ÉLETVITEL – ÉLETMÓD I.

AZ ÁTALAKULÁS HÁROM RÉSZFOLYAMAT: A politika intézményrendszere /6 hónap/ A piacgazdaság intézményrendszere /6 év/ A társadalom intézményrendszere /16 év/

A TÁRSADALOM MINDENNAPI ÉLETE ÉLETMÓD – ÉLETVITEL - ÉLETSTÍLUS A KULTÚRA ÉS A TUDAT A CIVIL TÁRSADALOM

AZ ÉLETMÓD az életmódban a társadalmi adottságok és az emberi képességek feszültsége realizálódik. Az életmód az ember (az emberek különbözõ csoportjai, közösségei) ismételten, szokásszerûen végzett tevékenységeinek rendszere. Velük az ember kielégíti (és részben meg is teremti) szükségleteit; kapcsolatokat, viszonyt létesít más emberekkel (egyénekkel, csoportokkal, közösségekkel, intézményekkel); meghatározott eszközöket, tárgyakat, objektívációkat használ. A tevékenységek, az általuk kifejezett szükségletek és eszközök rendszere együtt kifejezi és a gyakorlatban megvalósítja az egyén és a közösség értékválasztását.

ÉLETMÓD-MODELLEK A/ tradícionális életforma-modellek B/ az egyén (természetesen mindig viszonylagos) autonómiáján alapuló modellek

ÉLETMÓD STRUKTÚRÁK A / Az alsó, szegény, deprivált, a fejlõdés elfogadott útjáról lesodródott vagy oda soha fel nem került, kulturálisan és társadalmilag egyaránt passzív rétegek. 1977: a táradalomnak mintegy 35 %-a 80-as évek: 31 % Napjaink: 43-56%

A sodródó rétegek vagyontalan fogyasztóknak pauperizálódtakA TÁRKI státuscsoport vizsgálata szerint a szegénynek és deprivált nevezett legalsó két csoport együttesen 34 %-ot foglal el, ám ha hozzávesszük a vagyontalan fogyasztóknak és vagyonfelélõknek nevezetteket, arányuk 58 %-ra nõ! És közöttük egyre nagyobb azok száma és aránya, akik véglegesen leszakadtak, pauperizálódtak, helyzetük reménytelenné vált. Vagyis minden vizsgálat megerõsíti, hogy társadalmunkban igen nagy, a feléhez mindenképpen közelálló arányban vannak jelen a leszakadó, vagy leszakadással küzdõ, marginalizált, vagy marginalizálódó rétegek, a társadalmon kívüli, vagy inkább a társadalom alatti underclass csoportok..

B/ A stabil életmódot folytató érték- és teljesítményorientált életmód-csoport életmódjuk stabil, életkörülményeik tisztázottak, igen sokféle tevékenységet folytatnak. A korábbi vizsgálatok egyaránt 15 % körül jelölték meg annak az értelmiségi és vezetõ rétegeknek az arányát, amely társadalmi helyzete, életmódja,kultúrája szerint egyaránt megközelíti a kor színvonalát.. -- Ez mostanra sem változott sokat (a TÁRKI szerint sem), de változott összetételük és színvonaluk után új csoport jelent meg közöttük: a gazdasági átalakulás nyertesei. Anyagi-jóléti színvonaluk ma sokkal magasabb a korábbinál, az olló tehát tovább nyílt. A kulturális elit megõrízte ugyan helyét, de nem szélesbedett, inkább egy kicsit szûkült.

c) A középrétegek Rendelkeznek valamilyen stabilitással és autonómiával, megkapaszkodtak a modern életben és felfelé törekednek, -- nyitottak és változásra képesek. Nem jutott több hely a számukra, mint százalék. Nagyságrenddel kevesebb, mint Észak- Amerika és az Európai Unió országaiban.

A dinamikus szerkezet a/ statikus szerkezet /snapshot/ - l. előbbiek; b/ mély-struktúra – meghatározza, hogy az egyes részek milyen viszonyban állnak egymással; B.1. - akik szervesen beleilleszkednek az ebben az értelemben vett struktúrába, otthon vannak, jól érzik magukat és szabadon terjeszkednek benne, kitöltik kereteit és nem kívánnak mást. B.2. - a) kívül- és felülállók, akik sajátos helyzetet vívtak ki maguknak, b) a marginálisok és c) a liminálisok, akik valamilyen átmeneti, határhelyzetet foglalnak el.

Ezek a csoportok képezik a változás, az átalakulás, a fejlõdés alapját. Szerepük különbözõ. A felülállók (legalábbis nagyrészük) társadalom feletti társadalmat alkotnak, /mint a felsõ tízezer, akik a maguk körülbástyázott váraiból játszótérnek tekinthetik a világot, nemcsak otthon vannak benne, de uralkodnak is fölötte. -A margináisok helyzete egyszerû: õket kitaszították, nem szántszándékkal maradtak kívül, helyzetük rendezetlensége örök fenyegetést jelent a stabil társadalomra. - A legérdekesebb azonban a liminálisok helyzete. A liminalitás: átmeneti helyzet. Azok az igazi liminálisak, akik ezt a maguk javára tudják fordítani. A törzsi társadalmakban jól értették ezt, ezért az avatási szertartások mindig a jelöltek kitaszításával kezdõdtek. Az ember akkor válik a struktúra passzív elemébõl a communitás tudatos tagjává, ha megtapasztalja a liminalitás összes gyötrelmét. Ezért mindig is a liminálisok vitték elõre a társadalmat, az orwelli értelemben vett „közép”, akik egyaránt odatartoztak a felsõ és az alsó rétegekhez, legalábbis belátnak hozzájuk és átlátnak rajtuk. A tudomány, a mûvészet, a politika és az erkölcs új eszméi és új gyakorlata egyaránt ebben a rétegben születik.

KONKLÚZIÓ A társadalom akkor stabil, ha nagyobb része jól beleilleszkedik a statikus struktúrába, de ha ennek részaránya túl nagy, akkor a társadalom elmerevedik, belefullad saját hagyományaiba. Ha viszont túl kicsi, és vele szemben túl nagy a dinamizáló motor, akkor zûrzavar, bizonytalanság keletkezik. Az sem lényegtelen, hogy a másik, kisebb térfelen mennyi a felülálló, mennyi a marginális és mennyi a liminális.

Az arányok a társadalmi rendszer bonyolultabb formáiban megváltoznak. A hagyományos társadalmak csak kevés liminális- marginális elemet tûrtek el, azt is belepréselték a hivatalos struktúrába (mint páriát, mint parvenût és mint proletárt. A modern társadalom, azaz a fejlett kapitalizmus két értelemben is új helyzetet teremtett. Egyrészt addig ismeretlen méretûre növelte a struktúra hálóját, másrészt és ugyanakkor mégis csökkentet a társadalom egészében való arányát, felduzzasztotta a liminális rétegeket, de egyben kereteket is teremtett számukra. Ill. normalizálta, a társadalmi viszonyok egyik alapmodelljévé emelte az átmenetiséget, a határhelyzetet, az egzisztencia szabadságát, szóval mindazt, amit a modern és posztmodern mentalitás jelent.