Eucharistia Életünk és Erősségünk.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Az Eukarisztia titkáról elmélkedve az első kérdés, amelyet szemlélünk, hogy mi is az
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Eucharisztia liturgiája
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
„Szeretettel élni és szenvedni”
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
A keresztség A befogadás szentsége.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Május 13. az első Fatimai Mária jelenés emléknapja
Jézus te vagy minden álmom
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Gitáros énekek.
Gitáros énekek.
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Jó reggelt- Isten hozott !.
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
JÓ REGGELT!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
ISTEN hozott köztünk!.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
KÉT IGE Isten és Jézus dicsőségéről IMA
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Asztal- és életközösség Jézussal
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
Isten hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Az Élet Igéje április.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Az Élet Igéje október.
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
Mindig kapcsolatban Vele
Folyamodjatok az Úrhoz,
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Ó hála az Úrnak, zengjünk neki hát, Mert úgy szeretett, hogy od'adta Fiát! A kínra, halálra küldötte el Őt. Megnyitni a mennyet a bűnös előtt! Dicséretek.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
1. Üdvözlégy Mária, kegyelmek Anyja! Kiért az ég Ura csodáit adja. ||: Ave, Ave, Ave Maria! :||
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Református istentisztelet
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15.
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
ISTEN KEZÉBEN.
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
a reformáció 500 éve ünnepe
Előadás másolata:

Eucharistia Életünk és Erősségünk

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. János 6,35 Imáinkban kenyeret kérünk Istentől, az Oltáriszentség pedig kenyér. A földi és mennyei kenyeret keressük: Az Oltáriszentségben az van jelen, Aki mindent odaad, “Az égből alászállott élő kenyér” Antonin Dalmace Sertillanges

Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.” Márk 14,22-24 Jézus a testté lett Ige. Jézus az élet kenyere. Jézus a kereszten feláldozott Bárány. Jézus a világ bűnéért bemutatott áldozat. Kalkuttai Teréz Anya

„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. János 6,53 A jámborság szentsége, az egység jele, a szeretet köteléke! Aki élni akar, van amiből életet merítenie: Jöjj közelebb, meríts hitet, hagyd, hogy magába fogadjon és lelkesítsen! Szent Ágoston

Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” Jn 6,57-58 Az Oltáriszentség kenyér, amely Krisztusba olt bennünket, hogy egy kenyérré és egy testté váljunk. Louis Evely

Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Jn 6,51 Jézus ahhoz, hogy hozzád érkezzen, átmegy az Oltáriszentségen. Neked is, ahhoz, hogy a földröl az égbe emelkedj, ugyanazon az uton kell járnod Wilhelm Muhs

Ó, mennyire ízes, kedves és kivánatos ez az eledel, A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Jn 6,56 Ó, mennyire ízes, kedves és kivánatos ez az eledel, amely az embert Istenné változtatja! Sziénai szent Bernardin

Az Oltáriszentség a halhatatlanság kenyere. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Jn 6,50 Az Oltáriszentség a halhatatlanság kenyere. Szent Ireneusz

Az Eucharistia a Király Fiának és az általa megváltott emberiségnek az ünnepe: olyan ünnep, amely most felvidítja oltárainkat és az örökkévalóságban mindörökké folytatódik Mindannyian hivatalosak vagyunk erre az ünnepre. Giacomo Biffi Az Úr, azért, hogy övéivel maradjon és részesítse őket az örök Húsvétban, halála és feltámadása emlékezeteként megalapította az Oltárszentséget , és megparancsolta apostolainak, hogy ezt cselekedjék, amig el nem jön. Új Katekizmus

Az Eucharisztikus-áldozat az egész keresztény élet forrása, középpontja és csúcsa. II János Pál pápa Hogyha a világ tudatában lenne az Oltáriszentség értékének, a templomok bejáratain betóduló tömeget, a rend őreinek kellene feltartóztatnia ! Lisieuxi Kis Szent Teréz

Nem vagy méltó arra, hogy magadhoz vedd Az Oltáriszentséget, de szűkséged van rá! Vianney szent János Ne mondjátok, hogy bűnösök vagytok és ezért nem mertek szentáldozáshoz járulni. Ez olyan mintha azt mondanátok, hogy túlságosan beteg vagyok és ezért nem akarom sem az orvost, sem az orvosságot. Vianney szent János

Isten mindenható Igéje a világtörténelem “Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát e elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.” A tanítványok, akkor nem értették Jázus vágyának égető okát; Azt hitták, hogy földi értelemben Most valósul meg Isten Uralma. A dicsőségnek és a Hatalomnak az Országa. Azonban Jézus tudta, hogy Mit fog tenni. Amikor elérkezett a pillanat, Halálának elő estéjén Feltárta égő vágyának okát: A szeretetének ehhez a jeléhez Szándékozott elérkezni. “Vágyva vágytam erre”. Kezébe vette a kenyeret, hálát adott, Megtörte és odanyújtotta nekik Ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén Fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” Isten mindenható Igéje a világtörténelem legnagyobb csodáját valósítja meg. (Liguori szent Alfonz)

Kérlek tégy engem békéd eszközévé, hogy bennem, Te mindörökre velünk akartál maradni. Még mielőtt a Golgota magasára Érkeztél vona Barátunkká, utitársunkká Ételünkké és italunkká lettél. Ó Jézusom, ennyi jóság láttán hogyan tehetném meg, Hogy ne szeresselek? Mi lehetne legfőbb javam Itt a földön Rajtad kivül? Mindezek ellenére, Mindeddig a világ hiúsága vonzott. Inkább kerestem az emberek társaságát, Mint a tiedet. Azonban ettől fogva már, Téged akarlak szeretni. Legfőbb kivánságom, Hogy az oltárszekrény előtt térdelve Rád találjak, hogy minden jóságodat Hálásan megköszönjem és Kiesdve áldásodat, Soha el ne szakadjak Tőled Ó jóságos Jézusom Kérlek tégy engem békéd eszközévé, hogy bennem, és rajtam keresztül mások is megismerjék a Te jóságodat és szerető közelségedet. Ámen

„Minden pillanatban áldalak (Liguori szent Alfonz) ó mennyei élő kenyér, dicsőséges szentség.” (Liguori szent Alfonz) Antonio Barone www.micromedia.unisal.i Ro. fordítás: www.pastoratie.ro Hu. Fordítás: fr.Mihály