Közigazgatási Reform Programok IH dr. Bálint Ákos főigazgató Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
Advertisements

Bérkompenzáció teljesítésének munkaügyi ellenőrzése 2012 Irányadó eljárásjogi szabályok.
2014 MUNKAJOGI ELŐADÁS.
Területi államigazgatási szervek
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
2012. december 3. ÉSZAK KELET-PEST MEGYEI LEADER EGYESÜLET Tájékoztató Fórum.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
Egyenlő Bánásmód Hatóság. A védett tulajdonsággal rendelkezők hátrányos megkülönböztetése  nemi diszkrimináció  a romák hátrányos megkülönböztetése.
Pályáztatás, vezetői megbízás visszavonása
Szakemberek – Szakértők melyikből – mennyit ? XII. FOE Szakmai Napok Balatonalmádi 2012.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A projektek megvalósítása I.
Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata Nagyváradi Alíz, TEÜ, PVEI Partneri szeminárium magyar partnerek részére Budapest,
Elkülönített állami pénzalapok
Civil szervezetek részvétele a munkaerőpiaci szolgáltatások ellátásában a Közép-magyarországi régióban.
TÁMOP /10/1 TÁMOP /10/1/KMR Pénzügyi követelmények.
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Közigazgatási Reform Programok IH dr. Bálint Ákos főigazgató ÁROP és EKOP Félidőben 2:0 Dr. Bálint Ákos főigazgató KRPIH - NFÜ Budapest, április.
Közigazgatási Reform Programok IH
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
A projektek megvalósítása II. A projekt pénzügyi megvalósítása A támogatás lehívása 8. modul Ponácz György Márk SAKK-tréner.
Új dolgozóval bővül szalonja. Milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak? Hasonlítsa össze a mellékletek segítségével egy START kártyás foglalkoztatott.
Az anyakönyvi igazgatás
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
Közigazgatási Reform Programok IH dr. Bálint Ákos főigazgató Közigazgatási Reform Programok IH dr. Bálint Ákos főigazgató.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Álláshirdetés, pályázat
K ÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM T ÁRSADALMI F ELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG romagov.kormany.hu A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
A Magyar Köztársaság kormánya. A recesszió foglalkoztatásra gyakorolt hatásának kezelésével kapcsolatos munkaerő-piaci intézkedések Simon Gábor államtitkár.
1 Közép-magyarországi Operatív Program Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása KMOP ADMINISZTRATÍV TUDNIVALÓK.
Nemzeti Fejlesztési Terv Civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek javítása.
AZ ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVVEL TÖRTÉNŐ FOGLALKOZTATÁS GYAKORLATA március 26.
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Elektronikus Közigazgatás Operatív Program ( )
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
A munkaviszony megszüntetése
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
KÖZPONTI MUNKAHELYMEGŐRZŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER (1991. IV. tv. Flt; 6/1996. MÜM rendelet; 1/2009. MAT határozat) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális.
TÁMOP „Út a munka világába” Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ dr. Nyári Tibor projektvezető.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Pályázati audit. Jogszabályi háttér as periódusban változatlan volt  Közösségi joganyag 1083/2006/EK rendelet 1828/2006/EK rendelet 1080/2006/EK.
TÁMOP /1 Bács-Kiskun megyében Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szegfű Rita projektvezető Kecskemét, február 27.
Az Államreform Operatív Program évi akcióterve.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
A NORMATÍVA BEFIZETÉSE
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Pécs, március 6. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Minisztériumok, központi közigazgatás
E-ügyintézés az adózásban 2006.
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
Lorem ipsum.
Közbeszerzési szabályok változása és
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a közbeszerzés tükrében
Közalkalmazottak besorolása, illetménye, pedagógusokra vonatkozó új munkajogi szabályok, előmeneteli rendszer.
Előadás másolata:

Közigazgatási Reform Programok IH dr. Bálint Ákos főigazgató Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóság

Célok Romák a társadalmi súlyuknak megfelelő mértékben vegyenek részt a közügyek intézésében 200 roma származású személy közigazgatáson belüli foglalkoztatása A program nem esélyegyenlőségi referensek toborzását célozza, hanem a közigazgatás bármely érdemi területén a romák szerepvállalásának a növelését

Eszközök Kiemelt projekt – projektgazda: Kormányzati Személyügyi Központ – támogatási összeg: 100 millió forint – roma származású személyek jelentkezése, versenyvizsgára történő felkészítése, versenyvizsgák lebonyolítása, szervezeti mentorálás, program monitoringja Normatív pályázat – kedvezményezettek: szervek – pályázati keret: 1 milliárd forint – 1 évre szóló bér

Jogszabályi keret I. Pozitív diszkrimináció kérdése – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 11. §  IRM állásfoglalása alapján a konstrukció megfelel a törvénynek Pályáztatás – a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény (Ktv.) 10. § (1) bekezdése  az egyes szociális tárgyú kormányrendeleteknek a szociális foglalkoztatás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami támogatásának átalakításával, valamint az egyházi kiegészítő támogatás megtérítésével összefüggő módosításáról szóló 279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet 31. § (8) bekezdése

Jogszabályi keret II. 279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet 31. § (8) bekezdése (8) A kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv által lefolytatott pályáztatás rendjéről, annak szervezéséről és lebonyolításáról, a pályázati eljárás alól adott mentesítésről, a kompetenciavizsgálatról és a toborzási adatbázisról, valamint a pályázati eljáráshoz kapcsolódó nyilvántartás szabályairól szóló 406/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet a következő új 10/A. §-sal egészül ki: „10/A. § (1) A szolgáltató központ által a roma önazonosságukat kinyilvánító, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára meghirdetett külön pályázat eredményeként közigazgatási versenyvizsgát tevő személyek a versenyvizsga eredményes letételétől számított tizenkét hónapon belül az e rendelet szerinti pályázat alól mentesülnek. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyeket a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló kormányhatározatban meghatározott létszámkeret számítása során nem kell figyelembe venni. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyekre a versenyvizsga eredményes letételétől számított tizenkét hónapon belül a Kormány vagy miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó közhatalmi költségvetési szervekre irányadó, a létszámgazdálkodást érintő átmeneti intézkedésekről szóló kormányhatározatot nem kell alkalmazni.”

Eljárás 1.A Kormányzati Személyügyi Központ kiválasztotta a foglalkoztatható személyeket. 2.Igények bejelentése január 25-ét követően elektronikus formában a Kormányzati Személyügyi Központ felé. 3.A Kormányzati Személyügyi Központ az igény beérkezését követően haladéktalanul megküldi az igényt jelző szervezetnek azon személyek nevét és önéletrajzát, akik megfelelnek a megjelölt elvárásoknak. Ugyanazon személy adatait több igénylő szervezetnek is megküldheti. 4.Az igénylő szervezetek felveszik a kapcsolatot az általuk meghallgatni kívánt személyekkel, majd a személyes meghallgatást követően kiválasztják a mindkét fél számára megfelelő jelöltet. 5.A kiválasztás tényéről haladéktalanul értesítik a Kormányzati Személyügyi Központot az ismételt kiajánlás elkerülése érdekében. 6.Az ÁROP pályázati kiírásra benyújtják a foglalkoztatásra irányuló pályázatot.

Igényfelmérés január 25-től adhatók le az igények a címre

Pályázat tartalma Az ÁROP biztosítja pályázatonként legfeljebb 10 fő részére 1 évre szóló összes személyi jellegű költséget fejenként maximum 6,5 millió forint erejéig A pályázók kötelezettségei: –a versenyvizsgát sikeresen teljesített romák közül legalább 1 fő alkalmazása; –határozatlan idejű köztisztviselői, illetve igazságügyi alkalmazotti jogviszony létesítése; –a jogviszony fenntartása a létesítéstől számított legalább 24 hónapig (ebből 12 hónapot a pályázat keretében az Államreform operatív program finanszíroz, a további 12 hónapot a foglalkoztató szerv a saját költségvetésének a terhére); –a foglalkoztatás érdemi igazgatási feladatot ellátó munkavállalóként történik; –mentorálási tervet készít.

Támogatási összeg visszafizetése A támogatási összeget a munkaadónak vissza kell fizetni, ha a pályázat által érintett személyekkel a jogviszonyt a törvényben rögzített próbaidő leteltét követően felmentéssel, vagy közös megegyezéssel szünteti meg.  visszafizetendő összeg: a próbaidő leteltétől a jogviszony megszüntetéséig kifizetett támogatás  mentesülési okok:  a munkaadó ugyanazt az álláshelyet más roma személlyel tölti be,  a közös megegyezésre azért kerül sor, mert az érintett személy állam- vagy kormányközi nemzetközi szervezetnél létesít jogviszonyt A munkavállaló fizetés nélküli szabadsága időszakára támogatás nem fizethető, de visszafizetés sem követelhető. Ha a helyettesítés roma személlyel valósul meg, úgy a támogatás tovább folyósítható a projektzárásig. A munkavállaló visszafizetésre nem kötelezhető.

Kik pályázhatnak? ÁROP-229/A-2010 az önálló jogi személyiséggel bíró, országos illetékességű alábbi szervezetek: a)a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi LVII. törvény 1. § (2) bekezdésében nevesített szervezetek (központi államigazgatási szervek); b)az autonóm államigazgatási szervek (a évi LVII. törvény 1. § (3) bekezdése), a kormányhivatalok (a évi LVII. törvény 1. § (4) bekezdése), továbbá az Országgyűlés Hivatala, Országgyűlési Biztosok Hivatala, Köztársasági Elnöki Hivatal, Közbeszerzések Tanácsa; c)a központi államigazgatási szervek területi szervei és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve; d)a Legfőbb Ügyészség; e)az igazságszolgáltatási szervek és az Alkotmánybíróság; az ellenőrzésre feljogosított magyar közigazgatási szervek (pl. Állami Számvevőszék és KEHI). ÁROP-229/B-2010 az önálló jogi személyiségű, a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi, észak- magyarországi, közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régióban illetékességgel bíró alábbi szervezetek: a)a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi LVII. törvény 1. § (2) bekezdésében nevesített szervezetek területi szervei és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, valamint b)az igazságszolgáltatási szervek. ÁROP ugyanazon szervezetek, mint az ÁROP-229/B-2010 esetében, de a közép- magyarországi, régióban illetékességgel bíró szervezetek

Támogatható tevékenységek Projektmenedzsment –csak bérköltség –legfeljebb az elszámolható összköltség 2 százaléka Személyi jellegű költségek –bruttó bér –személyi jellegű egyéb kifizetések (bérjellegű juttatások, pl. utazási költségtérítés, cafetéria-juttatások stb.) –bérjárulékok (pl. munkáltatói járulék, egészségügyi hozzájárulás, stb.) Szolgáltatások igénybevétele –nyilvánosság biztosítása (1,5 százalék) –horizontális kötelezettségek teljesítéséhez

Pályázat benyújtása Benyújtási időszakok: –2010. február 15. – március 19. –2010. március 29. – május 31. A pályázat benyújtása és a kinevezés időpontja nincsen összekapcsolva –tehát a jogviszony hatályba lépése megelőzheti a pályázat benyújtásának napját, de a benyújtást követő időpontra is eshet DE –a foglalkoztatni kívánt személyt a pályázatban nevesíteni kell –a pályázatban meg kell jelölni, hogy mikortól válik vagy vált hatályossá a kinevezés (s attól az időponttól lehet a béreket elszámolni) –a benyújtást megelőzően felmerült kifizetési igény nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 17 százalékát (egyhatodát) –a jogviszony legkorábban február 1.-től létesíthető

Adatlaphoz csatolandó mellékletek Előleg igénylése –25 százalékos mértékű előleg igényelhető –csak az utófinanszírozású projektelemekre Biztosítékok nyújtása –felhatalmazás beszedési megbízás adására: a központi költségvetési szervi jogállásún kívül az összes többi pályázó –nyilatkozat a pályázó valamennyi bankszámlájáról Nyilatkozat a köztartozás mentességről Szervezet alapító okirata Aláírási jogosultságot igazoló dokumentum Nyilatkozat a fenntartásból eredő pénzügyi többletteher viseléséről

Képek az adatlapból I.

Képek az adatlapból II.

Képek az adatlapból III.

Képek az adatlapból IV.

Köszönöm a figyelmet!