A képviselő-testület működésének szabályai

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
jogorvoslati rendszere
Advertisements

A Kormányzati szolgálati és a közszolgálati jogviszony
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
2014 MUNKAJOGI ELŐADÁS.
Területi államigazgatási szervek
Pályáztatás, vezetői megbízás visszavonása
Az új önkormányzati törvény, különös tekintettel a Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörére Pauerné Csaba Judit MÁK ülés
Közigazgatási alapismeretek
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
A Magyar Rendvédelmi Karra vonatkozó jogi szabályozás
Az évi XCII. törvény (az évi XXI. törvény módosítása)
Állam munkavédelmi feladatai
A közigazgatás felépítése és működése
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi önkormányzatok és a központi állami szervek kapcsolata
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés április 6. Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Helyettes Államtitkár,
A polgármester.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Összeférhetetlenség.
A POLGÁRMESTEREK ÉS ALPOLGÁRMESTEREK JOGÁLLÁSA
Dr. Danka Ferenc december 15.. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Többféle lehetséges szervezeti megoldás közül választhatott a politika: 1. ügyészség 2. bíróság.
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
főosztályvezető-helyettes
A törvényességi felügyelet gyakorlati tapasztalatai
Munkavédelmi Képviselők XVII. Országos Fóruma
Kisebbségi Akadémia 2011 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
A közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény A kérelemtől a bírósági felülvizsgálatig Új jogintézmények a KET-ben.
Gazdasági Tanácsok a felsőoktatási intézményekben január 13.
Országos népszavazás és népi kezdeményezés
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
Jegyzői értekezlet szeptember 24. Dr Penczné dr Zoltán Zsuzsanna
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
A közszolgálati jogviszony tartalma
A köztisztviselők jogállásáról…
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna.
Jogorvoslatok a Ket-ben
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Az önkormányzati igazgatás
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
2014 BelügyminisztériumMiniszterelnökség. A helyi önkormányzás alapja:  a közhatalom forrása a nép;  a közhatalom gyakorlásának letéteményesei a helyi.
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
A helyi önkormányzatok II.. Tartalom 1.A képviselő-testület. 2.A képviselő-testület bizottságai. 3.Településrészi önkormányzat. 4.Tisztségviselők. 5.Polgármesteri.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról A község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye önkormányzata (a továbbiakban: helyi önkormányzat)
A SZAKSZERVEZETEKRE VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOZÁS Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd Székesfehérvár, május 17.
Szeged, december 09. Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők számára szervezett képzések tapasztalatairól.
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
Alkotmányjog 2. A köztársasági elnök.
Önkormányzat és állam.
A közigazgatási eljárás II.
A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket érintő anyagi és eljárási szabályok évi változásainak áttekintése.
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Pécs, március 6. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
A közigazgatási perek április 3..
A közigazgatási bíráskodás alapjai
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐK FOGLAKOZTATÁSA munkabiztonsági szakmérnök
Előadás másolata:

A képviselő-testület működésének szabályai dr. Danka Ferenc 2010. december 15.

Kisebbségi Önkormányzat KÉPVISELŐ- TESTÜLET Polgármester Kisebbségi Önkormányzat Külsős alpolgármester Alpolgármester Társulás Bizottság Elnöke = képviselő Részönkormányzat Elnöke = képviselő Képviselő-testület Hivatala jegyző (aljegyző) vezeti Intézmények Intézményvezető Intézményvezető Intézményvezető

Feladat, hatáskör Feladat egy szerv céljainak a megjelölése, a szerv rendeltetésének részletezése pl. „gondoskodik” Hatáskör adott szerv mit tehet a feladatának végrehajtása érdekében döntési hatalmat jelent pl. „dönt”, „jóváhagyja” „elbírálja” ~ egyik fajtája - hatósági jogkör (hatósági hatáskör)= közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlásának joga nagyon kötött , sajátos jogkör átruházhatatlan külön szabályok szerint történhet a gyakorlása

Hatáskör átruházása polgármesteri hivatalra miért nem lehet hatáskört átruházni? kettős delegálás tilalma (átruházott hatáskör tovább nem ruházható) nem ruházható tovább olyan szervre sem, amelyre egyébként hatáskör átruházható pl. polgármester bizottságra a képviselő-testület a hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja.

Bizottságok a bizottság - a feladatkörében - előkészíti a képviselő-testület döntéseit, szervezi és ellenőrzi a döntések végrehajtását a képviselő-testület határozza meg azokat az előterjesztéseket, amelyeket bizottság nyújt be, továbbá amely előterjesztések a bizottság állásfoglalásával nyújthatók be a képviselő-testületnek

Részönkormányzat testülete alakításának lehetősége (Ötv. 28.§) KT szabad mérlegelésének tárgya, hogy létrehozza-e – SZMSZ-ében a képviselő-testület a településrészt érintő ügyekben egyes hatásköreit átruházhatja a településrészi önkormányzatra, anyagi eszközöket adhat számára kötelező a létrehozása (Ötv.55.§) a településrész lakóhelyi közösségének - kezdeményezésére - kizárólag a településrészt érintő ügyekben önkormányzati jogokat adhat a KT Nem tagadhatja meg a kizárólag a településrészt érintő hatáskör átruházását: a) az egyesítéssel létrejött településrésztől, b) a külterületi lakott helytől, c) az olyan üdülőterülettől, amelynek népessége eléri a település állandó lakosságának egynegyedét. 54/1997 (X.31.) AB hat.

Egyéb munkáltatói jog Ötv. 103. § (1) e törvény alkalmazásában: az egyéb munkáltatói jogon: a kinevezés, vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása kivételével minden más munkáltatói jogot kell érteni; alapvető munkáltatói jogok a KT-nél

Egyéb munkáltatói jog ~ JUTALMAZÁS, SZABADSÁG ~ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS; a Ktv. alapján a teljesítménykövetelmények alapját képező célokról a képviselő-testület dönt a polgármester a meghatározott célok alapján előre írásban megállapítja a tárgyévre vonatkozóan a jegyzővel (főjegyzővel) szemben támasztott követelményeket. legkésőbb a tárgyév végéig értékeli a jegyző, (főjegyző) teljesítményét és az értékelésről tájékoztatja a képviselő-testületet. A teljesítménykövetelmények megállapítását, az írásbeli értékelés átadását szóbeli megbeszéléshez kell kötni. jogorvoslat: ha a teljesítményértékelés tartalma hibás vagy valótlan ténymegállapításon alapul, megsemmisítése iránt a jegyző (főjegyző) közszolgálati jogvitát kezdeményezhet.

Egyéb munkáltatói jog MINŐSÍTÉS a jegyző minősítése is a polgármester feladata – lásd. Ötv. 103.§; Ktv. 34/A.§-36.§-ai legalább négyévente és minden magasabb besorolási fokozatba sorolás előtt, vagy a köztisztviselő írásbeli kérelmére, ha az utolsó minősítése óta két év már eltelt - a teljesítményértékeléseket is figyelembe véve - minősíteni kell, feltéve, hogy a minősítési időszakban legalább 1 évig a minősítő irányítása alatt dolgozott jogorvoslat: a köztisztviselő a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítését a bíróságtól kérheti

Egyéb munkáltatói jog ILLETMÉNYELTÉRÍTÉS – (SZEMÉLYI ILLETMÉNY) Ktv. 43.§ (4) - itt 3 szabályrendszert állított fel a jogalkotó: PH köztisztviselői a jegyző (főjegyző) a polgármester a tárgyév március 1-jétől következő év február végéig legfeljebb 30%-kal megemelheti, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentheti az eltérítésről a polgármester minden év március 1-jéig dönt. Mértéke a tárgyévben nem módosítható. jegyző (főjegyző) személyi illetménye SZEMÉLYI ILLETMÉNY Ktv. 44/B.§ PH köztisztviselői (a jegyző (főjegyző) állapíthatja meg – a polgármester jóváhagyásával!) teljesítményértékelés alapján a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig korlátja: nem haladhatja meg a KSH által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset (200.000Ft) tízszeresét

Egyetértési jog Ötv. 36.§ (2) bekezdés b): kinevezéshez, vezetői megbízáshoz, felmentéshez, a vezetői megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz - a polgármester által meghatározott körben - a polgármester egyetértése szükséges. polgármester szabad belátása szerint gyakorolhatja mindegyikre, vagy csak néhányra (117/2008. (IX.26.) AB hat.- KT nem alkothat rendeletet az egyes munkáltatói intézkedésekkel kapcsolatos kötelezettségekről – pl. az egyetértési jog gyakorlásáról sem) vétójogot jelent írásban kell rögzíteni

Egyetértési jog a községi körjegyzőségnél a körjegyző - a polgármesterek egyetértésével - nevezi ki, menti fel és jutalmazza a hivatal dolgozóit, és gyakorolja a munkáltatói jogokat. a polgármesterek megállapodhatnak az egyetértési jog gyakorlásáról. ha nem tudnak megállapodni, akkor a képviselő-testületek együttes ülése jelöli ki az egyetértési jogot gyakorló polgármestert.

A polgármester képviseleti joga Ötv. 9.§ (1) bek. Az önkormányzat jogi személy. (polgári jogi) a képviselőtestületet a polgármester képviseli, mint egyszemélyes önkormányzati szerv, törvényi előírás alapján jogosult a KT képviseletére peres (jogi) képviselet: meghatalmazottként eljárhat képviselő, jegyző, PH ügyintézője is. a polgármesteri peres képviselethez nem szükséges a KT külön meghatalmazása, vagy más egyéb aktusa – ok: törvényi előíráson alapul ez nem zárja ki, hogy a KT a polgármestert valamely ügy mikénti képviseletére kötelezze. Ptk. 219.§ (2) bek.: a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, ill. kötelezetté. közjogi képviselet (ez következik az önk. közhatalmi jogosítványaiból) protokolláris képviselet (ünnepségek, rendezvények stb.) TÉ. folytán indult bírósági eljárásban gyakorolt képviselete – (az ún. külső, önkormányzaton kívüli közhatalmi eljárásban) AB eljárás kezdeményezése esetén (a KT kezdeményező döntésének keretében gyakorolhatja) lásd. felterjesztési jog gyakorlásánál – (KT javaslatot tesz vagy intézkedés megtételét kezdeményezi valamely állami szervnél ha a KT a képviselendő önkormányzati ügyben döntött, ahhoz kötve van a polgármester! SZMSZ részletes rendelkezéseket tartalmazhat a polgármester képviseleti tevékenységére + esetenkénti kötelezés is lehet

Alpolgármester választása Megbízatásának keletkezése: a megválasztásával kezdődik = alakuló ülésen és amennyiben az önkormányzati választáson települési képviselőnek megválasztották, akkor az új képviselő-testület alakuló üléséig tart. Megbízatásának megszűnése: ha az alpolgármestert az önkormányzati választáson települési képviselőnek nem választották meg, akkor az alpolgármesteri megbízatása a választás napjával megszűnik az új polgármester megválasztásával – (ciklus közbeni esemény miatt pl. feloszlás) ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja - VISSZAHÍVÁSSAL

Alpolgármester választása Pttv. 2/A. § Ha a képviselő-testület az alpolgármester megbízását a polgármester javaslata ellenére nem vonja vissza és a polgármester az alpolgármester feladatait írásban, teljeskörűen megvonja, a feladatkör megvonását követően az alpolgármester a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjával azonos mértékű illetményre - társadalmi megbízatású alpolgármester esetén tiszteletdíjra - jogosult.

Alpolgármester választása Alkotmány 44/B. § (1) A helyi képviselőtestület elnöke a polgármester. A képviselőtestület a polgármester helyettesítésére alpolgármestert választhat. Alpolgármesternek olyan személy is megválasztható, aki nem tagja a képviselőtestületnek, de a polgármestert a képviselőtestület elnökeként csak olyan alpolgármester helyettesítheti, aki a képviselőtestület tagja. Ötv. 34. § (1) A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg.

Alpolgármester választása „külsős” nem tagja a képviselő-testületnek, a polgármestert a képviselő-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselő-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz. a „külsős” jogállására egyebekben a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármesterre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

Külsős alpolgármester KÉPVISELŐ- TESTÜLET Polgármester Külsős alpolgármester Alpolgármester Képviselő Bizottság Elnöke=képviselő Részönkormányzat Elnöke=képviselő Képviselő-testület Hivatala jegyző (aljegyző) vezeti

Újratárgyalási kezdeményezés Ötv. 35. § (3) A polgármester, ha a képviselő-testület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti a döntés ismételt megtárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő három napon belül nyújthatja be, a képviselő-testület a benyújtás napjától számított tizenöt napon belül dönt. önkormányzati érdek sérelme: jogszabály által nem definiált, polgármester minősít ülést követő 3 naptári napon belül írásban – képviselő-testületnek címezve halasztó hatályú a döntés végrehajtására (rendelet nem hirdethető ki) képviselő-testületnek döntenie kell KT döntése másodszor is ugyanaz lehet – ezt már végre kell hajtani helytelen gyakorlat: csupán a KT ülésén történik meg a bejelentése

Polgármester felügyeleti jellegű jogosítványai felfüggesztheti a bizottság döntésének a végrehajtását: ha az ellentétes a képviselő-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit a felfüggesztett döntésről a képviselő-testület a következő ülésén határoz felfüggesztheti a részönkormányzat testülete döntésének a végrehajtását: ha az ellentétes a képviselő-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit a felfüggesztett döntésről a képviselő-testület a következő ülésén határoz

Polgármester a bizottságot a polgármester indítványára össze kell hívni

Települési képviselő a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb tizenöt napon belül írásban - érdemi választ kell adni; tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén. javasolhatja a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselőt meg kell hívni. kezdeményezheti, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül : bizottságának, a polgármesternek, a részönkormányzat testületének, a helyi kisebbségi önkormányzat testületének - a képviselő-testület által átruházott - önkormányzati ügyben hozott döntését; közérdekű ügyben kezdeményezheti a képviselő-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni;

Bizottság a bizottság a feladatkörében ellenőrzi a PH a KT döntéseinek az előkészítésére, illetőleg végrehajtására irányuló munkáját ha a bizottság a hivatal tevékenységében a képviselő-testület álláspontjától, céljaitól való eltérést, az önkormányzati érdek sérelmét, vagy a szükséges intézkedés elmulasztását észleli, a polgármester intézkedését kezdeményezheti. (Ötv. 27.§)

Jegyző a helyi törvényesség őre Ötv. 36.§ (3) - a jegyző köteles jelezni: a képviselő-testületnek, a bizottságnak és a polgármesternek, ha a döntésüknél jogszabálysértést észlel. (szignalizációs kötelezettség)

Összeférhetetlenségi okok valamennyi polgármesterre vonatkozó okok (főfoglalkozású és társadalmi megbízatású + (külsős) alpolgármesterekre is) államhatalmi ágak elválasztásának elvéből következőek pl.: nem lehet más önkormányzatnál polgármester, alpolgármester, jegyző (főjegyző, körjegyző, aljegyző) más települési önkormányzat képviselő-testületének tagja stb. gazdasági befolyástól mentességet szolgáló pl.: aki, illetve akinek a személyes közreműködésével működő gazdasági társaság önkormányzati feladatot a képviselő-testülettel vagy a képviselő-testület szervével kötött vállalkozási, megbízási szerződés vagy munkaszerződés alapján lát el

Összeférhetetlenségi okok Egyéb: olyan közalkalmazott, aki kinevezését, megbízását a képviselő-testülettől kapja, (pl. intézményvezető) a KT által alapított költségvetési szerv vezetője, vezetőhelyettese, gazdasági vezetője helyi és körzeti műsorszolgáltató, lapkiadó, lapterjesztő vezetője, vezető testületének tagja, ügyvezetője, ezek vezető állású alkalmazottja

Összeférhetetlenségi okok A főfoglalkozású polgármesterre vonatkozó további, szigorúbb kritériumok munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet: munkaviszony köztisztviselői, kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszony polgári jogi szerződés alapján létesített ~ (pl. megbízási szerződés, egyéni vállalkozói jogviszony) kivételek: - országgyűlési képviselőség - pl. oktatói, lektori tevékenység

Összeférhetetlenségi okok A főfoglalkozású polgármester a KT hozzájárulása nélkül nem lehet pl.: vállalat vezérigazgatója gazdasági társaság vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tag szövetkezet tisztségviselője alapítvány kezelő szervezetének tagja, tisztségviselője lényeges: a KT hozzájárulását ciklusról ciklusra kérni kell, ha újraválasztják a polgármestert!

Polgármesteri összeférhetetlenség - eljárás rendje + jogorvoslat Megszünteti PM. a megválasztásától vagy az ok felmerülésétől 30 nap Bármely képviselő indítványa + 3 tagú bizottság (képviselők) javaslata Nem szünteti meg Következő ülés maximum 30 nap Képviselő-testület határozatban dönt hozzájárulását adhatja, ha törvény lehetővé teszi! megállapítja az összeférhetetlenséget 8 nap PM. kérelmére Határozat megküldése PM.-nek következő munkanapon megyei bíróság felülvizsgálata 30 nap döntésre Összeférhetetlenségi ok alól PM. felmentve

Képviselői összeférhetetlenség – eljárás rendje + jogorvoslat Képviselő + összeférhetetlenségi ok = haladéktalanul be kell jelenteni 1.) megbízólevél átvételét követően 2.) az ok keletkezését követően 3.) a helyzet tudomására jutását követően Átadja az SZMSZ-ben meghatározott bizottságnak vizsgálatra 30 nap megszüntetésére Polgármesternél BÁRKI kezdeményezheti Bizottság előterjesztése Polgármester előterjesztése pl.: Közigazgatási Hivatal vezetője 8 nap képviselő kérelmére Képviselő-testület határozatban dönt megyei bíróság felülvizsgálata 30 nap döntésre Következő ülés maximum 30 nap

Jogorvoslat (érintett: polgármester/képviselő) HA a képviselő-testület nem dönt vagy döntése jogszabálysértő Nincs határidő! Közig. Hivatal kezdeményezheti az összeférhetetlenség kimondását 30 nap döntésre Megyei bíróság 8 nap fellebbezésre PM. (Képviselő) fellebbezése Közig. Hivatal fellebbezése 3 nap döntésre Másodfokú bíróság

Halasztó hatály polgármester tisztsége megszűnik az összeférhetetlenség kimondásával: felülvizsgálat kérésére rendelkezésre álló, 8. napot követően (ha nem kér felülvizsgálatot) bíróság döntésének a napján (ha felülvizsgálatot kér - addig gyakorolhatja a jogait is) képviselő megbízatása megszűnik az összeférhetetlenség kimondásával: Uaz.

Együttalkalmazási tilalom Ktv. 9.§ (1) nem létesíthető közszolgálati jogviszony, ha a köztisztviselő ezáltal hozzátartozójával irányítási felügyeleti ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne (pl. a polgármester sógornője köztisztviselő a PH-ban) községi önkormányzat különösen indokolt esetben felmentést adhat alóla E törvény alkalmazásában hozzátartozó: a) az egyeneságbeli rokon és annak házastársa, b) az örökbe fogadó és a nevelőszülő, c) az örökbe fogadott és a nevelt gyermek, d) a testvér, a házastárs, az élettárs, e) a házastársnak, az élettársnak egyeneságbeli rokona, testvére és a testvér házastársa.

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!