Az ikes, a határozott és az általános igeragozás elkülönülése

A kiinduló állapot az uráli alapnyelvben nagyfokú volt a mondatbeli jelöletlenség, a mondatok bonyolultabbá válásával, a kötött szórend fokozatos fellazulásával egyre kevésbé tudta egyértelműen betölteni a funkcióját, kevésbé tudta biztosítani a zavartalan kommunikációt a mondat alanyának és határozatlan tárgyának a jelöletlensége okozhatott megértési zavart az ősmagyar kor elején az alapnyelvből örökölt kötött szórend, az SOV, jelölte, hogy közvetlenül az igei Á előtt álló szó a tárgy, de a szórend megváltozásával ez már nem volt egyértelmű többféle megoldás létezett: a tárgy jelöltsége a tárgyra irányuló igeragozás kialakulása egy olyan igefajta létrehozásával, amely a cselekvő tárgyas igéket mediális, történést kifejező igékké alakítja át a kommunikációs igény miatt alakult ki az, hogy a nyelv grammatikai eszközökkel meg tudja különböztetni a tárgyra irányuló cselekvést a nem tárgyra irányulótól

Az ikes ragozás kialakulása az ősmagyar kor első felében, az első kísérletet az A és T megkülönböztetésére a tárgy egyértelmű kifejezésére az ikes ragozás jelentette ez a megoldás a cselekvő tárgyas igéknek a mediális, történést kifejező igékké alakítása volt ezeknek a mediális igéknek az a tulajdonsága, hogy valóságos cselekvő nem állhat velük egy mondatban a mondatbeli alany szerepét annak az objektumnak a neve tölti be, amelyre a cselekvés eredetileg irányult, tehát a mediális ige mellett nem eshetett meg, hogy a két ragtalan névszót összecseréljék eredetileg erre szolgálhatott az ikes ige, a tárgy egyértelmű kifejezésének a funkcionális szükséglete is támogatta a visszaható jelentést hordozó ikes igék a grammatikai szerkezet átértékelődésével jöttek létre, a jelöletlen tárgynak alannyá történő átértékelésével alaki levezethetősége szintén korai, a tárgyrag általánossá válása előtti időre mutat

Az ikes ragozás kialakulása volt, hogy az SOV szórendű mondatból elmaradt az alany, az OV szerkezetű tárgyas igés mondatok is meghonosodtak a nyelvünkben ez a mondat átértékelődött SV mondattá, az eredeti cselekvő ige tárgya grammatikai alannyá vált, a korábbi T/3. személyű tárgyas, cselekvő ige pedig az új alanyhoz tartozó E/3. személyű történést jelentő állítmánnyá mivel a fenti folyamat igen korai, ezért az ikes személyragok is az ősmagyar kor elejéről származnak ekkor még nem különült el a határozott és az általános igeragozás, az igeragjainknak még nem létezett minden eredetbeli rétege az E/3. személyű -ik személyrag azonos a személyes névmási eredetű -í > -i igei személyrag és a -k többesjel összetételéből keletkezett t/3. személyű -ik raggal

Az ikes ragozás kialakulása az ikes ragozás E/1. személyét az igeragozásban a már meglévő -m fejezte ki, ez ismét az ikes ragozás régiségére vall, akkor keletkezett mikor a határozott és az általános ragozás még nem különült el az E/2. személyű -l rag eredete meglehetősen bizonytalan, valószínűleg az -l gyakorító képzőből értékelődött át raggá, visszaható funkción keresztül, ezek a képzők éppúgy az igék mediális, tárgytalan voltát fejezik ki, mint az -ik, a funkcionális azonosság indíthatta el az analogikus hatást az ikes ragozás jelen idejében így kialakult az -m, -l, -ik raghármas, az ikes igék addig létrejött valamennyi paradigmájában kötelező érvényűvé vált a -t jeles múlt időre már nem terjedt át az ikes ragozás

Az ikes ragozás változása mielőtt teljesen kibontakozott volna teret hódított a -t tárgyrag, másrészt még az ősmagyar korban elkülönült két újabb paradigma, a határozott és az általános ragozásé e két folyamat ragjai feleslegessé tették az ikes ragozást a kései ómagyar korban még tartott térhódításuk, a mediális igék mellett a tárgytalan cselekvők is azok lehettek egy részük elvesztette mindegyik eredeti funkcióját, így cselekvő tárgyas igét is ragozhattak ikesen a későbbi korokban az ikes személyragok közül az -l terjeszkedése szembetűnő, behatolt az általános ragozás több részparadigmájába teret hódítanak az általános ragozású igék az ikesek rovására, az ikes ragok funkciótlanná váltak, analógiás hatásra kezdtek el iktelenül viselkedni

A határozott és általános igeragozás elkülönülése szoros összefüggésben van az ősmagyar kor eleji határozatlan tárgy jelöletlenségével a szórendi változás eredményeként jelölni kellett azt, ha az igei állítmány nem irányulhatott tárgyra; azt ha irányulhatott és a cselekvő ige mellett a tárgy határozott; és azt ha e tárgy határozatlan ha a tárgy határozott volt, szükség volt arra, hogy a tárgy határozottságára külön morfematikai elem utaljon a determináltság a tárgyon egy determináló elemmel, illetve az igén olyan igei személyraggal, mely a határozott tárgyra való utalást is magába foglalja, később a határozott tárgyra való utalás az igei személyragokra hárult emiatt azonban felmerült olyan személyragoknak is a megjelenése amelyek nem utaltak a határozott tárgyra a határozott és általános igei személyragok elkülönülése fokozatosan, feltehetőleg személyenként történt, E/3. majd E/2. végül E/1.

Elkülönülésük egyes számban a kijelentő mód jelen idő E/3. személyben már megvolt a ragos ragtalan kettősség, ezen kívül csak az ősmagyar kor végén a -t jeles múltban, ebben a múltban a ragos alak lett a határozott, a ragtalan az általános paradigma tagja az -n az általános ragozásban kapott helyet E/2. személyben a határozott ragozású paradigma kikristályosodása során a a személyes névmásból keletkezett rag került be ebbe a sorozatba, az általános ragozás először a felszólító módban különült el világosan az általános ragozás kijelentő módja jelen idejében az -sz csak az ősmagyar kor második felében vált raggá legtovább az E/1. személy őrizte mega *me névmásból keletkezett ragját, mind a határozott, mind az általános ragozásban a -k az általános, az -m a határozott igeragozás tagja lett a -t jeles múlt időben nem teljes a két igeragozás különválása

Elkülönülésük többes számban az ősmagyar kor elején kétféle többes szám lehetett az igeragozásunkban – személyes névmásokból keletkezett a rag + -k többesjel; puszta ragtalan igealak + -k többesjel T/3. személy esetében határozott ragozásban a névmásból eredő ragok+ a -k többesjel, általános ragozásban a -nak/-nek jelentkezik az ősmagyar kortól napjainkig T/2. a határozott és az általános ragozás személyragjainak az elkülönülése sem teljes, mindkét ragozásban megtalálható a *te névmásból agglutinálódott elem + a -k többesjel: -tok/-tëk/-tök T/1. személy névmásból + többesjelből keletkezett rag -nk ~ -unk/-ünk nem a határozott hanem az általános ragozásban állapodott meg, a határozott ragban semmilyen külön morféma nem utal a személyre igei személyragjaink kialakulása szempontjából az ősmagyar kor volt a legmozgalmasabb korszak, az korai ómagyar korban már mindhárom rendszernek a teljes személyragállományával rendelkezett nyelvünk