Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET"— Előadás másolata:

1 TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
2017. október 17.

2 TÉMÁK Pályaválasztás Felvételikről
Beiskolázás rendje, szabályai – határidők, feladatok

3 Pályaválasztás A pályaválasztás, továbbtanulás nem kis gondot jelent a tanulók, szülők és pedagógusok számára. A középiskolába, szakiskolába való jelentkezés lebonyolítása fontos tanügy-igazgatási feladata az általános iskolának. Közös célunk, hogy minden tanulónk képességeinek, szándékainak megfelelő iskolatípusban folytathassa tanulmányait.

4 A helyes döntéshez szükséges:
Az iskolatípusok, iskolák, pályák ismerete Fontos a választás előtt álló tanuló képességeinek, adottságainak, érdeklődésének ismerete (tanulmányi eredmény) Lényeges, hogy a döntés ne a tanuló helyett, hanem vele közösen történjen.

5 ISKOLATIPUSOK 2016.09.01-TŐL Gimnázium
Szakgimnázium:9-12. között közismereti és szakmai képzést is folytatnak. Ezután OKJ-szerinti szakmai vizsgára történő felkészítés. Szakközépiskola: első 3 év után szakmai vizsga +2év érettségi. Szakiskola: ezentúl csak SNI tanulókat készít föl szakmai vizsgára.

6 Milyen iskolatípust válasszunk?
Lehetőségek: Gimnázium Szakgimnázium Szakközépiskola (régen szakmunkásképző) Szakiskola csak (SNI) Az egyes iskolatípusoknak más-más a tanulmányi ideje a tananyag tartalma és mélysége, a tanulmányi követelménye, más az iskola által nyújtott továbbtanulási lehetősége. Egyéb lehetőségek: Alapítványi és magániskolák Egyházi iskolák Speciális iskolák (sajátos nevelési igényű gyerekeknek)

7 GIMNÁZIUM: jó általános iskolai bizonyítvány, kellő szorgalom, fogékonyság, jó nyelvérzék szükséges.
SZAKGIMNÁZIUM: közepestől jobb iskolai bizonyítvány, szorgalom, nyelvérzék szükséges. A tanuló dönt arról, hogy érettségi vizsgát és utána szakmai vizsgát, illetve csak szakmai vizsgát tesz. SZAKKÖZÉPISKOLA: azoknak a tanulóknak való, akik nem tudnak vagy nem akarnak érettségi vizsgát tenni (3 évük van a döntésre).

8

9 A BEISKOLÁZÁS RENDJE ÉS SZABÁLYAI
A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjéről és a felvételi eljárás szabályairól a 20/2012.(VIII.31.)EMMI rendeletben olvashatunk. A felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését minden évben a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szabályozza.

10 A jelentkezés előtti teendők:
Gyermekünk személyiségének sokoldalú (REÁLIS) ismerete. Sok-sok beszélgetés, végül együttes döntés. Osztályfőnök véleményének kikérése. Intézmények, lehetőségek megismerése: nyílt napok, előkészítők. Követelmények feltérképezése (van-e esély?) Hány iskolát jelöljenek meg?

11 JELENTKEZÉS A KÖZPONTI ÍRÁSBELIRE
az OH közzéteszi a központi írásbelit szervező iskolák névsorát (péntek) a tanulók jelentkezése a központi írásbelit szervező intézménybe ( külön nyomtatványon)

12

13 MI ALAPJÁN VESZIK FÖL A GYERMEKET?
6-8. OSZTÁLYOS KÖZÉPISKOLÁBA: Tanulmányi eredmények Egységes írásbeli felvételi Szóbeli meghallgatás csak ott, ahol központi írásbelit is követelnek. 9. OSZTÁLYBA JELENTKEZŐKET: Tanulmányi eredmény ( év végi + 8. félévi) Szóbeli meghallgatás csak ott, ahol központi írásbelit is követelnek.

14 TEHETSÉGGONDOZÓ FELVÉTELI MEGSZÜNT!
EGYSÉGES ÍRÁSBELI FELVÉTELI: A legtöbb középiskola kéri - magyarból 45 perc 50 pont - matematikából 45 perc 50 pont Bármelyik írásbelit tartó középiskolában megírható. Az eredményeket az utolsó vizsganapot követő 3. napon ki kell függeszteni! Az elért eredményről a tanulók igazolást kapnak, amit csatolni kell a jelentkezési laphoz. A dolgozatok megtekinthetők 1 kijelölt napon. ÉSZREVÉTEL NYÚJTHATÓ BE!

15

16 SZÓBELIRŐL: A 6 és 8 osztályos középiskolákban is van! A 9. osztályba jelentkezőknek a középiskola szóbeli meghallgatást szervezhet, ami nyilvános a szülő is bemehet. Figyelni kell, hogy a megjelölt középiskolák szóbelije ne egy napra essen.

17 ÁLTALÁNOS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2018. 01. 20-TÓL
EGYSÉGES ÍRÁSBELI FELVÉTELIK IDEJE: Január óra (szombat) a 6 – osztályosba jelentkezőknek Január óra (csütörtök) pótló írásbeli vizsga 6-8 o. és a 9. osztályba jelentkezőknek

18 OKTÓBER - FEBRUÁR A továbbtanulási szándékok egyeztetése az osztályfőnökkel. FEBRUÁR ELEJE A jelentkezési lapok és az adatlap ellenőrzése, egyeztetése a szülők és a tanuló jelenlétében. A lapok kinyomtatása és aláírása.

19 TOVÁBBI FONTOS DÁTUMOK
Február 8. a felvételi eredményekről értesítik a tanulókat Február 19. az általános iskola továbbítja a jelentkezési lapokat. (A 6 és 8 osztályosba jelentkezőkét a szülők intézik) JELENTKEZÉSI LAPOKRÓL Tetszőleges számú lap beadható (3-4!!!!!!!!!!), egy lapon 1 iskola, de több tagozat jelölhető TANULÓI ADATLAP – Felvételi Központba A megjelölt iskolák rangsorolása (Egy iskolán belül megjelölt tagozatok külön-külön számítanak a rangsorban) Később a rangsor módosítható

20 Február 22. és március 13. között szóbeli meghallgatások.
Március 14. a középiskola nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket. Március módosítási lehetőség a rangsoron. Új középiskola nem vehető fel, csak új tagozat a megjelölt középiskolával való egyeztetés alapján. Március 28. a FK. megküldi a középiskolákba az oda jelentkezők névsorát ABC sorrendben. Április 10. a FK kiegészíti a módosító lapok alapján az ideiglenes felvételi jegyzéket. Április 13. a középiskola megküldi a végleges felvételi jegyzéket a FK-nak.

21 RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS
Április 20. a FK kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és az adatlapok alapján. Április 27. a középiskola értesíti a tanulót és az ált. iskolát a felvételről vagy az elutasításról. RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS Május (Május 7-től augusztus 31-ig) Felvételi kérelem az iskola igazgatójának címezve Üres helyek listája!!!!!!! Május 18. az igazgató dönt a kérelmekről. Június 15-ig nem vették föl a tanulót, akkor a lakóhelye szerint illetékes jegyző helyezi el. Június beiratkozás a középiskolákba.

22 A KÖZÉPISKOLÁK ÁLTAL KÉSZÍTETT FELVÉTELI RANGSOR
1. Okos Anna 100p. F 2. 3. . 79. 80. Ügyes Ábel 77p. F Felvehető létszám: 80 fő 112. Szép Kata 70p E Még reménykedhet!!! Felvételi ponthatár: 70 pont 113. Erős Peti 66p E

23 ELTÉRŐ FELVÉTELI REND Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott iskolákba. Alapfokú művészetoktatási intézmények. Bizonyos középiskolák külön jelentkezési lapot, sőt igazolványképet is kérnek! (Pl. Veres Pálné Gimnázium, Eötvös József Gimnázium)

24 HONNAN KAPOK SEGÍTSÉGET?
OKTATÁSI HIVATAL t: MÉREI FERENC FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ INTÉZET (1088 Bp. Vas utca 8-10.)

25

26

27 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET"

Hasonló előadás


Google Hirdetések