A 2011. évi költségvetési rendelet megszerkesztése, megszövegezése A jellemzően előforduló hibák bemutatásán keresztül.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
Advertisements

GYMSMKH Jegyzői értekezlet május 11. a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal első negyedévi tapasztalatai a helyi önkormányzatok, kisebbségi.
Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
Elkülönített állami pénzalapok
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Polgármesteri Akadémia
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
A jogalkotás elmélete és gyakorlata
Az anyakönyvi igazgatás
dr. Kaibás Gábor Márk október 25.
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Tájékoztatás a határidős feladatokról
Az önkormányzati gazdálkodás szabályai Debrecen,
Költségvetési rendelet egy pénzügyi vezető szemével
A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Törvényességi Felügyeleti Főosztály
Készítette: dr. Szucsigán Ádám
Az új jogalkotási törvény
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
Köszöntő avagy néhány mondat a felsőoktatásról. Adatkezelés a felsőoktatási intézményekben Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
NVT AKG kötelező képzés 2006 FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézet Gazdálkodási Napló (2.modul) Várszegi Gábor Dr. Lucskai Attila Földművelésügyi és Vidékfejlesztési.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Tamás Barnabás előadása április.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
1 Változások az önkormányzatok évi tervezésének, gazdálkodásának szabályozásában.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
Az Alapító Okirat.
Az önkormányzatok költségvetése
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
Az államháztartásról szóló törvény
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
A megsz ű n ő nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos feladatok jegyz ő i értekezlet Kecskemét, szeptember 24. El ő adó: Varga-Gy ő rfi Dóra.
Jegyzői értekezlet szeptember 8.. Jegyzői értekezlet 2011 szeptember 8. Helyi lakásfenntartási támogatás Jogalkotási kötelezettség: Szoc tv. 38.
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
A jogszabályi környezet változása Tájékoztató a BMK, BNE szakmai fórumán október 30. Óváry István OKM Közművelődési Főosztály szakmai főtanácsadó.
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
A szociális törvény várható változásai Dr. Felvinczi Katalin Budapest, július 11.
törvényességi felügyeleti szakügyintéző
Költségvetési, államház-tartási aktualitások
A közigazgatási eljárás II.
Tájékoztató Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
Dr. Kováts Beáta Főtanácsadó, Alkotmánybíróság l l l
Érvényesség, hatály, alkalmazhatóság
A jogforrási rendszer II.
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Megjelent a végrehajtási rendelet!
Pécs, szeptember 25. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA KÖLTSÉGVETÉSI SZEKCIÓ szeptember 2-4.
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

A évi költségvetési rendelet megszerkesztése, megszövegezése A jellemzően előforduló hibák bemutatásán keresztül

A rendelet-tervezet megjelölése Helytelen megjelölés Kis Község Képviselő-testületének …./2010. (…..) KT. számú rendelete az önkormányzat évi költségvetési rendeletének megalkotásáról

A rendelet-tervezet megjelölése Hibák: A jogalkotó megjelölése hiányos A jogszabály tervezete nem tartalmazhatja a jogalkotás dátumát A rendelet-tervezet nem tartalmazhatja a „KT.”, illetve a „számú” kifejezést A tervezet nem tartalmazza az „önkormányzati” kifejezést A rendelet címében a jogalkotás aktusára utaló kifejezés szerepel

A rendelet-tervezet megjelölése Helyes megjelölés Kis Község Önkormányzata Képviselő- testületének …./……. (…..) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

A bevezető rész Helytelen szövegezés: A Képviselő-testület az államháztartásról szóló többször módosított évi XXXVIII. törvény ( a továbbiakban:Áht.) 65.§ (1) bek.- ében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezéseire, a évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:

Bevezető rész HIBÁK A bevezető rész tartalma, megszövegezése, megszerkesztése nem felel meg az IRM rendelet rendelkezéseinek: – a jogalkotó megnevezése nem teljes, – a jogalkotásra felhatalmazást adó jogszabályok felsorolása nem teljes körű, – a bevezető részben nem vezethető be – merev hivatkozásban nem kell utalni a hivatkozott jogszabály módosításának tényére, – a bekezdés kifejezés nem rövidíthető, – hiányzik a feladatkör megjelölése, – a jogalkotás aktusának megjelölésére nem a „ következőket rendeli el” kifejezést alkalmazza a jogalkotó – a bevezető rész felesleges elemet tartalmaz

A bevezető rész Helyes szövegezés ……. Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:

A szakaszok Hibák: Az önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.” „magasabb szintű” jogszabály rendelkezésének megismétlése

A rendelet hatálya Helytelen szövegezés: „E rendelet hatálya az önkormányzatra és annak szerveire terjed ki.” Személyi, tárgyi, területi hatályra nem kell utalni.

A szakaszok „ 1. § A képviselő-testület az önkormányzat évi ₋bevételi főösszegét 555 millió forintban ₋kiadási főösszegét 565 millió forintban ₋hiányát 15 millió forintban állapítja meg.” A rendelet francia bekezdésre nem tagolható.

A szakasz Helytelen: „ Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegnek címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek szerinti részletezését az 1/a. számú melléklet tartalmazza.” Helyes: „ Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegnek címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek szerinti részletezését az 1. melléklet tartalmazza.”

A szakasz Helytelen szövegezés: Az önkormányzat céltartaléka Ft. Helyes szövegezés: Az önkormányzat céltartaléka Ft.

A évi költségvetési rendelet megszerkesztése, megszövegezése Mintarendelet

………. Község Önkormányzata Képviselő-testületének …./….(……) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről ……. Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:

Mintarendelet 1. § Minta Község Önkormányzata Képviselő-testülete ( a továbbiakban: Képviselő-testület) az önkormányzat a) bevételi főösszegét ….. millió forintban b) kiadási főösszegét ….. millió forintban c) hiányát …. millió forintban állapítja meg. 2. § A Képviselő-testület a címrendet az 1. melléklet szerint állapítja meg. 3.§ A Képviselő-testület a hiány finanszírozásának módját a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.

Mintarendelet 4.§ A Képviselő-testület az önkormányzat és az általa alapított, irányított költségvetési szervek bevételeit forrásonként a 3. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 5.§ A Képviselő-testület az önkormányzat és az általa alapított, irányított költségvetési szervek kiadásait a 4. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 6.§ A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek működési, fenntartási kiadási előirányzatait költségvetési szervenként, kiemelt előirányzatonként részletezve az 5. melléklet szerint hagyja jóvá. 7.§ A Képviselő-testület a felújítási előirányzatokat célonként a 6. melléklet szerint állapítja meg.

Mintarendelet 8.§ A Képviselő-testület a felhalmozási kiadásokat feladatonként a 7. melléklet szerinti részletezettségben hagyja jóvá. 9.§ A Képviselő-testület a polgármesteri hivatal (körjegyzőség) költségvetését feladatonként, ezen belül a) az általános és b) a céltartalékot a 8.mellékletben foglaltak szerint fogadja el. 10.§ A Képviselő-testület az éves létszám-előirányzatot költségvetési szervenként, elkülönítve a közfoglalkoztatottak éves létszám- előirányzatát a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.

Mintarendelet 11.§ A Képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait évenkénti bontásban és összesítve a 10. melléklet szerint állapítja meg. 12.§ A Képviselő-testület a működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, - a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve - a 11. melléklet szerint hagyja jóvá. 13.§ A … kisebbségi önkormányzat(ok) költségvetését a 12. melléklet tartalmazza. 14.§ A Képviselő-testület az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről készített előirányzat-felhasználási ütemtervet a 13. melléklet szerint állapítja meg.

Mintarendelet 15.§ A Képviselő-testület az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 14. melléklet szerint hagyja jóvá. 16.§ A Képviselő-testület az önkormányzat összevont költségvetési mérlegét, elkülönítetten a helyi kisebbségi önkormányzat mérlegét a 15. melléklet szerint hagyja jóvá. 17.§ A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat a 16. melléklet szerint állapítja meg. + azoknak a rendelkezéseknek a beillesztése, amelyet a Képviselő- testület még szabályozni kíván

Mintarendelet 18.§ A Képviselő-testület az éven belüli ….. millió forint összeghatárig hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörét a polgármesterre ruházza át. 19.§ A Képviselő-testület az általános tartalékkal való rendelkezés jogát ……….. a polgármesterre ruházza át. 20.§ Ez a rendelet február 16-án lép hatályba.

Mintarendelet 21.§ Hatályát veszti az átmeneti gazdálkodásról szóló 12/2010. (XII.12.) önkormányzati rendelet. (Amennyiben az átmeneti rendelet nem tartalmazta a hatályvesztés időpontját.) polgármesterjegyző Helytelen szövegezés: 21.§ E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az átmeneti gazdálkodásról szóló 12/2010. (XII.12.) VKT rendelet és módosításai.

A rendelet hatálybaléptetése Példa helytelen szövegezésre: „ Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.” Példa a helyes szövegezésre: „ Ez a rendelet február 15-én 16 órakor lép hatályba.” ( amennyiben a kihirdetés napján lép hatályba)

A mellékletek Helyes megjelölés: 1. melléklet a …../…..(……) önkormányzati rendelethez

Mellékletek ABC 1CímszámCímnév 21Polgármesteri Hivatal 32Általános Iskola 43

A költségvetési rendelet módosítása A módosító rendelet-tervezet megjelölése és címe: Minta Község Önkormányzata Képviselő- testületének ……/…..(……) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2011. (I.31.) önkormányzati rendelet módosításáról

A költségvetési rendelet módosítása A bevezető rész megszerkesztésére és megszövegezésére ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint az alaprendeletre. Helytelen: ……. Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a költségvetéséről szóló 1/2011. (I.31.) VKt. rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja:

A költségvetési rendelet módosítása 1.§ Az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2011. (I.31.) önkormányzati rendelet ( a továbbiakban: Rendelet) 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) ……….” 2. § A Rendelet 5. melléklete helyébe az 1.melléklet lép. 3. § A Rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat D:5 mezőjében az „ 5 millió” szövegrész helyébe a „6 millió” szövegrész lép.

A költségvetési rendelet módosítása Helytelen szövegezés: 1.§ Az R. 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § A Rendelet 4.§-a következő (4) bekezdéssel egészül ki, és ezzel egyidejűleg a 4. § (4) és (5) bekezdésének számozása a (5) és (6) bekezdésére változik. Helyesen: 2. § A Rendelet 4.§-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki.

Időbeli hatály Utólagos hatásvizsgálat, tartalmi felülvizsgálat Ha a jogszabály minden rendelkezése végrehajtottá vált, rendelkezni kell annak hatályon kívül helyezéséről. (Jat. 13.§ (3) bekezdése) Zárszámadási rendelet hatálybalépése

Köszönöm a figyelmet! Seres Valéria