Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

IDŐ- MENEDZSMENT Összhangban – a United Way Kisalföld Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja Győr-Moson-Sopron megyében.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "IDŐ- MENEDZSMENT Összhangban – a United Way Kisalföld Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja Győr-Moson-Sopron megyében."— Előadás másolata:

1 IDŐ- MENEDZSMENT Összhangban – a United Way Kisalföld Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja Győr-Moson-Sopron megyében

2 A közismert szólás szerint: „Az idő pénz”. Ebből következik, hogy az idővel gazdálkodás a pénzszerzés egyik feltétele.

3 Egyetlen hírlap naponta több információt közöl, mint amihez a múlt századi ember egy év alatt hozzájutott. Azé a hatalom, akié az idő feletti uralom joga.

4 AZ IDŐ FOGALMA Az idő erőforrás, aminek rögzített a mennyisége. Az időbe tevékenységeket lehet elhelyezni, törölni, sorrendjüket megváltoztatni, prioritások szerint elrendezni, előre rögzíteni úgy, hogy minél hatékonyabban szolgálják a célok elérését. Fontos: az idő minősége!!! (intenzitás, motiváció, kiegyensúlyozottság, hangulat, szépség…) „Az út célja az úton haladás.”

5 Az idő és elvárások szorításában I. - feszültség és stressz - szimptómák - túlterheltség - bizonytalanság - ”hajtás”, ”hős” - zárkózott - morózus - zavart - merev - álmatlan, kialvatlan - fekélybetegség - magas vérnyomás - szívbetegség - agyvérzés - halál

6 Kötéltánc Az egyensúlyhiány tünetei - Napi óra munka - Hazaviszi a munkát - Hétvégén is dolgozik - Csak munkatársakkal jár szórakozni - Csökkent koncentráló képesség - Fáradékonyság - Alvászavar - Növekvő stressz - Romló hatékonyság Az idő és elvárások szorításában II.

7 Kellemes személyiségjegyek - tisztelet minden körülmények között (Mit, mikor, hogyan mondani) - önuralom - megértés, a problémák és mások elfogadása - kompatibilitás, illeszkedés az emberekhez - együttműködési készség - hűség a céghez - tudni eladni (a céget, terméket, nyilvános kapcsolatok) - megbízhatóság

8 Visszataszító személyiségjegyek Erőszakos eladás Főnökösködő Erőltetett (mókás) Pletykás Más arcába köhögni A türelem elvesztése Kicsinyes hazugság Kíváncsiskodás Gúnyosság Megrögzött vitatkozás Sürgetés Ömlengő modor Hátba veregető Obszcén beszéd Csalás a játékban Mogorva tekintet Tetszelgőség Hangosan beszélni Gügyögés STB., Csámcsogás Kérkedés önmagunkkal Hízelgés Tolakodás Köpködés Szleng kiterjedt használata A beszélgetés kisajátítása Gyakori hivatkozás másra Zsémbelés Átnézni másokon

9 Időrablók, melyek mindenkit fenyegetnek: Telefonok, bejelentett váratlan látogatók, hirtelen összehívott értekezletek Túl hosszú, eredménytelen tárgyalások Fejetlenül megkezdett feladatok, fontossági rangsor nélküli projektek Feladatok magunk előtt tolása, majd elvégzése az utolsó pillanatban, túlórán Káosz az íróasztalon, növekvő aktakupac Információhiány, gyenge kommunikáció Céltalan és bizonytalan tervek Nem mond sem igent, sem nemet – fél állást foglalni

10 A jelentősebb időrablók leküzdése

11 Az időmenedzsment tízparancsolata I. 1.) Írásban tervezni: Tervezze meg a napját! Nyilazza meg a sorrendet és a szükséges időráfordítást. 2.) Csak a rendelkezésre álló idő 60%-át táblázza be! 20%-ot elvisznek az időrablók, másik 20% pedig a spontán ötletekre kell hogy maradjon. 3.) Prioritásokat jelöljön ki: Fontos a napi feladatok rangsorolása!

12 Az időmenedzsment tízparancsolata II. 4.) A teljesítménygörbét vegye figyelembe! A teljesítmény általában délelőtt a legjobb: reggel hasznosabb a kemény, koncentrációt igénylő munkát elvégezni, koradélután pedig rutinfeladatokat, adminisztrációt, stb… 5.) Szüneteket kell beiktatni! (A kis szünet nem időpocsékolás.) Minden aktív 60 perc után 10 perc lazításra van szükség. 6.) Egy óra csendespihenő: Egy óra nyugalom, amikor senki nem zavarja és elmélyülten tud dolgozni. Leghasznosabb délelőtt óra között. Az üzleti életben 6X10 perc hosszabb, mint 1x60 perc!!!

13 Az időmenedzsment tízparancsolata III. 7.) Delegálja a feladatokat! Ne vállaljon fel minden feladatot egymaga! 8.) Gondolkodjon logikusan! A „csuklóból” végzett apró feladatok ne szakítsák meg a nagyobb munkafázisokat! Produktívabb, ha fix időben egymás után végzi el ezeket. 9.) Koncentráljon a legfontosabbra! A munkaideje 20%-ban el tudja végezni a munkája 80%-át. Végezzen el minden „muszáj” munkát reggel! 10.) Magánfeladatok: Két napra előre írjon be olyan időpontokat, amikor csak a saját magánfeladataira koncentrál, és ehhez foggal-körömmel ragaszkodjon.

14 Feladatrangsorolás ABC metódus: a) Azonnal el kell intézni (feladatok kb. 15%-a, de értékteremtésben 65%-ot képvisel) b) Nekünk kell elvégezni, de nem annyira sürgős c) Kiosztható másnak - delegálható (feladatok kb. 65%-a, de értékteremtésben 15%) d) Szemétkosárba való

15 A munkafolyamat öt lépcsője (vízszintes aspektus) 1) Összegyűjtjük azokat a dolgokat, amelyek a figyelmünket igénylik. 2) Azonosítjuk őket, értelmezve a jelentésüket és a velük kapcsolatos teendőket 3) Rendszerezzük az ebből adódó eredményeket 4) Kiválasztjuk a lehetőséget 5) Kivitelezzük

16 A gyűjtés eszközei Fach-rendszer Papíralapú jegyzetelő rendszerek Digitális jegyzetelő rendszerek Diktafon

17 Azonosítás: van-e vele konkrét tennivaló?  Ha nincs, akkor három lehetőség van: Szemétbe dobjuk Eltesszük: később hasznosítható anyag Referencia: potenciálisan hasznos információt tartalmaz  Ha van, akkor: Milyen projekt vagy eredmény mellett kötelezted el magad? Mi konkrétan a következő lépés? - elvégzem - delegálom - elhalasztom

18 Rendszerezés Cselekvést nem igénylő tételek esetén: Szemét Tárolandó anyagok Referencia mappa Cselekvést igénylő tételek esetén: Projektlista Projekttervet tároló mappa Naptár Emlékeztető lista a következő lépésekre Emlékeztető lista a másoktól elvárt feladatokról

19 Áttekintés – a heti áttekintő Minden lezáratlan ügyet, aktív projekt tervet és az emlékeztető listát hetente egyszer át kell tekinteni. A heti áttekintő segít: Összeszedni és feldolgozni minden teendőt Áttekinteni az egész munkafolyamati rendszert Frissen tartani a listát

20 Kivitelezés – I. modell A pillanatnyi tevékenység kiválasztása Mi alapján döntjük el a pillanatnyi tevékenységünket? 1) Kontextus (hol, milyen eszközzel?) 2) Rendelkezésre álló idő 3) Rendelkezésre álló energia 4) Prioritás

21 Kivitelezés – II. modell A napi munka 1)Előre meghatározott munkát végzünk („következő tennivalók” lista alapján), vagy 2)A felbukkanó munkákkal foglalkozunk (ad hoc jelleg), vagy 3)Meghatározhatjuk, mit szeretnénk csinálni

22 Kivitelezés – III. modell Saját munka hat perspektívából Légi-közlekedésben használatos magassági szintekkel ábrázolva: méter méter méter méter méter kifutópálya

23 Projekttervezés modelljei I. – A természetes tervezési modell (agy) 1. A dolog céljának és az elveknek a meghatározása 2. Az eredmény elképzelése 3. Ötletbörze 4. Rendszerezés 5. Konkrét következő lépések azonosítása

24 Projekttervezés modelljei II. – A természetellenes tervezési modell Amikor a „jó ötlet” rossz ötlet: Kérdés: „Kinek van ezzel kapcsolatban egy jó ötlete?” Eredmény: belső káosz! Előzetesen tisztázandók: - Mi a cél? - Mik az elképzeléseink? - Valamennyi releváns adatot összegyűjtöttük? - Kielemeztük az adatokat?

25 Projekttervezés modelljei III. – A reaktív tervezési modell szituációvezényszóeredmény Nem terveztünk előre. Krízishelyzet! Dolgozz keményebben! Túlórázz! Intézz el több mindent egyszerre! Stressz! Stressz! Stressz! Egy rakás elfoglalt ember tapos egymáson. A helyzet még nincs megoldva. Szervezettebben kell működnünk! Az emberek bedobozolják a problémákat, és a dobozokat felcímkézik. Rájönnek, hogy a dobozok előhúzása nem jelent igazi megoldást. Több kreativitás kell! Tartsunk ötletbörzét! Nem történik semmi változás. A főnök úgy gondolja, a csapat belső kreativitása kifújt. Vegyünk fel egy tanácsadót!A tanácsadó felteszi a kérdést: Tulajdonképpen mit is akartok elérni? (vízió, cél)

26 A természetes tervezés technikái – 5 fázis 1) Cél (Miért?) 2) Vízió/eredmény (Pozitív hozzáállás: lásd a sikert!) 3) Ötletbörze (Hogyan?) 4) Rendszerezés (Projekt tervek) 5) Következő lépések meghatározása (Tudásalapú munka)

27 Irodalomjegyzék Allen, D: (2005): Getting Things Done Anonymus (2004): Time management: It’s a martial art Covey, F. (2000): Powerful Time Management Skills Magyar Judit (2003): Idő-menedzsment Mancini, M. (2003): Time Management Marot, P. (2001): Tools for Time Management

28 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "IDŐ- MENEDZSMENT Összhangban – a United Way Kisalföld Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja Győr-Moson-Sopron megyében."

Hasonló előadás


Google Hirdetések