KRE/ÁJK 4. előadás Dr. Köbel Szilvia november – december.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Advertisements

Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A kollektív munkajogi szabályozás az új munka törvénykönyvében.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
A Szociális Szövetkezeti forma bemutatása Tanai Tünde Rehabilítációs tanácsadó.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
Az angol polgári forradalom Az alkotmányos monarchia megszületése.
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
Az Európai Unió gazdasági joga II. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
NKE. Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
Integráció-szegregáció:probléma, eszközök, gyakorlat Havas Gábor Lillafüred, április 24.
TARTALOM BREVIÁRIUM – RÖVID MAGYARÁZATOK NÉGY ESZKÖZ BERUHÁZÁSTERVEZÉS ÉS -MENEDZSMENT Bevezetés Főszereplők Az eszközök Tanulság ESZKÖZÖK és ERŐFORRÁSOK.
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Várható változások a hadiipari tevékenységi engedélyezés területén.
Bűnüldözési és nyomozóhatósági jogkör. Előadás vázlata Jogi szabályozás NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmények NAV nyomozóhatóságai Felderítés, nyomozás.
Az események bejelentésének és kezelésének folyamata Nagy Zsigmond, balesetvizsgáló október 19.
A közösségi szabadalom megteremtése és az európai szabadalmi rendszer dr. Stadler Johanna Magyar Szabadalmi Hivatal Belső Piaci Hét november 25.
Közigazgatási szervezetrendszer II. Az államigazgatás szervei – központi és dekoncentrált szervek.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Sajtó és szabadság: a médiairányítás a 20. századi Magyarországon
Magyarország a két világháború között
Migrációs válság: Dilemmák és válaszok
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Intézményesülés a Baptista egyházban
Információs Társadalom Parlamentje, június 1., Budapest
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság
A nemek közötti egyenlőség Magyarországon
KSH Statisztikai koordinációs főosztály
Összeállította: Horváth Józsefné
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Iratbetekintés, másolat készítés május 14-15
Szupergyors Internet Program (SZIP) Jogi akadálymentesítés megvalósítása: Jogalkotással is támogatjuk a fejlesztéseket dr. Pócza András főosztályvezető.
A közigazgatással foglalkozó tudományok
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
MAGYAR ADÓÜGYEK AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT
Az erősödő náci állam vonzásában
JELENTÉS a Nemzeti Civil Alapprogram működésének-támogatásának hatásáról, figyelemmel a társadalmi és civil kapcsolatok fejlődésére, egyes kiemelt fontosságú.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
1993-as közoktatási törvény
Bevezetés a jog- és államtudományokba
középfokú felvételi eljárás
Korrupció és közbeszerzési kartellek
címzetes egyetemi docens
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
KRE/ÁJK Köbel Szilvia november-december
A POSTAPARTNER munkaerő-piaci program
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
Sajben - Kenyeres Márta munkaközösség-vezető
39. AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE.
Új pályainformációs eszközök - filmek
ÉVOSZ - Németországi Vállalkozási Tagozat ( ÉVOSZ-IWTD )
Zanáné Haleczky Katalin október 09.
Az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank
A Vezetői munka értékelése a szülők szemével
Állampolgári jogok és kötelességek
ÉRINTŐ Sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok integrációs programja óvodától a munkába állásig TÁMOP A/
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
Föderalizmus és decentralizáció kutatás svájci–magyar együttműködésben
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
A foglalkoztatáspolitika kihívásai Magyarországon 2009
Társadalmi integráció kistelepüléseken
A foglalkoztatáspolitika kihívásai Magyarországon 2009
A nők lehetőségei az IT szektorban
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
Szabálytalanságkezelés
A harmadik Magyar Köztársaság első évtizede
Miről álmodik a rezidens?
REGIONÁLIS KÉPZÉS REGIONÁLIS KÉPZÉS.
Előadás másolata:

KRE/ÁJK 4. előadás Dr. Köbel Szilvia 2017. november – december. Állam és egyház kapcsolata, lelkiismereti és vallásszabadság 1945 után Magyarországon KRE/ÁJK 4. előadás Dr. Köbel Szilvia 2017. november – december. 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Ellentmondásos koalíciós időszak 1948/49- ig 1945-1989 között Ellentmondásos koalíciós időszak 1948/49- ig 1946. évi I. törvény – „kis alkotmány” párizsi békeszerződést törvénybe iktató 1947. évi XVIII. tc. deklarálja minden magyar fennhatóság alá tartozó személy részére a vallási különbségek nélkül az emberi szabadságjogok gyakorlásának, köztük a vallás szabad gyakorlásának jogát; a törvény értelmében Magyarország kötelezettséget vállalt a diszkrimináló jogszabályok hatályon kívül helyezésére. 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

1947. évi XXXIII. törvény – felekezetek egyenjogúsága 1947 – a kominform felállítása, a két világrendszer kettészakadása, a hidegháború kezdete 1947-es „kékcédulás” választások Magyarországon – csalással szerzik meg a győzelmet a kommunisták 1948 – a két baloldali párt egyesülése 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Mindent lefedő marxista-leninista ideológiai program 1949. évi XX. törvény (alkotmány) – állam és egyházak elválasztása (ellenséges elválasztási modell, állam és egyházak sajátos összefonódása) Egypártrendszer 1949-től Mindent lefedő marxista-leninista ideológiai program Szovjet mintájú egyházügyi igazgatás, valláspolitika 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az állam és az egyház kapcsolatának modellje: Egyházak, vallásfelekezetek jogállása – az egyenjogúság kimondása mellett hatályban marad az 1895. évi XLIII. törvénynek a felekezet elismertetésére vonatkozó szakasza A kultusztárca, majd az Állami Egyházügyi Hivatal hatásköre az elismerés Szabadegyházak Tanácsa sajátos státusza 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

1945 – zsidó felekezet státuszának rendezése 1957 – adventista felekezet elismerése 1976 – nazarénus felekezet elismerése 1981 – Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elismerése (metodista egyházból kiszakadt rész a pártállami megosztó egyházpolitika miatt) 1988 – Iszlám Központ elismerése, mormon felekezet elismerése 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az állam és az egyházak közötti egyezmények 1989 – több felekezet elismerése a rendszer végnapjaiban (pl. Jehova Tanúi, Hit Gyülekezete, Krsna-Tudatú Hívők,) Az állam és az egyházak közötti egyezmények 1948-50 folyamán megkötött egyezmények, majd a későbbi megállapodások A rendszerváltásig fennálltak Átfogó törvény nem volt az egyházak működésére nézve 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az egyházpolitika végrehajtásában részt vevő párt-, állami és társadalmi szervek Pártszervek – a társadalom vezető ereje, nincs közvetlen hatósági jogkör, de minden itt dől el Állami szervek – végrehajtják hatósági jogkörrel a párt határozatait: legfőbb végrehajtó az Állami Egyházügyi Hivatal és a BM III/III cs.fség (politikai rendőrség) 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Cél és eredmény: mindent lefedő ideológiai program Társadalmi szervezetek – ahova a hatósági jogkör nem ér el: főleg Hazafias Népfront, de pl. a szakszervezetek, tudományos, kulturális intézmények sem szabadok Cél és eredmény: mindent lefedő ideológiai program 1972-es alkotmánymódosítás: a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az egyházi pozíciók betöltésénél az állam szerepe (szocialista főkegyúri jog) az egyes egyházi állások betöltésének módjáról szóló 1951. évi 20. sz. tvr. „érseket, címzetes érseket, püspököt, segédpüspököt, főapátot, apátot és szerzetesrendi tartományfőnököt” – NET előzetes hozzájár.) – a tervezet még főkegyúri jogról szólt) 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet kiterjeszti a katolikus egyházon kívül a református, az evangélikus, valamint az izraelita felekezetek bizonyos pozíciói betöltésének módjára is (1956 utáni „megtorlás” része) 18/1959. (IV.6.) számú kormányrendelet – a lelkészek elhelyezésébe és a lelkészképzésbe is beleszólt, kötelező állami esküt írt elő (ezt a rendeletet végül nem hajtották végre, nemzetközi tiltakozás volt) 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az egyházi vezetők „társutassá szelídítése” 23/1971. (VI. 2.) számú kormányrendelet - a tvr. hatálya alá nem tartozó egyházak állásaira is kiterjesztette az állami hozzájárulás kötelezettségét, ezt az ÁEH elnöke hatáskörébe tette, a Szabadegyházak Tanácsa elnökét, a görögkeleti egyház vezetőjét és az unitárius egyház vezetőjét érintette, a többi egyházi pozíciónál bejelentési kötelezettség volt Az egyházi vezetők „társutassá szelídítése” 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

1948 – egyházi iskolák államosítása (néhány kivétel maradt) Oktatás 1948 – egyházi iskolák államosítása (néhány kivétel maradt) 1949 – iskolai vallásoktatás fakultatívvá tétele, adminisztratív eszközökkel való akadályozása; a 70-es évektől templomi hitoktatás fokozatos engedélyezése 1950. évi 23. számú törvényerejű rendelettel a hittudományi karokat leválasztották az egyetemek szervezetéről 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Az egyházak anyagi ügyei Szerzetesrendek Az 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelet hatálybalépésével a „Magyar Népköztársaság területén a szerzetesrendek működési engedélye” megszűnt (jozefinizmus) Az egyházak anyagi ügyei Földreform 1945-ben – nagy egyházakat érintette (a földreform szükséges volt, de a megígért kárpótlás elmaradt) 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Egyezmények – államsegélyek, kongrua Teljes anyagi függés az államtól ÁEH minden lépést ellenőriz, engedélye szükséges mindenhez Állami Egyházügyi Hivatal és a politikai rendőrség működése – totális ellenőrzés az egyházak működése felett 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Eskütétel és aláírás a Parlamentben 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

Miklós Imre államtitkár a katolikus egyházi vezetőkkel 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

Resources: http://www.abtl.hu http://www.abtl.hu/sites/default/files/pdf/ acts/ABTL_4_2003_evi_III_tv_e.pdf Dr. Szilvia Köbel: Divide and Conquer! The one-party state and the church. (Oszd meg és uralkodj! A Pártállam és az egyházak. Budapest, Rejtjel, 2005.) 9/8/2018 Dr. Szilvia Köbel

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com 2018.09.08. Dr. Köbel Szilvia - szilvia.kobel@gmail.com