Fekete harkály.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Olasz Nap Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Március 20. “Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE): Promóciós tevékenység és szolgáltatások.
Advertisements

M OBILROBOT - PROGRAMOZÓ VERSENY Készítette: Szomjas Oroszlánok Team.
Smart Times Budapest 2015 Készítette Készítette: Kamarás Gábor.
Készítette: Rajki Mercédesz.  Az eszkimók Földünk északi, hófödte, rendkívüli hideg területén, legtöbb ember számára lakhatatlan helyén élnek.
Ökológia állattenyésztésünk értékei és felhasználási lehetőségei versenyképességünk növelése céljából Seregi J. – Holló G. – Holló I. – Repa I. Mosonmagyaróvár,
Környezetszennyezés A mai emberek felelőtlenek. Szennyezik a levegőt, folyókat. Ezért napjainkba sok ezer ember hal meg környezet szennyezéstől.
Az állatvilág alkalmazkodása a zord téli körülményekhez melegebb vidékre vándorolnak alkalmazkodnak a megváltozott környezethez téli álmot alszanak / hibernálják.
Melyik agyféltekéje domináns? – teszt Pillantson a pörgő lányra! Merre forog? Az óramutató járásának megfelelően vagy azzal ellentétesen ?  Ha úgy.
Zala Megyei Irodája 2015-ben megvalósult programjaink.
KÖZGAZDASÁGTANI ALAPFOGALMAK I. Előadó: Bod Péter Ákos.
Áj falu. Fekvése: Tornától 4 km-re északra a Szlovák karszthegység az Áj-i szurdok-völgy bejáratánál fekszik m tengerszint feletti magasságban.
EMLŐSÖK Készített:Balás-Piri Bálint. Az első emlősök a dínók idejében éltek A dínók kipusztulása után ők léptek a helyükbe Ma 6000 emlősfaj él.
A Szociopoly játék bemutatása Bass László, Fodor Kata az MTA Gyerekszegénység Elleni Programjának munkatársai.
Szlovákia földrajza. Szlovákia közép-európai ország, területe négyzetkilométer. Határa északról Lengyelország, északnyugatról Csehország, nyugatról.
Internet tudományos használata
Nemzeti Audiovizuális Archívum
NymE SEK BTK TTI SBANTR/SBALTR 1111 Történeti segédtudományok I
3. tétel.
„Ó, azok a Boldog Békeidők…”
Gyűjtőköri szabályzat
Tianmen-hegység: Kínában található, észak Hunan tartományban, a közeli város Dayong. (Sokan elbizonytalanodnak a neve miatt, Tianmen, mely nagyon hasonlít.
SZOVÁTA És a Medve-tó.
Készítette:Normálatlan csoport 5/a
Hideg mérsékelt öv - állatok
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
9. rész. Egészséges táplálkozás 9.2. Ideális testsúly
videós team Team vezetője: Tariné Péter Judit Tagok:
Csodálatos madárvilág
ÚJFAJTA KÖLTŐI MAGATARTÁS
PHP - függvények.
Amazonas esőerdő madarai
6. lecke Az egysejtű eukarióták
Magyarország földtana - rövid áttekintés -
"A Folyékony Szivárvány"
Munka és Energia Műszaki fizika alapjai Dr. Giczi Ferenc
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Konferenciája
Bevezetés Az ivóvizek minősége törvényileg szabályozott
Legfontosabb erő-fajták
Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola 2. b
PETŐFI KÖLTÉSZETÉNEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
Társulások jellemzői.
Algoritmusok és Adatszerkezetek I.
Készítette: Kovácsné Balla Györgyi
Közfoglalkoztatásból a versenyszférába- segítő munkaerőpiaci program
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
SZLOVÁKIA ÉGHAJLATA PODNEBIE SLOVENSKA
Santa Fè, New Mexico, USA. Egy több, mint 130 éves csoda évente 250
A közlekedés és az idegenforgalom
A ragadozás hatása a zsákmányállatok populációdinamikájára
1963-ban egy Derinkuyu-i lakos (Kappadókia tartomány, Anatólia közepén, Törökország) egy falat bontott le otthonában és meghökkenve fedezett fel a fal.
A fehér tigris.
Meggyvágó.
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
Vadgerle.
Hegyes orrú denevér.
SZTE ÁJTK Tehetségnap június 10.
A Vezetői munka értékelése a szülők szemével
Klasszikus genetika.
Informatikai eszközök a földrajzórán
TESTFESTÉS HENNÁVAL.
Fülemüle 5.b.
VÁLLALKOZZ! Pénzügyi és Vállalkozói Témahét 2019 Órai segédanyag
Színek esztétikája Ez a szöveg nagyon zavaró és olvashatatlan
A regionális szintek hierarchikus rendszere
KRÉTA-ESL Bemutató.
KORALL K O R A L E és P E R L Y / GYÖNGY.
Németh Antal pályázata
A harmadik Magyar Köztársaság első évtizede
Előadás másolata:

Fekete harkály

A feketeharkály  a madarak  osztályának harkály-alakúak  rendjébe, ezen belül a harkályfélék  családjába tartozó faj

Megjelenése[szerkesztés] Testhossza 45-57 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-68 centiméter, testtömege 250-300 gramm. Feje teteje vörös, tollruhája fekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú.

Kárpát-medencei előfordulása Európa nagy részén él, de Ázsiában is előfordul. Általában öreg erdőkben található. Kárpát-medencei előfordulása Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár. Védettsége Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

Szaporodása: Nagyméretű, ovális bejáratú odúját saját maga készíti, nagy magasságban. A nem használt odút más madarak, főleg kék galambok foglalják el. Fészekalja 4-5 tojásból áll, melyen 17-19 napig kotlik

A legtöbb faj rovarevő, és zsákmányát fakéreg alatt, vagy pudvás fában keresi. Ehhez felfelé másznak a fán, és kopácsolással keresik az üreges helyeket. Egyes fajok, mint a nyaktekercs és a zöld küllő a felszínen táplálkoznak, és főként hangyákon élnek. Egyes fajok, mint például az amerikai Sphyrapicus nem tagjai buzgón nyalogatja a fák nedveit, amihez maguk is felsértik a fa kérgét. Egyes fajok magvakat, gyümölcsöket, rügyeket és gombákat esznek, és készletet is gyűjtenek. A nagy fakopáncsok mogyorót, fenyőtobozt szorítanak az általuk kivájt kis üregbe, utána csőrükkel feltörik. Ezt kihasználják más madarak, például a szarkák, akik elkergetik a harkályt, és elfogyasztják a magot

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Készítette: Bertalan Dorina Németh Lili Szakály Gréta Scheiber Szonja Wind Dominik