A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mintacím szerkesztése • Mintaszöveg szerkesztése – Második szint • Harmadik szint – Negyedik szint » Ötödik szint Tartalom- és módszerfejlesztés a Műegyetem.
Advertisements

A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége dr. Grimm Krisztina október 21.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Hírlevél küldés WEB-SET-tel. Törvényi háttér • évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (reklámtörvény)
Nemzeti Biztonsági Felügyelet
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
Felnőttképzési tv. és a felsőoktatás Sum István OM
Az adminisztratív adatbázisok állományainak hozzáférhetősége.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
Timeshare © dr. Horváth Zsófia – Dr. habil. Miskolczi Bodnár Péter.
Távollevők között létrejött szerződések
FOGYASZTÓVÉDELMI ALAPISMERETEK
E-KERESKEDELEM SZABÁLYOSAN
Verseny Versenyfelügyelet az egészségügyben és a kapcsolódó piacokon Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal – Versenypolitikai Iroda január.
CLV Partners Ügyvédi Iroda
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
KÉSZ ÁTVERÉS AVAGYFOGYASZTÓAPÁCBAN?. ÁRUBEMUTATÓK SAJÁTOSSÁGA Kiállítás Kiállítás Vállalat Vállalat Termék Termék Gyakorlati bemutató Gyakorlati bemutató.
Különös tekintettel a gyógyszerekre
„Geotermia a XXI. században” Kistelek február 26. Geotermia hasznosítás a bányatörvény módosításának tükrében Szabados Gábor elnök Magyar Bányászati.
Munkavédelmi előírások rendszere
„A fogyasztóvédelem iránti igény megjelenése összekapcsolódik annak felismerésével, hogy a gazdaságban nem érvényesülhet tökéletes verseny, így nem jöhet.
A fogyasztók tájékoztatása
A fogyasztóvédelemi jog kialakulása, gazdasági és jogi alapjai
A fogyasztók tájékoztatása
Versenyjog és fogyasztóvédelem
A fogyasztóvédelem gazdasági alapjai
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
Elektronikus kereskedelem
Az első lépések Dr. Kadocsa Ildikó, osztályvezető
1 A NEMZETI MINŐSÉGÜGYI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER Dr. Veress Gábor egyetemi tanár 2003.
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
A VÁLLALKOZÁSOK SZEREPE A FOGYASZTÓVÉDELEMBEN Dr. Kohuth Viktor
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosítása A békéltető testületeket érintő tervezett változások Dr. Mozolai Mónika osztályvezető 2012.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE Közösen a fogyasztókért: a békéltető testületek és a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködésének.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
Kereskedelmi jog I. VII. Előadás Egyes társasági formák Az egyesülés.
Kereskedelmi jog II. IX. Előadás A csődeljárás.
Munkahelyi egészség és biztonság
AZ ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVVEL TÖRTÉNŐ FOGLALKOZTATÁS GYAKORLATA március 26.
MUTATVÁNYOS BERENDEZÉSEK PIACFELÜGYELETI ELLENŐRZÉSE
A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.
Az EU élelmiszer- szabályozásának céljai Eu. Hosszú távú egészségkárosítás csökkentése Az élelmiszerben lévô egészségkárosító anyagok mennyiségének korlátozása.
‎ A TÖRZSTŐKE ÚJ SZABÁLYAI ÉS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE AZ ÚJ PTK. RENDSZERÉBEN Budapest, április 16.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE
Reklámpapír A kötelezettek teljesítési fegyelme Viszkei György ÖKO-Pannon Kht. Budapest, január 21.
Új közbeszerzési szabályok július 1-től
dr. Réti László a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
A kémiai biztonságról közérthetően
A DIGITÁLIS MARKETING JOGI VONATKOZÁSAI
Az adatvédelem szabályozása
Köz beszerez; ÉS? avagy informatikai biztonság a központosított közbeszerzésben.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Kereskedelmi gyakorlatok megítélése a hatóságok joggyakorlatában dr. Dobó-Kocsis Veronika Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály 2016.
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályozása Magyarországon és az EU-ban Osgyáni Anikó.
Üzleti Jog I. Társasági jog 1. Bevezetés – Gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályok Pázmándi Kinga.
Balogh Virág Főtitkár Magyar Reklámszövetség A kuponozás jogi buktatói.
Középpontban a fogyasztó Készítette:Farkasné Bálint Rózsa.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke Budapest, július 13. Előrehaladás a fogyasztóvédelmi ügyek területén első félévében.
7. fejezet Fogyasztóvédelem az élelmiszergazdaságban
Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme
Kompetenciák 1. Joghatóság
Fogyasztóvédelem Vevőszolgálati előadás 2017 Előadó: Lehotkai Péter.
Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina október 18.
Közbeszerzési szabályok változása és
Előadás másolata:

A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének, és biztonságának védelme - fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme - fogyasztók tájékoztatásáról - fogyasztók oktatása - stb… Egyéb törvényi szabályok -Ptk - Termékfelelősségi törvény -Versenytörvény -Reklámtörvény -Ártörvény -Stb.. Kormány rendeletek -Távollévők között kötött szerződésekről -„Timeshare”-ről -Házaló kereskedésről -Piac-felügyeleti eljárásról -stb.. Miniszteri rendeletek -Egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről… -A távközlési előfizetői szerződések fogyasztók védelmével összefüggő feltételeiről… -Szavatossági és jótállási igények intézéséről -stb...

Fogyasztói definíciók Fogyasztó definíciója a Fogyasztóvédelmi törvényben: - személy ( természetes vagy jogi személy, jogi szem. nélküli szervezet) - aki gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - vesz, rendel, kap, használ, - valamely árut vagy szolgáltatást - vagy ezekkel kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje

Fogyasztói definíciók Fogyasztó definíciója a Ptk. értelmezése szerint: - gazdasági vagy szakmai - tevékenységi körén kívül eső célból - szerződést kötő személy

Fogyasztó definíciója a Reklámtörvényben: - Minden olyan természetes és jogi személy - valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság - aki felé reklám irányul Fogyasztói definíciók

Fogyasztó definíciója a Versenytörvényben: - Megrendelő - Vevő - Felhasználó Fogyasztói definíciók

Fogyasztó definíciója a Házaló kereskedésről szóló jogszabályban: - Az a természetes személy - aki gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül - köt a rendelet hatálya alá tartozó szerződést, ill. tesz szerződéskötési ajánlatot az eladónak Fogyasztói definíciók

Fogyasztó definíciója az Európai Unióban: - Általában fogyasztónak tekinti azt a természetes személyt, aki privát használatra szerez meg valamilyen árut vagy szolgáltatást -Ugyanakkor a fogyasztó fogalmát néha szűkebben, néha tágabb körben határozza meg

© Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter – dr. Szuchy Róbert