Kéthetes drámakurzus Southamptonban

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pozsony 4. csoport feladata: mutassátok be Pozsonyt – története, fekvése, főbb látnivalók.
Advertisements

Smart Times Budapest 2015 Készítette Készítette: Kamarás Gábor.
Anyagtudományi tehetséggondozó program. A program célja Olyan anyagtudomány-anyagtechnológia oktatás, amelyben a résztvevő hallgatók összefüggéseiben.
SNI-s ALKALMAZÓI VERSENY. SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FŐVÁROSI INFORMATIKA TANULMÁNYI VERSENYE Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápa.
Text Pioneers into Practice 2016 Hungary. 2 A Pioneers into Practice program célja, hogy elősegítse az alacsony széndioxid kibocsátással működő, versenyképes.
Környezettan-tanári mesterszak 1. A szakirány célja: A szak célja olyan tanárok képzése, akik képesek a környezettannal, környezetvédelemmel, természetvédelemmel.
Bevándorlók társadalmi beilleszkedése európai politika – közép európai valóság Kováts András Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület.
1. Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor 2 Iskolai közösségek A tanulók összetétele: A tanulói létszám jelenleg:780 fő –Szakközépiskolai.
A tanításra és tanulásra fordított idő nemzetközi és kutatási adatok tükrében Imre Anna Oktatáskutató és fejlesztő Intézet Berekfürdő, Február 4.
A TÁVMUNKA SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEF JAVASLATOK A MEF ELŐTERJESZTÉS HÁTTERE KEMÉNY PÉTER E.ON HUNGÁRIA ZRT.
Tízből 8 magyar netező használ közösségépítő szájtot.
Ötcsillagos a turizmus A turizmus ágazat teljesítménye 2005-ben Dr. Kolber István Regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.
A székesfehérvári fiatalok helyzete
A szakiskolák aktuális problémái
Az EU integráció dióhéjban
Légy több, mint a diplomád!
Import és Export a résztvevő 10 országban
A 2017-es felsőoktatási felvételi pontszámítás
Az Európai Unió szervezeti felépítése
Sallai Ilona - ÉFOÉSZ Szeged,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Dobrik-Lupták Sára szeptember 19.
Az időskori tanulás trendjei Magyarországon
1Transzplantációs Alapítvány
2. előadás Viszonyszámok
Készítette Tanuló: Kereszturi Patrik
Résztvevői létszám Év Létszám Összesen: 2110 Budapest Regionális 456
A titkosítás története
Hogyan lett Szentgotthárd energiaváros?
A közigazgatással foglalkozó tudományok
ÉFOÉSZ LILIOM NAPKÖZI OTTHON Hódmezővásárhely
D Á N I A 2007.november Készítette: KOVÁCSNÉ NAGY MÁRIA.
Egészségügyi közbeszerzések
A MOTIVÁCIÓ SZEREPE ÉS HATÁSKÖRE A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A FELSŐOKTATÁSBAN
19. Országos Védőoltási Továbbképző Tanfolyam
szakmai referens, országos versenyszervező
A évi, „X. FOTÓPOSZTER A VÍZRŐL” pályázat rövid értékelése
A dél-koreai Nemzeti Levéltár, Szöul
KOSSUTH LAJOS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY OROSHÁZA
Korrupció érzékelési index 2006 Sajtótájékoztató november 6.
10. A MAGÁNHANGZÓK ÉS MÁSSALHANGZÓK RENDSZERE, A HANGTÖRVÉNYEK ÉS HELYESÍRÁSUK.
Szolgálj, vigyázz, menj el! Felszólító igék Máté evangéliumában
Kijelentéslogikai igazság (tautológia):
Délvidéki kirándulás
A G szigettel kapcsolatban a következő dián olvasható két pár kérdés
címzetes egyetemi docens
„Általunk lesz jobb!” EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉT 2008.
Készítette: Nagy Nóra K. 11. B.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
Merre tovább a középiskola után?
DARUS.
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.”
37. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Dr. Bánky Tamás Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
Természetismereti kirándulásra való felkészüléshez javaslat
36. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Ki mit tud?- művészeti nap december 15. szombat
Madách Imre Az ember tragédiája Paulay Ede rendezésével.
Nevelésügy a reformkori Magyarországon
Németh Antal Színházi credójának fontosabb pontjai
Generali Alapkezelő beszámolója Gyöngyház Nyugdíjpénztár részére
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
Szabálytalanságkezelés
A tehetséggondozás kihívásai
Előadás másolata:

Kéthetes drámakurzus Southamptonban 2016. július 3-16.

A képzés drámát oktató általános és középiskolai tanároknak szólt, de volt filmrendező résztvevő is. Egy több mint 20 fős csoport Európa különböző országaiból: Magyarországon kívül Lengyelországból, Ausztriából, Németországból, Törökországból, Spanyolországból, Görögországból és Bulgáriából.

Mindössze két hagyományos előadás: a brit oktatási rendszerről és a drámaoktatás helyzetéről. A többi foglalkozás interaktív módon folyt, mi voltunk a főszereplők 2 „játékmester”, Mark Wheeller és Lucy Norris irányítása alatt.

Színházi előadások: The Flying Lovers of Vitebsk József és a színes szélesvásznú álomkabát Machbet

Kirándulások: Winchester London Salisbury, és Stonhenge Isle of Wight New Forest National Park

Feladatok (a teljesség igénye nélkül): Számolós: Körben állunk, elkezdünk számolni úgy, hogy nem mondjuk meg, ki kezdi, és milyen sorrendben következünk. Aki mondott egy számot, leül. Ha ketten mondják ugyanazt a számot, a játék újrakezdődik. Mondatösszerakós: úgy mondunk mondatot, hogy mindenki csak egy szót tehet hozzá a mondathoz. Kép: képek a falon, állj a kép mellé, vedd fel azt a pozíciót, amit a képen látsz, és mondj egy mondatot. Lehet hozzá témát választani. Két kép: párban vegyék fel azt a pozíciót, amit a képen látnak, ls csináljanak párbeszédet. Nehezítés: a párbeszéd első sora 6, a második sora 5, a harmadik sora 4, stb. szóból állhat.

Maffia Amőba élőben Történetmesélés párban: egy bármilyen történet előadása, az egyik mesél, a másik eljátssza. Egy szó: egy bármilyen szót mondok, mozogj annak megfelelően, vagy állj be abba a pozícióba. Lehet csoportosan is. Variációk egy történetre: egy ismert történet „kihagyott” jelenetének előadása; az ismert történetből egy kép; egy ismert történet átültetése mai szituációra. Gym mat drama. Filmrészlet lehalkítva: kik a szereplők, mi történik benne, mit mondhatnak, stb.

Gym mat drama: https://www.youtube.com/watch?v=hI9t86hDNC0&t=62s https://www.youtube.com/watch?v=X_Tj7CTl-Ws&t=12s Mark Wheeller: https://www.youtube.com/watch?v=8Fd_Gwh3HTs https://www.youtube.com/watch?v=Y80S7Lx7_cU