A hét pecsét felnyitása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

A kiáltó világ.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Az Élet Igéje április.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A házasság még nem a mennyország
Jer Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Majd meglátjátok, hogy még a ti időtökben véget vetek ezen a helyen a hangos, vidám örvendezésnek,
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Két ellentétes kijelentés Istenről:
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
ALAPIGE: 1Kir 3,
Jézus te vagy minden álmom
Lelkésztestületi ülés Ramocsaháza, március 27.
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Istenünk, sok-sok feszültség,
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
ISTEN IGÉJE MONDJA: „…a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt … és új éneket énekeltek ekképpen: "Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Asztal- és életközösség Jézussal
A fény Királya Õ, fenségbe öltözött
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Apokalipszis 12/C.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
A millennium Tanulmányok a Jelenések könyvéről:
A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
LEVÉL LAODICEÁBA.
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
a dicsőség örök Királyát! Mind az ő szent nevét áldják!
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
KIVONULÁS KÖNYVE 3:6 – 3:20 exodus az elhívás. ISTEN JELENLÉTÉBEN - Angyalok: Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
Urunk megkeresztelkedése
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
A fény Királya Ő, fenségbe öltözött, örüljön a Föld, örüljön a Föld
Isten hozott, hogy megáldjon!
Apostoli, Niceai hitvallások
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

A hét pecsét felnyitása Jelenések 6.1-8 „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit?” „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.” „És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek,”

A hét pecsét felnyitása ...De látjátok, ebben a Könyvben az volt, ami meg lett váltva. Az a Megváltás Könyve volt. És minden amit Ő megváltott, az be volt írva abba a Könyvbe. Mindenki akiért Ő meghalt az be volt írva abba a Könyvbe, és Ő nem hagyhatta el az Ő kőzbenjáró Székét addig, amíg Ő mindent alaposan meg nem váltott. És Ő nem tudta megváltani azokat a keresztnél, mert ők előre el voltak rendelve a Bárány Életének Könyvében, és Neki Ott kellett maradnia hogy közbenjárjon amíg az utolsó személy be nem lett fejezve. Dicsőség! A titkok a Hét Pecsétben voltak. Amikor ez a Hét Pecsét ki lett nyitva, akkor az megnyitotta az egész Bibliát. A Hét Pecsét; Az Hét Titokkal volt bepecsételve, és az a Hét Pecsét tartotta Annak az egész titkát. És az volt a Megváltás Könyve, az Új Szövetség... ...János körbenézett, és ott ült Isten a Trónon a Könyvvel az Ő kezében, amely Hét Pecséttel be lett pecsételve, és a megváltás egész terve abban volt... Lelkek, amelyek börtönben vannak most. 1963.11.10 ...Ő az aki megnyitotta azokat a pecséteket. Ő maga a pecsétek. Mert Isten teljes Igéje Krisztus és Krisztus a Pecsét, ami meg lett nyitva. Akkor mi a megnyitása azoknak a Pecséteknek? Krisztus kinyilatkoztatása!... Ez a nap felkelése 1965.04.18 Jelenések 6.1-8

Jelenések 6.1-2 1 És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: Jöjj! 2 És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.

Jelenések 6.1-2 Hamis próféta: Nicea 325 Nincs íjvessző, nincs erő Megtévesztés, becsapás: csak olyan, mintha Krisztus lenne. Nincs neve. Az igazi fehér lovas neve: Isten Igéje Nikolaiták, bálámiták: ragadozó farkasok

Jelenések 6.1-2 Mt. 24.4-5 (!) „Térj meg tehát...”Jel. 2.16 Efézus: (53-170) Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. Jel. 2.6 Szmirna( 170-312) Pergamon( 312-606) Így nálad is vannak olyanok, akik szintén a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Jel.2.15 „Térj meg tehát...”Jel. 2.16 A fehér lovas / antikrisztus/ munkálkodásának három lépése: 1, Antikrisztusi szellem = Ige ellenes. Szellemileg öl. Nikolaitizmus. Niko: uralkodik, meghódít Laos: laikusok, nép = uralkodik a nép felett. Csak egy „mondás” 2, Hamis prófétává lett. (2 thessz. 2. 1-12). Hamis tanítás. Pogány Rómából pápai Róma. 3, Fenevaddá vált. Az antikrisztus és a fenevad ugyanaz a szellem.

Jelenések 6.1-2 Az oroszlán kenet győzött a Kiválasztottakban. Júda Oroszlánja harcolt személyesen a Menyasszonyában. „Saul, Saul! Miért kergetsz engem?”

Jelenések 6.3-4 3 Amikor feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második élőlény szól: Jöjj! 4 És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki.

Jelenések 6.3-4 A lovas: hamis próféta = pápa Vörös ló: erőt, hatalmat jelképez. A megölt szentek vérétől vörös színű.

III. Ince pápa intézményesíti az inkvizíciót (i.sz. XI.sz) Jelenések 6.3-4 Mt. 24.6 (!) „eltűröd Jezábelt,” Jel. 2.20 Az egyház és az állam egyesül! A középkorban a pápa élet és halál ura =politikai és vallási hatalom. Szent Ágoston Hippo püspöke: „kényszerítsétek őket bejönni!” (i.sz.397) III. Ince pápa intézményesíti az inkvizíciót (i.sz. XI.sz) „Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak vérétől,” jel. 17.1-6 Keresztes háborúk, inkvizíció: Több, mint 60.000.000 embert mészároltak le.

Jelenések 6.1-2 A borjú kenet győzött a Kiválasztottakban „adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából...” Jel 2.21 Thiatira (606-1520) Sötét kor. Jean d’Arc

Jelenések 6.5-6 5 Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szól: Jöjj! És láttam: íme, egy fekete ló, és a rajta ülőnek mérleg volt a kezében. 6 És hallottam, mintha egy hang szólt volna a négy élőlény között: Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd!

Jelenések 6.3-4 A lovas: hármas hatalom: menny, föld, purgatórium Mérleg: kiárusították az ételt, pénzt kértek az imádságokért, ereklyékért, bűnbocsátó cédulákat árusítottak Fekete ló: a lovasa a sötét középkorban kezdett lovagolni. Olaj: Szentlélek. Bor: a kinyilatkoztatás általi felserkenés. „Édes bortól részegedtek meg ezek?”

Paráznasággal szerezte a gazdagságát. Jelenések 6.5-6 Mt. 24.7-8 (!) „akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói.” Jel.17.2 Paráznasággal szerezte a gazdagságát. „Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja.” Jel.17.4-5

Jelenések 6.5-6 Az ember kenet győzött a Kiválasztottakban Luther Márton 95 tétel 1517 Az ember kenet győzött a Kiválasztottakban A reformátorok kora. Nyitott kapuk kora. Sardis (1520-1750) Philadelfia (1750-1906)

Jelenések 6.7-8 7 Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: Jöjj! 8 És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel, döghalállal és a föld vadállatai által.

Jelenések 6.7-8 - 68.000.000 ember kard által halt meg, A fakó egy kevert szín. Fehér, vörös, fekete. Három az egyben. A lovasnak már van neve: Halál = örök elválasztottság Istentől - 68.000.000 ember kard által halt meg, - több milliárd a hamis tanításai miatt lelki halállal A három isteni szám. 1. Megigazulás 2. Megszentelődés 3. Szentlélek keresztség A négyes nem isteni szám. 1. Antikrisztus = fehér 2. Hamis próféta =vörös 3. Menny, föld, tisztítótűz helytartója = fekete 4. Fenevad, sátán kivetve a Mennyből = fakó (Jel.12.13)

Jelenések 6.7-8 Vallási, politikai, démoni erő egyesül Mt. 24.7-8 (!) Vallási, politikai, démoni erő egyesül Isten adott időt a megtérésre!!! „Utolsó csapás”: a halál (pünkösdiek, felekezetek. Nincs többé feltámadás) Egyházak Világtanácsa – ökomenikus egyesülés. A parázna anya... Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből És a lányai ... gyermekeit pedig megölöm halállal (Jel.2.18-23)

Jelenések 6.7-8 + a nagy nyomorúság 3,5 éve A repülő sas kenet győz a Kiválasztottakban. Prófétai kinyilatkoztatás. Prófétai kor. Krisztus – személyesen- kopog az ajtón. Ki lett téve a felekezetekből. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek:” Jel.3.20 2 Az emberfiának napjai. Luk 17. 24 A hetedik angyal hangjának napjai. Jel 10.1-7 Laodicea (1906-?) + a nagy nyomorúság 3,5 éve Illés napjai. Mal. 4.5-6

Jelenések 6.7-8 Megtestesül Krisztus a Menyasszonyban Sátán édenje 6000 éve épül (6. nap) Most elkezd megnyilvánulni a királysága a földön Megtestesül Krisztus a Menyasszonyban Hű és Igaz, Isten Igéje, uraknak Ura, királyoknak Királya - Mennyei seregek követik Megtestesül sátán, kidobva a mennyből, követi a pokol (Hadesz). Tudja, hogy kevés ideje van. Szentjei fehér ruhába öltöztek. Nem keveredtek felekezetekkel és hitvallásokkal.

Jelenések 6.7-8 Az Armageddoni ütközetig menetelnek. = 3.Világháború, Megiddó völgye. (Jel.16) Sátán összegyűjti a seregét, az Egyházak Világtanácsába! „Amikor odanéztem, csak füstölgő krátereket láttam.” Jézabelt a kutyák falták fel Illés szavára. A modern Jézabelt vadállatok fogják felfalni. Mert Illés elítélte. (Jel.19.17.)