fametszetei a Beauraing-i plébániatemplomban (Belgium)

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

A kiáltó világ.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Feltehetek egy kérdést?
Az Élet Igéje április.
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gondolatok Salkaházi Sára naplójából. Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz.A hősies nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk... Míg a kis dolgok mellett.
„Szeretettel élni és szenvedni”
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
A SIKERES ÉLET TITKA.
(A tudomány szemszögéből)
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Passió 14 stáció Készült:
Szívünkből szeretünk: Nincs kőszikla senki más,
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Nagyböjt első hete.
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
Ballagók búcsúztató áhítata.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT ! Megköszönöm jó Atyám, hogy az elmúlt éjszakán megőriztél engemet és új napot kezdhetek.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Szívünk, lelkünk most kitárjuk, Utad, Jézus, veled járjuk
Örvendjetek, vigadjatok,
Örvendjetek, vigadjatok,
NAGYBÖJT 2012 …az újrakezdés lehetősége…
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
Csendes Keresztút.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
ISTEN hozott köztünk!.
A millennium Tanulmányok a Jelenések könyvéről:
Nagyböjt 2011 …Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Az Élet Igéje augusztus.
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
Mindig kapcsolatban Vele
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Egy élet 14 állomása „…mert megmarad a hit, a remény és a szeretet …”
Az Élet Igéje szeptember.
Örvendjetek. 1. Örvendjetek, vígadjatok, Mert ím az Úr feltámadott, Szent hitünknek ez ad új erőt, Íme igazat mondott!
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Lajoskomárom, november 27.
Krisztus feltámadt – valóban feltámadt !. Valami véget ér, kezdődik más talán. Látod, megyünk az élet sivatagán. Gyere, mert lépni muszáj! Refr: Szinte.
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
JÉZUS KERESZTÚTJA CSALÁDOKNAK Kattintásra működik.
Keresztút.
Előadás másolata:

fametszetei a Beauraing-i plébániatemplomban (Belgium) Keresztút Jean Williem de Nassoy fametszetei a Beauraing-i plébániatemplomban (Belgium) Szöveg: NDWeb Forrás: www.ndweb.org Fordította és összeálllította: Farmati Anna sss

Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. (Jn 15,13) állomás Jézus életét adja barátaiért Kör alakú, de nyitott tér. Tizenkét ember ül egy asztal körül, rajta kenyér és kehely. Megoszlásuk 6-1-5, és van egy szabad hely is közöttük. Meghívás ez mindannyiunk számára egy mélyebb eukarisztikus életre: ingyenes szeretetre, jóindulatra, megbocsátásra… a földön megkezdett örök életre. Merjünk hinni ebben az új világban, merjünk helyet foglalni ennél az asztalnál.

Halál rá! Keresztre vele! (Jn 19,14-15) 2. állomás Pilátus halálra ítéli Jézust Jézust elítélték. Teljesen egyedül maradt. Ezt jelzi a bezáruló kör. A tömeg távolról nézi. Zárt tér, ez, ami elszakadást, törést sugall… Igazságtalan perben bűnözőként ítélték el, és senki sem veszi védelmébe. Senki se törődik az igazságtalanul elítélttel. Még azok sem, akik ma hasonlóképpen ítéltetnek.

Jézus vállára veszi a keresztet Maga vitte a keresztjét, míg oda nem ért az ún. Koponyák hegyére. (Jn 19,17) A görbe vonalak játéka a tömeg és Jézus közötti távolságot szemlélteti. A tömeg félig-meddig ott van. Ott van a keresztet hordozó ember mellett. Félig-meddig ott van mellette… Ott van a keresztet hordozó ember mellett, akiről az hírlik, hogy ő a Messiás… a tömeg nem érti. De hát lehet egyáltalán érteni a kereszt botrányát? Van-e más útja a megértésnek, mint Krisztussal elindulni ezen az úton, vele, általa hordozva mindennapi kisebb-nagyobb keresztjeinket? 3. állomás Jézus vállára veszi a keresztet

Megvetett volt, az utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia és a betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat. (Iz 53,3) A kereszt túl nehéz – túl nehéz az emberek szeretetlensége. Jézus elesik a kereszt terhe alatt. A tömeg még ott van, és nézi, mint vásári mutatványt. Milyen nehéz sokszor világunk terheit cipelni! A mások terheit cipelni: szülőkét, gyermekekét, barátokét, munkatársakét… Uram, segíts hordoznom mások terheit - a hozzám közel állókét! 4. állomás Jézus először esik el

Jézus édesanyjával találkozik Íme ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is tőr járja át… (Lk 2, 34-35) 5. állomás Jézus édesanyjával találkozik Ebben a pillanatban Jézus nincs egyedül. Valaki ott áll a közelében, vele szemtől szembe. Mária az, az ő édesanyja, aki hitt az ígéret beteljesedésében, és követi Fiát a végsőkig. Az arcvonások Jézus és Mária igenjének összhangját, találkozását érzékeltetik. A tömeg egyre inkább háttérbe szorul. Mindazoknak a kommúniója ez, akik az évszázadok során a végsőkig menően vállalták „igen”-jüket.

Cirenei Simon segít vinni Jézus keresztjét Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. (Lk 23,26) Ki van hát most Jézussal? Ki ez az ember, és honnan jön? Ezek közül a nyugtalan tekintetű emberek közül lép ki, és íme elkülönül tőlük. Idegen tőle az egész drámai esemény, s most mégis arra kényszerül, hogy segítsen. Uram, segíts, hogy a kötelességteljesítéstől eljussak az együttérzésig, az együttérzéstől az együttszenvedésig! 6. állomás Cirenei Simon segít vinni Jézus keresztjét

Jézus másodszor esik el Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd. (Lk 22,42) Édesanyja és Cirenei Simon támogató segítsége ellenére Jézus másodszor is elesik. Lehunyja szemét, hátának görbülete jelzi a teher súlyát. Feladja? Milyen nagy a kísértés ilyenkor inkább a halált választani! Az újrakezdés, a felállás, a szeretet az élet folytatása. Uram, add meg nekem a kegyelmet, hogy mindig föl tudjak állni, hogy újra és újra tudjak elindulni a szeretet útján! 7. állomás Jézus másodszor esik el

Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak Mint istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. (Kol 3,12) Ebben a hagyományra épülő jelenetben Veronika kezében látjuk a kendőt, amelyen ott van Jézus vérző arcképe. Az együttszenvedés misztériumának a képe ez – arra ösztönöz, hogy mi is töröljük le a szenvedők könnyét-verítékét. Uram, taníts meg arra, hogy a te megcsúfolt arcodat lássam mindazokban, kik szenvednek, és add meg nekem az együttérzés, a velük való együtt-szenvedés kegyelmét! 8. állomás Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

Jézus szól a síró asszonyokhoz Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, magatokat és gyermekeiteket sirassátok! (Lk23,28) 9. állomás Jézus szól a síró asszonyokhoz Három asszony fordul Jézushoz, figyelmesek – mintha hirtelen hagyták volna abba a sírást Jézus tekintetének hatására. Próbálják megérteni Jézus szavait. Ők őszintének érezték magukat saját szerepükben, de Jézus a saját és az ő missziójuk valódi dimenzióira irányítja a figyelmüket. Uram, taníts meg arra, hogy ne külsőségekben vigasztalódjam és vigasztaljak, hogy a hamis kegyességet elűzzem a lelkemből, és tudjam valós együttérzéssel siratni az igazi szenvedéseket.

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Mk 15, 34) Újra a földre zuhan, kezével takarja az arcát. Jézus már-már teljesen összeroskad. Mellette a nyílás szinte elnyeli. A teljes elhagyatottság magányát éli át. A tömeg ott van egy sarokban… a távolság közte és Jézus között egyre nagyobb. Ebben a világban Jézus egyedül van. Uram, add, hogy éjszakáim mélységiből legyen erőm mindig hozzád kiáltani! 10. állomás Jézust harmadszor esik el

Jézust megfosztják ruháitól Életemet nem veszi el senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy elvegyem. (Jn 10,18) 11. állomás Jézust megfosztják ruháitól Míg a két kéz Jézus ruháját veszi le, ő méltóságteljesen áll, és engedi megfosztani magát. A kehely alakú vonalak az áldozatra utalnak, saját testét is odaadja, vérét, életét… hogy minden kor minden nemzete tudja meg, hogy az Isten szereti őt…. Uram, segíts, hogy én is így tudjam szeretni a hozzám tartozókat!

Jézust keresztre feszítik Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. (Lk 23, 33) 12. Állomás Jézust keresztre feszítik Jézus, a Krisztus ott van a kereszten, teljesen felajánlván magát a világ üdvösségéért – azokért is, akik elhagyták, elárulták őt. Hóhérait is beleértve. A keresztfára feszítve szemléljük hatalmas szeretetét, és engedjük felé szállni imáinkat… De ki vagy te, Jézus, hogy ennyire szeretsz minket?

Amikor odaértek arra a helyre, amit Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették. (LK 23,33) Jézus a kereszten. A világ minden emberéért ajánlotta fel magát, azokért is, akik elhagyták, akik elárulták, beleértve a hóhérait is. Megfeszíttetését szemlélve látjuk a hatalmas szeretet, amit hordozott, engedjük hozzá emelkedni imádságainkat… De ki vagy te Jézus, hogy így tudsz szeretni? 13. állomás Jézus meghal a kereszten

Jézus testét leveszik a keresztről Jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte a holttestet. (Mk 15,43) Úgy tűnik, a halálé az utolsó szó. A körív mégis nyitva marad, a magasságokba nyílik. Baráti kezek veszik le a sebzett, átlyuggatott holttestet a keresztről, hogy sírba tegyék. Jézus Krisztus, töviskoronás király, légy irgalmas, hogy a te szereteted megvilágosítson minket! 14. állomás Jézus testét leveszik a keresztről

Jézus testét eltemetik Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz. (Mt 27,66) 15. állomás Jézus testét eltemetik Jézussal a halál zárult be ebbe a téglalapba. A halál és a gonosz minden erői, amelyek elborítják a mi életünket – ezeket temette el Jézus örökre a saját sírjába. Én, aki keresztény vagyok, hiszem-e, hogy Krisztus halálával a halál eltemettetett? Hiszem-e, hogy ő valóban legyőzte a halált? Uram, segíts hitetlenségemen!

Jézus halottaiból föltámadott Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. (Mt 28,7) A körív még erőteljesebben nyílik az ég felé, a mélye vörös. Az élet legyőzte a halált. A szeretet győzött a halál felett. A gyengédség legyőzte az erőszakot! De meg tudjuk-e mi élni ezt a győzelmet a mai világban az erőszak, az igazságtalanság közepett? Uram, add hogy lássam: te tevékenykedsz az életemben. Add, hogy az élet, a feltámadás reményének hírnöke lehessek! 16. állomás Jézus halottaiból föltámadott