Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Advent Bihari Gusztáv.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Advent Bihari Gusztáv."— Előadás másolata:

1 Advent Bihari Gusztáv

2 Advent Jelentése Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

3 AdventI koszorú gyertyái
Az első gyertya meggyújtásakor végiggondolhatjuk azokat a próféciákat, amik a Messiás eljövetelét előre meghirdették. A második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. A harmadik héten, amikor felgyulladnak immár három gyertya lángjai, arra a világosságra gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította. Eljött a világ világossága, és a sötétségből szabadulást hozott mindannyiunknak. Amikor pedig a negyedik gyertya lángja is felragyog, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása.

4 A koszorú készítése Mindenekelőtt szükséged lesz egy koszorúalapra. A következő feladat az alap befedése. Bátran használd a fantáziád, felhasználhatsz hagyományos adventi koszorú fenyőágakból készül,

5 Boldog Adventet Boldog Békés Adventet


Letölteni ppt "Advent Bihari Gusztáv."

Hasonló előadás


Google Hirdetések