Muzulmán kisebbség Európában Maróth Miklós

Az iszlám: jog (šarīa ) Az iszlám világában élő nem muzulmán kisebbségek sorsát is a šarīa határozta meg: ők voltak a dzimmík. A második világháború után nagy számban jelentek meg muzulmánok a dār al-islām határain kívül, nem muzulmán államokban, azaz a dār al-ḥarb területén: előbb Indiában, aztán Európában. Szükségessé vált a rájuk vonatkozó vallási törvények kidolgozása. Ezek alapját a muzulmánoktól visszahódított Andalusiában létrejött keresztény királyság példája szolgáltatta.

A négy jogi iskola állásfoglalása Málikiták (Málik ibn Anas, 795): nem engedik meg a hívő muzulmánoknak az életet hitetlenek között. Hanafiták (Abú Hanífa, 760): Pusztán nem helyeselték azt. Sáfiiták (Idrísz al-Sáfi’í, 820): Nem volt ellenvetésük.

Sáfiita tudósok véleménye A sáfiita al-Máwardí (megh. 1058) támogatta a muszlimoknak nem muszlim országban való tartózkodását, mert szerinte így megmutathatják vallásukat a hitetlenek országában is, így az maga is dár al-iszlámmá válhat, mert a muzulmán kisebbség megtérítheti őket. Hasonló szellemben Samszeddín al-Ramlí (megh. 1596), Egyiptom egykori sáfiita főmuftija is azt tanította, hogy a próféta is megengedte néhány hívének, hogy a muzulmánok Medinába történő menekülése után is Mekkában maradjanak, és ott megpróbáljanak további híveket szerezni az iszlámnak. Hasonlóképp az Aragoniában maradt muzulmánoknak sem kell áttelepülniük valamelyik muzulmán országban, hanem arra kell kérni őket, hogy ott maradva gyakorolják hitüket, és ezáltal propagálják az iszlámot.

A negyedik jogi iskola: a hanbaliták Ahmed ibn Hanbal (855) Ibn Tajmijja (1328) A szalafita irányzat megalapítója Mohamed ibn Abd al-Wahháb (1703-1792) Hasan al-Banná (1906–1949) Muzulmán testvériség

A muzulmán kisebbségi jog előfutárai Rašīd Riḍā (1865–1935) a szalafita mozgalom egyik korai, és egyben kiemelkedő alakja is ezt a hagyományos hanbalita nézetet vallotta. A Manár című folyóirata lapjain már elég korán annak a reményének adott hangot, hogy a muzulmánok előbb-utóbb megtérítik Európát. Szerinte az egyre inkább elkorcsosodó Európa utolsó reménye az iszlám. Az 1940-es és 50-es években muzulmán értelmiségiek, köztük a már említett Hasan al-Banná is egyre többet írtak az iszlámról, mint Európa kívánatos jövőjéről. Mindezek a hangok azonban az értelmiség egy szűk körét jelentették, az iszlám számára azonban az Indiában és Európában élő muzulmán kisebbség a 80-as évek végére és a 90-es évek elejére vált elméleti problémává. Ettől az időtől számíthatjuk annak a jogalkotó tevékenységnek a kezdetét, amely a šarīa új területeként kezdte kidolgozni a muzulmán šarīa kisebbségi elméletét.

Wasaṭī és szalafita irányzat A kisebbségek teológiáját két csoport is elkezdte kidolgozni, és mindkettő az iszlám legszigorúbb ágát alkotó hanbalita jogi iskola hagyományaihoz kapcsolódott. Mivel azonban a Korán (2, 143) a muzulmánokról azt mondja, hogy „Középen álló néppé tettelek benneteket”, ezért mindenki, még a mindenkitől szélsőségesnek tartott Muzulmán Testvériség köreiből érkező Jūsuf al-Qarḍáwi (1926 - ) is „középen állónak” (wasaṭī) nevezi saját irányzatát. Természetesen nem egyedül alkotta meg ezt az irányzatot, hanem másokkal együtt, mint például Ṭaha Ğābir al-‛Alwānī (1935‒2016), az amerikai Cordoba Egyetem tanára, és a Fiqh Council of North Amerika alapítója és elnöke.

Wasaṭī és szalafita irányzat II. A Szaúd-Arábiában működő wahhábita, de magukat szalafitáknak nevező jogtudósok is megalkották saját elméletüket. Ők hanbalitákként a málikiták kategórikus tiltása és a sáfiiták támogató álláspontja közt fekvő nézetet dolgozták ki: addig maradhatnak a muzulmánok a hitetlenek között, amíg zavartalanul gyakorolhatják vallásukat és terjeszthetik a hitet. Ahogyan a szaúdí jogász, Ṣāliḥ ibn Moḥammad al-Šiṯrī (megh. 1889) mondta: eközben meg kell mutatniuk a hitetleneknek ellenséges érzelmeiket, mert ez következik a Korán néhány verséből. Így például a 10, 68‒70-ben ezt olvashatjuk: Azt mondják, „Allah fiat nemzett.” ... Mondd: „Akik Allah ellen hazugságot koholnak, azok nem fognak boldogulni.” Rövid élvezet az övék az evilágon, ezért hozzánk lesz az ő visszatérésük. Aztán megízleltetjük velük a szörnyű büntetést azért, hogy hitetlenek voltak. A ma érvényes nézeteket ‛Abd al-‛Azīz Ibn Bāz, Moḥammad Ṣāliḥ ‛Uṯaimīn és ‛Abd al-Rāziq ‛Afīfī vezető szaúdi jogászok dolgozták ki.

tajsīr fī al-fiqh A tajsīr fī al-fiqh jelentése szerint a jogi előírások betartásának megkönnyítését jelent. Ez gyakorlatilag a négy jogi iskola törvényeiből mindig annak a kiválasztását jelenti, amelyik a legkönnyebben betartható a mai élet körülményei között. Ezt a meghirdetett elvet az iszlám világában nem követi semmiféle tevékenység sem, de Európában igen: a kisebbségben élő muzulmánok minden konkrét kérdésben annak a jogi iskolának az előírását alkalmazzák, amelyik az európai élettel a legkönnyebben egyeztethető össze. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Európában kialakulóban van egy ötödik, sajátosan az Európában kisebbségként élő muzulmán jogi iskola.

tabšīr fī al-da‛wa Ahogyan láthattuk, immár al-Māwardītól kezdve, nagyjából ezer éve kialakult az a konszenzus, hogy a muzulmánok létét a nem muzulmán társadalmakban egyedül a hit terjesztésének a szándéka igazolja. A tabšír fī al-da‛wa pontosan a hit terjesztésének kötelezettségét rója minden egyes muzulmánra, bárhol is éljen az iszlám világának határain kívül. A hit terjesztése elsősorban muzulmán életmódja megőrzéséből áll, azaz a példamutatásból, de természetesen ezen kívül számos más eszközt is meg kell ragadniuk a vegyes házasságokból származó gyermekek kötelező muzulmán nevelésétől a szóbeli meggyőzésig.

walā’ és barā’ A walā’ és a barā’ jelentése Különbség a megítélésükben a mérsékeltek és a szalafiták között Szalafita-dzsihádisták Érdek és haszon (maṣlaḥa), valamint mérlegelés (muwāzana). dār al-iğāba és dār al-da‛wa. Integráció. Integráció?