A történelemtanítás általános funkciói, módszerei Kaposi József 2007. szeptember

A történelemtanítás konkrét céljai A történelmi műveltség elsajátítása, amely alapja a szűkebb, illetve tágabb közösség kölcsönös megértésének (nemzeti, európai identitástudat). A történelmi folyamatok megértése, mely megalapozza a történelmi tudat kialakulását. Annak belátása, hogy a múlt, jelen, jövő egymással szorosan összefügg. A történelmi múlttal való találkozás a tanulók személyes élménye legyen.

A történelemtanítás funkciói A) A műveltség forrása: egy adott közösség kommunikációs bázisa, közös nyelve (nemcsak tények, hanem fogalmak és struktúrák ismerete is). B) Az élet tanítómestere: nehéz megfogalmazni mire tanít a történelem (részigazságok, szubjektivizmus).

C) A kétkedés iskolája: a dolgok, események, tények másnak mutatkoznak, ha más szempontból nézzük őket (a valóság mindig bonyolultabb, mint a róla szóló kijelentések). D) A problémamegoldás iskolája: a gondolkodó ember hipotéziseket állít fel, és elveti vagy finomítja őket (lehetőség a gondolkodásra). E) A megismerés iskolája: a tények sem biztosak, így elsősorban azt érdemes megtanítani, hogyan kell bánni az információkkal.

Új cél: a történeti tanulás tanulása annak a képességnek a birtoklását jelenti, hogy a tanuló a múlt-jelen-jövő hármas dimenziójában tudjon gondolkodni, hogy életkori sajátosságainak és fejlettségi szintjének megfelelően ismerje és tudja alkalmazni a történettudomány vizsgálati eljárásainak legfontosabb alkotóelemeit

A történeti tanulás jellemzői A fejlesztendő kompetenciák (képességek) állnak a középpontjában. Kiemelt helye van a forrásokkal való sokirányú foglalkozásoknak. Alapvetően a tanulói tevékenységekre épít. Probléma- és feladatcentrikus. Nyitottságot és kreativitást feltételez.

Legfontosabb kompetencia a tanulás megtanulása. A kompetencia fogalma „[…] ha egy „szóval akarnánk visszaadni, erre talán a cselekvőképesség lenne a legalkalmasabb. Ha bővebben körül kell írnunk, […] az a képességünk és hajlandóságunk, hogy a bennünk lévő tudást (ismereteket, készségeket és attitűdbeli jellemzőket) sikeres problémamegoldó cselekvéssé alakítsuk. […] olyan cselekvőképességgel kell ellátnunk a jövő nemzedékét, melynek eredményeként a feladatok nem „egy előre rögzített listáját tudja végrehajtani, […] hanem az előre nem látható cselekvések végtelen sorának megtételéhez szükséges képességekkel rendelkezik.” (Halász Gábor) Legfontosabb kompetencia a tanulás megtanulása.

Kompetenciák a történelmi tanulásban Az ismeretszerzési és feldolgozási képességek kialakítása. A kritikai gondolkodás elsajátítása. A térben-, időben való tájékozódás fejlesztése. A szóbeli, írásbeli és digitális kommunikációs készségek fejlesztése.

A történelmi források szerepe A források a múlt legfontosabb tanúi (ezek lehetnek tárgyi emlékek, íratlan szellemi hagyatékok, írott források). Feldolgozásuk egyszerre fejleszti a szövegértést, a gondolkodást, az empátiát, a problémamegoldást, a lényegkiemelő képességet, a kritikai érzéket. Nagy szerepük van a multiperspektivikus és kontroverzív történelemszemlélet kialakításában.

Tanulói tevékenységek memorizálás, bevésés, visszaadás, reprodukálás; beleélés, átélés, azonosulás; megbeszélés, magyarázat; kérdések, problémák felvetése, elemzése, értékelése; önálló ismeretszerzés, kutatás; tudatosítás, reflexió, cselekvés.

Problémamegoldó képesség „A problémamegoldás az egyén képessége arra, hogy kognitív eljárásokat használjon olyan reális (tudományok közötti) helyzetekben, amikor a megoldáshoz vezető út nem válik azonnal nyilvánvalóvá, és amikor a műveltségi területek vagy tantervi tartalmak, amelyek esetleg felhasználhatók, nem találhatók meg a tudomány egyetlen területén sem.” (PISA, 2003.) „Kognitív eljárások alkalmazásának képessége reális helyzetekben” (Csapó Benő, 2005.)

A problémamegoldás és a feladatok A feladatok elsősorban nem a tanári magyarázatok kiegészítését, illetve a tanulói reprodukciót szolgálják, hanem újszerű problémahelyzetek megteremtésével az ismeretlen váratlanságával felkeltik a tanulók érdeklődését. A feladatok megoldása nem külső, hanem belső kényszer.

Tanítási stratégiák Ismeretátadó történelemtanítási stratégia Elbeszélő (narratív) történelemtanítási stratégia Munkáltató történelemtanítási stratégia Problémamegoldó történelemtanítási stratégia Cselekedtető történelemtanítási stratégia

Az új pedagógiai kultúra jellemzői a nevelés embereszményét a társadalom aktuális és távlati elvárásai határozzák meg; az oktatás feladata olyan általános és szakműveltség megalapozása, amely továbbfejlesztésre alkalmas; az oktatás nem tanár, hanem tanulócentrikus; a tanár a tanuló önálló ismeretszerzésének szervezője, tervezője, irányítója; a tanulás aktív részvétel az információk megszerzésében és feldolgozásában;

a tanári figyelem középpontjában a tanulók tevékenykedtetése áll; a tanári módszereknek a tevékenykedtető szerepe domborodik ki; a módszerek állandó kombinációja, dinamikus tanítási-tanulási stratégiák alkalmazása; differenciált tanításszervezés (tartalom, módszerek, kivitelezés); az ellenőrzés figyelembe veszi a többi intellektuális és nonintellektuális képességeket is. (Ferenczi Fodor alapján)

Módszertani kompetencia Önmagukban lévő módszerek nincsenek, csak a tanárok módszertani tevékenysége létezik. Nincs értelme a „hagyományos” és a „modern” módszerek szembeállításának. A módszerek „korszerűségét” nem az idő dönti el, hanem az, hogy mennyire adekváltak egy adott pedagógiai szituáció értelmezéséhez, illetve mennyire sikeresek. A metodikai kultúra és repertoár tehát nem állandó, hanem kor- és kontextusfüggő.

Frontális osztálytanítás vagy projektmunka? A módszerek nem tartós elemei a tanításnak, hanem folyamatosan változnak rugalmasan alkalmazkodnak a különböző (társadalmi, iskolai, szülői) elvárásokhoz). A tanárok módszertani kultúrája és kompetenciája folyamatos reflexió, állandó alkalmazkodás illetve adaptáció.