A versenytörvény módosítása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége dr. Grimm Krisztina október 21.
Advertisements

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A magyar EU csatlakozást érintő közösségi versenyjogi.
A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A közösségi.
Reklámállítások megítélése Balogh Virág május 5.
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Közbeszerzéssel, közbeszerzési eljárás megsértésével kapcsolatos jogorvoslatok (közigazgatási jogorvoslatok) I. Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság.
Bűntelenség vagy büntetlenség? A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai.
A közbeszerzési törvény változásai
Verseny Versenyfelügyelet az egészségügyben és a kapcsolódó piacokon Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal – Versenypolitikai Iroda január.
Az UCP irányelv rendelkezéseinek hatása a GVH gyakorlatára (Fttv) október 21. dr. Nagy Márta.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Az ETT tagi jóváhagyási eljárás magyar sajátosságai és a tagállami jóváhagyó hatóságok gyakorlatai Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és.
Szabálysértési méltányossági kérelem
Versenyjog és fogyasztóvédelem
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
1 A Ki biztosítja a torzításmentes versenyt? A tagállami intézmények és az Európai Bizottság közötti feladatmegosztás Inotai G. András Európai Bizottság,
A versenytörvény alkalmazásának gyakorlata
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Gazdasági kihívások az egészségiparban; Budapest, január Csatlakozás az Európai Unióhoz: iparjogvédelmi hatások az egészségiparban Ficsor Mihály.
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Változások a szabálysértési jogban
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosítása A békéltető testületeket érintő tervezett változások Dr. Mozolai Mónika osztályvezető 2012.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Pályázható célkitűzések és tevékenységek Célcsoportok Változások A pályázók tájékoztatása,
Megpályázható tevékenységek BM/ /2012. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap.
TÁMOP Fogyasztóvédelmi ismeretek az utazások területén Dr. Eitmann Norbert Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület október 6-8.
Kötelem – szerződés A szerződési jog jellemzői
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
A közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény A kérelemtől a bírósági felülvizsgálatig Új jogintézmények a KET-ben.
Tájékoztató évi CXCVIII. törvény a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról „Regionális fejlesztési.
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
Natura 2000 fenntartási/ fejlesztési tervek készítéséhez nyújtandó támogatás – az ÚMVP-n keresztül -Natura 2000 konferencia – November 22. Makovényi.
Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés) Budapest, január 11. Koller Péter Európai.
KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
Az egészségbiztosítás hatósági felügyelete Az Egészségbiztosítási Felügyelet helye, szerepe és eredményei.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Jogorvoslatok a Ket-ben
1. / Áttekintés ›Az EU természete ›Mikor lehetséges / alkalmas eszköz az EU jog? ›Az EU jogorvoslat keretei ›Tagállammal szembeni EU jogorvoslat ›Kötelezettségszegési.
Köz beszerez; ÉS? avagy informatikai biztonság a központosított közbeszerzésben.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
Külkereskedelem és EU jog Dr. Marosi Zoltán Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Iroda október 18.
Dr. Fülöp Zsuzsanna szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Békéscsaba, szeptember 10. Változások, célkitűzések,tervek - a fogyasztóvédelem.
„Belső piaci hét” konferenciasorozat, Budapest, november Sárai József Gazdasági Versenyhivatal Az összefonódásokra vonatkozó közösségi szabályozás.
Üzleti Jog I. Versenyjog I. Dr. Pázmándi Kinga Tanszékvezető e.doc. Üzleti Jog Tanszék.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés Előadó: dr. Dán Judit Gazdasági Versenyhivatal.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. Lehetünk-e ártatlanok ?
Az Európai Unió gazdasági joga III. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Exportellenőrzési Osztály Nemzetközi szankciókban elrendelt külkereskedelmi korlátozásokról November 5.
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
A közigazgatási eljárás II.
Újratervezés a hazai közigazgatási eljárásjogban
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
A Versenyjogi szabályozás rendszere Dr. Pázmándi Kinga
Gyakorlati útmutató kis- és középvállalkozásoknak az EK versenyjogról
A jogforrási rendszer II.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
1/15/2019 Az uniós bel- és igazságügyi informatikai rendszerekkel és az interoperabilitással kapcsolatos jogharmonizációs kérdések október 10. Belügyminisztérium.
Közbeszerzési kartellek és a korrupció elhatárolása
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
A statisztikai adatvédelem szabályozása az Európai Unióban
Előadás másolata:

A versenytörvény módosítása Sárai József Gazdasági Versenyhivatal

A versenytörvény módosítása Milyen jog? (a csatlakozás előtt és után) A jogalkalmazás intézményi háttere – a csatlakozás előtt és után Jogharmonizációs kérdések – a csatlakozás előtt és után A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a mikroszférára

1. A törvénymódosítás Háttere: A csatlakozás maga (egyébként is): eljárási kérdésekben A közösségi versenyjogi reform (1/2003/EK tanácsi rendelet) a versenykorlátozó megállapodások mentesítési rendszerének megszüntetése a közösségi jog alkalmazásának decentralizálása

1. A törvénymódosítás (folyt.) Jogforrás: 2003. évi XXXI. törvény a Tpvt. módosításáról Magyar Közlöny 2003/61. (2003. június 3.) Célja: a közösségi versenyjog alkalmazhatóságához kiegészítő nemzeti illeszkedési szabályok alkotása

1. A törvénymódosítás (folyt.) Lényegesebb elemei: A Tpvt. hatályának módosítása (EK jogalkalmazás során is a Tpvt. eljárási szabályait kell alkalmazni), A GVH nevesítése: a közösségi jog által a tagállami versenyhatóságokra rótt feladatok ellátására, A GVH elnökének felhatalmazása a tanácsadó bizottságokban történő képviselet kijelölésére, Új (XIV.) fejezet a speciális eljárási szabályokról.

1. A törvénymódosítás (folyt.) Tpvt. eljárási szabályok + 1/2003/EK rendelet + a közösségi fúziós rendelet (91/A.§), GVH együttműködése a Bizottsággal és más tagállami versenyhatóságokkal (91/B.§), A tervezett határozat megküldése a Bizottság részére (91/C.§), Más hatóságoktól beszerzett bizonyíték felhasználhatósága (91/D.§)

1. A törvénymódosítás (folyt.) A GVH eljárási lehetőségei, ha az ügy átadásra kerül más versenyhatósághoz (91/E.§), A Bizottság eljárási cselekményeinek helyszíni segítése (91/F.§), Vizsgálati cselekmények végzése a Bizottság vagy más versenyhatóságok kérésére (91/G.§), GVH/bírósági együttműködés: amicus curiae (91/H.§),

1. A törvénymódosítás (folyt.) A Vsztv. hatályon kívül helyezése, A Bizottság határozatának és a CFI/ECJ ítéletének magyarországi végrehajthatósága, Hatálybalépés: 2004. május 1.

2. Jogszabályi háttér: „milyen jog?” a csatlakozás előtt a csatlakozást követően A magyar versenytörvény: 1996:LVII. tv. (Tpvt.) A végrehajtási szabály 2002:X. tv. (Vsztv.) és a 39/2002. Korm. rendelet A magyar versenytörvény: 1996:LVII. tv. (Tpvt.) A közösségi versenyjog Az 1/2003/EK tanácsi rendelet és a Tpvt. eljárási szabályaival vagy 2.: érinti-e az EK és Magyarország közötti kereskedelmet? vagy 2.: érinti-e a tagállamközi kereskedelmet?

EK joganyag EKSz 81/82. cikk, EK csoportmentességi rendeletek, EK esetjog: Bizottsági határozatok, Az Európai Bíróság vagy az Elsőfokú Bíróság ítéletei, 1/2003/EK tanácsi rendelet, Bizottsági eljárási rendelet (előkészületben),

EK joganyag (folyt.) Közlemények (előkészületben): versenyhatóságok együttműködése, Bizottság – tagállami bírósági együttműködés, tagállamközi kereskedelem érintettsége, 81(3) cikk alkalmazása, a panaszok kezelése, Bizottsági „guidance letter”

Tagállamközi érintettség Külön közlemény készül róla Széles értelmezés érintheti, a kereskedelem körülményeit, érzékelhető mértékben (de minimis szabály), több tagállamközi árumozgás, egyetlen tagállamra vagy akár annak részére kiterjedő magatartás,

Ügyindítási típusok Hazai panasz hivatalból Átvéve az Európai Verseny Hálózat más tagjától (a Bizottságtól vagy más tagállami versenyhatóságtól) Mentességi kérelem nem lehetséges!!!

a csatlakozást követően 3. Intézményi háttér a csatlakozás előtt a csatlakozást követően Tpvt. alkalmazása: GVH Tpvt. alkalmazása: GVH Az Európai Megállapodás alkalmazása: Bizottság: teljes acquis GVH: Vsztv. A közösségi versenyjog alkalmazása: Bizottság GVH Bármely más tagállami versenyhatóság

Különbségek A GVH jár el A Bizottság jár el Hazai jogot alkalmaz: A közösségi jog által nem tiltott megállapodást nem tilthat meg A vállalkozások egyoldalú magatartására megengedett szigorúbb nemzeti szabályok alkalmazása EK jogot alkalmaz: saját eljárási szabályok és szankciórendszer Csak közösségi jogot alkalmaz Erőfölényes ügyekben leválasztást elrendelhet (ha nincs más hatékony, magatartási jellegű korrekciós intézkedési lehetőség

Különbségek (folyt.) Fúziók/koncentrációk vonalán: A vállalkozások általános megítélése szerint célszerű a közösségi eljárás alá kerülni (nagyobb piacon kerül sor a hatás mérlegelésére). Ellenérvek: Nem teljesen igaz (érintett piac!) Az EK új fúziós rendelettervezete: rugalmas átkérési szabályok

Különbségek (folyt.) Eltérő költség-következmények (akár a kedvezményezetti, akár az eljárás alanya pozícióban): ügyvédi, utazási, bizonyítási (adatszolgáltatási) vonzatok Eljárás alanyaként: a közösségi szankciórendszer vonatkozik rá (EK bírságszintek!)

a csatlakozást követően 4. Jogharmonizáció a csatlakozás előtt a csatlakozást követően A Tpvt. módosítása (2003. I. félév, alkalmazása: 2004. május 1-től) A csoportmentességi rendeletek nyomon követése: gépjármű forgalmazási, biztosítási megállapodások A csoportmentességi rendszer további nyomon követése A Tpvt. módosítása (anyagi jogi szabályok – a mentességi rendszer kiiktatása)

5. Csatlakozási hatások a vállalkozásokra a versenyjog területén Két eltérő aspektus: eljárás kedvezményezettjeként eljárás alanyaként (versenyjogi tényállás-típusonként)

Az eljárás kedvezményezettjeként A vállalkozásnak nem szükséges „felismernie” a jogot: panasz bármely tagállami versenyhatósághoz/Bizottsághoz tagállamközi kereskedelem érintettségétől függően: hazai vagy közösségi jog A versenyhatóság változhat (a Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság)

Az eljárás alanyaként A versenykorlátozó megállapodások terén: gyakori a ‘de minimis’ méret Az erőfölényes visszaélések terén: kevéssé valószínű (de egyáltalán nem kizárt) az erőfölényes helyzet megléte A fúziókontroll tekintetében: mint célvállalkozás (az adminisztráció terhe az irányításszerzőn van)

A GVH honlapja: www.gvh.hu Értékelések – Fórum, vitaanyagok – Tpvt. módosítás segédanyagai http://www.stratek.hu/index.php?P=hir&L=1&M=3&T=1&HID=50 Remetei-Filep Ádám – Sárai József: Európai versenyjog és magyar csatlakozás

Köszönöm a figyelmüket!