Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Napjaink terrorizmusának iszlám gyökerei

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Napjaink terrorizmusának iszlám gyökerei"— Előadás másolata:

1 Napjaink terrorizmusának iszlám gyökerei
Készítette: Orbán Nóra

2 Az előadás felépítése Terrorizmus
Az európai civilizáció és az öngyilkos merénylők Az iszlám vallás Minden iszlám vallású lehet-e terrorista ISIS A jövő nagy kérdései

3 Terrorizmus „Civil célpontokkal szembeni erőszak szándékos alkalmazása, illetve azzal történő fenyegetés, meghatározott politikai célok elérése végett.” (Boaz Garnor) Terrorizmus = indokolatlan bűncselekmény (ENSZ Közgyűlésének 51/210. számú határozata) NATO Terrorizmus elleni küzdelmének katonai koncepciója Magyar törvénykezés Hadtudományi Lexikon Forrás:

4 Terrorizmus a történelemben
„A terror egy bizonyos filozófia logikus alkalmazása volt, mely szerint az embereket újjá, igazabbakká kell átformálni, és ha valaki ennek útjában áll, azt el kell távolítani.” (Detre Zoltán százados) Forrás: Terrere, deterre (latin) = megrémíteni, elrettenteni  Edmund Burke, XVIII. század Ókor: szikarioszok; Középkor: asszaszinok XI. század: Elburz-hegység, Alamut  „Hegyi Öreg” ( -XIII. század) India: thug (=orgyilkos) Inkvizíció, diktatúrák 1848-as forradalmak bukása  erőszakos cselekmények Írországban és Oroszországban 1930, Brüsszel: terrorizmus mint kifejezés ENSZ alapító okirat (1972-től nemzetközi terrorcselekmények) 1950, ET : konvenció a terrorizmus megszűntetéséről Forrás:

5 Az európai kultúra és az öngyilkos merényletek
Kereszténység: Minden emberélet szent II. világháború: kamikaze harcosok, Japán 1980-as évek  nagy népszerűség: olcsó és drámai 2001-ig Tamil Tigrisek Közel-Kelet  síiták, majd szunniták Első: Ciszjordánia, 1993 Forrás:

6 Terrorizmus régen és ma
Klasszikus terrorizmus Terrorizmus napjainkban Alapja: politikai ideológia Cél: szeparatizmus IRA, Írország ETA, Spanyolország Tamil Tigrisek, Srí Lanka Terrorizmus és szervezett bűnözés Alapja: vallási ideológia Iszlám fundamentalizmus  iszlamizmus Al-Shabaab, Szomália Boko Haram, Nigéria Al-Kaida, Afganisztán Iszlám Állam (ISIS), Irak Forrás:

7 Az iszlám, a hódító vallás
„Aki az egyik szemében terrorista az a másik ember szemében szabadsághős.” Forrás: Mohamed, az utolsó próféta: Mekka és Medina A hit 5 pillére: hitvallás, imádkozás, böjt, szegényadó és zarándoklat Dzsihád – Allah útján való küzdelem, a 6. pillér? Korán: „Öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket!” (9:5, A kard verse) Az iszlámban öngyilkosság tilos! Mártírság? Kötelező! DE: civil áldozatok?

8 Forrás: http://www.erdekesvilag.hu/9-gyonyoru-muszlim-mecset/

9 Forrás: http://iszlam. com/koran/a-koran Forrás: https://hu. wikiquote
Forrás: Forrás:

10 Minden iszlám vallású lehet-e terrorista
„Öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket!” (9:5, A kard verse, Korán) A Korán a hitetlenek elleni küzdelemre buzdít Jihadi John (Mohamed Emwazi) Kuvait  London, Egyesült Királyság, University of Westminster  Kuvait „The Beatles” terrorista sejt – John Lennon BRIT AKCENTUS Forrás: bing.com Címszó: Jihadi John Mohammed Emwazi

11 Az Iszlám Állam - megfélemlítés
Forrás: Google, címszó: ISIS

12

13

14

15

16 Elkezdődött a III. világháború?
Következtetés Terrorizmus mint tökéletes fegyver a az iszlám ellenségei ellen Az emberi élet eszköz a céljaink elérésében Igaz hit vagy halál Minden muszlim radikalizálható? Sikerül bevenni Európát? Sikerül eltiporni az Egyesült Államokat? Sikerül meghódítani a világot? Sikerül az ISIS-nek uralma alá vonni az összes iszlám közösséget? Elkezdődött a III. világháború?

17 Elkezdődött a harmadik világháború?
Oroszország bevonul Szíriába az ISIS ellen. Franciaország lezárja határait november 13. után, bombázni kezdi az ISIS állásait a Közel-Keleten. A belga főváros napokra lebénul. Forrás: Google, címszó: Paris, Pray for Paris

18 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Napjaink terrorizmusának iszlám gyökerei"

Hasonló előadás


Google Hirdetések