A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
GYMSMKH Jegyzői értekezlet május 11. a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal első negyedévi tapasztalatai a helyi önkormányzatok, kisebbségi.
Advertisements

Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
Az Alaptörvény és a közpénzügyek az önkormányzatok szemszögéből
Elkülönített állami pénzalapok
A környezetvédelem intézményrendszere
Közigazgatási alapismeretek
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Polgármesteri Akadémia
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
Az évi XCII. törvény (az évi XXI. törvény módosítása)
Munkavédelmi előírások rendszere
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
A jogalkotás elmélete és gyakorlata
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Tájékoztatás a határidős feladatokról
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
Az önkormányzati gazdálkodás szabályai Debrecen,
Költségvetési rendelet egy pénzügyi vezető szemével
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Az új jogalkotási törvény
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Köszöntő avagy néhány mondat a felsőoktatásról. Adatkezelés a felsőoktatási intézményekben Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Tamás Barnabás előadása április.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
1 Változások az önkormányzatok évi tervezésének, gazdálkodásának szabályozásában.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
A választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény EP választásra vonatkozó különös részi szabályai Előadó: Dr. Molnár Krisztián főjegyző, TVI vezető.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
Az önkormányzatok költségvetése
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A évi költségvetési rendelet megszerkesztése, megszövegezése A jellemzően előforduló hibák bemutatásán keresztül.
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Az Európai Unió költségvetése Balogh Zoltán Nyíregyházi Főiskola – főiskolai tanársegéd Az Európai Unió pénzügyei2006/2007. tanév.
Az államháztartásról szóló törvény
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Jegyzői értekezlet szeptember 8.. Jegyzői értekezlet 2011 szeptember 8. Helyi lakásfenntartási támogatás Jogalkotási kötelezettség: Szoc tv. 38.
A kémiai biztonságról közérthetően
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
A jogszabályi környezet változása Tájékoztató a BMK, BNE szakmai fórumán október 30. Óváry István OKM Közművelődési Főosztály szakmai főtanácsadó.
Költségvetési szervezetek évi beszámolója. Vonatkozó jogszabályok: (1/2) évi XXXVIII. törvény az államháztartásról - 292/2009. (XII. 19.)
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Önkormányzat és állam.
Költségvetési, államház-tartási aktualitások
A közigazgatási eljárás II.
Tájékoztató Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
A hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény bemutatása Dr
Érvényesség, hatály, alkalmazhatóság
A jogforrási rendszer II.
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Országgyűlési Képviselők választása április 8.
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET MEGSZERKESZTÉSE, MEGSZÖVEGEZÉSE, TARTALMI ELEMEI

A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Előzetes hatásvizsgálat Jat. 17. § Vizsgálni kell: a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa)társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab)környezeti és egészségi következményeit, ac)adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b)a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának következményeit, és c)a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.

Indokolási kötelezettség Az indokolásban be kell mutatni azokat a társadalmi, gazdasági, szakmai okokat és célokat, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismertetni kell a jogi szabályozás várható hatását.

A rendelet-tervezet megjelölése Minta Község Önkormányzata Képviselő-testületének …/……(……) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Felhatalmazó rendelkezések: Bevezető rész Felhatalmazó rendelkezések: a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontja ( a költségvetési rendelet módosításánál is ez a felhatalmazó rendelkezés), valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdése

Bevezető rész Feladatkör: a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. § - ból ered

A bevezető rész Minta Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:

A költségvetési rendelet tartalmi elemei Jogszabályi háttér A Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény (MK 200. száma) Az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. törvény Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet A helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény

Tartalmi elemek Az adott helyi önkormányzat összes bevétele, kiadása, előirányzat felhasználási terve, helyi önkormányzat által alapított, irányított költségvetési szervek kiadásának és bevételeinek előirányzatai A címrend

Tartalmi elemek a) az önkormányzat és a költségvetési szervek bevételei forrásonként az államháztartásért felelős miniszternek az elemi költségvetés összeállítására vonatkozó tájékoztatójában rögzített főbb jogcím-csoportonkénti részletezettségben b) az önkormányzat és a költségvetési szervek működési, fenntartási kiadási előirányzatai költségvetési szervenként, kiemelt előirányzatonként részletezve,

Tartalmi elemek c) a felújítási előirányzatok célonként, d) a felhalmozási kiadások feladatonként,

Tartalmi elemek az önkormányzati hivatal költségvetése feladatonként, valamint külön tételben ea) az általános és eb) a céltartalék,

Tartalmi elemek ec) a költségvetési bevételek és kiadások különbözeteként a költségvetési többlet vagy hiány összege, ed) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványa működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban,

Tartalmi elemek ee) az ed) ponton kívüli költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei, kiadásai működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban,

Hitelfelvétel Az Ötv. 92/A. § (2 )bekezdése: „Amennyiben a helyi önkormányzat éven túli hitelt vesz fel, vagy kötvényt bocsát ki, a képviselő-testület előzetesen köteles könyvvizsgálót megbízni és a könyvvizsgáló köteles a tervezett kötelezettségvállalással kapcsolatos szakmai véleményét a képviselő-testülettel ismertetni. Az előzetes véleményről a képviselő-testület a pénzügyi szolgáltatást nyújtó pénzintézetet köteles tájékoztatni. Az éven túli hitelfelvételről és kötvénykibocsátásról a képviselő-testület minősített többséggel dönt.”

Tartalmi elemek f) éves létszám-előirányzat költségvetési szervenként, a g) pontban foglaltak kivételével, g) a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzata, h) a többéves kihatással járó feladatok előirányzatai éves bontásban, i) a működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok bemutatása tájékoztató jelleggel mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de - a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve - együttesen egyensúlyban

Tartalmi elemek j) elkülönítetten és a helyi önkormányzat költségvetésével együtt is a helyi kisebbségi önkormányzat(ok) költségvetése,

Tartalmi elemek k) az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről készített előirányzat-felhasználási ütemterv, l) elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulások.

A körjegyzőség költségvetése A körjegyzőség, mint költségvetési szerv költségvetése a székhely település költségvetésében szerepel. „38. § (1) Ha körjegyzőség látja el a települési önkormányzatok gazdálkodási feladatait, a körjegyzőségnek - mint költségvetési szervnek - a költségvetése a körjegyzőség székhelye szerinti önkormányzat költségvetésében szerepel. (2) A körjegyzőségben részt vevő települési önkormányzatok mindegyike önálló költségvetéssel rendelkezik, amelynek része az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek költségvetése is, amelyet a körjegyző készít elő, s az illetékes települések polgármesterei terjesztik a képviselő-testületük elé. (3) A körjegyzőség költségvetéséről az érdekelt önkormányzatok - saját költségvetési rendeletüket tárgyaló képviselő-testületi ülésük előtt - együttes testületi ülésen döntenek.”

Hatáskörök Hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök A tartalékkal való rendelkezés jogának átruházása Előirányzatok átcsoportosításának joga

Hatályba léptető rendelkezés A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját, amely a jogszabály kihirdetését követő valamely nap lehet. Ha a szabályozás célja másként nem érhető el, a jogszabály hatálybalépésének napja a kihirdetés napja is lehet, ebben az esetben a hatálybalépés időpontját órában kell meghatározni, mely nem előzheti meg a kihirdetés időpontját.

Mellékletekre hivatkozás Példa a helyes szövegezésre: „ Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegnek címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek szerinti részletezését az 1. melléklet tartalmazza.”

Mellékletek megjelölése A B C D 1 2 3 4 5

Szövegezési minta Példa a helyes szövegezésre: „ 1. § A képviselő-testület az önkormányzat 2011. évi a) bevételi főösszegét 555 millió forintban b)kiadási főösszegét 565 millió forintban c)hiányát forintban 15 millió forintban állapítja meg.”

Szövegezési minta Példa a helytelen szövegezésre: „ 1. § A képviselő-testület az önkormányzat 2011. évi - bevételi főösszegét 555 millió forintban - kiadási főösszegét 565 millió forintban - hiányát forintban 15 millió forintban állapítja meg.”

Összegzés a 2011-ben megalkotandó költségvetési rendelet-tervezet esetében is el kell végezni az előzetes hatásvizsgálatot, előkészítése során le kell folytatni a jogszabályban meghatározott egyeztetéseket (pl. kisebbségi önkormányzat elnökével, intézményvezetőkkel, reprezentatív szakszervezetekkel), körjegyzőségben a rendelet elfogadását megelőzően a körjegyzőségben részvevő települések együttes ülésén döntenek a körjegyzőség költségvetéséről,

Összegzés a könyvvizsgálatra kötelezett önkormányzatok esetében ki kell kérni a könyvvizsgáló írásos véleményét, a rendelet-tervezethez indokolást kell csatolni, a tervezethez készült előterjesztésben szövegesen indokolni a jogszabályban meghatározott bevételeket, kiadásokat, az szmsz szerint ki kell kérni a bizottságok véleményét, illetve 2000 fő feletti településeknél a pénzügyi bizottság véleményét,

Összegzés a rendelet-tervezethez indokolást kell csatolni, a tervezethez készült előterjesztésben szövegesen indokolni a jogszabályban meghatározott bevételeket, kiadásokat,

Összegzés a költségvetési rendeletet megalapozó rendelet-tervezetek előkészítése (előzetes hatásvizsgálat, indokolás csatolása) Az elfogadott rendeleteket ki kell hirdetni.

Összegzés Dokumentáció csatolása a jegyzőkönyvhöz

Köszönöm a figyelmet!