– A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A 2013/2014. tanévben. KIFIR működése 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 37. § (1) bekezdése alapján az általános iskola tanulója esetében a felvételi.
Advertisements

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára Dr. Balogh Zoltán ELTE TáTK- AstraZeneca 15. Egészség-gazdaságtani.
1 Pályaválasztás 2015/2016 Gyulai Implom József Általános Iskola.
VÁLTOZÁSOK A SZAKKÉPZÉSBEN április 04. dr. Harangozó Ildikó Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti.
SNI-s ALKALMAZÓI VERSENY. SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FŐVÁROSI INFORMATIKA TANULMÁNYI VERSENYE Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
EMELT SZINT - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN… Szülői tájékoztató május 10.
Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet FODOR GÁBOR október 10. ÉRTÉK ÉS MIN Ő SÉG AZ OKTATÁSBAN.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
A 2016/2017. tanév rendje Kecskemét, augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE, ÚJ FOGALMAI Laczkovich Jánosné Budapest, május 17.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
október 24.. TÉMÁK  Pályaválasztás  Felvételikről  Beiskolázás rendje, szabályai – határidők, feladatok
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma Pályaválasztási tájékoztató 8. osztályos tanulók részére.
Az alapító okirat: (latinul: memorandum) egy jogi aktus írásba foglalása, mely például egy intézmény létrehozására irányul. Célja, hogy egységes szerkezetben,
Üdvözöljük a iskolaév beiskolázási bemutatóján
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Pályaválasztási szülői értekezlet Készítette: Gede Eszter
A szakiskolák aktuális problémái
Gyulai Implom József Általános Iskola
Felvételi a középfokú iskolákba TÁJÉKOZTATÓ A SZÜLŐK SZÁMÁRA A 9
Középfokú felvételi eljárás a 2016/2017. tanévben
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
BOROS SÁMUEL SZAKGIMNÁZIUMA
Barcsák Marianna KPSZTI
Pályaválasztási tanácsadás
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Felvételi követelmények:
Általános kerettantervű képzés emelt szintű biológia oktatással
Működését meghatározó törvények,rendeletek
A matematikatanítás aktuális kérdései február
A MOTIVÁCIÓ SZEREPE ÉS HATÁSKÖRE A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A FELSŐOKTATÁSBAN
szakmai referens, országos versenyszervező
A kétszintű érettségi.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
Felvételi
TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Oktatás helyzete az óvodai nevelésben
Felvételi eljárás dokumentumai
Beiskolázás 2017/2018 középfokú felvételi eljárás
A Nemzeti Pályainformációs Portál
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma
A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS GIMNÁZIUM felvételi tájékoztatója a 2018/2019-as tanévre „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok.
középfokú felvételi eljárás
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
A gyermeki jogok érvényesítése
Merre tovább a középiskola után?
A középfokú felvételi eljárásról röviden…
Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Kétszintű érettségi vizsga
Általános iskola eredménye, értékelése
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
A középfokú felvételi eljárás rendje
Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói.
Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember óra.
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István EFOP pályaválasztási.
Középfokú felvételi eljárás a 2017/2018. tanévben
A BTMN és SNI tanulókról (jogszabály-változások, vezetői feladatok)
Kimeneti mérés – OKJ rendszerű szakmai vizsgák
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Érettségi 2006-os év Szülői ért okt. 28.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Felvételi a középfokú iskolákban 2019.
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
TUDNIVALÓK ISKOLAVÁLASZTÁS ELŐTT
Előadás másolata:

– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet – A 2015/2016. tanév rendjéről és az egyes oktatást szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete

Gimnázium Szakgimnázium (korábban szakközépiskola) 4+1 év, érettségi+szakképesítés, 2,5 év szakmai képzés Szakközépiskola (korábban szakiskola) 3+2 év, szakmai képzés, komplex szakmai vizsga, + 2 év érettségire felkészítő képzés lehetősége Szakiskola- szakmai vizsgára készít, sajátos nevelési igényű tanulók számára

A középfokú iskolák a honlapjukon nyilvánosságra hozzák felvételi tájékoztatójukat és a KIFIR rendszerben is elhelyezik azt. Általános iskola tájékoztatja a szülőket A szülőknek közösen kell dönteniük (vita esetén bírósági hatáskör a döntés) központi írásbeli vizsgát szervező intézmények listája az Oktatási Hivatal honlapján ig a tanulók jelentkeznek a központi írásbeli vizsgákra (Tanulói jelentkezési lap benyújtása a tanuló döntése alapján a vizsgát meghirdető intézmények egyikébe, SNI és BTMN tanuló speciális igényeinek figyelembe vételéhez kérelem + szakértői vélemény!) A szülő postázza!

óra (pótló vizsga: óra) A kiértékelt dolgozat az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekinthető, másolat készíthető ig a vizsgázó tájékoztatása az eredményekről Magyar nyelv és matematika, perc, feladat, pont Korábbi évek feladatsorai Felkészítés folyik az iskolában!!!

általános iskolai tanulmányi eredmények általános iskolai +központi írásbeli vizsga eredményei általános iskolai + központi írásbeli vizsga + szóbeli vizsga eredményei Központi írásbeli vizsgán kívül más írásbeli vizsgát nem követelhet az intézmény Szóbeli vizsga (ha az intézmény szervez) és között Speciális felvételi felvételek lehetnek: művészeti, testnevelés tanulmányi területen,sportiskola, katonai, rendvédelmi iskola, vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézmény esetén, szakképző iskola esetén pályaalkalmassági, egészségügyi feltételek SNI tanulók- speciális felvételi szabályok, iskolánként változó lehet, szakértői vélemény mérvadó

Felvételi lapok kitöltése- KIFIR elektronikus adatlap-kitöltő rendszer: jelentkezési és tanulói adatlapok Annyi jelentkezési lap, ahány intézménybe jelentkezik (a középiskolába küldi az általános iskola) Tanulói adatlap két példányban, általános iskola kezeli (1 a Felvételi Központba megy, 1 az iskolában elzárva marad a tanév végéig), tanulmányterületek sorrendjét tartalmazza Adatok alapján elkészül a felvételi jegyzék (rangsor) március 9. (sorszám, vagy elutasítás) A középiskola NEM KÉRHET információt a megjelölés sorrendjéről! Felvételi lapok továbbítása: február 12-ig Módosítási lehetőség: tanulmányi területek sorrendje, új iskola nem adható meg március Tanulók értesítése: április 26-ig Rendkívüli felvételi eljárás május 2. után- ha sehová nem nyert felvételt

Munkaerő-piaci helyzet: keresett szakma? Hiányszakma? Foglalkoztatási lehetőségek, szakma alkalmazhatósága Tanuló profilja: személyiség, készség, képesség, érdeklődés, tanulmányi eredmény, erősségek-gyengeségek, vágyak, álmok Iskola profilja: megközelíthetőség, felszereltség, oktatók, tanárok, tehetséggondozás, nyílt napok tapasztalatai, szellemiség, szabadidős lehetőségek, továbbtanulási lehetőségek, hírnév, tanulmányi sikerek, vélemények, környezet, tárgyi feltételek… Szakma vagy diploma szerzése a cél? Nemzeti Pályaorientációs Portál