AZ INTERAKTÍV TÁBLA ALKALMAZÁSÁNAK PEDAGÓGIAI ÉS DIDAKTIKAI ALAPJAI Gunaras, 2016. Előadó: Major Lenke Gunaras, 2016. január 11.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A tanulást és a megértést segítő módszerek alkalmazása
Advertisements

Váczy Zsuzsa közoktatási szakértő, Bp május 13. OPKM.
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás (LLL)
Információs és kommunikációs technikák szerepe a szakképzésben
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Memorandum, 2000 ● Memorandum az egész életen át tartó tanulásról
„Ezt egy életen át kell játszani”
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Az információs forradalom
AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐ GYERMEKEK FEJLESZTÉSÉNEK ALAPELVEI Őszi Tamásné Autizmus Alapítvány.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben.
NAT, kerettantervek, helyitantervek ( ember és természet műveltségi terület) 2013.
Számítógép az oktatásban Készítette: Halász Rita Tanár- informatikatanár MA 2010/2011.
A fiatalkorúak képzési, fejlesztési lehetőségeinek módszertani kihívásai Hegedűs Judit – Lénárd Sándor, ELTE PPK.
A megismerésről másként – konstruktivista pedagógia
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Új oktatási/nevelési célok: a kulcskompetenciák
Fontosabb fogalmak Képesség :
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
Modern tanulási környezet Civitas Pedagógiai Intézet DPM TISZK 2007.
Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei
Az ÉRÁK legfontosabb céljai A képzés és a munkaerő-piaci szolgáltatások egységes normák szerinti működtetése. A munkanélküliek folyamatos képzésbe kerülésének.
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
A kooperatív Tanulás ( Tanítva tanulás)
Képesség? Kompetencia?.
KÖRNYEZETTANULÁS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN
Történelemdidaktika. I. A történelemtanítás általános kérdései Dr
A történelemtanítás, történelemdidaktika általános kérdései
Tanulás, kommunikáció, nevelés Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság IV. Országos Neveléstudományi KonferenciaMagyar Tudományos Akadémia 2004.
A szakmai nevelés lényege, célja és feladatai
Óvodai tanterv a 3 és 7 évesek számára
Az információs és kommunikációs technológiák szerepe a szakképzésben február 22. Dr. Tóth Péter főiskolai docens Fővárosi Pedagógiai.
NAT 2007 kompetenciák.
TÁMOP / „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban ” A Magyar Képesítési Keretrendszer fejlesztése 5. pillér – MKKR és a közoktatás.
„A kulcskompetencia az ismeretek, készségek és attitűdök transzferábilis, többfunkciós egysége, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell ahhoz, hogy személyiségét.
Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
Tudás + képességek + attitűdök ismeretekalkalmazás 20 m hosszúságú kerítéssel téglalap formájú konyhakertet kerítenek el. Ha a kert szélessége 4 m, akkor.
Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében Benedek András Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében VI. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A tanárképzésben megszerezhető kompetenciák a 8/2013 (I. 30
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
NEVELÉSELMÉLET.
Történelemtanítási stratégiák a nemzetközi történelemdidaktikai koncepciók tükrében F. Dárdai Ágnes
Kompetencia alapú idegen nyelvi
"Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós.
AGRÁRMÉRNÖKI SZAK (MSc.) NYME Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
Kompetensek lettünk? június 27..
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
Dr. Schiffer Csilla Társas interakciók a tanulók között
Egyéni fejlesztési tervek készítése és használata az iskolában
1 Egy HEFOP projekt tapasztalatai Farkas András február 26. Digitális tanulási környezet alkalmazása az informatikai kompetenciák.
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
Gazdasági és pénzügyi ismeretek a köznevelés rendszerében
Az IKT-alapú pedagógia munkaformái, módszerei. 3 betűs világ IKT IST SDT.
A MODERN IKT SZEREPE A MESTER-TANÁRKÉPZÉSBEN
K OMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS. Háttér 2000 Lisszabon EU határozata 2004 Európai Bizottság dokumentuma Hazánkban: Nat Oktatási Minisztérium stratégiája Nemzeti.
Pedagógus szerepek és hatékonyság BMEGT51K011
Kulcskompetenciák, munkaerő-piaci kulcskompetenciák
A tanárképzés filozófiája és gyakorlata. Hogyan készíti fel a tanárképzés a jelölteket a NAT nevelési feladataira?
BIHARINÉ dr. KREKÓ ILONA főiskolai docens
Gyakorlás – gyakorlat – gyakornok Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni:
Munkaerőpiaci kihívások Az új generációk elvárásainak megjelenése a kiválasztásban Készítette: Farkas Edit közvetítési üzletág vezető.
A KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS MINT NEVELÉSI ÉRTÉK
PROCSEE projekt 1. Szakértői Fórum disszeminációs esemény Racsko Réka
Tantervelmélet Kaposi József.
Miért szükségszerű a változás a természettudományok oktatásában?
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról
5. Tétel – A Life Long Learning
SZOKÁS SZABÁLYRENDSZER, NEVELŐMUNKA TERVEZÉSE ELLENŐRZÉS TERÜLETEI FELADATMEGOSZTÁS Farkasné Egyed Zsuzsa
Előadás másolata:

AZ INTERAKTÍV TÁBLA ALKALMAZÁSÁNAK PEDAGÓGIAI ÉS DIDAKTIKAI ALAPJAI Gunaras, Előadó: Major Lenke Gunaras, január 11.

BEVEZETŐ

AZ OKTATÁS RENDSZERSZEMLÉLETŰ MODELLJE A rendszer meghatározott cél érdekében működő egység, melynek elemei szervezetten kapcsolódnak egymáshoz. Rendszerek: iskola-rendszer, követelmény-rendszer, vállalatirányítási rendszer, elektromos rendszer… Az oktatási rendszert olyan többfunkciós rendszerként írjuk le, amely egyszerre többféle társadalmi feladat ellátásában képes részt venni.

AZ OKTATÁS RENDSZERSZEMLÉLETŰ MODELLJE A bonyolult rendszerek irányítási körfolyamataiban négy alapszakasz különíthető el: ‒célképzés ‒tervezés ‒intézkedés (tanítás, tanulás) ‒értékelés célképzéstervezés tanítás, tanulás értékelés

tanulók, tanárok személyisége, felkészültsége anyagi erőforrások (felszereltség, eszközök) szociokulturális háttér tartalom, tantervek, iskolai programok BEMENET téma-tartalom az óra általános célja műveletek, feladatok sratégiák, módszerek, eszközök, munkaformák, értékelés TANÍTÁS, TANULÁS a tanuló személyiségében bekövetkező változások: ismeretek, készségek, képességek, attitűd, magatartás KIMENET (EREDMÉNY) visszacsatolás szabályozás AZ OKTATÁS FOLYAMATA

A (tanítás-tanulás) rendszerszemléletű modellje: Célok, tartalom, értékek (műveltség, kultúra, tudáskészlet) TÁRSADALOM Tanítási, tanulási folyamat Változások a tanulóban BEMENETI TÉNYEZŐK FOLYAMAT TÉNYEZŐK KIMENETI TÉNYEZŐK Tanulók Tananyag Pedagógus AZ OKTATÁS FOLYAMATA visszacsatolási körök

AZ OKTATÁSI RENDSZER ELEMEI

Az oktatási rendszer három (négy) alapvető tényezője: TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ AZ OKTATÁSI RENDSZER ELEMEI tanítás- tanulás folyamata

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata TANULÓ

tanuló tanulvezetett alkalmaz- kodik figyel és megfigyel gondozottjátszikfejlődik

észlelés emlékezés számolás nyelv, beszéd intelligencia tanulás pályaorientáció jövőkép jövőlehetőség teljesítmény érdeklődés attitűd fiú-lány szocio- ökonómiai státus specifikus képességek általános értelmi képesség

a tanulók képességek szerinti csoportosítása: – a gyakorlatban sajnos nem mindenki kapja meg a szükséges színvonalú oktatást: a hátránnyal indulók lemaradása általában tovább nő; – önbeteljesítő jóslat: nem megfelelő értékítélet, az énkép torzulása, a motiváció gyengülése; a különböző képességű tanulók együtt nevelése: – befogadás, inkluzivitás: magába foglalja a bármifajta hátránnyal, testi vagy lelki sérüléssel élő gyerekek közösségben nevelését, az oktatás fő áramába való bekapcsolását individualizáció, perszonalizáció, kompenzáció, mastery learning, projektoktatás, csoportmunka… LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata TANÁR

A tanítói-tanári foglalkozással és szerepekkel kapcsolatos kutatások középpontjában sokáig a pályához köthető tulajdonságok álltak. A mindenkori ideális tanári szerepet, pályaképet az adott korra jellemző szakmai elvárások, a tanítókép, gyermekkép, a társadalmi elfogadottság határozták meg. A tanítói szerep leírására nagyon sok lehetőség van: ‒minta ‒példakép ‒a tudás átörökítője. A PEDAGÓGUS SZEREPE

Szerző: Bárány Ignác Cím: Tanítók könyve : rendszeres kalauz a nevelés és tanítás vezetésére, az elemi iskola tantárgyainak kezelésére s a tanítóknak az irodalom terén való haladására / írta Bárány Ignác a pesti kir. kath. férfitanító-képezde tanára. Megjelenés: Pest : Lauffer Vilmos tulajdona Dátum: 1866

A TANÍTÓRA JELLEMZŐ TULAJDONSÁGOK: A tanító elsősorban PÉLDAKÉP a gyerekek számára; A tanító irányt mutat, SEGÍTŐ szerepet tölt be a gyerekek nemesítő szándékú nevelése során; A tanító NEVELŐ, feladata, hogy hozzásegítse a gyerekeket, hogy ideális emberrekké, jó polgárokká és erkölcsös, vallásos személyekké váljanak; A tanító TUDÓS és SZAKEMBER, aki széleskörű elméleti és gyakorlati tudással és ismeretekkel rendelkezik, melyek által kifogástalanul képes hivatásának megfelelni: nevelni és tanítani. A tanító idealizált személy, minden tekintetben TISZTELETRE-MÉLTÓNAK és TÖKÉLETESNEK kell lennie, a gyerekek és a társadalom felé egyaránt.

1.Személyes rátermettség: – önismeret; – önállóság; – érzékenység; – törekvés és bizalom. 2.Tanári kompetencia (szakmai hozzáértés): – tanulási szükségetek meghatározása, tervezése; – tanulási stratégiák megvalósítása; – felmérés; – megfigyelés-elemzés-értékelés; – szakmai önfejlődés. A PEDAGÓGUS MESTERSÉG ALAPELEMEI

tanítás- tanulás folyamata TANANYAG

Az oktatás célrendszere kapcsolatot teremt az adott társadalom értékrendje, szükségletei és az iskolai gyakorlat között. A közösen elfogadott értékek képezik az alapját a tantervek követelményrendszerének. Ebből tevődik össze egy-egy tantárgy konkrét célrendszere (tartalom, módszerek, eszközök, követelmények). társadalmi értékek, normák oktatási célok tantervi célok tantárgyi követelmé -nyek tanítási részcélok AZ OKTATÁS CÉLJAINAK KIVÁLASZTÁSA

A tanulóktól elvárt tudást követelményekben fejezzük ki, ezzel hidat képezve a célok és az eredmények között. Így a követelményekből kikövetkeztethetjük a tanulásszervezés aktuális feladatait és módszereit (pl. milyen tantárgyakat tanítsunk, milyen tananyagot, mikor kezdjük, meddig folytassuk, hogyan stb.) CÉLKÖVETELMÉNYEK TANULÁSI EREDMÉNYEK AZ OKTATÁS CÉLJAINAK KIVÁLASZTÁSA

A tantervi követelmények meghatározásában jelentős előrelépést jelentett a Benjamin Bloom (1956) által kidolgozott taxonómia. Bloom a pedagógiai célokat három csoportba sorolja: 1.AFFEKTÍV (érzelmi) tanulással összefüggő követelmények: befogadás válaszadás, reagálás értékek kialakítása értékrendszerek kialakítása. BLOOM ELMÉLETE

2.PSZICHOMOTOROS (mozgásos) követelmények: –utánzás (mozgások másolása) –manipulálás (pl. felesleges mozdulatok kiküszöbölése, korrekció) –artikuláció (mozgások koordinálása) –automatizálás (rutin, spontán mozgások) 3.KOGNITÍV (értelmi) követelmények: mit és milyen szinten kell megtanulni: –ismeret (emlékezés, felismerés, felidézés) –megértés/jártasság (értelmezés, saját szavakkal történő leírás, interpretálás) –alkalmazás/készség (ismert és új szituációban történő alkalmazás, problémamegoldás) –magasabb szintű ismeretek/képesség: analízis, szintézis, értékelés. BLOOM ELMÉLETE

A tanítás tartalmának kiválasztása minden korban más kérdés alapján történik, attól függően, mit tartunk a kiválasztás szempontjából meghatározónak: a kulturális örökséget, a gyermeket vagy a jelen szükségleteit. Mindez kihat többek között a tantárgyak alakítására, valamint a tanítás időtartamára. A TANANYAG FORRÁSA EGYEZTETETT OKTATÁSI CÉLOK Alaptanterv, kerettantervek és szakmai tervek célkitűzései

EGYEZTETETT OKTATÁSI CÉLOK Alaptanterv, kerettantervek és szakmai tervek célkitűzései A társadalom elvárásai: szocializáció, munkaerőképzés, társadalmi mobilitás elősegítése, kulturális funkció Az iskolafenntartók elvárásai: tankötelezettség teljesítése, munkaerő utánpótlás A szülők elvárásai: nevelési célok, továbbtanulási felkészítés, tantárgyi tudás a képességek maximális szintjén Tanulók elvárásai: a tananyag tanulhatósága, teljesíthető követelmények, segítő módszerek A TANANYAG FORRÁSA

Ralph Tyler (1949) részletesen leírta a tananyagkiválasztás szempontjait, három forrás és két szűrő alapján. A forrásokból következtethető ki a tananyag, a szűrők segítségével pedig eldönthető, hogy a kiválasztott tananyag milyen mértékben tanítható. A TANANYAG KIVÁLASZTÁSA Tanulók igényei (forrás) Társadalmi szükségletek (forrás) Műveltségi területek (forrás) Nevelésfilozófia (szűrő) Tanuláspszichológia (szűrő) Tyler-racionálé

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata A tanítás-tanulás folyamata

Pedagógiai értelemben a tanulás az oktatás során elsajátított ismeretek, jártasságok és készségek kialakítása, képességek kifejlesztése. A TANULÁS FOGALMA

TANULÁSELMÉLETEK ókor, középkor: ‒memoriter (hagyományosan azt tekintették tanulási tevékenységnek); XVII. század: ‒szemléltetésen alapuló megismerés; XX. század eleje: ‒cselekvés pedagógiája (munkaiskola, reformpedagógiák, játék).

tanítás- tanulás folyamata aktív tudásközvetítő passzív befogadó a valóságból kiemelt egység tanulás: zárt, lienáris, mechanikus folyamat tanítás: kívülről vezérelt, félelem-motivációval terhelt folyamat módszer: frontális eszköz: írott tankönyv HAGYOMÁNYOS DIDAKTIKAI HÁROMSZÖG

AZ OKTATÁSI RENDSZER ELEMEI AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN

Neolitikus forradalom (statikus világkép) Mezőgazdasági forradalom (dinamikus világkép) Tudományos forradalom (tudományos világkép) Ipari forradalmak (energia- centrikus világkép) Digitális forradalom (információ- centrikus világkép) A FEJLŐDÉS FORRADALMAI

INFORMÁCIÓS FORRADALMAK BESZÉD (50 ezer éve) ÍRÁS (i.e. 4000) KÖNYV- NYOMTATÁS (XV. század, Guttenberg) TÁVKÖZLÉS (1837: Morse, 1876: Bell…) SZÁMÍTÓ- GÉP (ENIAC: 1945)

Célok, tartalom, értékek (műveltség, kultúra, tudáskészlet) TÁRSADALOM Tanítási, tanulási folyamat Változások a tanulóban BEMENETI TÉNYEZŐK FOLYAMAT TÉNYEZŐK KIMENETI TÉNYEZŐK AZ OKTATÁS FOLYAMATA

Az információs társadalom elmélete szerint a társadalomban az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata és kezelése jelentős gazdasági, politikai és kulturális tevékenység. Az információ-technológiának központi szerepe van a termelésben, a gazdaságban és általában a társadalomban. Fontosabb jellemzői: –az információ önálló értékké válik; –középpontjában az információfeldolgozó technológia áll; –a tudás érvényességi ideje a fejlődés gyorsulása miatt jelentős mértékben csökken; –állandó követelménnyé válik az élethosszig tartó tanulás, az ismeretterületek közti mobilitás az egy szakma elsajátításának követelménye helyett. INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM

INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM - PARADIGMAVÁLTÁS Ipari társadalom tények, adatok tanítása lezárt, végleges, „tankönyvi” tudás iskolában, zárt, homogén csoportokban való tanulás a „bölcs a színpadon” frontális tanítás Tudás alapú (információs) társadalom készségek és kompetenciák fejlesztése tudáshálózatok által támogatott LLL tanulás folyamata tanulás rugalmas, heterogén csoportokban a „mellérendelt segítő” konstruktivista tanulás

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata TANULÓ

VETERÁN ( ) BABY BOOM ( ) X ( ) Y ( ) Z ( ) GENERÁCIÓS SZAKADÉKOK α (2010-)

Veterán generáció ( ): –már nem aktív munkaerő-piaci generáció; –egy munkaadónál, egy szakterületen dolgoznak egy életen át; –értékes tudást és tapasztalatot halmoztak fel; –a háború és a világválság gyermekei; –olyan környezetben nőttek fel, amelyben az alkalmazkodás a siker záloga; –tisztelik a kétkezi, fizikai munkát; –nagy tekintélye van az életkorhoz köthető tapasztalatnak. GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK

Baby boom generáció ( ): –a demográfiai robbanás gyermekei; –új utakra, tudásra, információra, cselekvésre vágynak, karriert építenek; –fegyelem, tisztelet és kitartás jellemzi őket, alázattal végzik munkájukat; –kötődnek a munkahelyhez, az íróasztalukhoz, fontosak számunkra a státuszszimbólumok, amely a hierarchiában betöltött szerepekhez köthetők; –tudásuk, tapasztalatuk, bölcsességük, munka- fegyelmük nagy érték; –tartanak attól, hogy az utánuk következő nemzedékek elveszik a munkájukat, mert olyan készségekkel rendelkeznek, amikkel ők nem, vagy csak részben. GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK

X generáció ( ): –elődeiknél magasabban iskolázottak, sokuknak két vagy több diplomája is van; –már két-jövedelmű családokba születtek, ahol a válás is megszokott jelenség volt; –a nők tömegesen csatlakoztak a munkaerő-piaci folyamatokba; –a "kulcsos gyerekek" generációja önálló, találékony és önellátó nemzedék, akik a munkahelyen is értékelik a szabadságot és a felelősséget; –az első generáció, akik már kamaszként is találkozott számítógépekkel, ők pedig - lassan vagy gyorsabban - megtanulták kezelni azokat; –a munkaerőpiacon versenyképes fizetés, korlátlan munkaidő és a korátlan munkahelyi stressz várta őket. GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK

Y generáció ( ): –a fiatal (Youth) generáció; –nyitottak az újdonságokra, befogadóak, gyorsan sajátítják el a technológiai újdonságokat; GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK ‒netes személyiséggel és új kommunikációs stílussal rendelkeznek; ‒társadalmi kapcsolataikat egy időben élik meg a valós és a virtuális világban; ‒bátrak, kezdeményezőek, kevésbé kételkedőek saját képességeikben, korlátaikban; ‒nem a hagyományos irodai munkakultúrát képviselik, hanem a mobil és az internet segítségével a világ bármelyik pontján elvégzik feladataikat, létrehozva virtuális közösségeiket;

Y generáció ( ): –a munkaerőpiacon komoly kihívást jelentenek az X generáció számára, mert más képességekkel rendelkeznek, új szintet képviselnek hozzájuk képest; –a számítógépekkel együtt nőttek fel, igen gyakorlatiasak, és remekül eligazodtak az interneten; –fordított szocializációs generáció: az előző generációk a szüleiktől és nagy szüleiktől tanultak meg mindent, tőlük kapták meg azt a tapasztalati tudást, amely generációról generációra szállt. Az y generáció a legfontosabb tudást, amely a digitális újkorban szükséges saját maga által és kortársaitól szerzi meg. Sőt, ő tanítja az előző generációkat a digitális világ eszközeinek használatára. GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK

Z generáció ( ): –a világ első globális nemzedéke, ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen, és divatirányzaton nőnek föl; –a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik és az előző generációkhoz képes a hosszabb várható élettartammal rendelkeznek; –ők már teljes egészében beleszülettek abba a világba, amelyet egyre inkább meghatároznak a különböző digitális technológiák; GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK ‒állandó kapcsolatban vannak egymással, állandó, korlátlan és azonnali hozzáférésük van a világhálóhoz;

Z generáció ( ): –a szocializáció ebben a korosztályban virtuális térben történik, virtuálisan naponta akár több száz emberrel is kommunikálnak, a közösségi oldalakon ezernél több baráttal rendelkezhetnek, a való életben zajló kommunikációt azonban stresszhelyzetként élik meg; –jellemző rájuk a párhuzamos cselekvés (egyszerre játszik, tanul, eszik és blogol…), –ösztönösen olyan képességekre, készségekre tesz szert, mint a többfeladatos működés/feldolgozás (multitasking), az együttműködő tanulás (hálózatban) vagy az önszabályzó tanulás; –mindezekre a készségekre az iskolán kívül, szabadidejében tesz szert, kizárólag önszabályozó módon, illetve hálózatban korcsoportjától tanulva. GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK

Alpha generáció (2010-): –„csendes, vagy alfa" generáció; –a legtovább fognak élni az emberiség történetében, a legmagasabb iskolai képzettséggel rendelkeznek majd és teljes mértékben a világháló részei lesznek; –ők lesznek a legmagányosabb nemzedék, akik folyamatos hálózati kapcsolatban állnak majd egymással, de egykék lesznek és egyedül fognak élni; – GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK a generáció olyan problémákra kell, hogy megoldást találjon, mint a környezetszennyezés, globalizációs ártalmak és a társadalmi öregedés.

GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK - DIGITÁLIS ÁLLAMPOLGÁRSÁG Mindenki valamilyen digitális nemzedék tagja, csak más digitális eszközt használ: aktív értelmiségi szerep olvasásíráskönyvtárhasználatszakmai közösség művelődés, kulturális élet aktív online szerep információáramlás produktivitás (blog, közösség) könyvtárhasználat (adatbázisok) közösségi portálok, fórumok multimédia, virtualitás

Amire a digitális bennszülötteket fel kell készítenünk: ‒ a valóság és a virtuális világ közötti különbségek felismerése; ‒ a rendelkezésre álló információk megbízhatóságának és érvényességének alapszintű megértése; ‒ az információs technológia interaktív használata során bizonyos etikai elvek tiszteletben tartása (a közösségben való viselkedés szokásrendszere); ‒ digitális biztonság (fizikai és szoftveres biztonság, elővigyázatosság); ‒ tudatos eszközhasználat a művelődésben, tanulásban; ‒ digitális egészség és közérzet (fizikai és mentális egészség, közérzet). ‒ digitális hozzáférés (részvétel a társadalmi, közösségi folyamatokban és tevékenységekben). DIGITÁLIS ÁLLAMPOLGÁROK

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata TANÁR

A PEDAGÓGUSOK AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN DIGITÁLIS REMETÉK teljesen elzárkóznak DIGITÁLIS FELFEDEZŐK elkezdték az ismerkedést az IKT-s eszközökkel DIGITÁLIS NOMÁDOK alacsony szintű számítógép és internethasználók DIGITÁLIS TELEPESEK az információs társadalom ideális polgárai DIGITÁLIS HONFOGLALÓK az internet az egyetlen információforrás

hagyományos szerep ismeretátadó előadó a tanuló másodlagos a tanuló fölött áll a tanulók nem kommunikálnak új szerep facilitátor résztvevő a tanuló személyisége kiemelten fontos empatikus, segítő magatartás fontos a tanulók közötti kapcsolat A PEDAGÓGUS SZEREPÉNEK ÁTALAKULÁSA

A tanári pálya: –a humán szféra foglalkozásainak egyike; –megjelenik benne a mások problémáira való érzékenység, együttérző, segítő szándék; –asszimetrikus kapcsolat: a másik ember szolgálásán, segítésén alapul; –hosszú távú, intenzív, érzelmileg megterhelő kapcsolat jön létre a „segített” féllel; –magányos foglalkozás: a tanító az osztályteremben egyedül oldja meg a felmerülő helyzeteket. A PEDAGÓGUS, MINT SEGÍTŐ

Új Kép, sz. 05_segito-pedagogia A PEDAGÓGUS, MINT SEGÍTŐ

tanító motiváló, cseleked- tető empatikus, segítő megerősít, fejleszt, értékel ismeri és használja az új rend- szereket felkészült rugalmas, tanulás- szervező szakértő

tanítás- tanulás folyamata TANANYAG

A XX. század második felében a társadalom átrétegeződött: megnőtt a szellemi energiák aránya az izomerővel szemben. A középfokú képzés általánossá válásával az egész felnövekvő generáció részt vesz az iskolai képzésben. A hagyományos, ismeret alapú pedagógiai kultúra ma már nem képes felvenni a versenyt az exponenciálisan növekvő, egyre bonyolultabbá váló ismeret- mennyiséggel, annak átadásával, közvetítésével. A hagyományos pedagógiai gyakorlat egyre kevésbé alkalma arra, hogy biztosítsa az optimális készségek és képességek elsajátítását. Az elsajátítandó tartalmak tanítása helyett az értelmi, a szociális készségek, képességek szándékos fejlesztésére van szükség. A TANÍTÁSI CÉLOK ÁTALAKULÁSA

spontán tanulás: ÉLET ISKOLÁJA szándékos tanulás: ISMERET ISKOLÁJA cselekvő tanulás: CSELEKVÉS ISKOLÁJA segítő pedagógia: KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS PEDAGÓGIAI RENDSZEREK - PARADIGMAVÁLTÁS

A kompetenciák fejlesztése a tanítás új célja, amit a befogadás mellett szándékos cselekvő, tevékeny tanulás valósít meg a tárgyakkal, a személyekkel, a külvilággal, a külső tudással létrejövő kölcsönhatások által. Nagy József a fejlesztés 4 területét sorolja fel: – személyes kompetencia – kognitív kompetencia – szociális kompetencia – speciális kompetencia (szakmai képzéshez szükséges) A TANÍTÁSI CÉLOK ÁTALAKULÁSA József Nagy KOMPETENCIA = ALKALMASSÁG, ÜGYESSÉG

KOMPETENCIÁK AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN problémamegoldás multi- diszciplin aritás csapatmunka, kooperáció LLL

A tudás alapú társadalomban mindenki számára nélkülözhetetlennek ítélt kulcskompetencia-területek a következők: 1. Anyanyelvi kommunikáció 2. Idegen nyelvi kommunikáció 3. Matematikai, természettudományi és technológiai kompetenciák 4. Digitális kompetencia 5. A tanulás tanulása 6. Személyközi és állampolgári kompetenciák 7. Vállalkozói kompetencia 8. Kulturális kompetencia KULCSKOMPETENCIÁK

DIGITÁLIS KOMPETENCIA - TÉRKÉP gondolkodási készségek GONDOLKODÁS beszéd, beszédértés SZÓBELI KOMMUNIKÁCIÓ olvasás, írás, számolás, egyéb alapkészségek ALAPMŰVELTSÉG digitális technológia és kommunikációs eszközök használata IKT-KÉSZSÉGEK információs szükséglet meghatározása és megfogalmazása információ helyének meghatározása és hozzáférés információ értékelése, rendszerezése, felhasználása kommunikáció és etikus felhasználás egyéb információs készségek INFORMÁCIÓS MŰVELTSÉG

több dimenzió komplexitáskapcsolatokkontextus A DIGITÁLIS KOMPETENCIA JELLEMZŐI

TANÁR TAN- ANYAG. TANULÓ tanítás- tanulás folyamata A tanítás-tanulás folyamata

TANULÁSELMÉLETEK ókor, középkor: memoriter; XVII. század: szemléltetésen alapuló megismerés; XX. század: cselekvés pedagógiája XX-XXI. század: KONSTRUKTIVIZMUS

A tanulás a tudás rendszerének folyamatos változása, gazdagodása. A tanítás célja a tudásrendszer építése, a tanuláshoz megfelelő környezet létrehozása, a tanuló és a természetes tanulási környezet összekapcsolása (sokszor ezért eredménytelen az iskolai tanulás). A tanuló maga építi fel, konstruálja saját belső tudását. A gyerekek nem ismeretek nélkül születnek, hanem sajátos elképzeléseik vannak a környezetről, melyek alapján értelmezik a körülöttük lévő világot. Minden tevékenységüknek, tanulásuknak ez jelenti az alapját. KONSTRUKTÍV PEDAGÓGIA

‒A Földön élnek az emberek, de csak a tetején. Van egy abszolútt függőleges irány, amerre a dolgok esnek lefelé, de az nem a Föld középpontja felé történik, hanem ez az irány az űrben van. Éppen ezért oldalt és alul nem lehet élni a Földön, csak felül. KONSTRUKTÍV PEDAGÓGIA

Fordított szemlélet: a tanuló saját maga határozza meg fejlődésének útvonalát, nemcsak a tanulás folyamatában, hanem a tanulás tervezésében is aktív résztvevőnek számít. Külső kényszerítő hatások nélkül kell megrajzolnia, majd végigjárnia a saját fejlődési útvonalát. KONSTRUKTÍV PEDAGÓGIA tanuló kutató

tanítás- tanulás folyamata segítő, alkalmazkodó aktív; konstrukció interdiszciplináris tanulás: aktív, öntevékeny folyamat tanítás: belülről vezérelt, teljesítmény-motivációval kísért folyamat módszer: interaktív eszköz: IKT A KONSTRUKTÍV PEDAGÓGIAI HÁROMSZÖG

előadás: „ülj le és hallgasd” → tanulóközpontú, együttműködő tanítási-tanulási stílus tudás egyedüli forrása → a tananyag szervezője tanári szerepek irányított tanulás/passzív szerep → (ön)irányító, aktív tanulás tanulói szerepek AZ OKTATÁSI RENDSZER FEJLŐDÉSÉVEL JÁRÓ VÁLTOZÁSOK

TANÍTÓ TANULÓ TANANYAG/ TARTALOM OKTATÁS- TECHNOLÓGIA AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI MODELLJE

AZ ÚJ TECHNOLÓGIA ÁLTAL GAZDAGÍTOTT TERÜLETEK ismeretek megszerzése ismeretek feldolgozása ismeretek alkalmazása ismeretek átadása önállóság, felelősség kifejlesztése együtt- működés interkulturális oktatás motiváció

ÚJ KÖRNYEZET, ÚJ ELVEK nemzetközi és kultúraközi kommunikáció valós idejű interaktív tanulás általános kompetenciák önirányított és önszervezésű tanulás aktív tanulás és tanulási stratégiák a tanulási környezetek konstruálása tanulóközpontúság tanítás helyett tanulás

A digitalizáció a kezdetben helyhez kötött (lokális) médiumokkal történő tartalomfeldolgozást és kommunikációt napjainkra hálózati kommunikációs formákká alakította. Létrejött a bárhol, bármikor lehetséges tanulási forma, amely lehetővé teszi a tér- és időbeli kötöttségek nélküli tanulást. Az oktatás interaktívvá, az eszközök határtalanná váltak. A tanuló és a tanító közötti határ elmosódik. A diákok együttműködő módon, a kortárs csoportok hálózatában alkothatnak és cserélhetnek tartalmakat. A „download generació” számára az internet a személyes tanulás színterévé vált. VIRTUÁLIS OKTATÁSI TÉR

KORSZERŰ OKTATÁSI INTÉZMÉNY alternatív pedagógiai módszerekmodern eszközök, korszerű tanulási technikajátékos, kreatív tanulásmegújulás és szemléletváltásvonzó tantervmodern iskolamódszertandiákközpontúság, eredetiségvirtualitás, interaktív képzés

A TANULÁS HÁLÓJA

Az aktívtábla használata számtalan lehetséget kínál a pedagógiai kultúra megújítására: a frontális osztálymunka megújítása; korszerű és sokoldalú szemléltetés → kompetenciaalapú tanulás; a tanárok és a diákok egyaránt használhatják → a diákok aktív részesei az órának; interaktív tanórák; megnő az egy diákra fordítható idő; sokoldalú megközelítés, különböző képességek és készségek fejlesztése; alkalmazásképes tudás kialakítása az IKT segítségével. INTERAKTÍV TÁBLA AZ OKTATÁSBAN

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!