Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások"— Előadás másolata:

1 A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
Dr. Filepkó Annamária osztályvezető Magyar Nemzeti Bank 2017. május

2 2016. március 21.-2017. március 21. Érintett jogszabályok:
A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitel-megállapodásokról valamint a 2008/48/EK rendelet és a 2013/36/EU Irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014/17/EU Irányelv (MCD Direktíva) hatályba lépése és az ez alapján született, illetve módosított jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.) fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény (Fht.) jelzáloghitel nyújtásával, közvetítésével kapcsolatos eljárásra, a hiteltanácsadásra és a foglalkoztatottak szakmai ismereteire vonatkozó szabályokról szóló 462/2015. (XII. 29) Korm. rendelet, a független pénzügyi szolgáltatás közvetítői, valamint függő jelzáloghitel közvetítői felelősségbiztosítási szerződés tartalmi követelményeiről szóló 463/2015. (XII. 29.) Korm. Rendelet a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályairól szóló 3/2016 (I. 7.) NGM rendelet. a pénzügyi szolgáltatást közvetítő előzetes tájékoztatási kötelezettségeinek általános szabályairól szóló 53/2016 (XII. 21.) NGM rendelet A Bizottság 1125/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. szeptember 19. ) a 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv a hitelközvetítők számára előírt szakmai felelősségbiztosítás vagy hasonló biztosíték minimális összegére vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről Magyar Nemzeti Bank

3 A szabályozás változásai és a továbbra is élő rendelkezések
Új definíciók a Hpt-ben az MCD Direktíva implementálásának következményeképpen: 6. § (1) bekezdés 90/e) pont: jelzáloghitel közvetítői tevékenység 6. § (1) bekezdés 42a) pont: hiteltanácsadás 6. § (1) bekezdés 122/g) pont: vezető állású személy (jelzáloghitel-közvetítői tevékenységet végző közvetítő esetén az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület tagja, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének irányítását végző személy és valamennyi helyettese) NEM MÓDOSULT VISZONT: a versengő szolgáltatások definíciója (Hpt. 6. § (1) bekezdés 120. pont). a megbízó intézményeket terhelő bejelentési kötelezettségek (Hpt. 21. § (2) bekezdés) a keresztalkalmazási tilalom az alvállalkozók vonatkozásában (Hpt. Hpt. 10. § (3) bekezdés) A LEGFONTOSABB ÚJDONSÁG: JELZÁLOGHITEL-KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉG BÁRMILYEN KÖZVETÍTŐI FORMÁBAN MÁRCIUS 21. NAPJÁT KÖVETŐEN KIZÁRÓLAG AZ MNB ENGEDÉLYÉNEK BIRTOKÁBAN VÉGEZHETŐ!!! Magyar Nemzeti Bank

4 Változások az engedélyezésben (1)
Közvetítői struktúrák: FÜGGŐK FÜGGETLENEK Többes ügynökök Többes kiemelt közvetítők Alkuszok Függő ügynökök Függő kiemelt közvetítők Pénzforgalmi közvetítők Engedélyek: saját jogú tevékenységi engedély a függő jelzáloghitel-közvetítő ügynöknek és a kiemelt közvetítőnek, a kiemelt közvetítő igénybe vétele engedélyköteles Engedélyek: saját jogú tevékenységi engedély az MNB-től plusz többes kiemelt közvetítő esetén a közvetítő igénybe vétele is engedélyköteles Magyar Nemzeti Bank

5 Változások az engedélyezésben (2) 2017. március 21. után
2016. március 21. és március 21. között: ÁTMENETI IDŐSZAK VOLT, ennek lezárulását követően már csak és kizárólag az MNB engedélyének birtokában van lehetőség jelzáloghitel-közvetítői tevékenységet végezni. Lehetséges opciók: már meglevő közvetítői engedély esetén: tevékenységi kör bővítésére vonatkozó engedélykérelmet kell benyújtani az MNB-hez, a tevékenység az MNB engedélyének kézhezvételéig nem végezhető (90 napos határidejű eljárás) új engedélykérelem benyújtása (függő jelzáloghitel-közvetítő, vagy független, jelzáloghitel- közvetítést is végző közvetítő, 90 napos határidejű eljárás) a korábbi szabályok szerint a jelzáloghitel-közvetítést NEM végző függő ügynök továbbra is az MNB engedélye nélkül végezhet tevékenységet (a megbízó intézménynek be kell jelenteni a függő ügynököt a Hpt. 21. § (2) bekezdés alapján) a többes ügynök/többes kiemelt közvetítő/alkusz is dönthet úgy, hogy jelzáloghitel- közvetítést NEM végez, ebben az esetben ezt célszerű jelezni a kérelemben!! megjelent a hiteltanácsadás, mint felvehető tevékenység, azonban itt figyelemmel kell lenni a Hpt. 76/A. §-ban foglalt korlátra (CSAK jelzáloghitel, vagy fogyasztónak nyújtott pénzügyi lízing nyújtására engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény, vagy jelzáloghitel közvetítési tevékenységet végző közvetítő kaphat rá engedélyt.) Magyar Nemzeti Bank

6 Újdonságok az engedélyezési kérelem összeállításánál
A jogalkotó a korábbi független közvetítői engedélyezés szabályait vette alapul a jelzáloghitel-közvetítést végző függő és független közvetítők vonatkozásában is, az alábbi változtatásokkal, kiegészítésekkel: a benyújtandó üzletszabályzatot ki kell egészíteni a jelzáloghitel- közvetítésre vonatkozó speciális előírásokkal (fogyasztóvédelmi aspektusok, speciális tájékoztatási kötelezettségek) jó üzleti hírnévről szóló kérdőívet kell benyújtania a vezető állású személyeknek (a minta elérhető az MNB honlapján, ez a feltétel abban az esetben is él, ha a közvetítő NEM végez jelzáloghitel-közvetítői tevékenységet ) A szakmai végzettségek vonatkozásában a jelzáloghitel-közvetítés tekintetében a Hpt. 74. §-ában foglaltaknál SZŰKEBB lista fogadható el!!! (lsd. 462/2015. Korm. rendelet 4. §) Felelősségbiztosítás: jelzáloghitel-közvetítés esetében a biztosítási összeg EUR, naptári évenként az összes követelés tekintetében: EUR értékű felelősségbiztosítás kötendő!!! panaszkezelési szabályzat További segédletek: (engedélyezési útmutatók, tájékoztatók) Magyar Nemzeti Bank

7 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Magyar Nemzeti Bank


Letölteni ppt "A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások"

Hasonló előadás


Google Hirdetések