A másik két klasszikus: Alkaiosz és Anakreón A görög líra 2. rész: A másik két klasszikus: Alkaiosz és Anakreón

Új valóság-új világkép az eposzok korához képest: A lírikusok számára rég letűnt, sejtelmes emlék volt már Akhilleusz haragja vagy Helené és Parisz szerelme: egy Lükambész* vagy Mürszilosz* volt az ellenségük, és saját szeretőik testében gyönyörködtek. (* valós, hús-vér politikai és magánéleti ellenfelek)

A „homéroszi kor” után fellépő költők a múltat és az isteneket is önmaguk jelenébe plántálták át; a bornak minden cseppjét, a csóknak minden érzéki örömét vágyták és dicsérték;

már nem csupán megállapították, hogy gyönyörű és kiismerhetetlenül gazdag a világ – boldog bujasággal ámultak rajta, a magukénak tudva mindent, értük valónak képzelve a természet megannyi csodáját..

Meg-megriadtak persze a mindenség pusztító moccanásainak láttán, de egyre közvetlenebb hangon, az áhítatba pajtási megértést vagy humort vegyítve mertek és tudtak dalolni-mesélni az életről s az istenekről.

Ennek a világlátásnak és stílusnak úttörője a parasztos-katonás iambosz-költészetben Arkhilokhosz, a fenségesebb monódiában* Alkaiosz.

Monódikus költészet: lanttal kísért egyéni dal A hellenizmus kori „lírai költészet” elnevezéssel azokat a verseket illették, amelyeket húros hangszerek (lüra, kithara, phorminx) kíséretével adtak elő.

A műfaji elkülönítésnek kezdetben társadalmi oka volt: a lant muzsikáját nemesebbnek, finomabbnak tartották, mint a fuvoláét; az éles hangú, népi és orgiasztikus jellegű fuvolakísérettel előadott elégiát és iamboszt nem is sorolták a lírai költészet fogalmába.

Alkaiosz (Kr. e. 630-570) Ókori görög költő.

Életéről keveset tudunk: Leszbosz szigetén született Kr. e. 630 körül. Szapphó kortársa volt.

Alkaiosz és Szapphó

Töredékes életmű A hellenizmus korában még tíz könyvnyi termését ismerték. A hagyaték a századok során egyetlen vékony füzetre zsugorodott. A papíruszleleteknek hála, az életmű az utóbbi évtizedekben ismét gazdagodni kezdett.

Költeményeinek három csoportja: himnuszok, politikai versek, bordalok.

Himnuszai emelkedett hangvételben Zeuszhoz, Hermészhez, Hélioszhoz íródtak; a hagyományos hangulaton túl a személyes élmények, vágyak tükrözői.

Hélioszhoz: A hagyományos megszólítás ünnepélyessége után Héliosz-himnuszában szenvedélyesen hirdeti az emberi életörömöt:

Hélioszhoz Nap, ki táplálsz mindeneket, s folyóknak partjain fölkelsz, vagy a bíboros nagy tenger árjánál, hol a kerge hullám parti fövenyt dúl,

s hol nagyon sok szép hajadon mosakszik, zsenge szép combját gyönyörű kezével mosva és úgy öntve magára föntről langy vizek árját, mint olajkenet gyönyörét...

Zeuszhoz: Zeusz-himnuszában a megszólított istent a had- és pénzügyek patrónusaként ünnepli, célozva korának eseményeire.

A mítoszokhoz való viszony: Akárcsak Szapphó, Alkaiosz is személyessé teszi az öröklött mítoszokat:

A mítoszokhoz való viszony: Szemben az Iliász hőskultuszával, Szép Heléne történetéből a várostrom idején elesett harcosok tragikumát emeli ki, nem pedig a hősi halál dicsőségét::

HELENÉRŐL Azt regélik, hogy temiattad érte Priamoszt és gyermekeit keserves átok, és szent Íliont is te hagytad, hogy porig égjen.

Óh, nem íly nőt vitt Aiakosz szülötte - míg az ég lakóit a nászra hívta - mást: a Néreusz termeiből a Kheirón- házba, egy édes

zsenge lányt. Péleusz meg a legkiválóbb büszke Néreusz-lány szeretőn megoldták szűz övét, s a szép hajadon kilenc hó múlva fiat szült,

azt a félistent, ki legizmosabb volt, sok deres mén hetyke urát; amaz mind tönkrement Heléna miatt, a phrügek népe s a vár is.

A mítoszokhoz való viszony: Hermész-himnuszában az isten egyik csínytevését meséli el, akit pajkoskodóan közvetlen hangon szólít meg:

Hermészhez: Üdv neked, küllénei úr, dalomba téged óhajtlak: szeles ormon egykor Máia szült téged. Kronidész királlyal csókbafonódván

És a marháit mikor elraboltad, rádtalált a jós, az erős Appolón, s míg reádmordult fenyegetve, addig orra előtt már

kézívét elloptad: ezen mosolygott és a jóspálcát neked adta: innen hív arany-pálcásnak a földi ember;

Politikai versei szenvedélyes szólamok, melyeket a személyeskedést sem nélkülöző indulatok, a politikai ellenfelek kíméletlen kigúnyolása, arisztokrata mivoltának kérkedő hangsúlyozása jellemeznek.

Az állam hajója: Alkaiosz meggyőződéssel vallotta magát a városállam érdekei képviselőjének. Városát tépett, hánykolódó hajóként ábrázolta, ezért tőle származtatják az európai költészetben elterjedt hajóallegóriát.*

Allegória: képletes beszéd, hasonlításon alapuló gondolkodásmód

A halhatatlanná vált hajóallegória: Immár a szél járása sem ismerős, mert erre is hullám hegye hömpölyög, amarra is, mi meg középen csak vitetünk a sötét hajóval, a vad viharral küzdve, ahogy tudunk. Már árbocunkat nyalja a víz körül, s egészen elszakadt a vászon, nagy lyukakat mutat ó vitorlánk. Lazult a horgony is…

Költői egyénisége: gyors érzelmi reagálás, kivételes asszociációs készség, gátlástalan közvetlenség, a részletek aprólékos kimunkálása, kompozíciós tudatosság,

Költészete a lírai és az epikus részletek váltakozása, világos képalkotás, természetesen gördülékeny stílus, változatos versformák jellemzik

Egy mai is érvényes közéleti verse: NEM SZÉPEN-ÉPÜLT, SZÉPTETEJŰ LAKOK... Nem szépen-épült, széptetejű lakok, nem jólrakott nagy kőfalak és utak adják a várost, nem hajógyár, ámde olyan lakosok, kik avval mi megvan, élni tudnak...

Néha a bordalban is „politizál”: MOST KELL A BOR... Most kell a bor, most kell leigyuk magunk a sárga földig, mert oda Mürszilosz!

Bölcseleti költeménye is maradt ránk: NEM KŐ ÉS FA, NEM ÉPÍTÉSZ... Nem kő és fa, nem építész tesz várost, hanem ott, ahol vannak olyan vitézek, kik megvédik az otthonuk, ott van város is és fal is.

Bordalai a magánélet örömeinek dicséretei (Bordal, Esőt zúdít le Zeusz ege ránk).

Jellemzőjük szenvedélyes élénkség, ami helyenként rezignált bölcselkedéssel és játékos könnyedséggel párosul. Költeményeit aiol dialektusban írta, melynek lágy hangzását a versformák gazdag ritmuseszközeivel emelte ki.

Róla nevezték el az általa gyakorta használt alkaioszi versszakot.

Metrikai képlettel érzékeltetve az alkaioszi strófa ritmusát:

Változatosság és harmónia a ritmusban: Az első három sor eleje emelkedő lejtésű, a sorok második fele ereszkedő.

Gyorsul, majd lassul: Az utolsó sor pedig ereszkedő lejtésű lábakból áll. (daktilus és trocheus)

Íme, példának egyik bordala: Nem kell a bajnak önmagad adnod át, mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör, barátom? Ámde drága gyógyszer bort a pohárba töltve inni.

Olvassa el a verset hangosan is! Hangsúlyozza a szóhatárokat értelmi tagolással! Nem kell a bajnak önmagad adnod át, mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör, barátom? Ámde drága gyógyszer bort a pohárba töltve inni.

Olvassa el ismét hangosan a verset! Gondosan különböztesse meg a rövid és hosszú szótagokat! (1 mora: egy rövid szótag, 2 mora: egy hosszú szótag kimondásának ideje)

Nem kell a bajnak önmagad adnod át, — —  —   —   —   — mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör, — —  —   —  —   — barátom? Ámde drága gyógyszer — — —  —  —  — bort a pohárba töltve inni. — —  —   —  —  — 

Olvassa el újra úgy, hogy egyszerre érvényesüljön az értelme és a ritmusa! Értelmi tagolás: szóhatárok szerint olvasás, Időmérték szerint: nem veszünk tudomást a szóhatárokról

A kétféle tagolást segíti az alábbi vers és képlet együtt: Nem kell a bajnak önmagad adnod át, — —  —   —   —   — mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör, — —  —   —  —   — barátom? Ámde drága gyógyszer — — —  —  —  — bort a pohárba töltve inni. —  —   —  —  — 

Anakreón (Kr. e. 570-500 k.)

Ami életéről tudható: Teosz félszigetéről származott, és miután egy perzsa helytartó betört hazájába, elmenekült. Többek között Szamosz szigetén is élt, ahol Polükratész türannoszt oktatta zenére.

Élete delén, 522-ben Peisistratos fia, Athénbe hívta meg, s ennek megöletése után (514-ben Kr. e.) valószínűleg Ekhekratész tesszáliai türannosz udvarában talált menedékre.

Élete alkonya homályba vész: Egy antik epigramma említi ugyan, hogy sírja Teószban található, azonban nem tudhatjuk, hogy ez nem egy jelképes sír volt-e.

A költőnek csupán töredékei maradtak ránk: A iambosz és az elégia műfaján túl monódikus dalai (meloszok) alapozták meg hírnevét. Lágy, zengő dallamú lírája az ókorban állandó csodálat tárgya volt: Téosz lakói pénzérmét verettek a képmásával.

Költeményei: elégiák, epigrammák, himnuszok, szerelmi és bordalok

A szerelem és a bor énekese: Ión iamboszban verselte meg érzelmeit az ismeretlen lányhoz

Egy lányhoz: Thrák csikó, miért szaladsz el, görbe szemmel rámtekintve, íly vadul? tán azt hiszed, hogy semmihez sem értek én? Hidd csak el, hogy könnyüszerrel rádvetem még ezt a zablát, és a gyeplőt kézbetartva, körbe kényszerítelek. Még ma lágy füvet harapdálsz, könnyeden szökellve játszol, mert ki hátadat megülje, nem került derék lovas.

Engem a szerelem... Engem a Szerelem piros lapdával sziven ért, és egy szépcipőjü, aranyhajú lánnyal játszani hivott. Lesbosban született a lány. Csak csufolta fehér fejem s elfutott gonoszul, gonosz társnőjére kacsintva.

Méltatlanul ritkán idézett, kedves, dallamos Szerenád című verse: Gyorsan faltam a reggelim: egy kis házi pogácsát, s ittam egy kupa bort; no most halkan játszom a finom lanton: hajnali dalt az én kedves kis szeretőmnek.

Bölcs intelem a bordalban: Nosza, hozd, fiú, a kancsót, kiiszom ma egyhuzamban. De a tíz pohárnyi vízhez ne vegyél csak öt pohár bort: hogy a mámor el ne csapjon, íme, csínján iddogálok.

Nosza rajta! Csak ne bőgve, zsivajogva hajtsuk egyre le a bort, miként a szittya ricsajoz - de szép dalokkal mulatozva kortyolgassunk!

A három és fél jambusból álló sor képlete: A negyedfeles jambus A bor és a szerelem költőjeként a szépet, a természetest énekelte meg, gyakran használva egy olyan versmértéket, amelyet anakreóni versnek is neveznek. A három és fél jambusból álló sor képlete:  — |  — |  — | 

Eredetileg ritmikai szakaszok zárósorául szerepelt; Anakreón használta először magában, majd utánzói is.

Mire jó a negyedfeles jambus? Lágy, enyelgő, játékos hangzást ad, ami az idilli tartalomhoz nagyon jól illik.

Anakreón kedves témája volt az öregedés, elmúlás is: (kb. 85 évet élhetett.) Fennmaradt híres költeménye: Töredék a halálról

Töredék a halálról A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon, fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már, oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még. Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet, ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő, s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre...

Verseiben nyoma sincs politikai témáknak, sőt, ezt írja híres epigrammájában: Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván, háborút emleget és lélekölő viadalt. S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít.

Utóélete, hatása: Az európai és magyar költészetben az anakreóni dal külön verstípussá vált.

anakreóni dal: a lírai alkotásnak az a fajtája, amely a röpke és kecses formában az élet szelíd örömeit, a szerelmet, a barátságot, a bort, a természetet énekli meg, és a világot csak a háborítatlan élvezet oldaláról fogja fel.

Például Csokonai költeménye: Most jázminos lugasban, — |  — |  — | —/  E nyári hűvös estvén, — | — |  — | —/  Lillámmal űlök együtt: — — | — |  — | —/  Lillám velem danolgat, — — |  — |  — | —/  És csókolódva tréfál, — — | — | — | —/ 

A teljes költemény: Most jázminos lugasban, E nyári hűvös estvén, Lillámmal űlök együtt: Lillám velem danolgat És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zőld gyepágyra tettem És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam, Amott Anakreonnak Kellő danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy öszveséggel íly sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél? (A boldogság, 1797)

Vége