a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét,

Az előadások a következő témára: "a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét,"— Előadás másolata:

1 a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét,
Jártam a hegyeket, a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét, a fenséges tájakat…

2 ….mindenekelőtt pedig imádkoztam

3 Valahányszor a hegyeket járom, és megcsodálom a hegyvidéki tájakat,
mindannyiszor hálát adok Istennek a teremtett világ fenséges szépségéért.

4 Hálát adok Neki az Ő szépségéért – hiszen ezt a szépséget tükrözi
az egész teremtett világ, mely épp ezáltal képes megérinteni és az Ő dicséretére indítani az érzékeny és fogékony lelkeket

5 Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól,
mely mélyen meghatott. Szerzője ezt írja: a tudomány útján tulajdonképpen azt kell mondjam, nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek, leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudás útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van.

6 És ez imára indít…

7 Az embernek szüksége van erre a szépségre,
a hegyek szépségére, melyek Istent dicsőítik, és az embert is arra hívják, hogy hirdesse az Ő dicsőségét!

8 Hálát adok Istennek minden percért,
melyet pihenéssel tölthettem a hegyek csendjében, ahol a fenséges tájak látványa a Teremtő bölcsességének és jóságának szemlélésére indítja az embert.

9 A vizet, a levegőt, a földet, az erdőket,
az állatokat és a növényeket Isten teremtette, és az ember részéről tisztelet illeti meg őket.

10 A hegyekben nemcsak az elénk táruló
nagyszerű látványokban gyönyörködhetünk. A hegyek az élet iskoláját jelentik számunkra, ahol megtanuljuk elviselni a nehézségeket a cél felé vezető úton…

11 Kölcsönösen segítjük egymást a nehéz percekben,
együtt élvezzük a csendet, a hegyek nagyságával és fenségével szembesülve pedig felismerjük saját kicsinységünket.

12 A hegyekben lehetőségünk nyílik arra,
hogy megtapasztaljuk a felfelé vezető út nehézségeit. A meredek emelkedők meghódítása formálja az emberi jellemet…

13 …míg a természettel való kapcsolat
derűssé teszi a lelket.

14 Szükség van erre a szépségre, hogy lelkesítse,
magával ragadja az embert, és felemelje – hogy emelt fővel járjuk életünk útját…

15 A természet szépsége mintegy áthatja az emberi szívet.

16 Az az ember, aki a teremtmények alapvető jóságában hisz,
képes rá, hogy megfejtse a teremtés titkait

17 Ő, aki teremtett, látott – látta, „hogy ez jó”
Látta, megtalálta mindenben önnön Létének, Saját teljességének valami nyomát – Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius – Mezítelen és áttetsző – Igaz, jó és szép – Mennyire más az Ő látása, mint a miénk! (II. János Pál pápa)