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN Fehér János okl. kohómérök Fűtéstechnikai szakmérnök Székesfehérvár, 2010.JAN.20.
Magyar Lízingszövetség - Eszközfinanszírozás Lízing Reggeli Targoncapiaci áttekintés Horváth Zoltán, március 30.
Clean Bean® tisztító készlet kapszulás kávégépekhez.
Vas megye Nyugat- Dunántúl egyik megyéje. Északról Győr-Moson-Sopron megye, keletről Veszprém megye, délről Zala megye határolja. Nyugati szomszédja Ausztria.
FOGYASZTÓK TÁJÉKOZTATÁSA. Az élelmiszerek csomagolásán, címkéin feltüntetett információkban a magyar fogyasztók hány százaléka bízik mindig, néha, illetve.
A PAPRIKA, MINT NÉPÉLELMEZÉSI CIKK TÁMOP B-14/ „Egészséges alapanyagok – egészséges táplálkozás” mintaprojekt a közétkeztetés minőségi.
Magyarország gyógyfürd ő i és gazdasági vonzata. Magyarország különösen gazdag gyógyvizekben, termál- és gyógyvíz készletei alapján Európa országai közül.
Környezeti fenntarthatóság. A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG JELENTÉSE A HELYI GYAKORLATBAN Nevelőtestületi ülés,
Biomassza Murai Péter Tóth Barnabás Erdős Boglárka Tibold Eszter.
Innovatív értékesítési lehetőség a mezőgazdasági vállalkozók számára.
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk…
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
A székesfehérvári fiatalok helyzete
Helyi védett értékek bemutatása
FÉNYMÁSOLÓ TÖRTÉNETE.
Berényi Eszter – Damásdi Judit
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
Dohányzás,nikotin függőség
Egészséges táplálkozás
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság
WE PROVIDE SOLUTIONS.
ELŐNYÖK – megbízható működés
Víz a lakásunkba.
A napsugárzás jótékony hatásai:
Természeti erőforrások
Montázs készítése.
Hogyan lett Szentgotthárd energiaváros?
Költséghatékonyság a vendéglátásban

Vízkeresők csoport: Beke Szabolcs Bojtor Cintia Hegedüs András
A mozgóképi közlésmód sajátosságai
Húsvéti béles hozzávalók
A kenyérfogyasztás veszélyei PéPéeS
Colorianne Reinforce-B
A Sztetoszkopók bemutatkoznak….
Tommy's Window dia ♫ Hangszóró szükséges A gyerekek örökkévalók
Newcomb-paradoxon Előttünk van két doboz, A és B. Ezekbe egy nagyon megbízható jövendőmondó helyezett el pénzt, amihez úgy juthatunk, ha mind a két dobozt.
Környezetgazdaságtan 1
Vállalati brosúra A cég általános célkitűzése
Bevezetés Az ivóvizek minősége törvényileg szabályozott
Közétkeztetési Kerekasztal
Család és iskola Nevelés.
Az orvostudomány és jóga gyakorlati összekapcsolása, alkalmazása az egészség megőrzése és betegségek kezelése során: Swami Sivananda Saraswati orvos-jógi.
Számítógépes vírusok.
Avagy vissza az őskorba!
Meggyvágó.
Környezeti Kontrolling
Új pályainformációs eszközök - filmek
Northwind Traders Kik vagyunk?
A csoportok tanulása, mint a szervezeti tanulás alapja
Egészséges élet – egy életen át I.
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) teljesüléséről az Országos Statisztikai Tanács és a Nemzeti Statisztikai Koordinációs.
TIENS PROPOLISZ TABLETTA
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
„Vásárolj okosan” Mobil kiegészítők vásárlási szokásai
A gazdasági fejlettség mérőszámai
TIENS FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA.
Áramlástan mérés beszámoló előadás
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
Generali Alapkezelő beszámolója Gyöngyház Nyugdíjpénztár részére
A POWERPOINT 2007 újdonságai
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
A harmadik Magyar Köztársaság első évtizede
Előadás másolata:

Vendvidék

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel A Vendvidék Magyarország legnyugatibb csücskében, mintegy száz négyzetkilométernyi, háromszög alakú területen helyezkedik el. Délkeleten az Őrség, délnyugatról Szlovénia, észak- északnyugatról Ausztria határolja. Területe az Őrségi Nemzeti Park része, etnikailag azonban az itt élő őslakosság, a „vendek”magyarországi szlovének miatt különálló egységet képez. A Vendvidéken Magyarországon egyedülálló módon egy nagyon jellegzetes településforma, a szórványtelepülés a jellemző. A szórványtelepülés legfőbb sajátossága, hogy egy dombot csupán egy, esetleg két ház foglal el.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Étkezési kultúra A Szlovén-vidék területének csak 21%-a alkalmas művelésre. A föld rossz minősége miatt igen szegény volt ez a vidék, ebből Adódóan étkezési kultúrájuk is igen egyoldalú volt. Kukoricalisztből főzött gánica, dödölle, prósza, burgonya, és kevés zöldség jellemezte ételkészítésüket. „...A Szentgotthárdra költözött szlovének hagyományos kultúrájukból a legtöbb elemet a táplálkozásban őrizték meg. Az egyik legjellegzetesebb táplálkozási elem a tökmag olaj, amelyet saláták ízesítésére használnak.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel A szlovének a magyaroktól a paprikás, pörkölt, gulyás, rétes szavakat és ételeket is átvették. Általában azonban a szomszédságban élő szlovének és magyarok táplálkozása nagyon hasonló. A Szentgotthárd környéki szlovén településekről sokan jártak magyar gazdaságokba idénymunkára és ennek hatása a táplálkozásban is érezhető lett, a paprikás krumpli, lecsó, lebbencsleves is jelzi ezt a kapcsolatot.

A magyarországi szlovének az I. világháború befejezéséig árpakásából, kukoricából, káposztából, babból készült egytálételeket fogyasztottak, és ezek alapanyagából készült ételek voltak a leggyakoribbak a napi táplálkozásukban. Vágóállatból készült húsétel csak disznóvágáskor vagy Kényszervágáskor jutott asztalra, szárnyas hús pedig csak vasárnaponként. Búza-, hajdina- és kukoricalisztből készültek a kásák, pépek, gánicák és a málék. A búzalisztet csak a levestészták, főtt tészták, sült tészták készítéséhez használták. Főeledelük a kukoricalisztből készült kenyér, amelyhez rozs- vagy hajdinakását kevertek, sőt darált szőlőmaggal is ízesítették. Ezeket az alapanyagokat a malomban őröltették, és ebből sütötték sovány kenyerüket. A lisztből nagy pogácsákat sütöttek, amit napokig ettek. Reggelire főleg rántott levest ettek, és ha valami maradt a vacsorából, de nem volt nagy választék. A legtöbb ételt kukoricalisztből készítették. Tejes ételeket főleg reggelire és vacsorára ettek: tejeskávé, kukorica vagy hajdinagánicával, főtt vagy sült krumpli tejjel, tejbegríz, dödölle. Akiknek nem volt tehene, igyekezett napszámos munkáért kapni tejet. Ahol volt elegendő tej, ott vajat is köpültek belőle, és a böjtös napokon használták. A zsírzó szerepét nem a zsír, hanem a tökmagolaj töltötte be és ez sok háztartásban ma is így van. A leveseket inkább habarták, mint rántották.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Tökf ő zelék hozzávalók 3 db 20 cm-es zsenge tök 1 csokor friss kapor csipet só dl tej 375 g-os tejföl 5-6 evőkanál liszt 1 dl víz ecet ízlés szerint elkészítés A zsenge tököt mossuk, tisztítjuk, kikaparjuk a magját, és direkte tökreszelőn reszeljük le egy tálba. Egy fazékba téve a lereszelt tököt felöntjük vízzel, teszünk bele friss kaprot. A lisztet kis tálkában vízzel jól elkeverjük, beletesszük a tejfölt és tejet, azzal is jól elkeverjük. Majd sűrű szitán a lassú tűzön forrásban lévő főzelékbe öntjük, és jó alaposan addig keverjük, amíg felforr. Akkor levesszük a tűzről, ízesítjük ecettel.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Hozzávalók: 25 dkg apró szemű száraz fehérbab 1 kis doboz vörös bab konzerv 30 dkg füstölt tarja /kis kockára vágva/ 1 szál füstölt szárazkolbász /felkarikázva/ 5 dkg árpagyöngy 2 közepes vöröshagyma /finomra vágva/ 2 gerezd fokhagyma /zúzva/ diónyi libazsír 1 púpozott kávéskanál paradicsompüré 1 db tv paprika /csípős paprika is jó bele, aki szereti/ pirospaprika só bors 1 kávéskanál ételízesítő kevés őrölt kömény majoránna /ne legyen az ételben domináns/ fél mokkáskanál cukor Ricset (A XX. század második felében)

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Elkészítés: A fehérbabot, a füstölt tarját és az árpagyöngyét előzőleg beáztatjuk. A zsírban megpirítjuk a vöröshagymát, majd a fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét. Megszórjuk pirospaprikával, rátesszük a tarját és a fehérbabot, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Lassan főzzük kb. 45 percig. Ízesítjük zöldpaprikával, ételízesítővel, pici köménnyel, majoránnával, sózzuk, borsozzuk ízlésünkre. Majd beletesszük az árpagyöngyét, a kolbászt, valamint a levétől leöblített vörös bab konzervet, és újabb fél órát lassan főzzük. Közben vékony rántást készítünk 1 csapott evőkanál liszttel, kevés vízzel kikeverjük, és az ételhez adjuk. A végén pici cukorral ízesítjük. (A vékony rántás és a pici cukor lágyítja az ízeket.) Sűrűbb főzelék állagához hasonlít a végeredmény. Megjegyzés: Egyszerű, laktató egytálétel. Lehet marhalábszárral és némi füstölt hússal is készíteni!

Hozzávalók: 2db tojás Só Ételízesítő szárított zöldségekből Kb. 17 dkg hajdina liszt 2-3 dkg zabpehely Kevés víz Elkészítés A magliszteket ledaráljuk. A tojásokat sóval, ételízesítővel elkeverjük. Hozzáadjuk a maglisztet és kevés vízzel összedolgozzuk. Forró sós vízbe kiszaggatjuk, megfőzzük. Hajdina galuska

Miért egészséges a hajdina? A hajdina (más néven pohánka, tatárka) jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos. Botanikailag a keserűfűfélék családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes magját a búzához hasonlóan fogyasztják. A jellemző tápanyaga a többi gabonaféléhez hasonlóan a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17% a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamin csoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamin tartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek például egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták. Kiemelkedően magas élelmi rost tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében. A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. A kórképben megnőtt B-vitamin- és Nyomelem szükséglet fedezésére is jól felhasználható a hajdina. Úgy tűnik, hogy a krónikus májbetegségekben, a máj elzsírosodási folyamatának megelőzésében a kéntartalmú aminosavak, mint például a metionin fogyasztása is jótékony hatású. Ennélfogva magas metionintartalma a hajdinát alkalmassá teszi a gyógy étrendbe történő beépítésre. Igen értékes vitamin forrás

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Szerencsére nem feltétlenül kell lecserélnünk az ízlésünket, elég, ha a nyersanyagokon változtatunk! sertés zsír helyett használjunk növényi olajat a köret legyen sima „nokedli” helyett hajdina galuska a tejfölös habarás helyett válasszuk az energiaszegényebb tejfölt vagy joghurtot az elkészített ételeket csak a főzés végén sózzuk meg ezzel nem csak az elfogyasztott só mennyiségét csökkentjük, hanem az elkészített étel minősége is jobb lesz A főzési technika helyes megválasztása nélkülözhetetlen az egészséges ételek elkészítéséhez. A legegészségesebb elkészítési módok közül – grillezés, roston sütés, gőzölés, párolás, stb. kedvünkre válogathatunk, ízlésünktől függően, azonban mindig óvakodjunk a túlfőzéstől és az ételek túlzott megsütésétől. Ezekkel a változtatásokkal elérhetjük, hogy a megszokott ízeket kapjuk, de az étkezésük jóval energia – és zsírszegényebb lesz, amelyek egyértelműen egészségük vádelmét szolgálják Cserebere az egészségért!

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Prekmurska Gibanica Jellegzetes délszláv sült tészta, amit a szlovének, horvátok és szerbek egyaránt kedvelnek és sütnek. Receptjét első ízben a Turisták lapja évi 9. száma közölte, Bellosits Bálint leírásában. Hozzávalók: 50 dkg alma 20 dkg cukor 2 egész tojás reszelt citrom héja 10 dkg darált dióbél 3 dl tejföl, vaníliás cukor őrölt fahéj túró Elkészítés: Zsírral kikent kerámia tepsibe egymásra rakjuk a tésztarétegeket, amelyek közé töltelékeket rakunk ebben a sorrendben: dió, alma, túró, mák, és ugyanez megfordítva, végül tejföllel meglocsoljuk, és forró sütőben megsütjük. A töltelékhez a hámozott, magozott almát lereszeljük, pároljuk, fahéjjal, reszelt citromhéjjal, cukorral ízesítjük. A túrót elmorzsoljuk, hozzákeverjük a tojássárgáját, tejfölt, mazsolát. A darált diót cukorral összekeverjük, megszórjuk vele a tésztarétegeket, és tejföllel meglocsoljuk. A darált, cukrozott mákkal megtöltött tésztalapot vaníliás cukorral és tejföllel ízesítjük.

Ritóper Dániel | Mezei Tamás Háry Dániel Köszönjük a segítséget Kissné Köles Erika Tanárnőnek!