Dél-alföldi Termál Klaszter 5. tanulmányút - Szlovénia 2008. Szeptember 16-24. Készítette: Albelné Szentmiklóssy Gabriella.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pozsony 4. csoport feladata: mutassátok be Pozsonyt – története, fekvése, főbb látnivalók.
Advertisements

Környezetszennyezés A mai emberek felelőtlenek. Szennyezik a levegőt, folyókat. Ezért napjainkba sok ezer ember hal meg környezet szennyezéstől.
Fazola Henrik Élete és Munkássága. Élete Német származású vasm ű ves, aki a szakma mesterfogásait testvérével, Fazola Lénárddal együtt Würzburgban, Georg.
Gyógy és termálfürdők Budapesten. Az ókortól napjainkig A budapesti gyógyfürdők története egészen a rómaiakig nyúlik vissza. Már ebben az időben több.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
Bevándorlók társadalmi beilleszkedése európai politika – közép európai valóság Kováts András Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület.
FÖLDRAJZ Készítette: Koleszár Gábor 1 A világnépesség növekedése.
SZOVÁTA HAT Nevének eredete: Szováta (románul Sovata, németül Sowata) város Romániában, Maros megyében. A Székely-Sóvidék központja, európai hírű.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
Üdvözöljük Oromhegyesen! Egy vajdasági kis falu múltja, jelene és jövője.
A Honfoglalás. A Kárpát-medence a honfoglalás előtt  Római uralom vége  hun uralom  Attila halála  hun uralom   germánok uralma Kárpát-medence.
Termálvizek külföldön Hazánk a világ 5. termálhatalma Csupán csak Izland, Japán, Olaszország és Franciaország előzi meg A hazai termálvíz kiemelkedő minőségű,
Izrael „történelem előtti” kora. 0. Mi az a „történelem előtti kor”? A zsidó történetírás Kr.e körül jelent meg Kánaánban:  Az éppen megszülető.
Áj falu. Fekvése: Tornától 4 km-re északra a Szlovák karszthegység az Áj-i szurdok-völgy bejáratánál fekszik m tengerszint feletti magasságban.
Magyarország gyógyfürd ő i és gazdasági vonzata. Magyarország különösen gazdag gyógyvizekben, termál- és gyógyvíz készletei alapján Európa országai közül.
Víz-foszfát-klíma kapcsolat oxigénizotópok alapján Emlősök
Helyi védett értékek bemutatása
Városi Könyvtár Nagykáta Előadja: Urbán Erzsébet igazgató.
Póker.
Az erdélyi gyógyturizmus
Kőszegi Forrás- Kőszeg
Egészséges táplálkozás
Az Élet Vonata Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány.
Lechner Ödön.
Készítette: Rubik László 5/c
Tianmen-hegység: Kínában található, észak Hunan tartományban, a közeli város Dayong. (Sokan elbizonytalanodnak a neve miatt, Tianmen, mely nagyon hasonlít.
A krétai és a mükénéi kultúra
Montázs készítése.
Válság és virágzás Nyugat-Európában
A közigazgatással foglalkozó tudományok
Vízkeresők csoport: Beke Szabolcs Bojtor Cintia Hegedüs András
Az orosz állam birodalommá válása a Romanovok idején
Eszék lakos; egyetemi város, megyei székhely
Colorianne Reinforce-B
A korai Egyház Az első közösségek.
Hunyadi Mátyás
a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét,
Megújuló energiák Készítette: Petőfi Sándor Általános Iskola
Egyházmegyei zarándoklat Passauba
Miért választottam a BME Mérnökinformatikus Szakot?
E G E R S Z A L Ó K.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
A hajszobrász: Baranyai Vivien 12.Asz
VILÁGÖRÖKSÉGEK NAGYBRITANNIÁBAN
A közlekedés és az idegenforgalom
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
Pécs törökkori emlékei Bianka
Középkor története 7. osztály
1963-ban egy Derinkuyu-i lakos (Kappadókia tartomány, Anatólia közepén, Törökország) egy falat bontott le otthonában és meghökkenve fedezett fel a fal.
Magyarország földrajzi helyzete, határai
Környezeti Kontrolling
Zsolnay Vilmos születésének 190. , szobra felállításának 110
Új pályainformációs eszközök - filmek
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
Swarovski Kristálymúzeum.
Paulay Ede Az ember tragédiája.
Egyházmegyei zarándoklat Passauba
Készletek transzformációja
TESTFESTÉS HENNÁVAL.
Iglódi István rendezése
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Balatonkenese Készítette: Szabó Lilla
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Társadalmi integráció kistelepüléseken
A gazdasági fejlettség mérőszámai
KORALL K O R A L E és P E R L Y / GYÖNGY.
Generali Alapkezelő beszámolója Gyöngyház Nyugdíjpénztár részére
Útravaló verseimmel Madách Imre Utolsónak szánt költeménye,
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
A harmadik Magyar Köztársaság első évtizede
Előadás másolata:

Dél-alföldi Termál Klaszter 5. tanulmányút - Szlovénia Szeptember Készítette: Albelné Szentmiklóssy Gabriella

Dél-Alföldi Termálklaszter Szlovéniai tanulmányút 2008.szeptember Tanulmányutunk első napja: 2008.szept.16. Felszállás a buszra a meghívókon feltüntetett helyen és időben. Beszállásnál ügyesen pakolj!

Programtervezet szeptember.16. A „szakanyagok”-kal bánj óvatosan s ha sürgető hatását érzed, időben jelezd! Ebéd Letenyén vagy környékén Átkelés Rédicsnél a szlovén-magyar átkelőhelyen. Megérkezés s a szálláshely elfoglalása a késő esti órákban a Terme Radenci Hotelben.

Szlovénia - Európa zöld gyöngyszeme Az erdők mély sötétzöldje, a legelők, szántók, esőáztatta élénk zöldje, a mindezeket visszatükröző csodálatos tavak csillogó vagy tompa zöldje állandó smaragd ragyogást kínál. Az Alpok keleti szélétől délre, a napsütéses oldalon található e kicsi, de változatos ország. Szomszédunk, de mégis kevesebbet tudunk róla,mint bármelyik másikról. Uralta a német császár,a francia császár, volt az Osztrák-Magyar Monarchia tagja, majdnem egész területe Ausztria tartománya, Jugoszlávia legkisebb, de leggazdagabb tagköztársasága. Ma szabad és független ország.

Ezen a bő dunántúlnyi területen a természet adta szépségek változatossága bámulatos: tengerpart a közel 3000 méteres hegycsúcsok, rohanó patakok és méltóságteljes folyók, ősfenyvesek, cseppkőbarlangok. S a szabadidő kellemes, élményekben gazdag eltöltéséhez megtalálható a sétakocsikázás, sielés, barlangtúrák,vadvízi evezés, magashegyi túrázás. A természet szépségén túl, a szlovénok földje gyógyvizekben Európában a leggazdagabbak közé tartozik. Egyiket-másikat már a rómaiak is ismerték és használták, több az Osztrák-Magyar Monarchia korában vált népszerűvé, míg az elmúlt század fúrásai számos új gyógyforrás feltárását eredményezték.

Az ország tengerpartja kicsi, ott jelentős fürdőélet nem alakulhatott ki, annál virágzóbb a mélyből feltörő vizek révén a gyógyfürdőzés. A felfakadó források gyógyászati hatása sokrétű, a körülöttük épített létesítmények, egészségügyi központok, infrastruktúra, a szállodák minden igényt kielégítenek. Gyógyvizeik különbözőségük miatt szinte valamennyi külső és belső betegségfajtára enyhülést, vagy teljes gyógyulást nyújtanak. Úgy gondolom, érdemes ezt a csodálatos kagylót megkeresni és felnyitni. Rajta, induljunk most e felfedezőútra, gyönyörködjünk együtt a zöld gyöngyszemben, s merüljünk bele a pannon termálvizek ölelésébe, élvezzük azok jótékony hatását!

A Pannon-tenger gazdag örökséget hagyott e vidékre: kőolaj,-földgáz-,szén,- só,- és a számunkra most legfontosabb – termálvíz-lelőhelyeket

A Pannnon-tengertől a gyógyforrásokig Az ókorban a ptuji-síkság, a Muravidék, valamint Goricko és Slovenske gorice egy része a Pannon-tenger alatt feküdt. Az idő múlásával a tenger sótartalma egyre jobban csökkent, valamint egyre jobban a kiszáradás felé haladt. Legtovább a Pannon-síkságon tartott ki, ahol sík édesvízi tavak és tündérrózsákkal benőtt mocsarak formájában maradt meg. Ezeken a területeken az édesvízi-csiga kövületeivel gazdagított üledék maradt vissza.

Gyógy- és termálfürdők A Pannonske-terme név alatt egyesült valamennyi fürdőnek bizonyított és elismert gyógyhatással rendelkező vize van. Ezek a termálvizek fizikális és vegyi tulajdonságokban, geológiai eredetükben és hőmérsékletükben különböznek A Moravske Toplicei Fekete termálvíz – hipertónikus, segít a reumatikus megbetegedések, a nem fertőző bőrbetegségek, tüdőbetegségek és mozgásszervi sérülések gyógyításában. A híres Radenci három szív ásványvíz, melyet már a bécsi-udvarban és a Vatikánban is lelkesen fogyasztottak. A gyógyhatású termálvize szív-érrendszer, anyagcserebetegségek, a vese-húgyvezetékek megbetegedéseire van jó hatással

Gyógy- és termálfürdők A lendvai parafinos víznek többek között jótékony farmakológiai hatása van a bőrre is. A ptuji víz segíti a reumatikus és degeneratív megbetegedések rehabilitációját, neurológiai megbetegedések gyógyulását. A Banovci fluoriddal gazdagított termominerális vizet csont-, izület-, izomsérülések gyógyítására használják. Lendava vize: reumatikus és nőgyógyászati bántalmak a leghatékonyabb. Lasko termálfürdő vize reumatikus, idegrendszeri, mozgásrendszeri és érrendszeri problémákra. Ferenc József kedvelt üdülőhelye volt, nyaralót építtetett itt Topolsica gyógyfürdő termálvize erdős környezetben magas északi hegyek tövében vérkeringési és légzőszervi panaszokra kiválló.

Wellness – minél előbb

2008.szeptember.17. Programtervezet Reggeli urán Radenciből elutazás Ptujba 10.-tól szakmai program: Terme Ptuj SPA Hotel és egészségközpont megtekintése 12-től ebéd Ptuj-ban a SPA-hotelban Ebéd után ptuji városnézés, majd továbbutazás Mariborba ig helyi idegenvezetéssel maribori városnézés, s vissza Radencibe.

Radenci (németül Radein) városkanémetül SzlovéniábanSzlovéniában, Maribor-tól 30 km-re északkeletre,Maribor az osztrák határ közvetlen közelébeosztrák

Radenci A középkor óta ismert. Stájerország része volt 1918-ig, ezután a két Jugoszláviáé 1991-ig, amikor függetlenedik Szlovéniával.középkorStájerország1918Jugoszláviáé1991 Szlovéniával 1664-ben itt léptek Magyarország területére a franciák, akik az 1664-es szentgotthárdi csatában vettek részt1664Magyarországfranciák1664szentgotthárdi csatában Lakosainak száma 5,265 (2002)A városka széleskörü ismertségét az ásványvíznek, a gyógyturizmusnak, és a kongresszusi turizmusnak köszönheti. Az első kutat 1869-ben fúrták dr. Karl Henn javaslatára és felügyelete mellett. A Radenska palackozása igazából csak a II. világháború után indult meg. Ez időtől kezdi a három piros szív meghódítani a piacokat.ásványvíznekgyógyturizmusnak kongresszusi turizmusnak 1869II. világháború

Azon kevés Európai gyógyfürdők közé tartozik, melyeknek négy természetes gyógytényezője van: ásvány- és termálvíz Gyógyiszap és enyhe éghajlat

Ptuj (németül Pettau, latinul Poetovio) város Szlovéniában, Maribor-tól 25 km-re délkeletre, a Dráva partján.németüllatinulSzlovéniábanMariborDráva Ez a Dráva-parti város egyik legvonzóbb, s legöregebb települése Szlovéniának.

Már a kőkorban lakott hely volt. Az i. e. 1. század-ban Noricum királyságként a kelta államszövetség része volt. A rómaiak i. sz. 15- ben hódították meg, és Pannónia tartomány egyik fontos településévé fejlesztették. Vespasianust itt választották császárrá 69-ben, és ebben az évben történt egyben első írásos említése is. Traianus császár 102-ben nevet (Colonia Ulpia Traiana Poetovio) és városi jogokat (colonia) adományozott neki. Jelentősége megnőtt, mikor a XIII Gemina légió szálláshelyévé tették.i. e. 1. századNoricumkirályságként államszövetségrómaiaki. sz. 15Pannóniatartomány Vespasianust69Traianuscsászár102légió

A népvándorlások korában többször ostromolták, így az 5. században a gótok. A középkorban avarok, frankok kezén volt, majd Stájerország kebelezte be, és így marad egészen 1918-ig, mikor Jugoszlávia, majd től a független Szlovénia része lett.népvándorlások5. századbangótokavarokfrankok Stájerország1918Jugoszlávia ben IV. Béla magyar király csapatai elfoglalták a várost, majd előbb Gutkeled István szlavón bán, mint "Stíria kapitánya", később pedig a király fia, István herceg (a későbbi V. István), mint "Stíria hercege" innen kormányozta Stájerországot1252IV. BélaGutkeled IstvánV. István

A magyar uralom 1260-ban ért véget, hogy több mint 200 év múlva Mátyás király állítja azt egy rövid időre vissza. Az osztrák-magyar háborúskodások idején, 1479-ben foglalták el a várost III. Frigyestől Mátyás csapatai, és csak 1490-ben, a király halála után vonultak ki onnét.1260Mátyás 1479III. Frigyestől1490 A középkorban jelentős kereskedelmi központ volt. A törökök előretörése megszakította a város fejlődésének fonalát, korábbi vezető szerepét már nem tudta visszanyerni, lassan elszigetelődött a világtól, de ezzel szemben megtartotta népi hagyományait, népszokásait, élő népművészetét.

A mai Ptuj kis ipari város, ahol sok mezőgazdasági terméket, mindenek előtt bort dolgoznak fel. Az óvárosban változatos formában épült polgárházak, az 1556-ból származó várostorony,mely eredetileg őrtoronyként szolgált, mögötte a gótikus Szent-György-templom. A város egyik legrégibb épülete a dominikánus kolostor, melyben a római múzeum is található.

A ptuji várból szép kilátás nyílik a városra, Ptuj környékére és a Dráva duzzasztott tavára.

A Dráva folyó túlsó partján épült ki a Ptuji gyógyfürdő, mely Szlovénia egyik legfiatalabb és legkorszerűbb gyógyfürdője A 35 évvel ezelőtt felfedezett forrás enyhén ásványos nátrium-hidrogén-karbonátos vize 39 fokosan tör fel. Kiváló a reumás és idegrendszeri megbetegedések kezelésére. A termálpark gyógyvíz felülete m2. A tizenkét,úszósávokkal, hullámokkal,vízalatti masszázsokkal,Whirlpoolok kal és lassú folyóval felszerelt medencékben senki sem unatkozhat..

Itt található Szlovénia legnagyobb csúszdaparkja.

a balparti óvárosban:. Az első nagy épülettömb a Szt. Alajos templom, majd a Városháza óratornya magasodik ki a házak közül. A fűzfák előtt hattyúk és kacsák úszkálnak a Dráván. A pillérekről vízsugarak irányulnak a folyóba. A híd a Főtérre vezet. A túloldali járdán haladó alak előtt a Narodni Dom (egy kultúrpalota) tornya látszik, majd alacsonyabban a Zsidótorony, mögötte pedig a Víztorony teteje emelkedik ki. Távolabb a víz fölött egy másik közúti és egy további vasúti híd is.

A téren a sok nevezetesség közül a 6 szent által körülvett, Mária szobros pestis emlékművet és a régi Városházát említem. Utóbbi óratoronnyal és szép reneszánsz erkéllyel rendelkezik..

A hatalmas szőlőskertek a város pereméről kúsznak a maribori dombokra, 50 kilométernél is hosszabb borút hálózattal rendelkeznek. A borutak mentén számos borkimérés és turizmússal foglalkozó birtok található, melyek kitűnő házi borokkal és ételekkel várják a kirándulókat, a kerékpározókat és a motorizált turistákat. A borutak a dombokra vezető útjukat már a város utcáiról kezdik meg. A városi borpincében, amely egyike Európa legnagyobb és legrégibb klasszikus borpincéinek, a vendégek megkóstolhatják a Stájer vidék válogatott borait, melyek e vidék borkultúráját jellemzik. A kiváló borokhoz úgy a városi mint a vidéki és pohorjei vendéglátók szívesen ajánlják a stájeri konyha jóízű jellegzetes ételeit. Borutak

Programtervezet 2008.szeptember.18. Elutazás Celjébe – a városközpont és a vár megtekintése szakmai programok: 11-kor Lasko Termal SPA bemutatása majd ebéd a Hotelben. 15-kor Drna Termal SPA látogatása: gőz-finn szaunák,speciális szépségápolás. Szállás Bledben a Hotel Jelovicában

Ott ahol a Savinji Alpokból kiinduló Savinja nyugati irányból délre kanyarodik, a celjei síkság szûkületénél fekszik a lakosú CELJE. A város nevét az illír õslakókkal összeolvadó keltáktól kapta, akik Celeiának nevezték, ezt vették át a rómaiak is, akik várost alapítottak itt. Az itt megtelepült szlávok frank, majd német birodalmi grófok uralma alá kerültek.

Késõbb a Cilleiek birtoka lett, de a család kihalásával az uralom a Habsburgokra szállt. A város felvirágoztatásában jelentős szerepet játszottak a Saneckiek, akikből később a híres és hatalmas Cilli grófok váltak.A magyar történelem Cilleiek-ként ismeri őket.Több évtizedik tartó vetélkedésük a Hunyadiakkal odavezetett, hogy az utolsó Cilli grófot, II.Ulrichot Hunyadi László barátai megölték. The coats of arms of Ulrich II of Cilli

Celje belváros Kistemplom a hegytetőn

Laško (németül: Tüffer) kisváros Kelet-Szlovéniában, mely gyógyfürdőjéről és söréről híres.Szlovéniában Laško az egyik hegyről nézve

A Hum-hegy lábánál fekszik, a Savinja folyónál. A város felett látható a Tabor erőd. Templom Laško fölött

Vizét már a rómaiak is ismerték és használták fürdőzésre. Ferenc József kedvelt üdülőhelye volt, nyaralót is építtetett ide. Hatalmas szabadtéri termálvizes medencéje mellett fedett és kádfürdős részlegei is vannak.

Minden évben júliusban megrendezik a „Sör és virágok” fesztivált amikor a kisvárost ember látogatja meg.

Dobrna Thermal Spa A város a Celjska folyó partján, 375 m tengerszintfeletti magasságban fekszik. A gyógyközpont és a hozzátartozó ősgesztenyéspark nyugodt, kellemes, csendes, üdülésre kiválóan alkalmas hely.

A kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos vize reumatikus, idegrendszeri panaszok orvoslására, izom-kötőszöveti sérülések utáni rehabilitációra alkalmas

Egészség és szépségfarmja. Közkedvelt.

Programtervezet 2008.szeptember.19. Savica vízesés Felvonóval a Pod Voglom-hegyre Bóhinj-i tó Ebéd a Savica vízesésnél Délután Bled, Bledi-tó Jó idő esetén hajókirándulás a bledi-tó kis szigetére.

60 méteres sziklafalról alázuhanó vízesés, amely a Bohinj-i tavat táplálja és a Száva folyó eredete

A Bohinji-tó a Bledi-tó testvére de annál vadabb és romantikusabb m magas hegyek közt fekszik, 526 méter magasan. Szintén gleccsermaradvány.6,6 km2 -es területével Szlovénia legnagyobb tava, kétszer akkora mint híresebb társa. Mélyebb is nála, gyorsabban is cserélődik a vize, mivel gyakorlatilag a Száva egyik ága átfolyik rajta. Így elméletileg hidegebb a Bledi-tónál.,

A Bohinji-tó A tó a Száva hídjáról

A Bohinji-tó a Vogel oldalából, 1535 m magasból

A tó a Nagy-Osojnica/756m/nevű hegyről A tó a Nagy-Osojnica (756m) nevű hegyről

Bled /6000 lakos/ 475 m. tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a tó mellett. A Száva völgyétõl csak nagyobb dombok, hegyecskék választják el, délnyugat felõl azonban - egészen a Triglavig - fokozatosan emelkedõ hegyek fonnak köréje hegykoszorút. Bled páratlan természeti szépségének az ellentétek adnak megragadó bájt, a majd 3000 méterig magasodó hegyek és a közöttük csillámló tótükör.

Hangulatos látnivaló a szigeti kegytemplom, mely jóval régebben látogatott hely, mint a fürdõ. A századok során zarándokok tízezrei keletek át a tavon, hogy a 99 gránitlépcsõn felkapaszkodva a csodatévõ Mária kegyéért esedezzenek óta tudunk csodatévõ hírérõl amikor a brixeni püspök a kis templom plébániáját feljogosította, hogy a zarándokoktól alamizsnát gyûjtsön. A XV sz.-ból származik a csodatévõ Madonna képmás Jelenleg XVII sz-i barokk formáját õrzi a templom, fõoltárát Henrik császár és felesége, Kunigunda bõl származó barokk pátoszú szobrai díszítik.

Szűz Mária mennybemenetele zarándoktemplom Az 1967-es ásatások tanúsága szerint a templom sokkal régibb múltra tekinthet vissza. Padozata alatt ugyanis IX.-X. sz.-i szláv sírokat és bizánci stílusú félköríves szentély falakat tártak fel. A szentély vakolatrétege alól pedig elõkerült az egykori gótikus templom néhány freskómaradványa is. A kegytemplom modern idõkben is hatásos romantikáját az a hiedelem adja, hogy aki a templom csilingelõ harangocskáját háromszor / vigyázat ! háromszor !/ megszólaltatja, annak kívánsága teljesül.

A XIX. sz. közepén kezdõdik a ma világhíres fürdõhely fejlõdési korszaka. Ekkor tárták fel újra a meleg forrásokat, primitív fürdõházakat építettek, majd 1852-ben Arnold Rikli - egy svájci, aki itt nyert gyógyulást - szerezte meg a fürdõ bérleti jogát, s korszerûbb fürdõt, kis vendégházakat emelve megvetette a mai Bled alapjait. Az idõközben megépült Bécs - trieszti vasútvonal bekapcsolta az eddig csak szekérrel, hintóval elérhetõ Bledet az üdülést, gyógyulást keresõ világ vérkeringésébe.

1919-ben állami tulajdonba került Bledi fürdõ. Festõi magaslatán a Windischgrätz hercegek által épített kastély új tulajdonosa a Karadjordevic királyi család. Bled lett ekkor az ország nyári fõvárosa, szállodák épültek, az arisztokrácia itt építtette nyaralóit, élénk nagyvilági élet váltotta fel a sok évszázados csendet. Nagy jelentõségû konferenciák színhelye lett Bled, itt alapították meg az elsõ világháború után a Kis-antantot /Jugoszlávia-Csehszlovákia-Románia érdekszövetségét/, s itt írták alá késõbb az u.n. Balkáni egyezményt.

A Bledi-tó Szlovénia leghíresebb üdülőhelye. A tó egy jégkorszaki gleccser maradéka. 475 méter magasan van, legnagyobb mélysége 31 m. Hossza 2130m, a legnagyobb szélessége 1032 m. Egy kicsinyke sziget 18 méterre magasodik ki a vizéből. A Bledi-tó

Bledi vár Nem kevésbé hangulatos, bár más élménnyel teljes a kb. fél órás, erdei ösvényen kacskaringózó séta fel a bledi várba, mely utat évente közel teszik meg. Macskaköves úton lépünk be a lõrés vigyázta címeres várkapun a várfalak közé, s jutunk a vendéglátó alsóvárba, ahol az egykori õrség épületében elhelyezett kávézó, kisvendéglõ fogad kilátóterasszal.

Bledi vár Nem kevésbé hangulatos, bár más élménnyel teljes a kb. fél órás, erdei ösvényen kacskaringózó séta fel a bledi várba, mely utat évente közel teszik meg. Macskaköves úton lépünk be a lõrés vigyázta címeres várkapun a várfalak közé, s jutunk a vendéglátó alsóvárba, ahol az egykori õrség épületében elhelyezett kávézó, kisvendéglõ fogad kilátóterasszal. További kis lépcsõmászás után a felsõvárba érünk, ahonnan nemcsak a tavat, de szerencsés esetben a gyakran elrejtõzõ Triglav csúcsot is láthatjuk.

Bledi vár A vár egyik belső udvara.

Jó idő esetén a képen látható csónakkal juthatunk a kis szigetre

Programtervezet 2008.szeptember.20. Busszal utazás a Postojna barlanghoz Ebéd a Postojna barlang környékén Délután elutazás a szlovén tengerpartra Piranba – ott városnézés és a vár megte- kintése,majd továbbutazás Portorozsba Szállás Hotel Neptun szállodában

A szlovéniai karsztvidék A Postojnai cseppkőbarlang kijárata

Posztojna cseppkőbarlang Karszt-hegység neve mára már köznévvé vált. Postojnai-cseppkőbarlang ma a világ leglátogatottabb barlangjai közé tartozik. Mindez talán annak köszönhető, hogy a Postojnai-barlang 1818-as újrafelfedezését követően (a középkorból még 1213-as felirata is van) hamar az érdeklődés középpontjába került. Hírnevét ez is a monarchiás időknek köszönheti, persze akkor még Postojnát Adelsbergnek, a barlangjáratokat pedig Ferenc Józsefnek, Erzsébet királynőnek, Ferdinánd császárnak hívták.

PIRAN Tengerbe benyúló földnyelven a Cop Puntén és egy domb lejtőin fekszik. Ez teszi egyedülállóvá a várost. Az óvárost a majdnem teljesen épen maradt városfal övezi.

PIRAN A város központja a kikötőnél fekvő Tartini tér, mely a város szülöttéről, a zeneszerző és hegedűvirtuóz Giuseppe Tartiniről kapta a nevét. A teret a klasszicista városi palota uralja, mellette egy 15.sz. velencei palota, ebben van az információs iroda is.

Piran Éjszakai megvilágításban Giuseppe Tartini szobra

Piran Szent György Katedralis

Programtervezet szeptember.21. Szakmai program: Portorozs Lifeclass Hotels és SPA – só- alga-, iszappalolás Ebéd Portorozs környékén Délután szabadprogram Szállás Hotel Neptun-ban

A portorozi Szt. Bernát-kolostort egy velencei szerzetes, Kapisztrán János alapította. Kapisztrán az évi nándorfehérvári győzelem hőse volt Hunyadi János mellett. A Savudrija-öböl északi partján terül el a parkokkal tarkított szállodaváros. Az első portorozi hotel 1830-ban épült. Portoroz az élénk fürdőélet, a sport versenyek és a zenei rendezvények miatt nyáron nyüzsgő településsé változik.. PiranPirantól mindössze 4 kilométerre található az Isztrián.Isztriá

Méltán illeti ez a név ezt az elegáns és nemzetközi viszonylatban is népszerû üdülõhelyet, hiszen illatos rózsakertjei és zöldellõ parkjai mindenkit ámulatba ejtenek. Nincsen óvárosa, nagyrészt szállodákból, apartmanházakból és villákból áll, melyek a négysávos parti sétány mentén épültek.

Szlovén tengerpart egyik legismertebb gyógy- és üdülőhelye, mely enyhe éghajlatával és buja növényzetével már a 19.sz.-ban is vonzotta a turistákat. A tengeri iszapot és gyógyvizet elsősorban reumatikus betegségeknél alkalmazzák

Programtervezet szeptember.22. Szakmai program: Látogatás a Talasso Strunjan Egészség Központban,mely hatékony a reumás problémák gyógyításában, s híres a pszichoterápiájáról. Sólepárló medencék megtekintése Szállás a Hotel Neptun-ban

Talasso Strunjan

A sečovljei sótavak a szlovén tenger legdélebbi Mintegy 650 hektár, ebből 552 vízfelület - az egész terület szabadon bejárható. A sečovljei sólepárló működő üzem, nemzeti park, és turistalátványosság is egyben. Két része van: a Portorož felől megközelíthető Lera, amelyet utoljára az osztrákok „modernizáltak” 1904-ben.sečovljei sólepárló

. Ez az átépítés azonban csak a tavakat egymástól elválasztó gátrendszert érintette, a technológia maradt a régi, ma is ugyanúgy termelnek itt sót, mint sok száz éve. A tengervizet medencékbe engedik, ülepítik, szikkasztják. A nap párologtatja el egyébként a vizet, amelyből a só a medencék alján kicsapódik.

Valamikor az aranynál is többet ért. Általában nyár végén, szeptemberben van a sószüret, amikor a medencékből speciális eszközökkel halmokba gyűjtik össze a hófehér tengeri sót, amit előbb sócsillékbe lapátolnak, majd a „sóhegyeket” egy központi helyen zsákolják be.

A szlovén sómező másik, Fontanigge névre hallgató része 1960 óta már nem működik. A sómunkások egykori lakóépületeiből kettőt felújítottak, és itt rendezték be a sómúzeumot. Ezt azonban csak útlevéllel lehet megközelíteni, mivel épp a határsávban fekszik, azaz már majdnem Horvátország területén.

A só néhány évszázaddal korábban fizetőeszköz volt, és többet ért az aranynál. Háborúk törtek ki a sókészletek birtoklásáért, és volt idő, hogy a zsoldosok is sóban kapták a fizetésüket A sólepárló tavaknak egyébként különleges állat és növényvilága van, hiszen csak olyan virágok, fűfélék, no meg például halak és rákok élnek meg itt, amelyek sótűrőksólepárló tavaknak A Sócsille

Recept a bátor háziasszonyoknak A bátrabbak megpróbálkozhatnak a sóleves elkészítésével is. Olívaolajon kell fokhagymát pirítani, vigyázva arra, hogy ne égjen oda. Majd rozmaringot, babérlevelet és kakukkfüvet tegyünk hozzá, aztán öntsük fel vízzel, és sózzuk meg bátran. Főzzük 10 percig, pirítósra öntve tálalhatjuk. Lábadozó betegeknek, és gyomorbajosoknak ajánlják. Egy séta a sólepárló tavak mellett a légúti megbetegedésekre is jó, sőt, még a tavak sós iszapját is kiárusítják, hiszen remek pakolások készíthetők belőle

2008.szeptember.23. szabadprogram Kinek mihez van kedve, néhány ötlet Esetleg römiseknek, tarokkosoknak kártya Fejes az Adriába

Programtervezet 2008.szeptember.24. Elutazás Ljubljanába Városnézés helyi idegenvezetővel – katedrális, a világhírű építész Plecnik hármas kőhídja, sétáló utca Ebéd Ljubljana és Maribor között lévő éttermek egyikében. Megérkezés késő este Kecskemét-Gyula végül Szeged.

A közepes nagyságú város, Szlovénia földrajzi középpontjában, 903 km² területen fekszik. A Ljubljanai lapály (Ljubljansko barje) és Ljubljanai– mocsárvidék által alkotott Ljubljanai- medencében (Ljubljanska kotlina), a Ljubljanica folyó partján (a Szávába ömlik) helyezkedik el. A folyó jobb partján a régi városrészek, bal partján az új városnegyedek terülnek el.SzlovéniaLjubljanai lapályLjubljanai– mocsárvidékLjubljanai- medencében LjubljanicaSzávába

Ljubljanica folyó

Ljubljanai egyetem Az egyetem központi épülete a város szívében található, az újabb, modernebb intézmények az elővárosokban épültek. A mintegy ötvenezernyi diák jelenlététől hangos és fiatalos a város

Nemzeti Galéria Az itt bemutatott alkotások a középkortól az impresszionizmusig terjednek. Az épület a 19.sz. végén készült és eredetileg szlovén egyesületek és a Sokol Tornász Szövetség rendezvényeit tartották benne.

A városháza éjszakai fényben 1718-ból származik, de már előtte is állt itt egy gótikus épület. Árkádos udvara reneszánsz hangulatú.Egyetlen épen maradt gótikus termében már a 16. sz- ban szindarabokat adtak elő.

Szent Miklós dóm - papneveldéből és püspöki palotából álló komplexum, melyhez a Plecnik árkádok mentén jutunk el.

Tivoli kastély Ezt a 17.sz-i épületet a jezsuiták építették, később Ferenc József császár vásárolta meg és Radetzky marsallnak ajándékozta. Ma a Nemzetközi Grafikai Központ található itt.

Akármerre nézünk a szlovén fovárosban, Plecnik kéznyoma mindenütt megtalálható - a muvészre jellemzo oszlopsorok, korlátok és tornyok ragadják meg a tekintetet. A Ljubljanicán átívelo hármas felosztású hídja (Tomostovje) Ljubljana egyik jelképe. Hozzájárult a Tivoli park és a Ljubljanica partszakaszának kialakításához.

Ljubljana Tomostovje

Ljubljana Tomostovje

Különleges pozicióból készült fotó a Ljubljanicán átívelő hármas felosztású hídról.

Eredeti recept diós-mazsolás kalács ½ dl langyos víz 2,5 dl forró tej 1 élesztő ½ dl kristálycukor 2 tojássárgája enyhén felverve ¼ csésze (6 cl) vaj 1 teáskanál só csésze (kb. 1 liter) finomliszt 12 evőkanál felforralt tejszín 4 csésze (1 l) darált dió 4 dl kristálycukor 1 teáskanál só 1 teáskanál vaníliakivonat 4 evőkanál vaj 4 evőkanál friss kenyérmorzsa 2 tojás fehérje A tészta elkészítése: Egy kis tálban keverjünk élesztőt a langyos vízbe. Keverjük el teljesen. Egy nagy tálban keverjük össze a tejet, cukrot, vajat, sót. Várjunk, míg langyosra hűl. Keverjünk bele 2 csésze (5 dl) lisztet, verjük jól fel. Öntsük bele és verjük fel az élesztőt, a tojássárgáját, és annyi lisztet, hogy a tészta lágy legyen. Tegyük a tésztát liszttel megszórt felületre, fedjük le egy tállal és hagyjuk állni 10 percig. Gyúrjuk addig, amíg lágy és rugalmas nem lesz (8—10 percig.) Tegyük a tésztát enyhén bevajazott tálba, és fordítsuk meg egyszer, hogy vajas legyen a felszíne. Takarjuk le egy tiszta törülközővel, hagyjuk, hogy egy meleg helyen megkeljen (kb. 30°C) és kb. a kétszeresére dagadjon, kb. másfél óráig. Mikor megkelt, gyúrjuk át és újra hagyjuk megkelni, míg kétszeresére nem dagad (45 perc.) Közben vajazzunk meg egy kör alakú kalácssütő formát (vagy két, 25 x 12 x 8 cm-es kenyérsütő formát.) és sütés: A meleg tejszínt öntsük egy kis tálba és keverjük bele a diót, cukrot és vaníliát. Olvasszunk vajat egy serpenyőben, és tegyük bele a morzsát, pirítsuk aranyszínűre, és adjuk hozzá a diós keveréket. A tojásfehérjéből verjünk habot, és keverjük a diós keverékbe. Gyúrjuk át a tésztát, enyhén lisztes felületen nyújtsuk ki, hogy két, kb. 80 x 45 cm-es négyszöget kapjunk. (Ha két kenyérsütő formát használunk, osszuk ketté és nyújtsuk ki 40 x 23 cm-es négyszögekre.) Kenjük szét rajta a tölteléket. Tekerjük fel, mint egy lekváros tekercset, és helyezzük a formá(k)ba. Hagyjuk, hogy keljen, amíg kétszeresére nem dagad (30—40 perc.) Közben melegítsük a sütőt 190°-ra. Kenjük meg a cipók tetejét olvasztott vajjal és süssük 30—40 percig, vagy míg megkopogtatva üregesnek nem hangzik. Mikor elkészült a potica, vegyük ki a formából, és fektessük fejjel lefelé fordítva, hogy kihűljön. Tálcán tálaljuk, az asztalnál vágjuk fel.

2 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 1 dl langyos tej, 5 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 kk. só, 3 tojássárgája, 20 dkg vaj, 1 felvert tojás, töltelék. Az élesztőt 0,5 dl meleg vízben feloldjuk. Összekeverjük a tejet, cukrot, sót, tojássárgáját, élesztőt. Belegyúrjuk a lisztet, vajat. Fakanállal simára dolgozzuk. Jól meglisztezett deszkán 2 cm vékonyra nyújtjuk, majd harmadára összehajtjuk. Ezt még 2 x megismételjük. Letakarva, meleg helyen 1-2 órát kelesztjük. 2 részre osztjuk, kinyújtjuk 2 cm vékonyra, megtöltjük a töltelékkel és összecsavarjuk, mint a bejglit. Tetejét felvert tojással kenjük be. Kétszeresére kelesztjük. Közepesen meleg sütőben percig sütjük. Kihűlve szeleteljük egy szerb szakácskönyvből

Potica recept folytatása Diós töltelék 5 dkg rumban áztatott mazsolát, 30 dkg darált diót, 2 dl tejszínt, 1 ek. olvasztott vajat összekeverünk. Forró gőz fölé tesszük, belekeverünk 5 dkg cukrot, 1 tojást, 1 citrom reszelt héját, 0,5 citrom levét, csipet fahéjat. Jól összekeverjük. Átforrósítjuk. A töltelékeket kihűtve összekeverjük, és a tésztára kenjük. * Mindig kekszmorzsát használok. (Még nem tudtuk eldönteni, hogyan a finomabb: ha a 2 töltelékkel külön-külön töltjük a tésztát, vagy akkor, ha összekeverjük a diósat a mazsolával.)