Hol a helyem? Mi a hivatásom? Keresztény élethivatás kurzus

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Feltehetek egy kérdést?
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Az Élet Igéje április.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Az Eukarisztia titkáról elmélkedve az első kérdés, amelyet szemlélünk, hogy mi is az
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Jézus Istennek nevezése
Eucharisztia liturgiája
A házasság még nem a mennyország
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Húsvét az élet ünnepe.
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
A keresztség A befogadás szentsége.
Szentlélek jöjj, a világ vár!. Egység Lelke Béke Lelke.
„Az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,13).
Jézus te vagy minden álmom
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Nagyböjt első hete.
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Élet Igéje július.
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
Az élet igéje Az élet igéje december december.
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
KERESZTSÉG.
Az élet igéje augusztus.
ISTEN hozott köztünk!.
Az Élet Igéje január A világ nagy részén január 18. és 25. között rendezik meg az imahetet a keresztények egységéért, egyes helyeken pedig pünkösdre.
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
Az Élet Igéje április.
1 Továbblépés - Az üzenet.
2013. június Az Élet Igéje „De ha jót cselekesztek és ugyanakkor türelmesen szenvedtek, ez értékes Isten előtt.” (1Pét 2,20)
Az élet igéje Az élet igéje január január.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Az Élet Igéje október.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Az Élet Igéje szeptember.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Református istentisztelet
Urunk megkeresztelkedése
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
A teljes ember bevonása a liturgikus cselekményekbe
…MIVEL EZ NEM NAGYON MEGY,
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Apostoli, Niceai hitvallások
VIII. A Szentlélek Isten
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Bemerítés ...merítkezzetek be mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára… (Apcsel 2: 38b)
Előadás másolata:

Hol a helyem? Mi a hivatásom? Keresztény élethivatás kurzus 2. előadás: A keresztény ember hivatása Koronkai Zoltán SJ

2. A keresztény ember hivatása

Az ember hivatása I. Az embertudományok alapján A. Összpontosítás, fokuszálás, képességek kibontakoztatása (Csíkszentmihályi Mihály) B. Minőségi emberi kapcsolatok (Kopp Mária) C. Önmagamat felülmúló cél találása (Viktor Frankl) „ne azt kérdezd, hogy te mit várhatsz az élettől, hanem, hogy az élet mit vár tőled. Mi az a feladat amit be kell töltened?„

Az ember hivatása II. A kinyilatkoztatás alapján Jézus megmutatja az embernek az embert (GS22) Istenért élő ember Másokért élő ember II. János Pál: az ember nagysága, azaz hivatása abban áll hogy szeretetből őszintén ajándékozza el önmagát. (EV25)

Mire hivatott a keresztény ember? Mit jelent kereszténynek lenni? Mi a kereszténység sajátja? Mitől más vallás a többihez képest? Szerinted?

Krisztusinak lenni Antióchia: Keresztény: meghívott ember „Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek”. Apcsel 11,26. ‘Xristianus’- krisztusi Keresztény: meghívott ember „kövess engem” Egyház: eklesia –kaleo, egybehívottak közössége Jézussal való kapcsolatra való meghívás Jézus Krisztus személye központi a kereszténységben

Az Újszövetség újdonsága: Krisztus személye „Az Újszövetség igazi újdonsága nem az új eszmék, hanem Krisztus személye, aki a test és a vér gondolatának hallatlan realitást ad. A bibliai újdonság már az Ószövetségben sem egyszerűen a gondolatokban áll, hanem Isten váratlan, s bizonyos értelemben hallatlan cselekedeteiben. Istennek e tevékenysége most drámai formát ölt azáltal, hogy Jézus Krisztusban maga Isten indul el az „elveszett bárány”, a szenvedő és elveszett emberiség után. Amikor Jézus példabeszédeiben az elveszett bárányt kereső pásztorról, a drachmáját kereső asszonyról és az atyáról beszél, aki az elveszett fiú elé siet és át-öleli őt, mindezek nem puszta szavak, hanem az Ő saját létének és tevékenységének a magyarázatai. Kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra fölemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb formája. A Jézus átszúrt oldalára emelt tekintet, amelyről János beszél (vö. 19,37), megérti, hogy mi volt ennek az írásnak a kiindulópontja: „az Isten szeretet” (1Jn 4,8). Ezt az igazságot Jézus átszúrt oldalában lehet szemlélni, és belőle kiindulva lehet meghatározni, hogy mi a szeretet. Ebből a látásból találja meg a keresztény ember életének és szeretetének útját.” XVI. Benedek, Deus Caritas est,12

A kereszténység lényege nem egy tanítás nem az istentisztelet egy speciális módja nem egy erkölcsi magatartás hanem egy személy: Jézus Krisztus

Jézushoz kötődés Hinni Jézusban –mint az Atya Fiában „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” Gal 2,20 Barátság Jézussal –személyes kapcsolat, ima „Barátaimnak mondalak titeket” Imádni Jézust –kultusz „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” Fil 2,10-11 Követni Jézust –ethosz ”Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt” Fil 2,5

Kérdések önmagunkhoz Jézus központú a hitem? az etikám? az imádságom? van-e személyes kapcsolatom Jézussal? Az Egyházban minden (liturgia, szentségek, szentek, stb.) azt a célt szolgálják, hogy Krisztusra irányítsák figyelmünket, hozzá vezessenek.  Jézus ugyanakkor tovább vezet bennünket: az Atyához

II. Szentháromságos élet Isten: szeretetközösség Atya, Fiú, Szentlélek „az Isten szeretet” ingyenesen teremti a világot Lélek és a Fiú „az Atya két keze” (Szt. Ireneus) Kereszténynek lenni: szentháromságos életben részesülni

III. Keresztség: a húsvéti misztériumban való részesedés

Nemet mondani „Ellene mondasz?” „Ellene mondok” „pompa diabuli” a halál kultúrája Anti-kultúra látszat élet Hamis boldogságok: igazságtalanság, kizsákmányolás, csalás, felelőtlen élvezetek, mások kihasználása, tárgyként kezelése, önközpontúság

Igent mondani „Hiszel?” „Hiszek” Igen az Élet útjára: parancsolatok Istenre aki értelmet ad az életnek (I-III. parancsolat) Családra (IV. parancsolat) Életre (V. Parancsolat) Felelős szerelemre (VI. parancsolat) Szolidaritásra, igazságosságra, szociális felelőségre (VII.) Igazságra (VIII) Mások javainak, értékeinek tiszteletére (IX-X) Jézus követésére

Krisztussal meghalni és vele feltámadni „nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.” Rom 6,3-8

Húsvéti misztérium Húsvét Jézus életében Motivációja Jézus életének van egy vezérfonala, melynek iránya: Húsvét. Halál és feltámadás. Motivációja Jézus az utolsó vacsorán önként, szeretetből adja életét a barátaiért. „Nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.” Odaajándékozta magát az Atyának és az emberiségnek. Halál és feltámadás Halálával „csak” a világtörténelem egy tragikus hőse lenne, DE: az Atya feltámasztotta, Jézus új életre kelt! Ez a hitünk alapja, enélkül minden csak üres légvár volna. Húsvét értelme Jézus halála és feltámadása összefoglalja élete titkát: szeretet önátadása, mely erősebb a halálnál. Jézus halálában és feltámadásában való részesülés nem más mint az ő egész egzisztenciájába való részesedés, azaz a szeretet egzisztenciája, mely erősebb a halálnál. Következmény: Ha valaki nagyon tud szeretni, élet fakad benne, és körülötte másokban is.  

Misztikus egység Krisztussal Misztikus módon mi is az Ő létébe nyerünk bebocsátást Abba (Atyám)! ~ Nagyon mély, bensőséges kapcsolat az Atyával. Kereszt: Isten részesévé tesz bennünket Fia megváltó munkájában. Feltámadás: A keresztségben Krisztussal meghalva a keresztény élete az élő Krisztusban, a Feltámadottban való életté is válik. A keresztény élet nem egyszerűen párhuzamosan fut Jézus életével a keresztig, hanem folytonsan részesedés a feltámadásban is. (Balthasar)

Radikalitás Életszentség Pál tapasztalata: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.”Gal 2,20 A keresztény élet lényege annak megtapasztalása: hogy Isten Fia, valóságos ember és valóságos Isten, az életét adta érted! Egész egzisztenciáját. A válasz nem lehet kevesebb. „A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.” (1Jn 3,16) Spontán válasz Ez a tapasztalat keresztény élet erőforrása. Mint a szerelem, ez a fajta önátadás is viszonzásra indít. Krisztus apostolának lenni a világban, szolgálni embertársaimat! Ez radikális út! Jézus nem kispolgári „langyos kereszténységet” akart. Fontos azonban tudni, hogy ez nem muszáj-radikalitás, hanem Krisztus által a szeretet és önátadás megtapasztalásából fakad. Ennek alapja az a felismerés, hogy tényleg Jézustól kaptam az életemet. Életszentség minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a tökéletes szeretetre, az életszentségre. (LG42)  

IV. Közösségi meghívás Jézus életstílusa: Nem egy remete. Tanít, gyógyít, emberek gyűlnek köréje, s ő választ közülük. Jézus tanítványai, a mi testvéreink, nem megkerülhetők a Jézushoz vezető úton! Eucharistia, communio ~ a szentmise lényege Jézus nem csak individuumokat váltott meg, hanem az emberiség egész közösségét! Az Újszövetség kitárja ezt a közösségi dimenziót a zsidóságon kívülre is: misszió. „Tegyétek tanítványommá mind a népeket!”  

Jézus és a misszió Öndefiníciója: „küldött” Tevékenysége: hirdeti az Isten országát Küldi az apostolokat Amint ugyanis az Atya küldte a Fiút, Ő is elküldte apostolait (vö. Jn 20,21): "Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok minden nap, a világ végéig." (Mt 28,18--20)

Egyház és misszió Pünkösd utáni Egyház: misszionárius Krisztus ezen ünnepélyes parancsát az üdvös igazság hirdetésére az apostoloktól az Egyház kapta meg, hogy teljesítse azt a Föld végső határáig (vö. ApCsel 1,8). –LG17 "Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!" (1Kor 9,16) Egyház természete misszionárius: Az egyház számára a misszió: raison d'étre. A missziós munka nem valami perifériális az Egyház számára hanem lényegi tevékenysége. (H. De Lubac SJ) „A zarándok Egyház, mivel az Atyaisten terve szerint a Fiú és a Szentlélek küldetéséből származik, missziós természetű. „ AG2

Forrása Isten Saját tapasztalat misszionárius természete Isten szeretet bizalma irántunk a mi felelős, aktív együttműködésünkre számít az emberiség üdvözítésében Nem üdvözülünk egymás nélkül, Isten össze akar kötni minket. Üdvösség: egység Isten és az emberiség között. Egyház: üdvösség egyetemes szentsége (LG 48) Saját tapasztalat Megtapasztalt szeretet amit tovább szeretnénk adni

Misszió és szeretet Nem egoizmusból fakad Nem önmegvalósítás Szeretet benső természetéből fakad Forrása a Jézussal való találkozás: „Aki valóban találkozott Krisztussal, az nem őrizheti meg őt önmagának, hanem hirdetnie kell” II. János Pál Ha megszűnök evangelizálni akkor a szeretet az ami visszavonult tőlem. Már nem érzem szükségét, hogy továbbadjam ezt a lángot, mert már nem ég bennem. A Szentháromság élete természete szerint olyan, hogy nem tudom magamban élvezni. Azért hogy megtartsam tovább kell adni. Olyan ajándék ez, amely hogy valóban birtokoljam tovább kell adni. Jajj nekem ha nem hirdetem az evangéliumot (1Kor 9,16). H. De Lubac SJ

Evangelizáció Szolgálat – és nem uralom A másik kiteljedéséhez járulhatok hozzá – még emberibb ember lehessen Párbeszéden és tiszteleten alapul Inkulturáció Alap: Isten már régen dolgozik a világban Bátorság Út Tanúságtétel, hirdetés, szentségek, közösség