Egy ébredés története II. Készítette: Jon A. Palmer.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Készítette: Jon A. Palmer
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Az Élet Igéje április.
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Panasz utca Elköltöztünk
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Jézus te vagy minden álmom
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
(Elhívás, felkészítés, elküldés 3.). a) Mt 10:16/a – Én elküldelek titeket… Jn. 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Mt.
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT!.
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Isten országában Annyi-annyi hely van, Mind befér, kit fed a vér. Én is bent vagyok már Krisztus vére árán, Elkísér utamon a fény. Az Isten országában.
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
KÉT IGE Isten és Jézus dicsőségéről IMA
Folyamodjatok az Úrhoz,
Olyan furcsán alakult minden, a nagy terv nem ez volt,
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
{ Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? Nehéz kérdések, Békevár, Jóföldi Endre, 2012.
Tudományos főmunkatárs, PTE dr. Hetesi Zsolt FELELŐSSÉG azért, ami körülvesz.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
ISTEN hozott köztünk!.
Megölték a Bárányt, de Rá dicsőség várt, az átszegzett kezek győzelmet hirdetnek. Ő az Úr, Ő az Úr, éneklem, Ő az Úr. És Ő él, IGEN ÉL, élek, mert Jézus.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Élet Igéje augusztus.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
TEREMTÉS Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet október Ács Sándorné agrármérnök.
Ki hittel a drága keresztre tekint, Szíve rögtön az üdvre lel itt
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Jöjj, ha éhes vagy.
JÓ REGGELT !.
A menyben fenn a trónusnál,
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Isten vezetése Prédikáció szeptember 24.. Ígéretek Ézs 48,17 „Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
I-003.
Karcag, 2013 június 02. Gyülekezetnövekedés Durkó István
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Törvény alatti állapot:
Felszólító igék Máté evangéliumában
Húsvét II Vasárnapja B év
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
68.
Kérdések az alkalom előtt
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
„47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való
A tanítvány magányának és közösségi életének dilemmája
Előadás másolata:

Egy ébredés története II. Készítette: Jon A. Palmer

Kérdések Hány embert hívtál már az angol Alphára? Hány röplapot és plakátot osztottál? Jelentkeztél már az Alphára? Ha nem, miért nem?

„És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.” (Máté 4:19)

Jézus Krisztus így hívta el az első tanítványait (akik az összes tanítvány 25%-át alkotják) halászás ~ evangélizáció fontos a megfelelő csalétek a halászáshoz „Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.” (Példabeszédek 11:30) „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok.” (Máté 10:16)

Vallásosság veszélye ( prédikáció szakértőkké válunk ) Jézus Krisztus nem a szenzációs prédikációt fogja megjutalmazni, ő a gyümölcsöket nézi. Mi lélekmentők vagyunk, vagy azoknak kellene lennünk. Pál futása Mentőorvosok példája ~ gyülekezet

Jézus Krisztus azért halt meg, hogy embereket mentsen meg, nem azért, hogy emberekkel szórakozzon vagy a szellemi ismeretünket tágítsa. A hívő ember fő feladata, hogy lelkeket mentsen meg. Amelyik gyülekezet nem így tesz, eltévesztette az elhívását. Kórházi funkciók ~ gyülekezet

 Természetesen nemcsak az Alfán keresztül lehet evangelizálni  Nekünk jelenleg ez a stratégiánk (az iskolával együtt).  Ez a mi talentumunk és Isten számon fog kérni bennünket, ha nem optimálisan használjuk ki.

Angol Alfa előkészületek: Hála Istennek, vannak, akik nagyon beleadták magukat ebbe a munkába Várjuk azt, hogy idővel minél többen vegyék ki a maguk részét. Így tudunk egy kórházat kiépíteni a sok millió magyar és külföldi ember megmentésére, akikért Jézus Krisztus drága vére hullott.

„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” (Galata 6:9)