Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
B ízd Ú jra É leted K risztusra !. Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok! 3x Áldom Őt minden nap és mindenhol! Elrejtsem-e fényemet? nem! Világítani.
Advertisements

Dr. Albert József osztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Hungarikumok Gyűjteménye Hungarikumok falusi környezetben Rábatöttös április.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
Izrael „történelem előtti” kora. 0. Mi az a „történelem előtti kor”? A zsidó történetírás Kr.e körül jelent meg Kánaánban:  Az éppen megszülető.
CÉLCÉLCSOPORT  Egészségügyi szakmai tájékoztatás és betegtájékoztatás, az egészséges életvitelhez szükséges információk szolgáltatása, publikálása, áttekint-
Az iskola, mint egészségfejlesztő műhely Setényi János
Az alapító okirat: (latinul: memorandum) egy jogi aktus írásba foglalása, mely például egy intézmény létrehozására irányul. Célja, hogy egységes szerkezetben,
Dobrik-Lupták Sára szeptember 19.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság
Konfliktuskezelő, egyéni megküzdő-képesség fejlesztése 19
LEHET JOBB A GYEREKEKNEK!
A halál utáni élet Ifjúsági óra Békés.
Személyes életvitel.
Területi tapasztalatok a hátrányos helyzetűek oltásával/átoltottságával kapcsolatban Dr. Kohut Zsuzsanna HBMKH NSzSz Járványügyi Osztály A folyamatos.
Ó szép Jézus. Ez új esztendőben légy híveidben. Ó Mária
Szűz Mária Isten Anyja C - év Lk 2,16-21.
Évközi 4. vasárnap Január 29. – „A” év.
XXI Évközi Vasárnap B- év.
Advent 2015 Jn12,20-36.
Miért a református hit- és erkölcstan?
50. Zsoltár (49.).
Az Élet Igéje március.
Káros szenvedélyek A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is,
Öröklési szerződés és Köteles rész
Segíteni vagy megmenteni
XIV Évközi vasárnapC év
Évközi 8. vasárnap Február 26. – „A” év.
Szeretettel köszöntjük Istentiszteletünkön!
Évközi 7. vasárnap Február 19. – „A” év.
A szentség Isten igéje, látható jellel összekapcsolva.
Igeolvasás „6Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává.
A „fény százada”.
Boros Péterné SZEF Alelnök SZEF AKADÉMIA Vezetője
A katolikus óvodák feladata a Hit évében
Évközi 6. vasárnap Február 12. – „A” év.
Kötélhúzás az istenközpontú gyülekezetért
Református istentisztelet
„Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet.” Jelenések 18:1.
a feledés definíciója:
Tommy's Window dia ♫ Hangszóró szükséges A gyerekek örökkévalók
JÓ REGGELT !.
Az evangélium üzenete Isten szeretete bennünk. „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2/1)
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
II. A biblia tanítása istenről
JÓ REGGELT!.
A korai Egyház Az első közösségek.
Szolgálj, vigyázz, menj el! Felszólító igék Máté evangéliumában
„16„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” 17A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit.
Az alkalmazott szeretet
53.
Nagy Király, Fenséges Úr, Király Isten Fia,
PÜNKÖSDI ISTENTISZTELET
A mennyei világ lelki áldásai 2. rész
JÓ REGGELT ! 5.
Család és iskola Nevelés.
Várakozás – Simeon és Anna
Református istentisztelet
JÓ REGGELT! BÖJT- ÚTON JÉZUSSAL 2016.
Református istentisztelet
Akarj többet! Efézus 1:
Sajben - Kenyeres Márta munkaközösség-vezető
Állampolgári jogok és kötelességek
Szeressétek az öregeket.
"Én vagyok az Úr, a te Istened."
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
A katolikus óvodák feladata a Hit évében II.
A katolikus óvodák feladata a Hit évében III.
2018. március Budapest Kongresszusi Központ
Interjú Istennel.
"Én vagyok az Úr, a te Istened."
Előadás másolata:

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek?

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek? Szükséges-e? Lehetséges-e? Fontos-e? Mi Isten akarata?

Szükséges-e? Szakemberek véleménye Néhány tény Kriminológus (Kerezsi Klára) A pszichológus (Kiszely Márta) Szociológus (Herzog Mária)

Szükséges-e? Hívők véleménye Minden gyermek Isten országának tagja – bűntelen. Később a környezet rontja el őket. Alapos neveléssel jó emberek lesznek. A hívő szülők gyermekei beleszületnek Isten országába.

Szükséges-e? Isten véleménye „Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.” Zsolt 51,7

és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Szükséges-e? Isten véleménye „Mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Nézzük meg mit mond a Biblia, vagyis Isten minden gyermekről? Klik: Ők is bűnösen születnek a világba, és pontosan tudjuk, hogy mi a bűn következménye. Róma 3,23

Szükséges-e? Isten akarata, véleménye „Nem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” Ahogy ez az igevers pontosan mutatja, nem akarja, hogy elvesszenek. Máté 18,14

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek? Szükséges-e? Igen, mert bűneik miatt elveszettek!

Lehetséges-e? Hívők véleménye Nem, mert a gyermek még nem tud úgy hinni, mint a felnőttek. Nem, mert a gyermek még nem foghatja fel értelmével az Isten dolgait. Várjunk, amíg nagyobb lesz.

Lehetséges-e? Hihet-e? Isten véleménye egyet e kicsinyek közül, „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem…” Mt 18,6

és felfedted a gyermekeknek.” Lehetséges-e? Megértheti-e? Isten véleménye „Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.” Lukács 10,21

Lehetséges-e? Várjunk-e? Isten véleménye „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Máté 18,3

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek? Lehetséges-e? Igen, mert hihetnek megérthetik legjobb kor

Fontos-e? Isten véleménye „Ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, amelynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hű Isten iránt.” Zsoltárok 78,8 Nem akarja, hogy rossz példát kövessenek.

Fontos-e? Mária néni Corrie ten Boom D.L.Moody Isten az egész életüket akarja megmenteni!

Legjobb misszionáriusok a családban Fontos-e? Legjobb misszionáriusok a családban 2Királyok 5,3

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek? Fontos-e? Igen, mert tőlük függ a jövő egész életük misszionáriusok

Mi Isten akarata? "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Márk 10,1

Mi Isten akarata, parancsa? Isten… „megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak.” Zsoltárok 78,5 

Mi Isten akarata? „A ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül." Máté 18,14

Miért hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek? Mi Isten akarata? Jézushoz jöjjenek adjuk tovább ne vesszenek el

Nyolc bibliai érv, hogy hirdessük a gyermekeknek az evangéliumot: Elveszettek Mt 18,14 Megmenthetők – hihetnek Mt 18,6 A legjobb korban vannak – nyitottak Mt 18,3 Tőlük függ a jövő Zsolt 78,8 Egész életük Krisztust szolgálja 2Tim 3,15 Misszionáriusok a családban 2Kir 5,3 Jézus hívja őket Mk 10,1 Isten parancsa Zsolt 78,5

A szakadék

Kórház a szakadékban

Gyermekmisszió = védőkorlát építés