2013. május 13. Budapest Közgyűjtemények és oktatás konferencia

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Országos könyvtári fejlesztések a tanulás támogatására
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Memorandum, 2000 ● Memorandum az egész életen át tartó tanulásról
Tájékoztató TÁMOP-projektünk nyitórendezvényére Kalocsa, november 7. (Katona István ház) A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő,
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
NAT, kerettantervek, helyitantervek ( ember és természet műveltségi terület) 2013.
2013/2014-es tanév változásai az új NAT és kerettanterv tükrében
A TÁMOP pályázat bemutatása. A támogatás célja -A befogadó közoktatási rendszer megteremtése -A sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók sikeres.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázati felhívásához
Az EFOP köznevelést érintő beavatkozásai
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP /
Kulcskompetenciák Európai Bizottság 2005
Az iskolai könyvtárhasználat hazai innovatív példái
HORIZONTÁLIS TUDÁSMEGOSZTÁS
Informatika tanítása ea.
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/ október 28.
A TÁMOP projekt cél-és feladatrendszere, kapcsolata a TÁMOP 4
TÁMOP /1/B A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése Tájékoztatás az 1. pécsi konzultáció.
Szaktanácsadás szerepe az óvodák pedagógiai munkájában
NAT 2007 kompetenciák.
KOMPETENCIA- KOMPETENCIA- ALAPÚ OKTATÁS.
Berzsenyi Dániel Főiskola Szombathely, május 8. Könyvtári partnerség a felsőoktatásban XIII. Vas Megyei Könyvtári Nap.
Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár TÁMOP A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
A referenciaintézmények feladatai, hatáskörei
Tudás + képességek + attitűdök ismeretekalkalmazás 20 m hosszúságú kerítéssel téglalap formájú konyhakertet kerítenek el. Ha a kert szélessége 4 m, akkor.
Tanulási partnerségek kezdeményezése A NYITOK hálózatfejlesztési program bemutatása Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért június 22.
TÁMOP /08/1 vizsgaanyag Támogatható tevékenységek: A kompetencia alapú oktatás implementációja A hátrányos helyzetű és SNI-s tanulók esélyegyenlőségének.
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
„Közgyűjtemények az oktatásért” a hosszú távú együttműködés érdekében Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály Sörény Edina Budapest,
Felnőttképzési programok a Múzeumi Oktatási és Képzési Központban Káldy Mária Május 12.
A közösségépítés mint a készség- és képességfejlesztés eszköze (Gulyás Gabriella) Országos Múzeumandragógiai Konferencia Széphalom, május
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) NCA-ÖNSZ-08-C-0070 A Társadalmi Megújulás Operatív Programról: a HEFOP.
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4/08/2. – A kompetencia.
Digitalizálás és elektronikus hozzáférés az infokommunikáció világában
1 A kompetencia alapú oktatás jövője a NFT II. tükrében Debrecen, Február 20. Hámoriné Váczy Zsuzsa, OKM.
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
 SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET  A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázat projektindító.
TÁMOP Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása Cél: - Az óvodai és iskolai nevelési és.
ISKOLABARÁT MÚZEUM Múzeumok és iskolák partnerségének fejlesztésének lehetőségei Új Magyarország Fejlesztési Terv ( ) Győr, november 7. A.
A muzeális intézményrendszer átalakítása
Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás Egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
A TÁMOP 3.2.8/08/B és a TÁMOP 3.2.8/08/B/KMR mintaprojektjei Török Petra Szentendre, február 16.
Környezeti nevelés uniós forrásokból
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
AZ ÚJ OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET – ÉS A KOMPETENCIAFEJLESZTÉS Budapest, január 18.
Gazdasági és pénzügyi ismeretek a köznevelés rendszerében
Informatika tanítása ea.
Készítette: Tóth Györgyné Szakmai konferencia HEFOP Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra.
K OMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS. Háttér 2000 Lisszabon EU határozata 2004 Európai Bizottság dokumentuma Hazánkban: Nat Oktatási Minisztérium stratégiája Nemzeti.
Informatika tanítása ea. Csernoch Mária
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Pedagógus szerepek és hatékonyság BMEGT51K011
„Adj teret, nyiss utat! – Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen” TÁMOP A-12/
Közoktatás-fejlesztési programok 2007-ben Új Magyarország Fejlesztési Terv Hámoriné Váczy Zsuzsa OKM Balatonfüred, november 14.
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Barcsák Marianna - KPSZTI
A KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS MINT NEVELÉSI ÉRTÉK
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege:
LEADER, Identitás, Sport
Lorem ipsum.
Társadalmi követelmények és igények speciális könyvtári ellátásra
Előadás másolata:

2013. május 13. Budapest Közgyűjtemények és oktatás konferencia A múzeumok oktatást támogató tevékenysége Dr. Bereczki Ibolya Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2013. május 13. Budapest Közgyűjtemények és oktatás konferencia

Magyar múzeumok a 20. század végén – a múzeumpedagógia szempontjából Milyenek voltak a múzeum és iskola egymásról kialakított sztereotípiái az utóbbi évtizedek során? Mit mond a diák? Unalmas Poros Kötelező Még beszélgetni sem lehet közben A múzeumlátogatás pusztán kiszabadulás az iskola falai közül – esetleges, nem válik részévé az oktatási folyamatnak A pedagógus „leadja” a diákot a múzeumban, a helyszín gyakran a saját szabadidő eltöltésére szolgál

Magyar múzeumok a 20. század végén – a múzeumpedagógia szempontjából Mit mond a múzeumi szakember? Milyen zajosak ezek a diákok! Nem lehet szót érteni velük… Nem érdeklődőek… (legfeljebb néhány) Nehéz bevonni őket… Miért nem értik, amit mondok nekik? Mit mond a pedagógus? Nehéz megszervezni a múzeumlátogatást Sok a költsége… Nem támogat az iskolavezetés… Kényelmesebb az iskolában tanítani… Nekem is fel kell készülnöm?

Magyar múzeumok a 20. század végén a múzeumpedagógia szempontjából – változási folyamatok Múzeumlátogatói boom Magyarországon az 1970-es és az 1980-as években – kiépült múzeumi hálózat, 10 millió fölötti látogatószám, önmagát képező, folyamatosan növekvő számú szakember gárda A hazai múzeumpedagógia első „aranykora” az 1970-es évektől – a módszertan megalapozása Erről: Múzeumok a „köz” művelődéséért, 1999. „Itt szabad az eget zöldre festeni!” c. kötet a honi közművelődés történetéről – 2009. Megnyíló kapuk a múzeumok részéről – szemléletváltás és modernizáció

Múzeumok és oktatás megváltozott kapcsolata a 21. század elején „Nyitott kapuk” – szemléleti átalakulás a múzeumi falak között A múzeum legyen a „HELY”, – ahol érdekes dolgok történnek ahol élmények érnek ahol remek emberekkel lehet találkozni ahol elfogadnak akkor is, ha egy kicsit más vagyok, mint a többiek ahol egyszerűen jó lenni, mert „magától megy a fejembe a tudás” ahová érdemes máskor is, gyakran elmenni

A magyar helyzetről 2004. jogszabály nyújtotta támogatás a múzeumok ingyenes látogatására a kedvezmény megnövelte a múzeumlátogatási kedvet, ugyanakkor a múzeumok számára nyújtott anyagi kompenzáció „elolvadt” 2008-2009 – hazai, minisztériumi forrásból nyújtott támogatás a diákok múzeumba jutásához, motiváló a múzeumok számára is Kompetencia alapú oktatás és nevelés – hol a helye és lehetősége ebben a múzeumoknak?

A magyar helyzetről Látogatóbarát múzeumi fejlesztések támogatása – elsősorban a kiállítások megújítása terén: ALFA program Konferenciák, kutatások, módszertan fejlesztésének kezdetei 2006-tól, Szentendrén, a Skanzenben a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ létrejötte: Múzeumok Mindenkinek Program Rendezvények, programok a múzeumok részéről: Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, Múzeumok Őszi Fesztiválja, Múzeumpedagógiai Nívódíj, Vendégbarát Múzeum

Kell-e az iskolának a múzeum? Ismeri-e a pedagógus a múzeumokat abból a szempontból, hogy az oktatás számára milyen lehetőségeket nyújthatnak? Nemzeti Alaptanterv, kerettantervek, helyi tantervek – megtalálható-e bennük a múzeumok és a múzeumpedagógia reális helye?

Európai uniós támogatási formák a múzeumi oktatás minőségi fejlesztésére 2008-tól az európai uniós, a múzeumok oktatási célú tartalmait fejlesztő támogatások belépése: TÁMOP 3.2.8./A – központi módszertani fejlesztés a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiemelt projektje révén – 2008-2013 között 438 millió forint összegben TÁMOP 3.2.8./B konstrukció a konvergencia régiókban több éven át, egy alkalommal a KMR-ben – nagy számú, széles korosztályi csoportokat elérő, múzeumi területen megvalósuló oktatási fejlesztés

Prioritási tengelyek TÁMOP: A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása újszerű megoldások és együttműködések kialakítása részeként: muzeális intézmények oktatási és képzési szerepének erősítése, múzeumpedagógiai foglalkozások fejlesztése.

Kapcsolódó elemek a TIOP-ban Az oktatási és kulturális intézmények együttműködését támogató infrastruktúra fejlesztése: muzeális intézmények iskolabarát fejlesztése, fizikai feltételek (tanulmányi raktárak, látványtárak és múzeumpedagógiai foglalkoztatók) megteremtése a TÁMOP-ban tervezett múzeumpedagógiai szakmai program megvalósításához.

TÁMOP 3.2.8/A Múzeumok Mindenkinek Program – Múzeumok oktatási és képzési szerepének erősítése – Központi módszertani fejlesztés Megvalósító: Szabadtéri Néprajzi Múzeum A projekt átfogó célja, hogy országos szinten, az európai uniós források segítségével támogassa a múzeumok szemléletváltását annak érdekében, hogy az intézmények korszerű kiállításokat, látogató-, és iskolabarát környezetet teremtsenek, élményekben gazdag, szórakoztatva oktató programokat és egyéb magas szintű szakmai szolgáltatásokat nyújtsanak.

TÁMOP 3.2.8/A Múzeumok Mindenkinek Program – Múzeumok oktatási és képzési szerepének erősítése – Központi módszertani fejlesztés Célja a múzeumok és a közoktatási intézmények közötti szoros együttműködés kialakítása, a múzeumok jövője szempontjából stratégiai jelentőségű, a közgyűjteményi és közoktatási szakembereknek szóló, felnőttképzési oktatóprogramok kifejlesztése, akkreditálása és megvalósítása.

Európai uniós támogatási formák a múzeumi oktatás minőségi fejlesztésére TÁMOP 3.2.3., 3.2.11., 3.2.12., 3.2.13.. TÁMOP 3.2.11. – a közművelődési intézményekkel együtt a pályázati „színtéren” TIOP-1.2.2. És a folytatás? 2014-2020

Oktatási célú múzeumi tartalomfejlesztések és hatásaik Új csoportok bevonása az óvodák, iskolák köréből – együttműködési megállapodások, rendszeres múzeumi tevékenység Technológiai, infrastrukturális fejlesztés Módszertani fejlesztés, új programcsomagok kialakítása, múzeumpedagógiai kiadványok létrehozása Rendszeres partnerkapcsolat A fenntartás kérdései, lehetőségei ugyanakkor ellentmondásosak

A múzeumok által nyújtott lehetőségek és jövőjük Technológiai megújulás IKT eszközök alkalmazása – nemcsak az iskolában A múzeumi gyűjteményekhez való sokrétű és sokirányú hozzáférés Adatbázisok, virtuális kiállítások Virtuális közösségek, web2

A múzeumok által nyújtott lehetőségek és jövőjük A társadalmi tényezők szerepe múzeum és oktatás kapcsolatában Demográfiai tényezők Az iskolarendszer, a közoktatás változásai Anyagi feltételek Modernizáció Látogatói szokások trendjei A nonformális és informális tanulás szerepének további növekedése Cél: A múzeum mint közösségképző és fenntartó intézmény – az iskolai oktatás mindennapi részévé váljon

Kell-e a múzeumoknak az iskola, a pedagógus és az iskolás?

Az oktatás és felnőttképzés hatása a múzeumok oktatási tevékenységére Az egész életen át és az élet minden területére kiterjedő tanulás, (formális, non-formális, informális), Kompetencia alapú képzés Új oktatási módszerek (pl. projektoktatás, élménypedagógia)

A múzeumok szerepe a kompetenciafejlesztő oktatásban Van-e olyan terület, amihez nem tud a múzeum a saját eszközeivel hozzászólni? anyanyelvi kommunikáció, idegen nyelvi kommunikáció, matematikai kompetencia, természettudományos kompetencia, digitális kompetencia, a hatékony, önálló tanulás, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia, esztétikai-művészeti tudatosság

Nemzeti Alaptanterv: fejlesztési területek, nevelési célok Erkölcsi nevelés Nemzeti azonosságtudat, hazafias nevelés Állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése A testi és lelki egészségre nevelés, A családi életre nevelés

Nemzeti Alaptanterv – Van-e olyan terület, amely nem fejleszthető múzeumi térben? Felelősségvállalás másokért, önkéntesség Fenntarthatóság, környezettudatosság Pályaorientáció Gazdasági és pénzügyi nevelés Médiatudatosságra nevelés A tanulás tanítása

Műveltségi területek 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Idegen nyelv/ek és klasszikus nyelvek 3. Matematika 4. Ember és társadalom 5. Ember és természet 6. Földünk és környezetünk 7. Informatika 8. Életvitel és gyakorlat 9. Művészetek 10. Testnevelés és sport Van-e olyan terület, amely nem fejleszthető múzeumi térben?

Hogyan segíti az oktatást a múzeumi program? Mitől lesz egyedi és különleges a múzeum oktatási helyszínként? Milyen feltételei vannak a sikeres és hosszú távú megvalósításnak? Tárgyi, személyi, anyagi feltételek biztosítása mindkét oldalon Képzők képzése A szemléleti változás, a modernizáció, kapcsolatépítés folytatása

Múzeumi a’la carte http://www.mokk.skanzen.hu/ A múzeumi tudásszerzés lehetőségeire vonatkozó információk eljuttatása az oktatási oldalhoz lehet, hogy szinte ez a legnehezebb? http://www.mokk.skanzen.hu/ http://www.mokk.skanzen.hu/index.php?id=muzeumi-a-la-carte

Köszönöm a figyelmet! Bereczki.Ibolya@sznm.hu