Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói 2018. szeptember 13. 17.30 óra.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A 2013/2014. tanévben. KIFIR működése 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 37. § (1) bekezdése alapján az általános iskola tanulója esetében a felvételi.
Advertisements

1 Pályaválasztás 2015/2016 Gyulai Implom József Általános Iskola.
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
VÁLTOZÁSOK A SZAKKÉPZÉSBEN április 04. dr. Harangozó Ildikó Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
EMELT SZINT - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN… Szülői tájékoztató május 10.
Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet FODOR GÁBOR október 10. ÉRTÉK ÉS MIN Ő SÉG AZ OKTATÁSBAN.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
A 2016/2017. tanév rendje Kecskemét, augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE, ÚJ FOGALMAI Laczkovich Jánosné Budapest, május 17.
Informatikai tanulmányi verseny.  A Debreceni Suliszervíz Oktatási és Szakértői Iroda hirdeti meg.  Iskolai, regionális, országos fordulók  évfolyamos.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
A kamara szerepvállalása a felnőttképzésben évi LXXVII. tv. főbb rendelkezései Tv. hatálya elsődlegesen az állam által elismert vizsgával záruló,
1 Az önértékelés mint projekt 6. előadás 1 2 Az előadás tartalmi elemei  A projekt fogalma  A projektek elemei  A projekt szervezete  Projektfázisok.
október 24.. TÉMÁK  Pályaválasztás  Felvételikről  Beiskolázás rendje, szabályai – határidők, feladatok
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma Pályaválasztási tájékoztató 8. osztályos tanulók részére.
Az alapító okirat: (latinul: memorandum) egy jogi aktus írásba foglalása, mely például egy intézmény létrehozására irányul. Célja, hogy egységes szerkezetben,
Üdvözöljük a iskolaév beiskolázási bemutatóján
FELVÉTELI Berzsenyi Dániel Gimnázium 1858
Pályaválasztási szülői értekezlet Készítette: Gede Eszter
A szakiskolák aktuális problémái
Továbbtanulás
Gyulai Implom József Általános Iskola
Felvételi a középfokú iskolákba TÁJÉKOZTATÓ A SZÜLŐK SZÁMÁRA A 9
Beiskolázás a 2016/2017. tanévre az érettségi utáni képzésekben
Középfokú felvételi eljárás a 2016/2017. tanévben
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
BOROS SÁMUEL SZAKGIMNÁZIUMA
2017. Szeptemberében induló képzések
Pályaválasztási tanácsadás
Új továbbképzési lehetőségek tanároknak és oktatóknak
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Általános kerettantervű képzés emelt szintű biológia oktatással
szakmai referens, országos versenyszervező
A kétszintű érettségi.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM
1993-as közoktatási törvény
Felvételi
TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Felvételi eljárás dokumentumai
Beiskolázás 2017/2018 középfokú felvételi eljárás
Debreceni SzC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma
A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS GIMNÁZIUM felvételi tájékoztatója a 2018/2019-as tanévre „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok.
középfokú felvételi eljárás
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Merre tovább a középiskola után?
A középfokú felvételi eljárásról röviden…
Kétszintű érettségi vizsga
Új pályainformációs eszközök - filmek
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
A középfokú felvételi eljárás rendje
Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói.
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) teljesüléséről az Országos Statisztikai Tanács és a Nemzeti Statisztikai Koordinációs.
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István EFOP pályaválasztási.
Középfokú felvételi eljárás a 2017/2018. tanévben
Belügyi Rendészeti Ismeretek
Érettségi 2006-os év Szülői ért okt. 28.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
tanév Iskolanyitogató
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület – TÁMOP 5.6.1/C projekt
Felvételi a középfokú iskolákban 2019.
Szakmai vizsgaelnöki pályáztatás, vizsgabizottsági jelentések
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
TUDNIVALÓK ISKOLAVÁLASZTÁS ELŐTT
Előadás másolata:

Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói 2018. szeptember 13. 17.30 óra

A helyes döntéshez szükséges 1. Az iskolatípusok ismerete: VÁLTOZÁSOK! Gimnázium= Elsősorban azok választják, akik tovább szeretnének tanulni valamelyik főiskolán vagy egyetemen. Itt emelt szinten és óraszámban tanulhatják a választott tantárgyakat, ellenben nem szereznek szakképzettséget. Szakgimnázium=régi szakközépiskola Feladata érettségire és szakmai érettségire (szakképesítés megszerzésére) való felkészítés közismereti képzés, elméleti és gyakorlati szakképzés keretében. Szakirányú felsőfokú továbbtanulásra készít fel. 4. Év végén érettségi, majd +1 év után technikusi minősítés

A helyes döntéshez szükséges Az iskolatípusok ismerete: VÁLTOZÁSOK! Szakközépiskola = régi szakiskola, szakmunkásképző iskola 5 évfolyama van: 3 év alatt szakképesítés megszerzése. 3. év végén DÖNTÉS arról, hogy továbbtanul-e érettségi megszerzéséért 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam Szakközépiskola a neve akkor is, ha csak 3 szakképzési évfolyama van és nincs érettségire felkészítő évfolyama! Szakiskola = régi speciális szakiskola Sajátos nevelési igényű tanulók számára, szakmai vizsgára készít fel

Felvettek megoszlása képzés-típusonként

A helyes döntéshez szükséges Fenntartók alapján: Gimnáziumok esetében a KLIK látja el az irányítói, fenntartói feladatokat Szakgimnáziumok, szakközépiskolák és szakiskolák esetében: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, az NGM háttérintézménye végzi a szakmai irányítást és látja el a fenntartói feladatokat. Az iskolák és a hivatal közé országosan 30-40 szakképzési centrumot hoztak létre. 1-1 szakképzési centrumhoz több, azonos képzést nyújtó iskola tartozik. Alapítványi és magániskolák, egyházi intézmények esetében alapítványok, egyházak végzik ezt a feladatot

A helyes döntéshez szükséges 2. Az iskolák ismerete Nyílt napok Pályaválasztási rendezvények Az iskolák honlapjai Tájékoztató kiadványok

Pályaválasztási rendezvények Középiskolák 28. börzéje: 2018. szeptember 25-27. 10:00 – 19:00 Újpesti Kulturális Központ (1042 Budapest, István út 17-19.) Részletes program: http://ujkk.hu/program-reszletek/ifjusagi-haz-uj-galeria/#kozepiskolak-28-borzeje webcímen Váci pályaválasztási kiállítás 2018. október. 10.00 – 14.00 Vác Városi Sportcsarnok Szakmázz! Budapesti Pályaválasztási Kiállítás: 2018. október 9-10. 9:00 – 16:00 Hungexpo B pavilon Pályaválasztási szülői értekezlet 2018. október 4. 18.00 Aula

Beiskolázás vagyis a középfokú felvételi eljárás a 2018/2019. tanévben Szabályozók - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (31. § (2) bekezdése; 47. § (1)-(2) bekezdése; 50 - 51. §; 79. § (6) bekezdése; 92. § (9)-(10) bekezdése) - A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.8.) EMMI rendelet (7. § (1) és (3) bekezdései;22. § (5) bekezdése;23. § (3), (4), (6), (7), (9) és (10) bekezdései) - 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről 2. számú melléklete www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK18085.pdf A középiskola saját felvételi tájékoztatója (2018.10.20-ig nyilvánosságra kell hozni saját tájékoztatójukban a 2019. szeptemberében induló tagozatokat, a felvétel követelményeit)

A középiskola a felvételi kérelmekről dönthet: Csak a tanulmányi eredmények alapján (vitt pontok) A tanulmányi eredmények alapján + a központi (matematika és/vagy magyar nyelv) írásbeli vizsga eredményei (min. 50 %) alapján a központi (matematika és/vagy magyar nyelv) írásbeli vizsga eredményei (min. 50 %) alapján + szóbeli vizsga eredményei (max. 25 %) alapján

A felvételi kérelmek elbírálása iskolatípusonként Tanulmányi terület típusa A tanulmányi területet meghirdető intézmények/feladatellátási helyek száma (db) Tanulmányi terület száma (db) A felvételi kérelmek elbírálásának szempontja Tanulmányi területek száma (db) Tanulmányi területek aránya (%) 4 (vagy 5) évfolyamos gimnázium 512/538 1 782 tanulmányi eredmények alapján 475 26,66% tanulmányi eredmények és a központi írásbeli vizsga alapján 497 27,89% tanulmányi eredmények, a központi írásbeli és szóbeli vizsga alapján 810 45,45% Szakgimnázium (2016 előtt: szakközépiskola) 241/583 2 413 1576 65,31% 546 22,63% 291 12,06% Szakközépiskola (2016 előtt: szakiskola) 172/423 2 300 100 % Szakiskola és készségfejlesztő iskola 118/150 616 kizárólag szakértői bizottsági vélemény alapján

A felvételi eljárás szakaszai Általános felvételi eljárás: 2019. 01. 19. – 03. 14. (A kijelölt felvételi időszakot nem előzheti meg egyetlen felvételi sem!) Rendkívüli felvételi eljárás: 2019. 05. 06. – 05. 17. (90% alatt kötelező) 2019. 05. 06. – 08. 31. (lehetőség)

Az általános felvételi eljárás folyamata 1. Felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsga Jelentkezési határidő: 2018.12.07-ig kell beérkeznie a választott középiskolába (szakvélemények csatolása!) A jelentkezés csak az írásbeli megírására szól! Tényleges jelentkezés a választott középiskolákba csak ez után, ennek eredményével! Bármelyik írásbeli vizsgát szervező középiskolában megírható. Az írásbeli vizsga időpontja: 2019.01.19. 10 óra Pótnap: 2019.01.24. 14 óra Megjelenés 20 perccel előtte! Körző, vonalzó, íróeszköz (toll), igazolvány kell. Eredmények közlése: 2019.02.07-ig (Pontos időpontját a középiskola határozza meg. 1 nap betekintés + 1 nap fellebbezés, Értékelő lap kiadása -> MÁSOLAT NEKÜNK!)

2. Jelentkezés a középiskolákba Kitöltendő: jelentkezési lapok a középiskolákba + Tanulói adatlap a győri Felvételi Központba CSAK ELEKTRONIKUSAN és CSAK AZ ISKOLA (iskolai felhasználónév és jelszó) TUDJA KITÖLTENI a megadott időkeretben! Jelentkezési lap: Annyi jelentkezési lapot kell kitölteni, ahány középiskolába jelentkezik a gyerek. Címzettjei a választott középiskolák. Írásbeli vizsga értékelő lapjának csatolása. Szakvélemények csatolása Tanulói adatlap kitöltése Minden tanulónak 1 db kerül kitöltésre Címzettje a győri Felvételi Központ Ezen kell rangsorolni a megjelölt középiskolákat, illetve azok tagozatait. 2019.02.9. szombat Kitöltött adatlapok és jelentkezési lapok aláírása 2019.02.18. Az általános iskola eddig a határidőig juttathatja el a tanulói adatlapokat és a jelentkezési lapokat a középiskolákba és a Felvételi Központba

Jelentkezés a középiskolákba 2019.02.21.-03.14. között: Szóbeli meghallgatások azokban a középiskolákban, amelyek ezt a felvételi tájékoztatójukban jelezték. Lehetséges ütközések miatt két időpont megjelölése kötelező. 2019.03.18. A középiskolák nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi jegyzéket. 2019.03.21-22. A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. Módosítás szükséges: Ha a februári elképzelések módosultak Ha egy már megjelölt iskola újabb tagozata kerül megjelölésre (EGYEZTETNI KELL A KÖZÉPISKOLA IGAZGATÓJÁVAL!) 2019.03.25. A módosított tanulói adatlap beküldési határideje. 2019.04.30. A középiskolák megküldik a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

Jogorvoslatok Írásbelivel kapcsolatos észrevételek: Megtekintést követő munkanapon 16 óráig írásban az iskola igazgatójának. (Hivatalos javítókulcstól eltérő javítás esetén.) Ha az erre kapott választ nem fogadja el: Oktatási Hivatalnak kell megküldeni. Felvételi kérelem elutasítása esetén: Középiskola fenntartójához az értesítést követő 15 napon belül. Ok: Jogszabálysértés vagy egyéni érdeksérelem.

Rendkívüli felvételi eljárás 2019.05.06.-17. között Ha nem nyert felvételt egyik megjelölt intézménybe sem Ha fellebbezni kíván a megszületett döntések ellen Ha elégedetlen azzal a hellyel, ahova bekerült 2019.05.17. A középiskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről. 2019.06.01. A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál. 2019.06.20-22. Beiratkozás a középiskolába! 2019.07.24.-08.09. Beiratkozás a honvédelemért felelős miniszter által fenntartott szakképző iskolába. 2019.08.01.-31. Beiratkozás a rendészetért felelős miniszter által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

Ha nem sikerült a beiskolázás 2019.06.17. Az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye, tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal, valamint 1. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal részére ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, és kezdeményezi a tanuló felvételét a Szakképzési Hídprogramba. A NSZFH kijelöl legalább egy, a megye területén működő olyan középiskolát, amelyben működik Szakképzési Hídprogram a tanuló tankötelezettségének értesítése érdekében. A tanuló a továbbiakban ott teljesítheti tankötelezettségét.

Ha elégtelen van az évvégi bizonyítványban: 2019.08.28.-31. A tanuló javítóvizsgát köteles tenni. Mivel a javítóvizsga időszaka augusztusban van – általános iskolai végbizonyítvány hiányában – a tanuló nem tud beiratkozni júniusban a felvételét biztosító középiskolába! Sikeres javítóvizsga esetén a lehetőségek: Szülő által újabb középiskola keresése Általános iskola jelzése az állami intézményfenntartó központba és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalba. A NSZFH helyezi el a Szakképzési Hídprogramba a tanulót.

„ Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik Téged folytatnak majd. De ne a magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük, Ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, Inkább szeresd érdemük szerint, becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, Hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, Hogy önerejükből törhessenek utat maguknak, S ne nyelje el őket a lápok iszapja, S a sivatag homokja.” Keresztúri Dezső Köszönöm a figyelmet!