Kis információ a sorozatról és a szereplők az elképzeléseim szerint.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Szent Johanna Gimi.
Advertisements

– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Anyagtudományi tehetséggondozó program. A program célja Olyan anyagtudomány-anyagtechnológia oktatás, amelyben a résztvevő hallgatók összefüggéseiben.
SNI-s ALKALMAZÓI VERSENY. SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FŐVÁROSI INFORMATIKA TANULMÁNYI VERSENYE Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
VIZSGAFELADATOK PMMIK, MÁJUS 26. LETÖLTHETŐ:hr2.pte.hu/vizsgappt.
1. Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor 2 Iskolai közösségek A tanulók összetétele: A tanulói létszám jelenleg:780 fő –Szakközépiskolai.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet oktatási programjának tapasztalatai a közötti időszakban Sterner Zoltán VIII. Nemzetközi.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
Zala Megyei Irodája 2015-ben megvalósult programjaink.
Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskola.
 Alap tudnivalók Alap tudnivalók  Az If és a While folyamatábrák Az If és a While folyamatábrák  Probléma Probléma  A while ciklus (általános alak,
A magyarországi vállalatok információszerzési szokásai - üzleti körben végzett online piackutatás fő eredményei - Készítette: Nagy Péter Támogatóink H-1024.
A nemzetiségi nevelés-oktatás eredményei és hatékonyság mutatói a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és Óvodában Készítette: Laukó.
Üdvözöljük a iskolaév beiskolázási bemutatóján
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
A szakiskolák aktuális problémái
Mercedes-Benz-Iskola
Új típusú tehetséggondozás a gyógypedagógiában
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
BOROS SÁMUEL SZAKGIMNÁZIUMA
Pályaválasztási tanácsadás
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Zrínyi Ilona Elevi: Kajcsa Mónika si Mihály Denissza
Zsiros Péter A Bolyai János megyei matematikaverseny feladatsorairól és a javítás egységesítéséről Zsiros Péter
Arany János.
A matematikatanítás aktuális kérdései február
A közigazgatással foglalkozó tudományok
D Á N I A 2007.november Készítette: KOVÁCSNÉ NAGY MÁRIA.
Csongor és Tünde Rendezte: Paulay Ede.
Útravaló ösztöndíjprogram Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
KRE-AKTÍV motivációs projekt
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM
Statisztika 10 évf. 3 osztály 82 tanuló 9 évf. 4+1 osztály 118 tanuló Minden osztályt külön pedagógus javított 8 fő - részben of, ha vállalta.
Felvételi
Geréby-Kúria október 28-29
A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS GIMNÁZIUM felvételi tájékoztatója a 2018/2019-as tanévre „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok.
középfokú felvételi eljárás
Miért a VIK? Miért mérnökinformatikus?
Család és iskola Nevelés.
KÉPZÉSSEL A MUNKAERŐ-HIÁNY ELLEN?
Mentés másként Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete
Miért pont a BME, hogyhogy a VIK?
Bemutatkozik az iskolapszichológus
Készítette: Boros Bence
Neptun kód: FQ7ZO7 Pham Van Vinh Mérnök leszek A3 Házi feladat.
Közfoglalkoztatásból a versenyszférába- segítő munkaerőpiaci program
A hajszobrász: Baranyai Vivien 12.Asz
1883. Szeptember 21. Nemzeti Színház Paulay Ede rendezése
Általános iskola eredménye, értékelése
Programjaink fizikából a es tanévben
Tájékoztatás a évi Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) teljesüléséről az Országos Statisztikai Tanács és a Nemzeti Statisztikai Koordinációs.
műszaki osztályvezető
9-10.-es bemeneti mérések és a fejlesztő munkánk
Pénzügyi project 2018 Projectvezetők: Sinka Zsuzsanna,Morvai Andrea
VÁLLALKOZZ! Pénzügyi és Vállalkozói Témahét 2019 Órai segédanyag
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
A KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Családi vállalkozások
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Madách Imre Az ember tragédiája Paulay Ede rendezésével.
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
Generali Alapkezelő beszámolója Gyöngyház Nyugdíjpénztár részére
Az Országfásítási Program előkészítésének aktuális kérdései
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
AC/DC Találd meg a helyed! Előadó: Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
A tehetséggondozás kihívásai
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Előadás másolata:

Kis információ a sorozatról és a szereplők az elképzeléseim szerint. A Szent Johanna Gimi Kis információ a sorozatról és a szereplők az elképzeléseim szerint. Kitty's Production

Röviden a sorozatról A történet főszereplője Rentai Renáta akinek végig kísérhetjük gimnáziumi éveit a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnáziumban. Életében először barátokra és befogadó közösségre talál. Itt találkozik Antai-Kelemen Ádámmal – becenevén Cortezzel –, Reni első látásra beleszeret, csakhogy nem vezet könnyű út a suli legsármosabb, legnépszerűbb srácának szívéhez. Reni csetlik-botlik, csakhogy közel kerüljön Cortezhez, ami kezdetben sok kellemetlenséggel jár. Eközben végig kísérhetjük az osztály minden tagjának történetét, és hogy miként készítik teljesen ki a tanárokat, különösen a rettegett igazgató-helyettes asszonyt. Az irigylésre méltó osztályközösség történetét az érettségi-bankett napjáig végig követhetjük. Kitty's Production

Szereplők Kitty's Production

Rentai Renáta Rentai Renáta [Reni; Ren]. A könyvsorozat főszereplője; jó tanuló, szabadideje nagy részét olvasással töltő lány, aki az általános iskola befejezését követően felvételt nyert a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium 9. B osztályába, és bízik abban, hogy az általános iskolában magányosan töltött évei után sikerül barátokat szereznie. A közösségi munkából is kiveszi a részét, szülei – meteorológus édesanyja, és irodában dolgozó édesapja – állítása szerint mintakamasz. A történet közepére Cortez szerelme. Virág és Kinga legjobb barátnője. Arnold szerelme. Kedvenc tanára Kardos, míg a legutáltabb Vladár. Kitty's Production

Antai-Kelemen Ádám Antai-Kelemen Ádám [Cortez]. Amerikában élő, gazdag, diplomata szülők jóképű gyermeke. A nagyszüleinél lakik. A gimnázium legnépszerűbb tanulója. A történet közepére Reni barátja. Ricsi legjobb barátja. Tud gitározni, énekelni, gördeszkázni és a magyaron kívül 4 nyelven. Viki volt barátja. Utálja Kardost. Arnold riválisa. Kitty's Production

Bencze Virág Bencze Virág [Virág; Emo]. Reni legjobb barátnője; elvált szülők gyermeke, aki a történet elején emós korszakát éli, nagyon kedves, ugyanakkor nem túl okos lány, ennek ellenére mindenki szereti. A történet közepére Ricsi barátnője. Dorián volt barátnője. Kitty's Production

Pósa Richárd Pósa Richárd [Ricsi]. Cortez legjobb barátja; az iskola második legmenőbb sráca, akiről a könyvsorozat végére kiderül, hogy az iskola igazgatójának unokaöccse. A történet közepére Virág szerelme. Edina volt barátja. Arnoldot arrogáns bunkónak tartja. Kitty's Production

Szatmáry Kinga Szatmáry Kinga [Kinga]. Reni barátnője, maximalista, mindig a legjobban akar teljesíteni az élet minden területén. A történet végére Dave barátnője. Zsolti volt barátnője. Kitty's Production

További szereplők az osztályban Bernáth András [Andris]. Robi legjobb barátja, rocker. Jacques Chatelain [Zsák]. Gábor barátja, a francia cukrászművészet szerelmese, a 11. osztálytól kezdődően iskolarádiós. Reni barátja, aki beleszeret Flórába. Felmayer Dávid [Dave]. Zsolti legjobb barátja, a kütyük szerelmese, a történet végére Kinga szerelme. A történet elején mindig Zsoltit akarja bosszantani. Haraszti Róbert [Robi]. Andris legjobb barátja, rocker. Matsuda Okitsugu [Macu]. A 11. osztályban csatlakozik az osztályhoz, ő is a kütyük szerelmese. A „nagy mellű lány” barátja. Edina volt barátja. Nagy Zsolt [Zsolti]. A történet elején még túlsúlyos gyerek, rövid időn belül kigyúrt, menő pasi lesz, akiknek a garázsában szokott összegyűlni péntek esténként a baráti társaság. Kinga és Edina volt barátja. Neményi Arnold [Neményi]. Reni barátja, aki a 11. osztálytól ösztöndíjjal Párizsban tanul tovább. A történet végére összeveszik Renivel. Cortez vetélytársa. Szerelmes Renibe. Zsidák Gábor [Gábor]. A „láthatatlan”, az osztály harmadik jó tanulója, a 11. osztálytól iskolarádiós. Jacques legjobb barátja, Kata szerelme. Kitty's Production

…akik nem osztályba járnak Szép Károly [Karcsi]. A suli lúzere; szemüveges, olvasókörös és mindenki „Harry Potternek” csúfolja, de Reniék osztálya befogadja. Sokan irigykednek, hogy „vele legalább foglalkoznak.” A történet végén Zsolti vele megy a végzős bálra. Szerelmes Flórába. Varga Kata. A suli egyik gótja, szintén Reniék osztályának elválaszthatatlan tagja. Utolsó évben Gábor barátnője lesz. Kitti barátnője. Flóra. Renivel jár olvasókörre, később Jacques barátnője lesz. Karcsi szerelme. Szatmáry Kitti [Kitti]. Kinga húga. Először nagyon beképzelt volt, de nővérének köszönhetően megjavult és Katával lett jóban. A suli másik gótja. Tóth Viktória [Viki]. 9. osztály végétől 10. osztály végéig volt jelen a könyvben, mint a Jalapeno trombitása és mint Cortez barátnője. Később kiderült (amikor már összeveszett a társasággal) Gomba barátnője lett. Kitty's Production

Ülésrend Kitty's Production

A könyvsorozatot írta:Leiner Laura Kiadta a Ciceró Könyvstúdió A bemutatót készítetette: Kitti Producted by Kitty’s Production Köszönjük a megtekintést. Kitty's Production