TERMÉKFELELŐSSÉG Dr. Gályász József.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Advertisements

A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
Étrend-kiegészítő vagy gyógyszer? Határterületi termékek elhatárolásának szempontjai Medical Tribune konferencia október 1. Dr.
Az új Munka Törvénykönyvének legfontosabb változásai.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A kollektív munkajogi szabályozás az új munka törvénykönyvében.
Az étrend-kiegészítők, kozmetikumok forgalmazásának hatósági felügyelete Kereskedők Napja Június 4. Szabó Nikolett Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
Off-label alkalmazás a mentésben Dr. Temesvári Péter orvos igazgató Országos Mentőszolgálat.
Az akkreditáció szerepe a megváltozott munkaképességű munkavállaló személyének társadalmi reintegrációjában Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest,
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
A TÁVMUNKA SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEF JAVASLATOK A MEF ELŐTERJESZTÉS HÁTTERE KEMÉNY PÉTER E.ON HUNGÁRIA ZRT.
A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE május 26.. A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE Tisztességes verseny a közbeszerzésben.
1 Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége szeptember 24. Győr Változások a szavatosság, jótállás témakörében.
Bűnüldözési és nyomozóhatósági jogkör. Előadás vázlata Jogi szabályozás NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmények NAV nyomozóhatóságai Felderítés, nyomozás.
Az események bejelentésének és kezelésének folyamata Nagy Zsigmond, balesetvizsgáló október 19.
Környezeti fenntarthatóság. A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG JELENTÉSE A HELYI GYAKORLATBAN Nevelőtestületi ülés,
Közigazgatási szervezetrendszer II. Az államigazgatás szervei – központi és dekoncentrált szervek.
A TANULÓSZERZŐDÉS, MINT A DUÁLIS KÉPZÉS MOTORJA InnoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Szeptember 8. Soproni kereskedelmi.
A „Mintaprogram a minőségi időskorért” Pilote Project for Quality Ageing Az idősgondozás Magyarországon, elvek, szabályok, gyakorlat, intézmények Brettner.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
Kereskedelmi jog V. Előadás Egyes társasági formák A korlátolt felelősségű társaság.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
1 Számvitel alapjai Gazdálkodás:a társadalmi újratermelési folyamat szakaszainak (termelés, forgalom, elosztás, fogyasztás) megszervezésére, az ahhoz rendelkezésre.
A termékpálya szintű integrációs együttműködés : az integrációs szerződés Dr. Mikó Zoltán.
Előadó: DDr. Alpár Erzsébet LL.M (München)
Házassági Vagyonjogi Szerződés
A szerkezetátalakítási programban bekövetkezett változások
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Adományok adózási kérdései
Törvényes öröklés és végrendelet
Vagyonadók, „valódi” illetékek, díjak
WE PROVIDE SOLUTIONS.
Duális képzés a társadalmi felelősségvállalás szemszögéből
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Jogi alapismeretek 2013.

Öröklési szerződés és Köteles rész
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Tóth Gábor Heves Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Elektronikus irat (elektronikus dokumentum) és elektronikus aláírás
CSOPORT - A minőségellenőrök egy megfelelő csoportja
1993-as közoktatási törvény
Piaci kockázat tőkekövetelménye
Munkavégzésre irányuló jogviszonyok
Semmisség Nappali tagozat Győr 2016.
A PDCA elv alkalmazása az információvédelmi irányítási rendszerekben 1
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
A VÁLLALKOZÁS 7. előadás.
Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest, december 18.
Utazási Irodák Speciális Felelősségbiztosítás 2017
Compliance és Corporate Governance
A villamos installáció problémái a tűzvédelem szempontjából
Kalibrálásról… egy kicsit másképpen
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
A Közbeszerzési Döntőbizottság tapasztalatai Dr
Dr. Bánky Tamás Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
Az állami tulajdonú társaságok számvevőszéki ellenőrzésének tapasztalatai Előadó: dr. Nagy Imre felügyeleti vezető Budapest, szeptember 27.
Iskolai szociális segítő
A gazdasági fejlettség mérőszámai
Országos Tűz- és Katasztrófavédelmi Konferencia
Szabálytalanságkezelés
Környezetgazdaságtan 6. előadás A környezeti szabályozás eszközei
REGIONÁLIS KÉPZÉS REGIONÁLIS KÉPZÉS.
Előadás másolata:

TERMÉKFELELŐSSÉG Dr. Gályász József

TERMÉKFELELŐSSÉG A minőségért való helytállás jogintézményei a) szavatosság b) jótállás c) kártérítés d) termékfelelősség

TERMÉKFELELŐSSÉG A szavatosság A terméknek az átadás időpontjában kell a szerződésben vagy jogszabályban kikötött feltételeknek megfelelnie. A vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba előfordulása egyrészt az eladó terhére róható fel, másrészt a termékben már az átadás pillanatában meg volt. Tehát a felelősség egy meghatározott ponthoz, az átadáshoz kapcsolódik. A szavatossággal az eladó felelősséget vállal azért, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejlett hibája, amely csak később fog kiderülni.

TERMÉKFELELŐSSÉG A jótállás A jótállás (vagy más szóval: garancia) esetén a jótálló a termék hibátlanságát egy meghatározott időtartamra (a jótállási idő tartamára) biztosítja (a gyártó, forgalmazó garantálja, hogy a megvásárolt termék legalább a jótállási idő alatt kifogástalanul fog működni) A jótállási idő lejárta után a szavatossági szabályok továbbra is érvényesek.

TERMÉKFELELŐSSÉG A kártérítés A termékhiba esetén az érvényesíthető igények körébe tartozik a klasszikus, vagyis a felróható magatartáson alapuló kártérítési igény .

TERMÉKFELELŐSSÉG Mi számít hibának: A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható, figyelemmel különösen a termék - rendeltetésére - ésszerűen várható használatára, - a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra, - a termék forgalomba hozatalának időpontjára - a tudomány és a technika állására.

TERMÉKFELELŐSSÉG Termékfelelősség definíció 1993. évi X. törvény A termékfelelősség alapján elsődlegesen a gyártó (importáló) felel a termék hibája által okozott károkért. 1993. évi X. törvény a termékfelelősségről

TERMÉKFELELŐSSÉG 1993. évi X. törvény a termékfelelősségről Preambulum:(bevezetés, előszó) Magyarország részvétele a nemzetközi gazdasági integrációban, az áruforgalom biztonsága, a fogyasztók érdekeinek védelme, valamint a termékek korszerűsítésének fokozása és minőségük javításának követelménye szükségessé teszi, hogy a modern termelési feltételek mellett a gyártót a hibás terméke által okozott kárért az általánosnál szigorúbb felelősség terhelje.

TERMÉKFELELŐSSÉG termék: minden ingó dolog - akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan alkotórészévé vált -, valamint a villamos energia. Kivételek ez alól a földművelés, az erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és a vadászat feldolgozatlan termékei.

TERMÉKFELELŐSSÉG gyártó: a végtermék, a résztermék, az alapanyag előállítója, valamint aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel.

TERMÉKFELELŐSSÉG importáló: a külkereskedő, illetve a külkereskedelmi bizományi szerződés esetén a megbízó

TERMÉKFELELŐSSÉG kár: a) valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni kár; b) a hibás termék által más dologban okozott, 500 Euro-nál nagyobb összegű kár, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta.

TERMÉKFELELŐSSÉG A törvény szabályai szerint a termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért Import termék esetén a törvénynek a gyártóra vonatkozó rendelkezéseit az importálóra is megfelelően alkalmazni kell. Ez a szabály nem érinti az importálónak a gyártóval szemben érvényesíthető igényét Ha a termék gyártója, illetőleg importálója nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. (30 nap) A kárt, a termék hibáját és a kettő közötti okozati összefüggést a károsult köteles bizonyítani

TERMÉKFELELŐSSÉG Elvek: A gyártó felelőssége korlátlan A gyártónak kell bizonyítani, hogy a kárigény nem indokolt. Nem terjed ki a szolgáltatások területére. Jogi eljárás alapja a gyártó országának termékfelelősségi törvénye. Védelem a terméktájékoztató és a minőségügyi rendszer. A károsult kártérítési igényét hároméves elévülési határidő alatt érvényesítheti. A gyártót az e törvényben meghatározott felelőssége az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli, E törvény rendelkezései nem alkalmazhatók a) az egészségügyről szóló törvényben meghatározott gyógyszerkárokra; b)az atomenergiáról szóló törvényben meghatározott károkra,

TERMÉKFELELŐSSÉG Mentesülés a felelősség alól Ha a GYÁRTÓ bizonyítja, hogy a terméket nem hozta forgalomba, vagy a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta, vagy a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt és a hiba oka később keletkezett, vagy a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta. Az ALAPANYAG vagy a RÉSZTERMÉK gyártója mentesül, ha bizonyítja, hogy a hibát a végtermék szerkezete, illetőleg összetétele okozta, vagy a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye. A gyártó NEM MENTESÜL a felelősség alól a károsulttal szemben, ha a kár bekövetkeztében harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez nem érinti a gyártónak a harmadik személlyel szemben érvényesíthető igényét.

KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET!