2012. I. félévében kihirdetett fontosabb pénzügyi jogszabályok Összeállította: Nagy Katalin.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bérkompenzáció teljesítésének munkaügyi ellenőrzése 2012 Irányadó eljárásjogi szabályok.
Advertisements

Biztosítások 2013 Dr. Honyek Péter Személyi Jövedelemadó Osztály.
1 Nem fizethető ki az osztalék előleg devizában,
Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
Tisztességtelen Devizahitelek?
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
2012. december 3. ÉSZAK KELET-PEST MEGYEI LEADER EGYESÜLET Tájékoztató Fórum.
HUNGÁRIA Takarék tavaszi agrár fórum sorozat.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
APEH (új nevén a NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal) prezentáció
A lions hazai szervezetének megújulása a Civil törvény kapcsán.
Készítette: Matukovics Gábor,1 Honlap:
A projektek megvalósítása I.
A hazai finanszírozási piac jövője, a szükséges cselekvési program a piac kiszámíthatóbb volta érdekében Előadó: Kolossváry Ádám Merkantil Bank Zrt. elnök-vezérigazgató.
1 MKVKOK Könyvvizsgáló hallgatók képzése Pénz-és tőkepiaci intézmények főbb számviteli változásai 2010-től Forrás: Nagy Katalin ea dec. MKVK.
1 TÁRSASÁGI ADÓ Többször módosított évi LXXXI. tv. jellemzői A költségvetési bevételekben évről-évre kb. 6-8 %-ot képvisel.
Vállalkozási ismeretek
Az illetékekről szóló évi XCIII. törvény változásai
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
Áfa Várható változások 2012  Közhatalmi tevékenység fogalma  ig: feltétel az, hogy a tevékenység során az államigazgatási jogkörben.
Új dolgozóval bővül szalonja. Milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak? Hasonlítsa össze a mellékletek segítségével egy START kártyás foglalkoztatott.
A társasági adóról szóló évi LXXXI. törvény 2008/2009/I.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
1 A közvetlen támogatások igénybevételének főbb feltételei Lakástulajdon Méltányolható lakásigény Egyéb feltételek Az önkormányzat jegyzője igazolja a.
1 Foglalkoztatási formák, díjazásuk Munkaidő és a kapcsolódó nyilvántartások november 23. Gottgeisl Rita.
Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” c. 2002/2003 évi Phare program FIZETÉSI KÉRELMEK TIPIKUS HIBÁI Hayde Nóra, pénzügyi menedzser VÁTI Kht.
2012. II. félévben kihirdetett pénzügyi jogszabályi változások
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
1. 2 Mi a hitel? 3 Mi a hitel? - válasz A hitel olyan pénzösszeg, amelyet az egyik fél a másiknak egy meghatározott lejáratra ad. A hitel visszafizetése.
CSŐDELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS MÓDOSÍTÁSOK
Önkormányzati adóigazgatás aktualitásai március 4.
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. A személyi jövedelemadó évi változásai Lucz Zoltánné főosztályvezető Pénzügyminisztérium.
Az igénybevevői nyilvántartás
1 A személyi jövedelemadó 1 %-ának kiutalása, felhasználás elszámolása.
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
Európa Pénzügyi Tanácsadója Árfolyamgát Kik vehetik igénybe az árfolyamgát lehetőségét? Azok az ügyfelek, akik CHF, EUR, vagy JPY alapú, lakóingatlan.
A betétbiztosítás.
EBKM számítási módszerei Készítette: Pál János Raj Gergő.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
A hitelintézet prudens működésének szabályozása
A Központi hitelinformációs rendszer bemutatása
Alízingbeadó lízing olyan ügyletfajta, ahol két szereplő, a és a lízingbevevő meghatározott időre köt egymással szerződést. A lízingbeadó vállalja, hogy.
MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. hitelezési termékei
Devizahitel  A devizahitel olyan hitel, ahol mind a hitel folyósítása, mind pedig a törlesztése az adott devizában történik.
Magyarázatok a forintra váltott gyűjtőszámlahiteles jelzáloghitel elszámoló leveléhez Budapest, május 18.
A pénzügyi lízing lényege, számviteli kezelése
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
2014. évi társasági adó törvény változások Készítette: Juhász Ágnes.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
Rail Cargo Hungaria Lakáscélú hiteltörlesztés 2015.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Könyvelői klub Bérkompenzáció Bérkompenzáció Magyar Közlöny: évi 157 száma 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet A munkabérek nettó értékének.
Soós Andrea koordinációs igazgató Papp Miklós projektvezető
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Készítette: Szűcs Krisztina.
Társasági adó 2011, évi változások  Adókulcsváltozás 10% 500 M Ft-ig 19% 500 M Ft felett  Megszűnik a külföldi szervezet társasági adó-kötelezettsége.
A SZAKSZERVEZETEKRE VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOZÁS Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd Székesfehérvár, május 17.
Az első házasok kedvezménye
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
Egyszerűsített foglalkoztatás szabályai
PÉLDÁK.
A SZÁMVITELRŐL SZÓLÓ ÉVI C. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI
Közbeszerzési tudnivalók
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
A megyei paktum keretében megvalósuló munkaerő-piaci program
Előadás másolata:

2012. I. félévében kihirdetett fontosabb pénzügyi jogszabályok Összeállította: Nagy Katalin

Különadó-tv. módosítása Módosító jogszabály: évi VIII. tv. Módosított jogszabály: évi LIX. tv. Módosítás lényege: -az állampapírban való adóvisszatérítés teljesítése az ÁKK útján történik -az ÁKK által a megelőző két kereskedési napon közzétett legjobb vételi és eladási bruttó árfolyamból számított számtani átlag, valamint az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyam figyelembevételével

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása Módosító tv.: évi XVI. tv. Módosított tv.: évi LXXV. tv. Módosítás hatálybalépése: Módosítás lényege: •Fogalmi változás = „devizakölcsön”: pü. lízingnél annak tárgya Magyarország területén lévő lakóingatlan = „fizetéskönnyítő program”: a futamidő módosításának nem minősülő megállapodás

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.1.) = „gyűjtőszámlahitel”: árfolyamsávban maximalizálva lett, a rögzített árfolyamon és a legmagasabb árfolyamon számított törlesztő részlet különbözetére nyújtható = „közszférában dolgozók” (új fogalomként) = „legmagasabb árfolyam”: 270 HUF/CHF, 340 HUF/EUR, 3,3 HUF/JPY =„rögzített árfolyam”: 180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, 2,5 HUF/JPY = „mentesített követelésrész”: a rögzített árfolyamon és a legmagasabb árfolyamon számított törlesztő részlet különbözetéből a kamatnak, kamatjellegű jutaléknak, ill. költségnek megfelelő rész

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.2.) •Rögzített árfolyam alkalmazási időszak 60 hónap (36 hónap helyett), de legkésőbb a június 30-át megelőző utolsó törlesztés esedékességi napja (2014. dec. 31. helyett) •Állami kezességvállalás a gyűjtőszámla- hitel felmondása esetén a mentesített követelésrészre nem vonatkozik

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.3.) •A Magyar Állam megtéríti a pénzügyi intézménynek negyedévente - a mentesített követelésrész (kamat) felét és - a legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti törlesztő rész teljes összegét •A pénzügyi intézmény kamatot nem érvényesít az állam által megtérített összegekre.

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.4.) •Gyűjtőszámlahitel feltételeinek változása: ig kezdeményezhető írásban - a devizakölcsön nem haladta meg a 20 millió forintot (nem a fedezet maximalizált) - a pü. lízingszerződést előtt kötötték •Gyűjtőszámlahitelre vonatkozó kérelem befogadása nem közférában dolgozók esetén től lakáscélú devizakölcsön és lízingnél től nem lakáscélú devizakölcsönnél

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.5.) •Nem jogosult érvényesíteni a pü. intézmény a gyűjtőszámlahitel folyósított összegéből a - mentesített követelésrészt, valamint - a törlesztő részlet legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti részét •A közférában dolgozó kamattámogatást kap a gyűjtőszámlahitelének ügyleti kamatára •Rögzített árfolyam alkalmazás megszűntetését írásban kérheti az adós (a kezdő időpontot követő 36. hónaptól a zárást megelőző 2. törlesztés esedékességéig)

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.6.) •Devizakölcsön forintra váltása és részbeni elengedése - lehetőségéről a pü. intézmény tájékoztatja az adóst ig - szerződésmódosítás alapján történik - feltétele, hogy az adós írásban nyilatkozzon arról, késedelme a fizetőképességének romlása miatt áll fenn (a nyilatkozat egyben a szerződésmódosítás elfogadása is) - korábban nem történt forintra átváltás - a jelzálogfedezetül, ill. a lízing tárgyát képező ingatlan(ok) értéke nem haladta meg a 20 millió Ft-ot és nincs rájuk végrehajtási jog bejegyezve - a követelésből án és azóta min. 78 ezer Ft 90 napon túli késedelemben volt

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.7.) -A devizakölcsön átváltására és részbeni elengedésére a pü. intézmény ig köteles, ha a feltételek fennállnak -Az átváltás az MNB által és között közzétett irányadó középárfolyamok átlagán történik -A forintra átváltott teljes követelés (tőke, kamatok és járulékos költségek) értékvesztés figyelembevétele nélküli, bruttó összegének 25%-át a pü. intézmény köteles elengedni. -Az átváltásért és az elengedésért a pü. intézmény díjat nem számíthat fel.

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.8.) •Külön kormányrendelet rögzíti - a mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti törlesztő rész állami megtérítését - a közférában dolgozók gyűjtőszámlahitele kamattámogatását és egyszeri, vissza nem térítendő támogatását •A korábbi szabály szerint kötött, fel nem mondott gyűjtőszámlahitel szerződés jével az új szabály szerint módosul, feltéve, hogy az adós ig nem kéri írásban a régi feltételek fennmaradását.

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.9.) Közférában dolgozó egyszeri állami támogatása: •Feltétele: ig bejelentette végtörlesztési igényét és jogosult volt rá a Hpt. szerint, és munkáltatóját is tájékoztatta róla ig gyűjtőszámlahitel szerződést köt •Mértéke: a és a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának kezdete közötti időszak alatt ténylegesen fizetett törlesztő összeg, valamint a módosító törvény szerinti rögzített árfolyamon számított összeg közötti különbözet. •A támogatást a devizakölcsön-tartozás előtörlesztésére kell fordítani •Az előtörlesztésért a pü. intézmény díjat nem számít fel.

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.10.) •Az Szja-tv-t (1995. évi CXVII. tv.) módosító rendelkezések: A lakáshoz kapcsolódóan mentes - a mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti törlesztő rész állam által megtérített összege - a közférában dolgozók gyűjtőszámlahiteléhez adott kamattámogatás, valamint az egyszeri vissza nem térített támogatásként nekik adott összeg (a végtörlesztés elmaradása kapcsán).

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.11.) •Hpt-t (1996.évi CXII. tv.) módosító előírások: - üzletszerűen folytatható a veszteségmérséklése, elhárítása céljából a fedezet, ill. biztosíték hasznosítása - a teljes hiteldíj mutató korlátjának meghatározásánál a jegybanki alapkamat érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes mértékét kell figyelembe venni (annak 24, illetve 39 százalékponttal növelt összegét)

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.12.) •Az Ltp-t (1996. évi CXIII. tv-t) módosító előírások: - Lakáscélú felhasználásnak minősül > a gyűjtőszámlahitel is, ha az a törvényben meghatározott lakáscélnak minősülő célok finanszírozására pü. intézménytől vagy biztosítótól felvett hitelhez kapcsolódnak > törvényben meghatározott lakáscélnak minősülő célok finanszírozására felvett kölcsön kiváltására felhasznált, a Hpt jén hatályos szabályai szerinti végtörlesztés keretében nyújtott kölcsön kiváltása. - Az állami támogatás jogtalan felhasználása, ill. igénybevétele kapcsán a lakástakarékpénztár jár el az államot megillető ezen követelés érvényesítésekor, azonban az azzal kapcsolatos fizetési könnyítés, illetve mérséklés vagy elengedés iránti kérelmek ügyében az államkincstár képviseli az államot.

Árfolyamrögzítésre vonatkozó tv. módosítása (folyt.13.) •Bit-t (2003. évi LX. tv-t) módosító előírások: A minimális biztonsági tőke egyesületre vonatkozó szabályai módosulnak.

Pü. intézmények számviteli kormányrendeletének módosítása •Módosító jogszabály: 114/2012. (VI.8.) Kr. •Módosuló jogszabály: 250/2000. (XII.24.)Kr. •Hatálybalépés: a január 1-jével induló üzleti évre alkalmazandó

Pü. intézmények számviteli kormányrendeletének módosítása •Fogalmi változás (a évi LXXV. tv-ből): - mentesített követelésrész - legmagasabb árfolyam •Hitelezési veszteségként az egyéb ráfordítások terhére kell elszámolni - a mentesített követelésrészt, valamint - a legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti törlesztő részt •Hitelezési veszteség megtérüléseként, egyéb ráfordítást csökkentő tételként kell elszámolni a fenti összegekből az állam által megtérített részt.

Otthonteremtési kamattámogatásról szóló Kr. mód. •Módosító jsz.: 26/2012. (III.6.) Kr. rend. •Módosított jsz.: 341/2011. (XII.29.) Kr. rend. •Hatálybalépés: a kihirdetés napja •Lényege: az alaprendelet bizonyos részei hatálybalépésének megkülönböztetése, egy része az EU Bizottság jóváhagyó határozatát követő 15. napon, más része este 18 órakor lép hatályba •Az EU döntéshez igazított hatálybalépés alapvetően a késedelmes jelzáloghitellel v. felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárláshoz, a hátralékos adós által kisebb lakás vásárlásához, a lakóingatlan fedezetű késedelmes devizajelzáloghitel kiváltásához felvett forinthitel kamattámogatását érintő rendelkezésekhez kapcsolódik.

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. •Jogszabály: 57/2012. (III.30.)Kr. •Hatálybalépés: •Fogalmak: - gyermek - megváltozott munkaképességű személy - támogatott •Támogatás: - mentesített követelésrész megtérítése - legmagasabb árfolyamon számított összeg feletti törlesztő rész megtérítésére - közférában dolgozó kamattámogatása - közférában dolgozó egyszeri támogatása

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. (folyt.1.) •Mentesített követelésrész és legmagasabb árfolyam feletti törlesztés megtérítése: - gyűjtőszámlahitelt nyújtó pü. int. kapja - feltétele az adós személyes adatainak átadása a Kincstár részére - a kapott térítések elkülönített kimutatása

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. (folyt.2.) •Közférában dolgozó kamattámogatása: - egy gyűjtőszámlahitel ügyleti kamatához - az árfolyamrögzítés kezdő és záró időpontja között (kivétel a korábbi gyűjtőszlahitel) - tájékoztatni kell a munkáltatót - csak a közférában való munkaviszony fennálltáig részesül támogatásban (kivételek: megváltozott munkaképesség, öregségi nyugdíj, halál esetén örökös, munkáltató megszűnése) - megszűnik a támogatás a devizakölcsön 90 napos törlesztési késedelme esetén

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. (folyt.3.) •Kamattámogatás mértéke: - évente 3 százalékpont, plusz gyermekenként 1 százalékpont, de maximum a gyűjtőszámla ügyleti kamata - a gyűjtőszámla tőkésítendő ügyleti kamatát csökkenti a támogatás - a gyűjtőszámlahitel szerződésben fel kell tüntetni a támogatás tényét

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. (folyt.4.) •Közférában dolgozó egyszeri vissza nem térítendő támogatása - a gyűjtőszámlahitel törlesztési árfolyamrögzítési időszakának kezdő időpontját megelőzően fennálló devizakölcsöntartozás előtörlesztésére fordítandó - számítására alkalmazott árfolyam: a és között közzétett MNB hivatalos árfolyamok átlaga - számítás módját a gyűjtőszámlahitel szerződésben rögzíteni kell

Árfolyamrögzítéshez kapcsolódó megtérítésről és közférában dolgozók támogatásáról szóló rend. (folyt.5.) •Közférában dolgozó kamattámogatására és vissza nem térítendő egyszeri támogatására vonatkozó közös szabályok •Feltételek (devizakölcsön és gyűjtőszámlahitel, munkaviszony, ingatlan tulajdoni hányad, adatszolgáltatás stb.Ű) •Kérelem elbírálása alapján történik •Kérelem benyújtása a gyűjtőszámlahitelre való kérelemmel (kivétel korábbi gyűjtőszámlahitel esetén május 15.), •Feltételek igazolása kötelező, valótlan adat esetén a támogatást vissza kell fizetni késedelmi kamattal •A támogatásról évente egyszer tájékoztatás a támogatottnak •Pénzügyi lebonyolítás, felelősség, költségvetéssel való elszámolás (kamat és egyszeri támogatás havonta, a többi negyedévente), adatszolgáltatás

Otthonteremtéssel összefüggő Kr-ek módosítása [71/2012.(04.12.)Kr.] •A körültekintõ lakossági hitelezés feltételeirõl és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása Az alaprendelet hatálya nem terjed ki az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés d) és e) pontja szerinti kamattámogatott kölcsönökre. Tehát nem vonatkozik a kamattámogatott hátralékos adós által kisebb lakás vásárlásához, ill. a lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltásához nyújtott forinthitelekre.

Otthonteremtéssel összefüggő Kr-ek módosítása [71/2012.(04.12.)Kr.] •A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet módosítása - Érinti a: - lakásépítési támogatás igénylésére jogosultsághoz a társadalombiztosítottság tényének és a köztartozás mentességének igazolását, és módját - a módosítást a megelőző időszakban benyújtott kérelmekre is alkalmazni kell

Otthonteremtéssel összefüggő Kr-ek módosítása [71/2012.(04.12.)Kr.] •Az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása Módosítja: = a fizetéskönnyítő program fogalmát = a kamattámogatás igénybevételének és az arra való jogosultságnak a feltételeit (lakóingatlan létesítésének, társadalombiztosítottságnak és a köztartozás-mentességnek, más lakásra vonatkozó tulajdonjog, bérleti jog, lízing hiányának, az igazolása) = kamattámogatás megszűnik, ha az építésre nyújtott kölcsön esetén az építés meghiúsul = a kérelmek elbírálására vonatkozó módosító rendelkezések a módosítás előtt benyújtott kérelmekre is érvényesek = az alaprendelet bizonyos részei, [amelyek hatálybalépése az EU Bizottsági jóváhagyáshoz voltak a 26/ 2012.Kr-tel (korábbi módosító rendelettel) igazítva, azok] a jelen rendelet kihirdetésének napján lépnek hatályba.

A Nemzeti Eszközkezelővel kötött lakásbérleti szerződés lakbérére és a lakás cseréjének feltételeire vonatkozó Kr. [72/2012. (IV.12.)Kr.] •Hatálybalépés: a kihirdetéskor •Fogalmak: -bérbeadó -bérlő -bérleti szerződés -Lakbér •Lakbér havi mértéke: a jelzáloghitelszerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték 1,5%-ának 1/12-ed része, amely évente a KSH fogyasztói árindexével növelhető •A lakáscsere feltétele, hogy ne legyen lakbér-elmaradás

A szövetkezeti tv., a közfoglalkoztatásról szóló tv. és egyéb tv-k módosítása [2012. évi XXXVII. Tv.] •Szövetkezeti tv. (2006. évi X. tv.)módosítások érintik: - a szociális szövetkezetre vonatkozó rendelkezéseket (fogalom, elnevezés stb.); - foglalkoztatási szövetkezet fogalma (a szociális szövetkezet egyik fajtájaként); - szociális szövetkezetnek önkormányzat, ill. annak jogi személyiségű társulása is tagja lehet; - szociális szöv. az első két évben nem adhat adózott eredményből juttatást a tagoknak, csak közhasznú célra fordítható annak összege; - befektető tagra vonatkozó szabályok módosítása (szociális szöv-nek nem lehet ilyen tagja, kivéve az önkormányzatot); - befektetői részjegy szövetkezeti tagra is átruházható, kivéve a szociális szövetkezet befektető tagját; - szoc. szöv-re vonatkozó módosítások e tv. hatálybalépésétől hatályosak

A szövetkezeti tv., a közfoglalkoztatásról szóló tv. és egyéb tv-k módosítása [2012. évi XXXVII. Tv.] (1) •Illetéktv.(1990. évi XCIII. tv.) módosítása -telejes személyes illetékmentesség a közhasznú szociális szövetkezetnek -szociális szövetkezet bejegyzési eljárása illetékmentes -a fenti módosítások a módosító törvény hatálybalépésétől hatályosak

A szövetkezeti tv., a közfoglalkoztatásról szóló tv. és egyéb tv-k módosítása [2012. évi XXXVII. Tv.] (2) •Közfoglalkoztatási tv. (2011. évi CVI. tv.) módosítása - közfogfoglalkoztatónál dolgozó hátrányos helyzetűek szociális szövetkezetbe tömörülhetnek és ehhez a közfoglalkoztatótól ingyenes használatra kapnak ingó jellegű tárgyi eszközöket (max. 2 évre), mezőgazdasági tevékenységnél állatállományt és földterületet (ez utóbbit max. 10 évre) - a meg nem fizetett használati díj de minis támogatásnak minősíthető (ha a szoc. Szöv-nek nem tagja önkormányzat, mint ingyenes használatba adó közfoglalkoztató).

Devizakölcsönök kezeléséhez kapcsolódó jb-i adatszolgáltatási rend. •Jogszabály: 11/2012. (V.16.) MNB rend. •Hatálybalépés: •Kiterjed: a hitelintézetre és a fióktelepre •Az adatszolgáltatásban bemutatásra kerül: - a évi LXXV. tv. szerinti devizakölcsönök állománya = dec.31-i bruttó és nettó értéken = az átváltáskori bruttó és nettó értéken = lakáscélú v. szabadfelhasználású, devizanemenként = külföldi forrásbemutatás lejárat szerint •Havonta kell teljesíteni az adatszolgáltatást •elektronikusan. •A 13/2011. (X.3.) MNB rend. (végtörlesztés adatairól) hatályát veszti.