Növényvilág védelme VII. Védett növényfajok aktív védelme In situ és ex situ megőrzés

In situ megőrzés Az in situ megőrzés: genetikai erőforrások természeti környezetben való megőrzése megfelelő méretű populációban, emberi befolyástól többé-kevésbé függetlenül. in situ <lat.> : helyben, helyzetben Génerózió: A genetikai változatosság csökkenése és ezzel az új környezeti feltételekhez való alkalmazkodás lehetőségeinek be-szűkülése, amely különösen a megritkult vagy egymástól elszigetelt állományokban továbbélő fajok létét veszélyezteti. Az érzékenyebb növényfajok nemcsak az emberi tevékenység következtében pusztulnak el, hanem sokszor még a többé-kevésbé érintetlen élőhelyeiken is a génkészlet uniformizálódása miatt. A szigorú védelem alatt álló fajok esetében is van egyedszám stagnálás vagy visszaesés.

In situ megőrzés A populáció géndiverzitásának fenntartását befolyásoló tényezők Genetikai értelemben egy kiválasztott populáció megőrzése az effektív szaporodási közösség fenntartását (azaz a rekombináció lehetőségének a megőrzését), és ezen keresztül a diverzitás optimális szinten tartását jelenti. Nyilvánvaló, hogy a hatásos génkészlet-védelem érdekében komplexebb, ökoszisztéma-orientált szemléletre van szükség. Egy populáció megőrzése, változatosságának fenntartása szempontjából több körülmény mérlegelése lényeges: a. a populáció nagysága (csökken a ritkább allélok fenn-maradása, nő a véletlenszerű génösszetétel-változás (drift), bel-tenyésztési hatások lépnek fel); b. a faj szaporodásbiológiai jellegzetességei (populáción belüli párosodás módja, génáramlás feltételei populáción belül, fajok közötti szaporodás);

In situ megőrzés c. a környezeti - termőhelyi feltételek (szélsőségesen kedvezőtlen hatások beszűkítik, elszegényítik a génkészletet); d. a populációt tartalmazó társulás fajgazdagsága (a kölcsönhatások sokrétűsége és kiszámíthatatlansága nagyobb változatosságot tart fenn). A génmegőrzés szempontjából legkedvezőbb adottságok tehát aránylag kedvező, változatos termőhelyi viszonyok között tenyésző, nagy egyedszámú populációk esetében vannak meg, ahol nemcsak a faji sokféleség nagymértékű (ún. kompozícionális és trofikus diverzitás), hanem kedvezően változatos az életközösség struktúrája (térbeli szintezettség, foltosság és változatos koreloszlás). Legkedvezőbb feltételeket tehát a természetszerű képet mutató, lehetőleg minél nagyobb területű állományok kínálnak.

In situ megőrzés A génmegőrzés feladatköre - a génmegőrzés által érintett fajok körének meghatározása a jelenlegi helyzet feltárása alapján; - a fajok botanikai-genetikai jellegzetességei alapján a megfelelő fenntartási eljárások, módszerek kiválasztása; - a génmegőrzés céljainak megvalósításához szükséges feltételek tisztázása, anyagi és intézményes háttér megszervezése; - a védelemre, megőrzésre kijelölt növényanyag azonosítása, regisztrálása, adatbank létrehozása; - kutatási és fejlesztési feladatok meghatározása; - nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárása, a hazai és nemzetközi tevékenység koordinálása; - a génmegőrzés koncepciójának beépítése a szakmai (természet-védelmi) tevékenységbe, a jogi keretfeltételek fejlesztése; - a szakmai és társadalmi környezet megfelelő tájékoztatása.

In situ megőrzés Passzív védelem A kiválasztott populációk és egyben a populáció élőhelyéül szolgáló terület magára hagyását jelenti. Az adott környezeti feltételek és a növényzet jelenlegi állapota adja meg azt az irányt, amerre a dinamika elindul, illetve továbbhalad. A passzív védelem, mint megoldás akkor válhat be, ha a terület rendelkezik elegendő regenerációs tartalékkal, és a jelenleg ható külső és belső tényezők (pl. agresszív tájidegen fajok, szennyezés, elszigeteltség) nem akadályozzák meg ezt az önfejlődést. Egy terület bekerítésével és „magára hagyásával” nem az ott élő védendő élőlények szempontjából kívánatos társulást (mint állapotot), hanem az onnan folytatódó szukcessziós folyamatot védjük! A legtöbb, magasabb szinten szerveződött (nem pionír) növénytársulás egy adott állapotban való tartós fenntartásához – és a társulásban jelen lévő ritka fajok megőrzéséhez – szükséges a folyamatos vagy időszakos diszturbáció (pl. legeltetés, kaszálás, tűz stb.).

In situ megőrzés Aktív védelem (dinamikus génmegőrzés) Dinamikus módszer akkor alkalmazható, ha a populáció az eredeti („in situ”) vagy új helyszínen fenntartható és megújítható. A dinamikus génmegőrzés nem kiválasztott egyedek (genotípusok), hanem a populáció aktuális génkészletének megőrzésére irányul. Világos, hogy ezt a stratégiát az alkalmazkodóképesség, ill. általában a genetikai változatosság megőrzése céljából alkalmazzuk. A dinamikus génmegőrzés során a génkészlet megőrzését a természetes megújulási folyamatokra bízzuk, vagyis teret engedünk a mikroevolúciós és bizonyos mértékű szukcessziós folyamatoknak. A dinamikus génmegőrzés azonban nem jelentheti a kiválasztott populációk magára hagyását, annak igény szerinti fennmaradása érdekében időszakos beavatkozások szükségesek.

In situ megőrzés Az in situ génmegőrzésre kijelölt területekkel szemben támasztott követelmények 1. Optimális esetben a védett területek hálózata elegendőn le kell fedje az ország területén belül megállapított vagy feltételezhető térbeli genetikai változatosságot, azaz az egyes tájak közötti genetikai különbségeket; 2. Az egyes védett területek területe elegendően nagy kell legyen ahhoz, hogy az érintett faj helyi génkészletének reprezentatív mintája legyen; 3. A kiválasztott állomány(ok) őshonos eredetűek legyenek, illetőleg a kiválasztott területen egységes eredetű és génkészletű populációk legyenek. Amennyiben beékelődve idegen génkészletű populáció van, azt tervszerűen és fokozatosan el kell távolítani.

In situ megőrzés 4. A minimális terület fajtól függően egyedi elbírálás kérdése, legkisebb átmérője lehetőleg több száz méternél ne legyen kevesebb. Kisebb területek is elfogadhatók, különösen ha kevésbé tömegesen előforduló (szórványos) faj(ok)ról van szó. 5. A védett területek kezelése elsődlegesen a populáció tartós fennmaradását, az evolúcióképesség megőrzését kell szolgálja. Mindennemű beavatkozást ennek a célnak kell alárendelni. Mesterséges felújítás esetén a szaporítóanyagot csak ugyanazon állomány szaporítóanyagából, legalább 100 egyedről gyűjtött maggal kell megnevelni.

In situ megőrzés Az in situ megőrzésre kijelölt védett területeket nem szabad a gazdálkodó tevékenységének újabb korlátozásaként tekinteni, ezt a rendszer létrehozásakor kellően tudatosítani kell a tulajdonossal folytatott egyeztetés során. Emellett ezek többféle hasznos funkciót is betölthetnek, így: 1. Kiemelt értékű magforrásként, magtermelő állományként szolgálhatnak, ahol magtermést segítő kezelések is végrehajthatók. 2. Referencia-populációként szolgálnak, anyaguk a legmegfelelőbb kontroll vagy összehasonlító kísérleti anyag genetikai jellegű vizsgálatokhoz, nemesítési tesztekhez, de legalkalmasabbak minden olyan biológiai kutatás számára is, amelynek genetikai aszpektusai is vannak. 3. A további nemesítő munka bázisává válhatnak, ahol új, kedvező adottságú genotípusok szelektálhatók.

In situ megőrzés Az in situ megőrzés irányulhat - faj (ill.) populáció védelmére; - termőhely védelmére.

In situ megőrzés Faj- ill. populációvédelem - művelési ág változtatásának tiltása - faj igényeinek megfelelő gazdálkodási forma, területkezelés alkalmazása - körbekerítés a.) ideiglenes kerítés (a legfeltűnőbb vagy legsebezhetőbb fenológiai állapotban, pl. virágzási időszak alatt alkalmazott módszer) - gallyak - helyben talált eszközök - villanypásztor - drótháló b.) állandó vagy tartós kerítés - drótkerítés

In situ megőrzés - őrzés - fitofág károsító szervezetek kizárása - megporzás - generatív szaporítás (magszórás): az állománynövelés érdekében a termésérés után, a faj termőhelyi igényeinek megfelelő helyre, a jelenlegi állományfoltoktól fokozatosan távolodva végzett mag-szórás vegetatív szaporítás (széttelepítés): az állománynövelés érdekében a termésérés után, a faj termőhelyi igényeinek megfelelő helyre, a jelenlegi állományfoltoktól fokozatosan távolodva végzett telepítés - figyelmeztető táblák kihelyezése

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

In situ megőrzés

Ex situ megőrzés Hazai védett növényfajok ex situ konzervációja ex situ megőrzés: élő szervezetek, populációk megőrzése természetes élőhelyétől eltérő, mesterséges feltételek között ex situ <lat.> : helyből kivéve Miért van szükség az ex situ megőrzésre? Az in situ megőrzés nem vihető végbe, vagy egymagában nem kielégítő megoldás.

Ex situ megőrzés Az ex situ megőrzés rövid hazai története - Priszter Szaniszló az ELTE Botanikuskertjében 1950-től mintegy 100 hazai védett és veszélyeztetett növényfaj szaporodási tulajdonságait vizsgálta. - Galántai Miklós az MTA akkori Botanikai Kutatóintézetében 1965-ben kezdte meg néhány védett hazai fajjal a szaporítási kísérleteket. - Az 1960-as évektől kezdve a Gyógynövénykutató Intézet ritka gyógynövényfajok termesztésének kidolgozásával foglalkozik. - Az ELTE Botanikuskertje régóta sikerrel foglalkozik vadon élő orchideáink magról történő előnevelésével. - A KÉE Soroksári Botanikuskertjében folytatott több éves kísérletsorozat eredményeként ma már mesterséges szaporítással biztosítható több faj génalaptartalékának megőrzése.

Ex situ megőrzés Mikor van szükség az ex situ védelemre? - Ha a saját élőhelyén a populáció olyan súlyosan veszélyeztetett, hogy rövid időn belüli pusztulása biztosra vehető, indokolt mesterséges körülmények között fajmentéssel próbálkozni, hacsak nem lehetséges áttelepítés. - Ha a természetes populáció genetikai változatossága súlyosan lecsökkent, mesterségesen szaporított egyedek betelepítésével vér-felfrissítéssel lehet próbálkozni. - Mesterséges körülmények között a minimális életképes populációnagyság lényegesen kisebb lehet, mert sok veszélyeztető tényezőt eleve kiszűrünk. Ilyenek például a kedvezőtlen időjárás, szárazság, megporzó fajok elmaradása, fitofág fajok károsítása stb. - Egy mesterséges körülmények között fenntartott populáció kutatási szempontból helyettesítheti a vad populációt. A természetes élőhelyén élő populáció kezelését elősegítő fontos információk nyerhetők ex situ tapasztalatok alapján.

Ex situ megőrzés A génmegőrzés jogi szabályozása (törvényi háttér) Az 1996. évi LIII. törvény elvi állásfoglalást tartalmaz a genetikai sokféleség megőrzése szükségességéről: „...a természeti erőforrásokkal történő takarékos és ésszerű gazdálkodás biztosítása, a természeti örökség és a biológiai sokféleség oltalma,...” 2.§ 2d. - „A természetvédelem további feladata, hogy a védett természeti értékeket és a védett természeti területeket a jelen és a jövő nemzedék számára megőrizze, azokat szükség szerint helyreállítsa, fenntartásukat, fejlődésüket biztosítsa.” 58.§ 3a,e, 4. - A Természetvédelmi Hatóság engedélye szükséges védett… „növényfaj egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének gyűjtéséhez, a faj betelepítéséhez, visszatelepítéséhez, kertekbe, botanikuskertekbe történő telepíté-séhez, termesztésbe vonásához, valamint génbank létrehozásához…”

Ex situ megőrzés Növényi génbankok Maga a „génbank” fogalma több értelmű. Tágabb értelemben minden olyan konzervációs forma, amely segítségével megőrizhető a faj vagy egyéb taxonómiai egység megközelítőleg teljes genetikai gazdagsága. Így léteznek élő egyedekből, populációkból álló ültetvények, ahol több száz véletlenszerűen kivett és áttelepített egyed őrzi az egész egység genetikai anyagát. Szűkebb értelemben a raktározott szaporítóanyagot, a közvetlen genetikai értékű szervek konzervációját nevezzük génbanknak. Típusai: Élő növénygyűjtemény [botanikuskert, arborétum] Egyéb megőrzési módok [magbank, klónbank, szövet- (és pollen-) bank, génkönyvtár]

Ex situ megőrzés Élő növénygyűjtemény (botanikuskert, arborétum) Növényi erőforrásaink feltárásának, megőrzésének, helyes használatának kidolgozása és bemutatása botanikai rezervátumokban valósítható meg. Közülük is legfontosabbak a botanikuskertek és arborétumok, amelyek szerepe az ex situ konzerváció meg-valósításában és koordinálásában világszerte mind jobban előtérbe kerül, hiszen ezekben mind az infrastrukturális, mind a szakmai feltételek viszonylag kis területre koncentrálva a legkönnyebben és legeredményesebben optimalizálhatók.

Ex situ megőrzés Az élő növénygyűjtemények feladatai: - Természetes élőhelyek felmérése, ellenőrzése, maggyűjtés. - Élő génbankok létesítése és megőrzése kb. 50-100 egyed betelepítésével. - Populációminta-gyűjtemény betelepítése botanikai megfigyelés és vizsgálat céljára. - Egyéb génbankok (mag, spóra, csíra stb.), in vitro gyűjteményeinek létesítése. - Unikális fajok megőrzése és bemutatása, különös tekintettel a hazai flóra képviselőire. - Helyi változatok, lokálfajták és endemizmusok kiemelt védelme és megőrzése. - A kert körzetébe tartozó egyéni konzervációs tevékenységek össze-hangolása és segítése. - Védett fajok, társulások, vegetációminták sub in situ bemutatóinak létesítése.

Ex situ megőrzés - Populációminták létesítése továbbszaporítás céljára (anyatelep)10-30 egyeddel. - Ritka, védett fajok optimális mesterséges szaporítástechnológiá-jának kidolgozása. - Leromló természetes populációk egyedszám-növelése vissza-telepítéssel és ezek utógondozása. - Végveszély esetén szükséges engedélyek birtokában újabb természetes termőhely létesítése a régi közelében a szaporítványok kitelepítésével és folyamatos ellenőrzésével. - Az ex situ megőrzés tárgyában oktató-nevelő és közművelődési célú kiállítások, bemutatók, rendezvények, tanfolyamok és előadások szervezése, valamint ilyeneken való részvétel. - A konzervációbiológia szervezett, iskolai, egyetemi oktatásában és egyéb rendezvényeiben való részvétel.

Ex situ megőrzés Az élő egyedek ex situ megőrzésének egyéb módjai a.) Magbank: Jól bevált eljárás. Előnye, hogy kis helyigényű, így aránylag olcsón üzemeltethető (kis fajlagos költség). Hátránya az állandó energiaforrás biztosítása és a magok periodikus megújítása. A tárolt magtételek életképességétől függően, 8-10 évenként tenyészkerti utántermesztés szükséges. A magbank a ritka növényfajok génmegőrzésében kiemelt szerepet játszhat. A nemzetközi gyakorlatban a botanikuskertekben sokfelé megtalálható „magbankok” azonban a hosszú távú génmegőrzés funkciójának kevésbé felelnek meg, mivel a rokon fajok jelenléte miatt nem biztosított a genetikailag nem „szennyezett” anyag. A természetből gyűjtött magok esetében ez a probléma nem áll fenn.

Ex situ megőrzés b.) Klónbank (klónarchivum): Lehetőséget ad a kiválasztott egyedek genetikailag változatlan megőrzésére dugvány formájában. Különösen nagy hely- és költségigényes. Klónbankokban elsősorban azon különösen veszélyeztetett fajok (elsősorban fásszárúak) szaporítóanyagának elhelyezése történhet meg, amelyek vegetatív módon könnyen szaporíthatók és egyedszámuk alig néhány egyedre csökkent. c.) Szövet- (és pollen-) bank: Az alkalmazott in vitro (laboratóriumi) eljárások bér- és helytakarékosak, de eszközigényük magas. A technológiai igényesség mellett zavaró külső hatásokra is érzékeny, így pl. egy hosszabb áramkimaradás évek munkáját teheti tönkre. Különösen alkalmas genotipusok hosszú időn át történő fenntartására. A módszer ígéretes ugyan, de a hazai veszélyeztetett fajok esetében eddig még nem alkalmazott.

Ex situ megőrzés d.) Génkönyvtár: A biológiai tudomány legújabb vívmánya, amelynek segítségével egész genomok megőrizhetők mélyhűtve hosszú ideig anélkül, hogy ismételt regenerációra vagy felújításra szükség lenne. A genomok átvihetők más genotípusba, de teljes egyed nem hozható létre.

Ex situ megőrzés Ex situ növénypopuláció létrehozása Az első feladat a természetes növénypopulációból genetikailag reprezentatív minta nyerése. Mely fajokat válasszuk ki? Csak a legmagasabb prioritási kategóriák fajai kerülhetnek sorra. Fajonként hány populációból vegyünk mintát? Attól függ, hogy az egyes populációk mennyire izoláltak, mikor történt izolálódásuk, vagyis genetikailag mennyire állnak távol egy-mástól. A genetikai távolságok széleskörű (165 genusba tartozó 449 faj, 653 publikáció) izoenzimes vizsgálata alapján megállapították, hogy a vizsgált locusok 50%-a polimorfnak bizonyult, és az egész faj genetikai diverzitásának 70-80%-a egyetlen populáción belül volt megtalálható (Guerrant 1992). Ennek alapján 1-5 populáció mintavételezése elegendő, annál is inkább, mert a súlyosan veszélyez-tetett fajoknál gyakran csak ennyi populáció létezik.

Ex situ megőrzés Hány egyedet mintavételezzünk populációként? Mivel az egyedszám és az alléltartalom logaritmikus összefüggést mutat, vagyis az első 10 növény olyan fontos, mint a következő 90, a gyakori allélokat hamar megtaláljuk, míg a ritkák „elkapásához” túl sok minta szükséges, ezért 10-50 egyed populációnként általában elegendő. Hány propagulumot gyűjtsünk egyedenként? Elegendő propagulumnak kell lennie ahhoz, hogy az esetleges tapasztalathiányból eredő technikai problémák, vagy rossz csíra-képesség esetén is elegendő egyedet tudjunk fölnevelni.

Ex situ megőrzés Terepi feladatok l. Termőhelyi felmérés Az eredeti élőhely állapotának rögzítése: A populációk nagy-ságának, egyedszámának, vitalitásának megállapítása; a károsító tényezők és mértékük felbecsülése; Populációminta begyűjtése vizsgálati és szaporítási célra: Kis egyedszámú populációknál elegendő maradjon az egyedszám a populáció fennmaradásához. Ilyen helyekről legfeljebb 1-2 tövet szabad kiemelni, lehetőleg a sűrűbb részekből. A szélek igen fontosak a terjedés megfigyelésére, így a peremzónát teljes természetességében kell meghagyni. Lehetőleg fiatal egyedeket vegyünk ki, amelyek átültetése biztonságosabb.

Ex situ megőrzés Maggyűjtés: Amennyiben termésérés utáni állapotban találjuk a populációt. Általában teljesen beért magokat érdemes gyűjteni, megnézve a helyszínen a magok épségét, csíratartalmát is. Magjukat gyorsan hullató fajok esetében, ahol rendszerint utóérés is van (pl. Viola, Rosa, Pulsatilla), célszerű a magokat teljes érés előtt megszedni. Ügyeljünk arra, hogy megfelelő számú mag maradjon a természetes szaporodásra, különösen, ha romló populációról van szó. Időnkénti ellenőrzés a termőhelyen: Legalább 2 évenként cél-szerű ellenőrizni ugyanazt a helyet. Igen fontos az összehasonlító helyzetfelmérés az előző állapothoz képest. Megállapítandó a populációk vitalitási foka: fejlődő, stagnáló, csökkenő-e? Az élettér degradációs tényezőinek változását igen jól jelzi a legtöbb esetben a termőhely társulástani képe és annak időszakos vagy végleges módosulása, elsősorban a szignifikáns fajok tőszámváltozása. - Cönológiai felvételezés és a változások megállapítása: Fontos, hogy ezek azonos vegetációs időszakban történjenek és lehetőleg mindhárom évszakban.

Ex situ megőrzés Botanikuskerti, szaporítókerti feladatok 1. Populációminták betelepítése kertbe, kísérleti parcellába, vagy sub in situ állapotba (az eredeti termőhelyhez hasonló helyre). A kísérleti parcella akkor a legelőnyösebb, ha egy helyen végezhetők el a vizsgálatok, megfigyelések. Az azonos edafikus, mikro-klimatikus tényezők itt a populációk jellegzetességeit és alkalmazkodóképességét jobban kiemelik. A parcellák tisztántartása könnyebben és olcsóbban biztosítható. A probléma a kereszteződés veszélye, főként ha rokon vagy közeli fajok, vagy azonos fajú, de különböző helyről származó populációk kerülnek egymáshoz közeli parcellákba.

Ex situ megőrzés 2. A populációminták szaporodásbiológiai, fenológiai, morfo-lógiai és taxonómiai megfigyelése, felvételezése és vizsgálata. Mivel a legtöbb védett és ritka fajnál hiányosak ezek az ismeretek, így a SEM-analízis, megporzásbiológia, ontogenezis, citotaxonómia területén célszerű a lehetséges vizsgálatokat elvégezni. Időigényes és költséges feladat, mivel legtöbbje hosszantartó aprólékos mérések tömegét igényli. 3. Maggyűjtés a már termőképes anyatövekről a mesterségesen kialakított populációmintában. A mag teljes beérése után a teljes mennyiség összegyűjthető a szaporítási kísérletekhez. 4. Szaporítás

Ex situ megőrzés Hogyan szaporítsunk? szaporodás ↔ szaporítás Generatív szaporítás: Magvetés a begyűjtött magvakból. Külön kell vetni az eredeti termőhelyen és a mintakertben gyűjtött magokat, mert a legtöbb faj esetében igen nagy különbség van köztük. A vad magok sokkal fejlődőképesebbek és csíraképességük is jobb. A betelepített anyatövek magvai valószínűleg az eltérő hő- és páratartalom miatt kevésbé csíraképesek. Vegetatív szaporítás: A tövek fejlettségétől függően, amely fajonként változó, általában már a 2-3 éves példányokról szedhető érett hajtás őszi dugványozásra, illetve 3-4 éves bojtos gyökérzetű évelők már szétoszthatók.

Ex situ megőrzés Előnevelés megőrzés és visszatelepítés céljára: A fiatal növényeket tanácsos tenyészedényben (cserép, konténer) nevelni. Így könnyebben, egységesen kezelhetők, és a jól begyökeresedett tövek könnyebben átültethetők. Visszatelepítés (replantatio): Veszélyeztetett fajok botanikus-kertekben való nevelésének végső célja a természetes élőhelyükre történő visszatelepítés. A visszatelepítés csak igen körültekintő tervezés és számos feltétel biztosítása esetén lehet sikeres. Ez a legfontosabb és legnehezebb feladat. Tapasztalatok szerint megfelelő utógondozás hiányában a megmaradás valószínűsége alig több 5-10%-nál.

Ex situ megőrzés A visszatelepítés legfontosabb feltételei (Worley, 1996) Megfelelő létszámú és genetikai változatosságú életképes ex situ populáció megléte; Az eredeti élőhelyen a veszélyeztető tényezők kiküszöbölése, vagy másik megfelelő természetes élőhely kiválasztása; Az érintett emberek, helyi lakosok, hatóság beleegyezésének el-nyerése; A visszatelepítendő egyedek felkészítése a szabadföldi körül-ményekre, illetve alkalmazkodásának lehetővé tétele; Megfelelő eszközök, szakértelem és anyagi források biztosítása; A visszatelepített egyedek a helyi növény- és állatközösségekre való várható hatásának minél jobb ismerete. Különösen fontos annak a megakadályozása, hogy a betelepített egyedek olyan kórokozót hurcoljanak be, amire a természetes populáció megmaradt tagjai érzékenyek.

Ex situ megőrzés A visszatelepítés alapszabályait német szakemberek már az 1970-es évek végén kidolgozták: - A visszatelepítés helye a faj jelenlegi vagy történelmi elő-fordulási körzetén belül legyen; - A visszatelepítendő szaporítványok a leendő helyükhöz legközelebb eső termőhelyekről származzanak; - A hely környezeti feltételei a faj igényeinek megfelelők legyenek; - A visszatelepítés tudományosan előkészített, dokumentált és ellenőrzött legyen; - Biztosított legyen az új telepítvény védelme.

Ex situ megőrzés Az ex situ védelem hátrányai A legfontosabb hátrányról már a bevezetőben szóltunk, nevezetesen arról, hogy a mesterséges körülmények között fenn-tartott populációk kiszakadnak természetes közösségükből, és így a biodiverzitás populáció feletti szintekhez tartozó megnyilvánulásai elvesznek. Az ex situ védelem drága. A megfelelő elhelyezés, táplálék, gondozás, orvosi felügyelet biztosítása igen sokba kerül. Éppen az anyagi lehetőségek behatároltsága miatt a mesterségesen fenntartott populáció gyakran nem elég nagy, ami beltenyésztéshez vezethet. Az illető faj hiányos ismerete miatt gyakori a nem megfelelő kezelés. A mesterséges élőhely mindig ingerszegényebb mint a természetes. Növényeknél pedig a monokultúrában való nevelés miatt egyes kártevők általi pusztítás igen veszélyes lehet.

„Ami a természet törvényei szerint való, az nem lehet rossz „Ami a természet törvényei szerint való, az nem lehet rossz.” japán közmondás „A természet kemény és nehezen kezelhető, sokat kíván és követel. Ámde csodás barát.” Lev Tolsztoj