Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának törvényi szabályozása Összeállította: JANKÓ ISTVÁN.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Református Pedagógiai Intézet
Advertisements

Csernátoni Katalin május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés
A nevelési tanácsadók szerepe a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos organikus okra vissza nem vezethető rendellenessége.
Gyógytestnevelés tanítására felkészítő szakirányú továbbképzési szak
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2010-ben Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
Korai fejlesztés, korai intervenció tapasztalatai Biztos Kezdet mentorképzés Velence Meszéna Tamásné Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ.
Sajátos nevelési igényű tanulókat érintő változások
A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK, ÚJ FELADATOK A NEVELÉSI TANÁCSADÁSBAN
Peőcz Veronika Béki Andrea
Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek utáni normatív hozzájárulások
Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből
A FEJLESZTŐ PEDAGÓGIA SZEREPE AZ ÓVODÁBAN
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
EGYMÁS-KÖZT Szakmai fórum l Nyíri Úti EGYMI - Kecskemét, Nyíri út Web:
Integrált oktatás az 50 éves Trefort SZKI-ban
Az együttnevelés jogszabályi háttere
SNI együttnevelés törvényi szabályozása és intézményi gyakorlata 2012
Jogszabályi változások a pedagógiai szakszolgálatok rendszerében
Csillag Ferenc MFPI közoktatási szakértő
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
A hatósági ellenőrzés Fonyódi Ilona vezető főtanácsos
Sajátos nevelési igényű tanulók a középfokú oktatásban
Az együttnevelés gyakorlata az óvodában (A pedagógusok együttműködésének lehetőségei az egyéni fejlesztés megvalósításában)
Méltányossági elvek a közoktatásban
Didaktika 2. Tanügyi és iskolai szabályozás
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, sajátos nevelési igény
Közoktatási feladatok teljesítése: - nevelési-oktatási intézmény; - pedagógiai szakszolgálat; - pedagógiai szakmai szolgáltató. Intézkedési terv.
Intézményegységünk működésének törvényi szabályozói:
ORSZÁGOS PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK
4/2010. (I. 19.) OKM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról
A halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolások nevelését/oktatását segítő pedagógiai rendszer Győr, Mosolits Lászlóné, Ildikó.
A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának új törvényi szabályozása
Pedagógiai szakszolgálat
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
GYÓGYPEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA Ammerné Nagymihály Emília
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Pályaorientációs program SNI tanulók számára Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pécs.
Törvények, feladatok, vizsgálatok, szakvélemények,
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Sajátos nevelési igényű tanulók a szakképzésben Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész.
A fejlesztőpedagógus szerepe a Családok Átmeneti Otthonában
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
A NEVELÉSI TANÁCSADÓ SZAKVÉLEMÉNYE KIRÁLY GABRIELLA KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS, GYÓGYPEDAGÓGUS készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
Készítette: Gellénné dr. Nagy Valéria igazgató
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
14/1994 MKM r. változásai Nevelési tanácsadásra vonatkozó részek Dr. Szakács Katalin Készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
RMÁI Kazinczy Ferenc Tagiskola Kincsesbánya, Iskola u. 1.
Integráló iskolák a közoktatásban
MÓDSZERTANI KÖZPONT MŰKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN
Inkluzív pedagógia Előadó: Török Mária.
SNI gyerekek az iskolában (1.) A sajátos nevelési igény
Pedagógiai munka a Nevelési Tanácsadóban
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
Buczkóné Pásztor Melinda Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Integráció és inklúzió
Speciális gyermekvédelem
A KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNYEK A MINDENNAPOK GYAKORLATÁBAN április 2. Pölöskei Gáborné regionális igazgató.
PARTNERSÉG AZ OKTATÁSBAN… HAJDÚSZOVÁT MÁJUS 17.
Sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelése a gyakorlatban Dr. Knyihárné Gaika Judit - Molnárné Ditzendy Judit gyógypedagógusgyógypedagógus mb. igazgató.
Nagyné Heidenwolf Erzsébet Hallássérült gyermekek integrált oktatásának segítése.
II. Kerületi PSZSZ Honfiné Nagy Andrea Gál Nóra
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység feladatai
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézménye
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
JÁRÁSI SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁG
Szakszolgálati feladatellátás a JNSZMPSZ Kunhegyesi Tagintézményben
VÁLTOZÁSOK címszavakban.
Előadás másolata:

Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának törvényi szabályozása Összeállította: JANKÓ ISTVÁN

FOGALMAK TISZTÁZÁSA Tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézség hátrányos helyzet Sajátos nevelési igény Magántanulói státusz különleges gondozás

Tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézség Fogalom értelmezés Kt.30.§. „(7) Ha a gyermek, a tanuló beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd (a továbbiakban együtt: beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló), illetve a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető (SNI B)tartós és súlyos rendellenességével küzd, fejlesztő foglalkoztatásra jogosult. A fejlesztő foglalkoztatás a nevelési tanácsadás, az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás, a kollégiumi nevelés és oktatás keretében valósítható meg.” Okai: Gyakran átlag alatti értelmi képességek A tanuláshoz szükséges képességek enyhe fejlődési késései Problémák a tanulási helyzetekben, egyéni és közösségi viselkedésben Szociális éretlenség Kommunikációs, kapcsolati nehézségek Motivációs problémák Helytelen tanulási módszerek

Pedagógiai tennivalók Prevenció, felzárkóztatás, korrepetálás, kompenzáló nevelés, fejlesztés, terápia, egyéni bánásmód, differenciálás, egyéni-1-3 tanuló részére szervezett foglalkozás 1-4. osztályban Pedagógiai szakszolgálat Nevelési tanácsadó Fontosabb feladata annak megállapítása, hogy a gyermek, a tanuló beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd Szakvélemény készítése a gyermek fejlesztő foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával szakvéleményt készít az iskolakezdéshez, segítséget nyújt a gyermek óvodai neveléséhez, a tanuló iskolai neveléséhez és oktatásához nevelési tanácsadást ellátó intézmény ellenőrzi a szakvéleményben foglaltak végrehajtását nevelési tanácsadás feladata továbbá, hogy a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített és a nevelési tanácsadó részére megküldött szakvélemény alapján segítse azoknak a gyermekeknek, tanulóknak az óvodai, iskolai, kollégiumi ellátását, akik a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdenek.

Kompetens óvodai, iskolai szakember Ellátandók köre Azok a tanulók, akik a Nevelési Tanácsadó által megállapított és szakvéleménnyel dokumentált beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdenek Azok a tanulók, akik a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által megállapítottan és szakvéleménnyel dokumentáltan a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével (SNI b) küzdenek. Kompetens óvodai, iskolai szakember pedagógus, fejlesztőpedagógus, iskolapszichológus, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. A közoktatási törvényben biztosított lehetőségek Fejlesztés, felzárkóztatás Tantárgyak, tananyagrészek minősítése és értékelése alóli felmentés Egyéni fejlettséghez igazodó továbbhaladás Első évfolyam két tanév alatt történő teljesítése A fejlesztés időkerete ktv.52 § (7) Ktv.52.§ (11) c) Létszám számítás Kettő gyermekként Vonatkozó jogszabályok 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 14/1994.MKM-rendelet 11/1994.MKM rendelet

HÁTRÁNYOS HELYZET Fogalom akit családi körülményei, szociális helyzete miatt rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította; e csoporton belül halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint - óvodás gyermek esetén a gyermek három éves korában, tanuló esetében a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen; halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek;

Pedagógiai tennivalók Felzárkóztatás, fejlesztés Egyéni-1-3 tanuló részére szervezett foglalkozás Képesség kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés Pedagógiai szakszolgálat Nevelési tanácsadó Kompetens óvodai, iskolai szakember Pedagógus, fejlesztőpedagógus, iskolapszichológus, gyermek-és ifjúságvédelmi felelős A közoktatási törvényben biztosított megsegítési lehetőségek Fejlesztés, felzárkóztatás Tantárgyak, tananyagrészek minősítése és értékelése alóli mentesítés Egyéni fejlettséghez igazodó továbbhaladás, első évfolyam két tanév alatt teljesítése A fejlesztés időkerete ktv. 52 § (7) Ktv. 52. § (11) c) Létszámszámítás ------------ Vonatkozó jogszabályok 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 11/1994.MKM rendelet (39/D § , 39/E §

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY (SNI) Fogalom értelmezés sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető (SNI A)tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem ( SNI B)vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd; Pedagógiai tennivalók Egészségügyi és pedagógiai célú rehabilitáció és rehabilitáció, speciális gyógypedagógiai módszerek, eljárások, fejlesztő terápiák, nagymértékű differenciálás, reedukáció szegregált, vagy integrál inklúzív nevelés-oktatás

Pedagógiai szakszolgálat Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság Országos szakértői és rehabilitációs bizottság Kompetens óvodai, iskolai szakember A fogyatékosság típusához igazodó végzettséggel rendelkező gyógypedagógiai tanár/terapeuta ( ktv. 30. § (11) (12) A közoktatási törvényben biztosított megsegítési lehetőségek Felzárkóztatás, egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs tanórai foglalkozás Tantárgyak, tananyagrészek minősítése és értékelése alóli mentesítés Egyéni fejlettséghez igazodó továbbhaladás, első évfolyam két tanév alatt teljesítése Tankötelezettség két évvel meghosszabbítása A fejlesztés időkerete ktv. 52 § (6) iskolában Ktv. 114. § (1) a) óvodában

Létszámszámítás Két vagy három gyermekként, tanulónként Vonatkozó jogszabályok 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 14/1994.MKM-rendelet 11/1994.MKM rendelet

A sajátos nevelési igény a különleges gondozást a gyermek életkorától függően a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményében foglaltak szerint KELL biztosítani! A fejlesztést a diagnózisra építve kell megvalósítani KÜLÖNLEGES GONDOZÁS KORAI GONDOZÁS FEJLESZTŐ FELKÉSZÍTÉS ÓVODAI NEVELÉS ISKOLAI NEVELÉS

KORAI FEJLESZTÉS ÉS GONDOZÁS ktv. 35. § (1) a sajátos nevelési igény megállapításától kezdődően a szülő bevonásával a születés időpontjától 3 éves korig, (legalább heti 2 óra)illetve ha az óvodai nevelésbe nem kapcsolódhat be 5 éves korig (legalább heti 4 óra) 5 éves kor után a SZB eldönti, hogy óvodai nevelésben vagy fejlesztő felkészítésben kell-e részt vennie. Egyéni fejlesztési terv alapján Otthon is megvalósulhat, akkor a SZB gondoskodik szakemberről A XI. kerületben a Korai fejlesztő központ látja el ezt a feladatot (Bártfai utca) a kerületi lakosoknak megállapodás alapján ingyenes

FEJLESZTŐ FELKÉSZÍTÉS akik állapotuk miatt nem tudják igénybe venni az nevelési-oktatási intézmények által nyújtott szolgáltatásokat Attól az évtől ahogy betöltik az 5. életévüket képzési kötelezettek Egyéni fejlesztési terv alapján a szülő aktív részvételével Cél a gyermek a külvilággal való kapcsolatának ébrentartása, ápolása egyéni foglalkozáson heti 3 óra Csoportos foglalkozáson heti 5 óra Otthon is megvalósulhat, a SZB gondoskodik szakemberről

ÓVODAI NEVELÉS, ISKOLAI NEVELÉS-OKTATÁS Olyan óvodába ,iskolába járhat, amely rendelkezik azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, amelyeket a törvény előír Alapító okirat Nevelési, pedagógiai és minőségirányítási program, helyi tanterv, speciális tanterv Tárgyi eszközök, segédanyagok, fejlesztő eszközök, speciális eszközök A fogyatékosság típusának, súlyossági fokának megfelelő végzettségű gyógypedagógiai tanár/ terapeuta

arról, hogy az SNI-s gyermek szegregáltan vagy integráltan jár-e óvodába, teljesíti tankötelezettségét a SZB DÖNT! Csak az az intézmény jelölhető ki, amelyik rendelkezik a törvényben előírt személyi és tárgyi feltételekkel A jegyző kötelessége tájékoztatni a SZB-ot arról, hogy melyik intézmény rendelkezik ezekkel a feltételekkel A szülő választ a jegyzékben szereplő intézmény közül A szülőnek joga van a polgármester segítségét kérni, hogy lakóhelyén teremtsék meg a SNI –s gyermeke neveléséhez, oktatásához NEM VEHET FEL SNI-S GYERMEKET, TANULÓT AZ AZ INTÉZMÉNY, AMELYET A SZB NEM TETT JAVASLATOT!!!!

A szakértői véleményben NÉV SZERINT szerepelnie kell az SNI gyermek nevelésére-oktatására kijelölt intézménynek. Fogalmak A társadalomba behelyezésre irányul habilitáció rehabilitáció A társadalomba való visszahelyezésre irányul

A gyógypedagógus/terapeuta feladatai az együttműködés során: Segíti a pedagógiai diagnózis értelmezését Javaslatot tesz a gyógypedagógia-specifikus módszerek alkalmazására Segítség a speciális eszközök kiválasztásában Együttműködik a pedagógusokkal , figyelembe veszi a pedagógusok észrevételeit Kapcsolatot tart a szülővel Javaslatot tesz a fogyatékosság típusához, a gyerek igényeihez szükséges környezet kialakításához Figyelemmel kíséri a tanulók haladását, javaslatot tesz a módszerváltásokra Terápiás fejlesztő tevékenységet végez

A sajátos nevelési igény diagnosztizálása A szülői együttműködés nemcsak jog, hanem KÖTELESSÉG IS!! Sajátos nevelési igényű gyermek Országos szakértői bizottság Mozgás fogyatékosság érzékszervi Beszéd Tanulási képességet vizsgáló bizottság Értelmi fogyatékosság,autizmusa megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlősének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége A vizsgálat a szülő kérésére, intézményi kérésnél a szülő egyetértésével indulhat

Intézmények Szülők Nevelési Tanácsadók Sajátos Nevelési Igény Vizsgálati kérelem Vizsgálati kérelem Vizsgálati kérelem Vizsgálati kérelem TKV Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Nevelési Tanácsadók Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség SNI kizárva Sajátos Nevelési Igény

Sajátos Nevelési Igény Rehabilitációs célú foglalkozás A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenessége Testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság előfordulása esetén halmozottan fogyatékos Fejlesztő foglalkoztatás Rehabilitációs célú foglalkozás Organikus okra vissza nem vezethető Organikus okra visszavezethető Nevelési Tanácsadó Intézmények (Iskolák, Óvodák, Kollégiumok)

bármikor kérheti gyermeke (felül)vizsgálatát A VIZSGÁLAT KÉRÉSE: Szülő: bármikor kérheti gyermeke (felül)vizsgálatát 2. Nevelési – oktatási intézmény: - Minden tanév április 30-ig, bármikor! - Tü.16/új vagy Kö.3126 számú forma- nyomtatványon (pontos kitöltés, pedagógiai jellemzés, igazgatói/pedagógusi aláírás, intézménypecsét, szülői aláírás) - Indoklásként nem elég a Nevelési Tanácsadó szakvéleményére hivatkozni! - Az ellátó intézménynek is kell véleményezni a vizsgálandó gyermek személyiségét, tudását, indoklással segíteni a vizsgálat irányultságát! Az 1999. szeptember 1-je után született gyermekeknél a 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet 5.számú melléklete (orvos, védőnő). E nélkül a szakértői vizsgálat nem végezhető el! //14/1994.(VI.24.)MKM rend. 13.§ (1)//

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK, TANULÓK NEVELÉSÉRE-OKTATÁSÁRA VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK RENDELETEK A ktv. ide vonatkozó pontjai 6.§ (2) 24. § (5) tankötelezettség kezdete 6. § (3) 52. § (1) c 78. § (2) c 129. §(1) Tankötelezettség vége 6. § (4) a), b) Az igazgató dönt a tankötelezettség kezdetéről és végéről a nevelési tanácsadó vagy a SZB szakvéleménye alapján 8.§ (11) A Nemzeti alaptanterv tartalmazza a sajátos tantervi követelmények alapelveit

8/B § (3) 50. § Az iskolai helyi tanterv és az óvoda nevelési program elkészítésénél figyelembe kell venni 13. § (5) A szülő joga, hogy a polgármester segítségét kérje, hogy a SNI gyermeke neveléséhez megteremtsék a feltételeket 27. § (9), (10) Speciális szakiskola, készségfejlesztő speciális szakiskola a SNI tanulóknak 30. § (1) SNI tanulók joga 30. § (2) Külön vagy közös nevelés 30. § (3), (10), (11), (12) A gyógypedagógiai oktatásban és nevelésben résztvevő intézmények személyi, tárgyi feltételekkel kell rendelkezniük , amelyek szükségesek az SNI gyerekek neveléséhez, oktatásához 30. § (4) A jegyző kötelezheti a szülőt, hogy a gyerekkel a szakértői vizsgálaton megjelenjen

30. § (6) Fejlesztő felkészítés, képzési kötelezettség 30. § (9) 69. §(2) 52. § (7), (11) Tantárgyi, tananyagrészi mentesítés minősítés és értékelés alól Az iskola egyéni foglalkozást szervez részére Vizsgákon kedvezmények 30.§ (10)-(13) SNI gyermekek ellátásának személyi feltételei 33.§ (12) Egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény 34. § 35. § Pedagógiai szakszolgálatok és feladataik 52. § (6) SNI tanulók egészségügyi és pedagógiai habilitációs és rehabilitációs órái 70. § (7)-(10) Egyéni adottságokhoz, fejlettséghez igazodó továbbhaladás, előkészítő évfolyam

78. § (7) d) Pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele: nappali oktatásban vesz részt 86. § 87. § A helyi és megyei, fővárosi önkormányzat feladatellátási kötelezettsége 114. § (1) a), (2), (3) Ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások a SNI esetében 119. § (2) Közalapítvány létrehozása a SNI kapcsolatos közoktatási feladatok segítésére 120. § (1) magántanuló 120. § (2)-(5) Költségtérítés a SNI tanulóknak 121. § (1) Értelmező rendelkezések 1. sz. melléklet Utazó gyógypedagógus, logopédus, pszichológus, konduktor 3. sz. melléklet létszámszámítás

14/1994.MKM rendelet 8. § Korai fejlesztés és gondozás 9. § Fejlesztő felkészítés 10. § 12. § SNI vizsgálata 13. § (3)-(4) Tantárgyi, tantárgyrészi minősítés alóli mentesítés 1-6 évfolyam január 31-ig. Magasabb évfolyam ha abban az évben kezdte az adott tárgy tanulását március 31-ig. Az iskola igazgatójának nyilatkoznia kell!!! 13. § (5)-(9) enyhe értelmi fogyatékosság diagnosztizálása 17. § (2) Értelmi fogyatékos áthelyezése 20. § (4) felülvizsgálat

11/1994.MKM rendelet 5. § (3) Testnevelés órákon való részvétel 15. § (5) Óvoda feladatai tanköteles korú gyermeknél 16. §(2) Az SNI tanuló beíratása kijelölt intézménybe 23. §(3) SNI magántanuló 23. §(5) Tantárgyi mentesítések 23. §(6) Egyéni fejlesztési ütemterv 24. §(2) Osztályzás megnövelt tanítási idő esetén 4. sz. melléklet Tanügyi nyilvántartások 7. sz. melléklet Jegyzék a kötelező eszközről, óvoda, iskola

MAGÁNTANULÓI STÁTUSZ A tanuló a tankötelezettségét a szülő választása alapján iskolába járással vagy magántanulónként teljesíti Az SNI-s tanulók esetében a szülő választási jogát a szakértői bizottság véleményében foglaltak korlátozhatják!! Magántanulói státusz Egészséges ép gyermek Tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézség Sajátos nevelési igény Tartósan gyógykezelt Az iskola igazgatója dönt: Szülő kérésére(ktv. 7. § (1) Nevelési tanácsadó szakvéleménye alapján Szakértői rehabilitációs bizottság véleménye alapján Szakorvosi véleményre A szülő gondoskodik a felkészítésről 11/1994 MKM rendelet 23. § (2) A tanuló neveléséről, oktatásáról, értékeléséről, vizsgáztatásról az iskola gondoskodik, amellyel az a tanuló jogviszonyban áll. (11/1994 MKM 23 .§ (3) Egyéni foglalkozás keretében történő felkészítésre az iskolának tanulónként kötelező és nem kötelező órakereten felül átlag heti 10 óra áll rendelkezésre ktv.52. § (13)

Tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézség Sajátos nevelési igény Egészséges ép gyermek Tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézség Sajátos nevelési igény Tartósan gyógykezelt A tanulónak beszámolási kötelezettsége van, osztályozó vizsgán ad számot a tudásáról Nem kell értékelni a magatartását és a szorgalmát A készségtantárgyak tanulása alól az igazgató mentesítheti ( ktv. 69.§ (2), 11/ 1994 MKM rendelet 23. § (5) Részt vehet egyes iskolai foglalkozásokon, használhatja az iskola létesítményeit Normál tananyagot tanul Speciális tananyagot tanul A pedagógiai szakszolgálatok gondoskodnak a szakemberről- ha az iskolának nincsen a törvényben előírt végzettségű- akit az iskola fizet az általa igényelt normatívából. Ktv. 120. § (1)