Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Fazola Henrik Élete és Munkássága. Élete Német származású vasm ű ves, aki a szakma mesterfogásait testvérével, Fazola Lénárddal együtt Würzburgban, Georg.
Advertisements

FÖLDRAJZ Készítette: Koleszár Gábor 1 A világnépesség növekedése.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Értékesítendő ingatlanok Készítette: dr. Zelenyánszki Miklós.
Korond Készítette: Víglási Anna HAT Története  A hagyomány szerint a falu első házai a Korondi-hegyen, a Szállás nevű határrészen épültek ban.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
CSONGOR & TÜNDE Rendezte: Németh Antal. A CSONGOR ÉS TÜNDE SZERKEZETE  kétféleképpen is értelmezhető. A lineáris szerkezet lényegében a felvonásokkal.
Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskola.
Integráció-szegregáció:probléma, eszközök, gyakorlat Havas Gábor Lillafüred, április 24.
Zákányszék bemutatása Készítette: Paraginé Tóth Edina.
Áj falu. Fekvése: Tornától 4 km-re északra a Szlovák karszthegység az Áj-i szurdok-völgy bejáratánál fekszik m tengerszint feletti magasságban.
Deák Ferenc A haza bölcse október 17. – január 28. Készítette: Frank Ádám (11.b)
Dr. Szűcs Erzsébet Egészségfejlesztési Igazgatóság Igazgató Budapest, szeptember 29. ÚJ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI HÁLÓZATOK KIALAKÍTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE.
MOSONMAGYARÓVÁR MOSONMAGYARÓVÁR A MOSONI-DUNA ÉS A LAJTA TALÁLKO- ZÁSÁNÁL, AZ OSZTRÁK ÉS A SZLOVÁK HATÁRTÓL 15 KM-RE FEKSZIK. MÁR A RÓMAI KORBAN ŐRHELY.
1 BÚTORTÖRTÉNET „Boulle-technika” Andre Charles Boulle 2. Kabinetszekrény, XIV. Lajos Ajándékozta II. Rákóczi Ferencnek.
Kárpátalja.
Helyi védett értékek bemutatása
Mit adtak nekünk a rómaiak?
Kitüntető elismerés Londonban élő tiszteletbeli tagunk, Hévézi Endre novemberében.
Az erdélyi gyógyturizmus
Nagyszénási anziksz (képeslap)
Intézményesülés a Baptista egyházban
Kállai Ferenc (eredetileg Krampner Ferenc; Gyoma, október 4
Lechner Ödön.
Osztálykirándulás 2016 (Szécsisziget).
Ó szép Jézus. Ez új esztendőben légy híveidben. Ó Mária
Készítette: Rubik László 5/c
1Transzplantációs Alapítvány
Alsóörsről Csopakra, 2. rész Készítette: Szabó Lilla
Készítette: Mészáros Ádám
Nagy Károly.
Recsk.
A magyar társadalom a népszámlálás tükrében
Boros Péterné SZEF Alelnök SZEF AKADÉMIA Vezetője
Készítette: Görgics Zoltán
A gyermekszegénység alakulása – 2007 kutatási eredmények ORSZÁGOS KONFERENCIA A GYERMEKSZEGÉNYSÉGRŐL Miniszterelnöki Hivatal – Miskolc Város Önkormányzata.
A dél-koreai Nemzeti Levéltár, Szöul
A Sztetoszkopók bemutatkoznak….
Őszi alkotótelep XI KÉTEGYHÁZA.
Lovagi Játékok projekt
FIATAL HÁZASOK KÍSÉRÉSE
„SZÜLŐI KLUB” – DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁSOK
MEGKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST A TANULÓI LAPTOP PROGRAMRA
Hajós voltam az Égei-terngeren
A mennyei világ lelki áldásai 2. rész
Folyamatosan emelkedik a lakosság
A nagyváradi bazilika.
A évi pályázati felhívás legfontosabb szabályai
A Nyugat (Folyóirat) A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt január 1. és augusztus 1. között jelent meg Budapesten.
Nemeskocs Község Önkormányzatának Településkép-védelmi Rendelete
VILÁGÖRÖKSÉGEK NAGYBRITANNIÁBAN
Nap és/vagy szél energia
Kandó Kálmán.
1883. Szeptember 21. Nemzeti Színház Paulay Ede rendezése
Környezeti Kontrolling
Zsolnay Vilmos születésének 190. , szobra felállításának 110
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
SZENTKERESZTHEGYI ZARÁNDOKÚT
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
Iglódi István rendezése
Felsőörsről Alsóörsre Készítette: Szabó Lilla
Balatonkenese Készítette: Szabó Lilla
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.
Társadalmi integráció kistelepüléseken
Manhattan a sivatagban
Elődeink nyomában Erdélyben
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.
HATÁRTALANUL 2019 CSÍKSZEREDA - SOPRON
Dunántúli - középhegység
Útravaló verseimmel Madách Imre Utolsónak szánt költeménye,
Előadás másolata:

Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói Digitális Témahét – 2017.

Hol található Réde? Réde, Komárom Esztergom megyében található, a Dunántúlon.

Címer A címert Kovács Ferenc grafikus készítette. A tervezésnél a település természeti adottságait, helytörténeti adottságait és a lakosság vallását tartotta szem előtt. A kettős halom azt jelképezi, hogy falunk hegyek között, völgyben terül el. A kék hullám pedig a Bakony-érre utal.

Története Először 1234-ben említették okiratban, Ráde néven. A 14. század elején a Cseszneky család birtoka volt. 1636-ban gróf Eszterházy Dániel a cseszneki várral együtt megkapta Rédét is a királytól.

Története A grófi uradalom a 18-19. században alakult ki, ugyanis az Eszterházy család kastélyt építtetett magának. A II. világháborúban 53 rédei katona halt hősi halált. Ma kb. 1400 lakosa van.

Történelmi nevezetességeink

Eszterházy-kastély 1436-ban a királytól kapta gróf Eszterházy Dániel a cseszneki várat, Rédével együtt. Fia, Eszterházy János 1683-ban kapta meg a grófi címet. Utódaik a 19. század közepén építették a Rédei barokk–romantikus kastélyt, amelynek bejárata felett ott díszelgett a család címere, a kardot tartó griff.

Eszterházy Kastély A 19. század közepén épült, az Eszterházy család részére a barokk-romantikus kastély. A Nagykastély hatalmas épület volt, 32 szobás, emeletes és zsalugáteres ablakú.

Eszterházy Kastély Ma már csak a bejárata áll, mivel 1947 szeptemberében leégett a kastély.

Eszterházy kastélypark Az egykori kastélyt körülvevő angolpark ma természetvédelmi terület.

Kiskastély A grófi család személyzetének lakhelye. Ma már sajnos csak romjai vannak.

Szentháromság-templom A kastélykertben lévő barokk templom 1767-ben épült. Szabadon álló, keleti homlokzata előtt toronnyal, melynek bejárata felett Szent Péter-szobor található. Főoltárképét 1768-ban készítette Anton Schunko. Bent látható gróf Eszterházy Imre síremléke.

Grófi temető A település határán található temetőbe temetkeztek az Eszterházy család tagjai.

Falunk híres szülöttei: Kuncz Ignác – jogtudós, MTA tag Pölöskei Ferenc – történész, MTA tag Nagy Péter – olimpikon, súlyemelő

Kuncz Ignác 1841–1903 Jogtudós és a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Pölöskei Ferenc Pölöskei Ferenc 1930-2016 Történész és a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Nagy Péter 1986-ban született. Súlyemelő A 2016-os olimpián 420 kg-os eredménnyel a B csoportban 2.- összesítésben 10. lett.

Falunk mai jellegzetességei

Katolikus templom

Református templom

Imaház

Művelődési ház

Könyvtár

Móra Ferenc Általános Iskola

Óvoda

Polgármesteri Hivatal

Orvosi rendelő

Ifjúsági klub

Park

„Rédei 24 fenyő” vadászati és természetrajzi gyűjtemény

24 fenyő „Rédén, a régi grófi parkban, egy fürtben huszonnégy fenyő, Huszonnégy élet, büszke szálfa, de koronájuk egybenő. És távolról egy fának látszik, huszonnégy törzs egy lombozat, Millió tű a tiszta égben, ezer gyökér a föld alatt. „

Pap Ferenc: Rédei fenyők Nem mondom azt, hogy mind egyformák, van köztük satnyább, derekabb, Van ahol több az éltető víz, van ahol több a fény, a nap. De a fa az erősebb, és fa a gyengébb! Harcolva fényért, nedvekért: A fa a fát itt élni hagyja, millió tű, ezer gyökér. S talán ha egy törzs, egy fa lenne, már régen itt se állana, De együtt így, az ág az ágat óvja, és védi fát a fa.

Pap Ferenc: Rédei fenyők S ti emberek! Ti nagy fürt élet, milliárd törzs, sok akarat, Nem lenne jobb az összetartó, rugalmas, közös lombozat? Harcolva fényért és kenyérért, élvezve, mit az élet ád? És védve egymást, Ember Embert, Mint ág az ágat, fa a fát.

Mit jelent nekünk Réde? „Ha egy kis nyugalomra vágyom, csak kimegyek a parkba, leülök egy padra, és nézem a természetet. Réde neve örökké a szívembe vésődik, és mindig emlékeztetni fog az itt lévő barátaimra, a családomra, és minden szép pillanatra, amit itt éltem/élek át. „ (rédei gyerekek fogalmazásaiból)