P ROLEGOMENA

V ALÓDI KAPCSOLAT I STENNEL Az ész természetes világossága bár képessé teszi az embert Isten létéről (Sein), részben lényegéről (Wesen), helyes kijelentések megfogalmazására, azonban a (Krisztus által közvetített) Szentlélek nélkül valódi bizodalmon alapuló kapcsolat mégsem lehetséges Istennel.

B LINDE KUH Ha valaki megkísérli, hogy önmagában kapcsolatot teremtsen Istennel, akkor csődöt mond az emberi értelem, mert a bűn hatalmában van; „vak tehenet” játszik Istennel, tehát mindig a hamisat azonosítja Istennel.

„W ERKGERECHTIGKEIT ” ( CSELEKEDETEK ÁLTALI MEGIGAZULÁS ) Luther szerint a „természetes” ismeret által megszerzett istenkép az embert oda vezeti, hogy saját jó cselekedeteire támaszkodjék, amelyet megjutalmazásra méltó érdemként vihet Isten elé: a jó cselekedetekért az ember jutalmat kap, a bűnös tettekért, pedig büntetést. Arisztotelész: „Igazzá az válik, aki a helyeset teszi.”

„A pápisták és klerikusok olyan őrültséget tartanak Istenről, hogy azt gondolják: Isten engedi magát a jó cselekedetek által mozgatni, vagy megelégszik azokkal.” [Ezzel szemben Luther azt tartja:] Az igaz, egyetlen, valóságos Isten az, akinek az ember nem cselekedeteivel, hanem tiszta szívből fakadó igaz hittel szolgál, aki kegyelmét és jóságát ingyen, cselekedetek és érdemek nélkül adja és ajándékozza.” Luther: Der Prophet Jona (WA 19,207)

B ARTH K ÁROLY : RÓMAI LEVÉL /1918/1921/ Barth szerint a vallás a hit legszélsőségesebb ellentéte. Az ember törekvése, amely felfelé irányul, Isten felé. Ilyen út nincs. Van ellenben Isten útja az emberhez, a Messiás földre szállása, testé létele által. A vallások istene csak bálvány lehet, amit az ember képzel el magának, az egy igaz Isten "merőben más!" Itt kezdődik el Isten istenségének újrafelismerése.

B RUNNER – KAPCSOLÓDÁSI PONT / ANKNÜPFUNGSPUNKT Brunner szerint az ember a bűneset után is megőrizte képességét Isten beszédének a meghallására, van tehát egy bizonyos "kapcsolódási pont".

Brunner a „Natur und Gnade” című írásában fogalmazza meg állításait. Erre válaszolt teljes tagadással Barth a híres cikkében ezzel a címmel: „Nein!” Az ember mindenben ellentéte az Istennek, aki a végső totaliter alliter. Brunner legjeletősebb felismerése az, hogy „a kijelentés igazsága az Isten-ember közötti találkozás párbeszédben válhat számunkra a megértés tárgyává, de egy pillanatig sem marad csak a megértés tárgya mint a többi igazság.”

H IT SZÓ JELENTÉSEI Ha például valaki azt hiszi, hogy az ajtót bezárta, ebben azonban nem biztos, mert nem emlékszik pontosan, akkor a hinni igét a nem emlékszem pontosan rá értelemben használja. Ebben az értelemben a hit az ismeretnek egy hiányos módja. Ha valamit ezen a módon hiszünk, akkor ennek a hitnek a megbízhatóságát az a kérdés döntheti el, hogy a hitből hogyan válhat ismeret, tehát hit tartalma felülvizsgálható-e?

Ha ezzel szemben valaki például egy másik ember feltétlen megbízhatóságában hisz, akkor a hit a másik megbízhatóságába vetett bizalmat jelenti. A hit ebben az esetben egy személyes bizalmi viszonyt jelöl, aminél döntő, hogy valakivel szemben tanúsított bizalom helyesnek, vagy helytelennek bizonyul-e.

H IT A BIBLIÁBAN Istenre vonatkoztatva szinte mindenütt a személyes bizalmi kapcsolatot fejezi ki. Ennek alapja Isten megbízhatóságának tapasztalata: „Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek.” (2Móz 14,31). A hit szemben állhat minden valószínűséggel: „Azután kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz! Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” (1Móz 15,5- 6).

Á BRAHÁM HITE Ábrám hisz (bízik) abban, hogy Isten megbízható, ez a bizalom 1Móz 12,1-3-ban kimondott ígéreteire vonatkozik. Megbízhatósága nyílván a jövőben fog beigazolódni, és éppen ezért nem vizsgálható felül a jelenben. Ábrahám hitét irracionálisnak kell tartani, mert az, hogy Isten ígérete a számtalan utódról beteljesedik, tekintettel Saraj/Sára eddigi gyermektelenségére és magas korára, valószínűtlen volt.

A HIT TAPASZTALATOKRA IS TÁMASZKODIK „Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek.” /1Móz 14,31/

J ÉZUS Jézus az emberekben bizalmat ébreszt, ami az 1Móz 15,6 megállapított Isten megbízhatóságába vetett bizalomnak felel meg. Megragadó példája ennek a kapernaumi (pogány) százados, és bizalma Jézus teljhatalmába: „csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám” (Mt 8,8). „Bizony, mondom néktek senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben!” (8,10). Ebben az összefüggésben lényeges, hogy ezt a hitet nem Jézus csodája váltja ki, hanem azt meg kell előznie.

PÁL Pál apostolnál is a bizalmon alapuló hittel lehet találkozni (vö. 2Kor 1,9), persze ez a bizalom mindig Jézus Krisztus halálának és feltámadásának jelentőségére vonatkozik: „ Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt ” (1Thessz 4,14).

A hit mindig „valamire tekintettel” tájékozódik, vagyis Isten átfogó győzelmén a gonosz és a halál felett. Azonban ez a jövőbeni esemény azért remélhető joggal, mert Isten győzelme a gonosz és a halál felett a Krisztus-eseményben már elkezdődött: „Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani” (1Kor 6,14).) Culmann: Krisztus és az idő

Azáltal, hogy a keresztény hit egy bizonyos történelmi eseményen tájékozódik, tehát a Názáreti Jézus sorsán, két probléma adódik: Hogyan viszonyul a Krisztus-esemény üdvözítő jelentőségébe vetett emberi bizalom az Újszövetségben szereplő események ismeret éhez, amelyekre ez a bizalom vonatkozik? Mennyiben lehetnek az Újszövetségben hírül adott régmúlt események Jézus Krisztus sorsáról biztos forrásai az üdvösségre vonatkozó mai bizalomnak?

A HIT AKTUSÁNAK (G LAUBENSAKT ) ÉS A HIT TARTALMÁNAK KAPCSOLATA Ha valaki Bibliát olvasás és a Jézus Krisztus jelentőségéről szóló kijelentésekkel foglalkozik az Újszövetségben, az még nem vezet automatikusan ahhoz, hogy hitre is jut. Ám az ember bizodalmas ráhagyatkozása nem lehetséges, anélkül, hogy egy bizonyos ismerettel ne rendelkezne arról, akire ráhagyatkozik. Nem lehet „csak úgy bízni”, anélkül, hogy valaki meg ne tudná mondani, hogy a bizalma mire, vagy kire irányul.

A UGUSTINUS : D E T RINITATE XIII 2,5 „Joggal állítjuk, hogy akik hisznek, azoknak szívébe egyenként a józan tanítás véste bele a hitet. De más az, amit hisznek, és más az a hit, amivel hisznek. Az [amit hisz] ugyanis azokban a dolgokban van, amelyekről állítjuk, hogy vannak, voltak vagy lesznek; ez [a hit, amellyel hisz] viszont a hívő lelkében van és csak az látja, akiben van, bár másokban is megvan, nem ugyanaz, hanem hasonló.”

Q UAE / QUA CREDITUR Megkülönbözteti a hit tárgyát (ea quae creditur), ami ténylegesen mindenki számára ugyanaz, és az individuális elsajátítását ennek a tárgynak. Csak az utóbbit nevezi kifejezetten hitnek (fides qua creduntur). A középkorban kétségtelenül gyakorlat volt a hit tárgyának csupán ismeretét függetlenül a keresztények általi személyes elfogadásától hitnek nevezni.