Óvodai és iskolai szűrő vizsgálatok

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A nevelési tanácsadók szerepe a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos organikus okra vissza nem vezethető rendellenessége.
Advertisements

Valamely társadalom fejlettsége feltételezi az egyetemes emberi értékek felvázolásán túl azok teljes mértékű elfogadását, értékesítését. Minden embernek.
Változások az iskola pedagógiai programjában (2013/14-től): 1.Nem lesz es rendszer (azaz NYEK-be nem jelentkezhetnek a mostani 5-8. osztályos tanulók)
Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom)
Cím: 5008 Szolnok, Gorkij út 47. Telefon/fax: Web: Igazgató: Dr. Kállai Mária.
A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből
A FEJLESZTŐ PEDAGÓGIA SZEREPE AZ ÓVODÁBAN
Közösségi Szolgáltató Csoport
Integrált oktatás az 50 éves Trefort SZKI-ban
SNI együttnevelés törvényi szabályozása és intézményi gyakorlata 2012
Csillag Ferenc MFPI közoktatási szakértő
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
Az együttnevelés gyakorlata az óvodában (A pedagógusok együttműködésének lehetőségei az egyéni fejlesztés megvalósításában)
A Logopédiai Szakszolgálat működése 2010
Méltányossági elvek a közoktatásban
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, sajátos nevelési igény
SAMUNÉ CSERTÁN VALÉRIA intézményvezető
Pályaorientáció ÁMK Báta Hunyadi János Általános Iskola
Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szakszolgálat
Bódor Andrea BAZ Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Bilics Edit Projekt koordinátor május 12. Óvodai Szenzomotoros Integráció
Pedagógiai szakszolgálat
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
„A három-ötperces eseményeknek különös varázsa van az életünkben” Bródy János.
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
"Legyen az esély egyenlő ..."
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
Fejlesztő munka I. félév. Fejlesztést végző pedagógusok: 4 fő ( 2 fő logopédus, 1 fő tanító / nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus, 1 fő tanító/
Törvények, feladatok, vizsgálatok, szakvélemények,
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
A fejlesztőpedagógus szerepe a Családok Átmeneti Otthonában
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
Dominó Általános Iskola magatartásmódosító programja
A NEVELÉSI TANÁCSADÓ SZAKVÉLEMÉNYE KIRÁLY GABRIELLA KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS, GYÓGYPEDAGÓGUS készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
Készítette: Gellénné dr. Nagy Valéria igazgató
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
Munkamegosztás és együttműködés Iskolapszichológia a nevelési tanácsadó ellátó rendszerében Horváth Ágnes Klinikai szakpszichológus Zuglói Nevelési Tanácsadó.
Az óvoda-, és iskolapszichológia szakmai feladatkörei
Iskolapszichológia a Nevelési tanácsadóban
NEVELÉSI TANÁCSADÓ munkatársai.
TEVÉKENYSÉGÜNK a tanév során. augusztus – szeptember őszi szűrés az óvodákban az 5. életévüket betöltött gyermekek részére logopédiai szűrés csoportos.
RMÁI Kazinczy Ferenc Tagiskola Kincsesbánya, Iskola u. 1.
Az iskola tényleges feladata és a valós helyzet
A DIFER használata.
Kaposvári Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskola
Pszichológiai és gyógypedagógiai diagnosztika
Az iskoláskor küszöbén
Jelen és jövő A Budaörsi Nevelési Tanácsadóban. Mi történik a Nevelési Tanácsadóban? Vizsgálunk Szakvéleményt írunk Terápiát végzünk, gyógyítunk (rajz,
Pedagógiai munka a Nevelési Tanácsadóban
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
Buczkóné Pásztor Melinda Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Az Országos képesítési keretrendszer 0. szintje Katona Nóra ELTE, PPK, Pszichológai Intézet május 12.
2010/2011.  az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése.
Telefon:72/
Az eredményesség mérése és szakmai ellenőrzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő.
Farkasné Egyed Zsuzsanna. Fejlesztő nevelés színterei évi CXC. Törvény a nemzeti köznevelésről 5. § (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai.
A korai felismerés és a státuszdiagnózis jelentősége és konzekvenciái a nyelv- és beszédfejlődési zavarral küzdő gyermekek logopédiai terápiájában Konzulens:
Iskolaérettség Fizikai (biológiai) Szellemi (pszichikus) Lelki (szociális)
II. Kerületi PSZSZ Honfiné Nagy Andrea Gál Nóra
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység feladatai
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézménye
Készítette: Tóthné Babó Szilvia
Szakszolgálati feladatellátás a JNSZMPSZ Kunhegyesi Tagintézményben
VÁLTOZÁSOK címszavakban.
Tájékoztató a logopédiai ellátás változásairól
tanév Iskolanyitogató
Új környezet Új emberek
Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései
Előadás másolata:

Óvodai és iskolai szűrő vizsgálatok Készítette: Szikinger Andrea

Az iskolába lépéshez az optimális fejlődés segítése Célja: Tájékozódás a tanköteles gyerekek készségszintjéről Az előre jelezhető tanulási zavarok kiszűrése Prevenció, fejlesztés Segítségadás az óvodapedagógusoknak, szülőknek

A vizsgálatot kérheti A szülő A gyermek nevelését ellátó óvoda CSAK SZÜLŐI HOZZÁJÁRULÁSSA L, BELEEGYEZÉSSEL VIZSGÁLHATÓ GYEREK!

Szűrések A későbbi tanulási nehézségek, zavarok megelőzése céljából - PREVENCIÓ Logopédiai szűrések Középső csoportban megfigyelések- beszédszervek állapota, artikuláció, beszédhang, spontán beszéd Beszédhibás gyerek Logopédussal terápia

Nagycsoportban több területre kiterjedő vizsgálat óvónők által jelzett gyerekek Olvasás-írás-számolás alapjainak elsajátításához szükséges képességeket mérik fel. ( diszlexia prevenciós és beszédvizsgálat)

Vizsgáló eljárások MSSST tanulási zavart előjelző szűrőteszt DPT diszlexia-előrejelző gyorsteszt Sindelar vizsgálati eljárás Egyénileg kidolgozott részképesség-zavarokat feltáró diagnosztikai feladatsor DIFER Diagnosztikus fejlődésvizsgáló és kritériumorientált fejlesztő rendszer 4–8 évesek számára

A vizsgálatot végezheti Óvodai logopédus Fejlesztő pedagógus Nevelési tanácsadó Logopédiai szakszolgálat Pedagógiai szakszolgálat munkatársai

Iskolába lépés előtt Iskolaérettségi vizsgálat Mérjük: Fizikai alkalmasságot, szociális készséget, képességeiket Ha szükséges: javaslatot teszünk további 1 év intenzív óvodai fejlesztésre ( rugalmas iskolakezdés)

Iskolás gyerekek vizsgálata Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek Pszichológia, iskolapszichológiai terápia Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia vizsgálat Dominancia vizsgálat

Törvények és a változások Választható iskolatípus lesz az egész napos iskola, ahol a foglalkozások 16 óráig tartanak, a tanulók felügyeletéről pedig 17 óráig (vagy ameddig szükséges) kell gondoskodni. 3 éves kortól lesz kötelező az óvoda. Abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a gyerek betölti harmadik életévét, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson fog részt venni. A tankötelezettség korhatárát 18 évről 16-ra szállították le

A közismereti oktatást kapó osztályoknak heti öt testnevelésórájuk lesz, ebből legfeljebb heti két óra meghatározott feltételek mellett kiváltható. A hetediktől tizenkettedik évfolyamba járó diákoknak a Nemzeti Összetartozás jegyében határon túli tanulmányi kirándulásokat fognak szervezni, ezeket a központi költségvetés támogatja. Mindenhol kötelezően kell hit- és vallásoktatást biztosítani, de a foglalkozások a gyerekek számára fakultatívak. Az érettségi megszerzéséhez legalább 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni.

Köszönöm a figyelmet!