A KORMÁNYHIVATALOK FELADATAI A KÖZOKTATÁSBAN

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Advertisements

Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
A KORMÁNYHIVATALOK FELADATAI A KÖZOKTATÁSBAN
1Tanügyigazgatás aktualitásai. Szakmai területet érintő szabályozás •Pedagógiai programPedagógiai •Gyakornoki szabályzatGyakornoki Szervezeti működés,
Az ÉARFÜ NONPROFIT KFT - szerkezete, felépítése, a színes mozaik.
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
Közoktatási intézmények működését érintő változások különös tekintettel az alapfokú művészetoktatási intézményekre Merklné Kálvin Mária osztályvezető Pest.
„VIVANT PROFESSORES” 2010/2011 NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Közoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A kormányhivatal közoktatási feladatai és az új oktatási koncepció
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
TANULMÁNYOK FOLYTATÁSA KÜLFÖLDÖN. BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG AMENNYIBEN A TANULÓ MÉG NEM IRATKOZOTT BE MAGYAR ISKOLÁBA, A LAKÓHELY SZERINT ILLETÉKES ÖNKORMÁNYZAT.
Az Oktatási Főosztály és a köznevelési intézmények feladatai a
Méltányossági elvek a közoktatásban
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
Didaktika 2. Tanügyi és iskolai szabályozás
Oktatási Hivatal szervezeti átalakításáról, tevékenységéről
Közoktatási feladatok teljesítése: - nevelési-oktatási intézmény; - pedagógiai szakszolgálat; - pedagógiai szakmai szolgáltató. Intézkedési terv.
Állam munkavédelmi feladatai
Borbély Tibor Bors szakmai tanácsadó Budapest, március HEF OP „Képződj, hogy segíthess” Foglalkoztatás és szociális.
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság
Oktatási Főosztály az Oktatási Hivatalról szóló 307/2006. (XII.23.)
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
Pest Megyei Kormányhivatal
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Ágazati szakképzés változásai
Vereckei Judit Tatabánya, június 29.
A KLIK szerepe a szakképzés irányításában
Középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2009/2010-es tanévben Papp Brigitta.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
NAK, Szakképzési Igazgatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
Előadó: Bellovicz Gyula igazságügyi szakértő
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
2. Az egészségközpontú gyógyítás programja
Az Oktatási Hivatal és a felvételi eljárás
Szakképzési változások
Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNYEK A MINDENNAPOK GYAKORLATÁBAN április 2. Pölöskei Gáborné regionális igazgató.
Horváth Zsuzsanna – Ütőné Visi Judit Az OKKR bevezetésének feltételei és szabályozási környezete a közoktatás nézőpontjából Javaslatok az Országos képesítési.
Regionális üzleti trendek A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg január 27. Regionális üzleti trendek A tantárgy.
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
Ellenőrzések a köznevelési intézményekben Fejér Megyei Kormányhivatal.
Heves Megyei Pedagógiai Intézet 3300 Eger, Szvorényi u. 27. Pf.:196, Telefon:36/ , Fax:36/ , Honlap:
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
A járási rendszer megújítása
A magyarországi K+F politika
A helyettes szülői ellátás működése
Dr. Németh Lajos Oktatási Jogok Biztosának Hivatala
Közoktatási alapismeretek
Szakértés/szaktanácsadás módszertana
Horváth Cz. János Személyes adatok kezelése az intézményben
Szakfelügyeleti tapasztalatok
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Előadás másolata:

A KORMÁNYHIVATALOK FELADATAI A KÖZOKTATÁSBAN Budapest Főváros Kormányhivatala Oktatási Főosztály A KORMÁNYHIVATALOK FELADATAI A KÖZOKTATÁSBAN DR. ROZMIS ILDIKÓ Hatósági Osztály osztályvezető

Közoktatás-irányításunk általános jellemzői Erősen decentralizált, az irányítási felelősséget több szereplő viseli Vertikálisan négy irányítási szint létezik - központi (országos) vagy kormányzati - területi megyei vagy (regionális) - helyi vagy települési - intézményi Helyi és területi szinten a közigazgatás (ezen belül az oktatásigazgatás) politikai önállósággal rendelkező választott testületek ellenőrzése alatt áll

A magyar közoktatás irányítási rendszere: szintek, funkciók és szereplők Országos Politikai, érdekegyeztető, konzultatív funkciók Parlament A Parlament Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága Országos Köznevelési Tanács és állandó bizottságai Országos Kisebbségi Bizottság Közoktatás-politikai Tanács Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács Kormányzati, igazgatási, hatósági funkciók Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Oktatási Államtitkárság Oktatási Jogok Miniszteri Biztosa Hivatala Oktatási Hivatal Egyéb szaktárcák Szakmai funkciók Országos szakmai szolgáltató, kutató, fejlesztő intézetek (OFI, SZFI, Educatio Kft.)

Miniszteri irányítás Legfőbb irányítási jog és hatáskör a közoktatásra felsőoktatásra az iskolai nevelés-oktatás a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasz vonatkozásában a tudománypolitika koordinációjára

Államtitkári irányítás Az oktatásért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítást gyakorol: a közoktatás a felsőoktatás az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza a szakmai és nyelvi célú képzések körébe nem tartozó felnőttképzés a tankönyvpiac rendje

külföldi bizonyítványok, oklevelek és szakképzettségek elismerése a külhoni magyarok oktatása társadalmi esélyegyenlőség oktatásban való érvényesítése az oktatási ágazat működtetése, hazai és uniós fejlesztése az ágazati gazdasági stratégia fejlesztése nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő szakmai feladatok

Közoktatásért felelős helyettes államtitkári feladatok Jogszabályok szakmai előkészítése, módosításuk kezdeményezése A közoktatási terület tárcaközi kapcsolatainak működtetése Miniszteri feladatellátás az alábbi testületek irányában: Országos Köznevelési Tanács Közoktatás-politikai Tanács Szülői Érdekegyeztető Fórum Országos Kisebbségi Bizottság stb.

A magyar közoktatás irányítási rendszere: szintek, funkciók és szereplők Területi Politikai, érdekegyeztető, konzultatív funkciók Megyei önkormányzat és oktatással foglalkozó bizottsága Megyei területfejlesztéssel és oktatástervezéssel foglalkozó testületek Megyei Szakképzési Bizottságok Megyei közoktatási közalapítványok kuratóriuma Kormányzati, igazgatási, hatósági funkciók Oktatási Hivatal területi egységei (kormányhivatalok oktatási főosztályai) Főjegyző Megyei önkormányzat oktatással foglalkozó ügyosztálya Szakmai funkciók Megyei fenntartású, területi funkcióval bíró közoktatási intézmények Megyei, kistérségi pedagógiai szolgáltató intézmények (MPI-k, szolgáltató társulások)

A magyar közoktatás irányítási rendszere: szintek, funkciók és szereplők Helyi Intézményi Politikai, érdekegyeztető, konzultatív funkciók Települési önkormányzat és oktatással foglalkozó bizottsága Feladatellátó társulások döntéshozó szervei Iskolaszék Diákönkormányzat Kormányzati, igazgatási, hatósági funkciók Jegyző Települési polgármesteri hivatal Intézményirányítási társulások irányító szervei Igazgató Szakmai funkciók Megyei fenntartású, területi funkcióval bíró közoktatási intézmények Megyei, kistérségi pedagógiai szolgáltató intézmények (MPI-k, szolgáltató társaulások) Nevelőtestület

2011. január 1. Fővárosi és megyei kormányhivatalok 2011. január 1-jétől az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai megszűntek, s feladataikat a továbbiakban a fővárosi, megyei kormányhivatalok oktatási főosztályai látják el

OH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság: Budapest és Pest megye OH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság: Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megye OH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság: Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye OH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság Somogy, Tolna és Baranya megye OH Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye OH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye OH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye

Jogszabályi háttér A közoktatásról szóló 1993. LXXIX. törvény A közoktatási törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. Korm. rendelet Az Oktatási Hivatalról szóló 307/ 2006. Korm. rendelet Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. Korm. rendelet A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/ 1994. (VI. 8.) MKM rendelet A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény

Budapest Főváros Kormányhivatala Oktatási Főosztály Közoktatás-értékelési Osztály Hatósági Osztály

Közoktatási- értékelési Osztály Működteti a tanulmányok alatti vizsgáztatás céljából a független vizsgabizottságot Közreműködik az Oktatási Hivatal által szervezett szakmai ellenőrzésekben Részt vesz az Oktatási Hivatal által végzett országos közoktatási mérések, versenyek, és a középfokú felvételi eljárás szervezésében Az önkormányzati intézkedési terv, illetőleg a fővárosi, megyei jogú városok fejlesztési tervének véleményezése A nyugdíjas pedagógusok pedagógus igazolványával kapcsolatos jogszabályban meghatározott feladatokat

Az érettségi vizsgaszabályzat szerint az érettségi szervezésében való részvétel a vizsgabizottság elnökének megbízása a vizsgabizottság működtetése a vizsgabizottság tevékenységének ellenőrzése az OH értesítése a törvényes megtartás veszélyeztetése esetén

Hatósági Osztály Szabálysértési hatósági jogkör gyakorlása Hatósági ellenőrzési jogkör gyakorlása az alábbi esetekben: az egyenlő bánásmód követelményére a kötelező felvételre vonatkozó feladatok ellátására az osztály-, csoportlétszámra, a gyermek- és tanulói balesetvédelemre, a tanulói óraterhelésre,

az állami vizsgák megszervezésére, lebonyolítására, az alkalmazási feltételekre, a kötelező tanügyi dokumentumok vezetésére és valódiságára, a költségvetési támogatás igénylésére, a minimális (kötelező) eszközök és felszerelések meglétére, a közoktatási törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, az adatok nyilvánosságra hozatalára, az oktatás ingyenességére, a tankönyvek és más tanulói felszerelések biztosítására vonatkozó rendelkezések megtartása

A kormányhivatal hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a fenntartónál és a közoktatási intézményekben a nem állami, nem helyi önkormányzati intézményfenntartó által igényelt normatív hozzájárulás és támogatás igénylésének alapjául szolgáló - a közoktatási intézményben vezetett - nyilvántartások meglétét, vezetését, a tanügy-igazgatási dokumentumokat és ennek alapján az igénylés és az elszámolás megalapozottságát. A vizsgálat eredményeképpen kezdeményezheti a MÁK Területi Igazgatóságánál a normatív hozzájárulás és támogatás összegének felülvizsgálatát.

Hatósági döntések A kormányhivatal elsőfokú hatósági döntést hoz: az óvodai felvétel, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági viszony létrejötte vonatkozásában az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kötelező felvételt biztosító óvoda ill. iskola kijelöléséről a nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal működő ált. isk. továbbműködésének engedélyezéséről az osztályindítási tilalom alóli felmentésről az egyházi szerv egyoldalú nyilatkozattételéhez való hozzájárulás megadásáról

A kormányhivatal másodfokú döntést hoz: A nem általa működtetett érettségi vizsgabizottság döntése ellen benyújtott törvényességi kérelmek tárgyában A szakmai vizsga vizsgabizottsága döntése ellen benyújtott törvényességi kérelmek tárgyában A sajátos nevelés igényt megállapító jegyzői határozat

2011. július 1-jétől 20/1997. (II.13.) Korm. rendelet A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények működési engedélyének megadása Intézmények jegyzékének elkészítése és vezetése

2011. július 5-től 111/2010. (IV. 9.) Korm. rendelet A szakmai vizsgaszervezési engedélyek kiadása és vizsgaszervezési tevékenység ellenőrzése a kérelmet benyújtó székhelye szerinti területileg illetékes fővárosi/megyei kormányhivatalban történik

2011. szeptember 1-jétől A volt regionális igazgatóságok székhelyén működő kormányhivatalok többletfeladatainak megoszlása a többi kormányhivatal között Hatósági ellenőrzési feladatok Érettségi szervezés

OH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Megyei Kormányhivatal

A jogi szabályozás szükségessége A széleskörű ismeretátadás, ismeretszerzés lehetőségének mindenki számára elérhető biztosítása, az ehhez szükséges intézményrendszer létrehozása, működtetése Az ismeretek elsajátítása meghatározott időszakban nem múlhat az egyén döntésén

A jogi szabályozás szükségessége A rendszer tervszerű, összehangolt működtetésének biztosítása A közoktatás résztvevői közötti ellentétes érdekek feloldásának biztosítása

A jogi szabályozás formái Törvényi szabályozás kinek mi a feladata és felelőssége a rendszer működtetésében, ki milyen feltételek mellett vehet részt a feladatok megvalósításában, a szolgáltatások igénylésében Az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról átfogja a közoktatás feladat- és intézményrendszerét

A jogi szabályozás formái A kormány szabályozási felelőssége 307/2006 (XII. 23.) Korm. rendelet az Oktatási Hivatalról A miniszter szabályozási felelőssége rendeletek az intézmények működéséhez szükséges eljárási kérdésekről A helyi önkormányzatok szabályozási felelőssége

A jogi szabályozás formái A helyi önkormányzatok szabályozási felelőssége kiemelkedő szerepet játszanak helyi önkormányzati rendeletek Intézményi szabályozás A közoktatás működését meghatározó normák kialakításában fontos szerepe van: pedagógiai program szervezeti és működési szabályzat házirend

Az ellenőrzés Fogalma: Célja: Tudatos információszerzés adatok, tények gyűjtésével, közvetlen vagy közvetett módon Közoktatási intézmény működésének vizsgálata a hatályos jogszabályok és a ped. program alapján Célja: A tevékenység, a működés, az eredmények javítása

Az ellenőrzés Helye és szerepe az irányítási-vezetési folyamatban: Munkafolyamatba épített (helyzetértékelés, visszacsatolás, korrekciók, összegzés > értékelés Tárgya a közoktatási rendszerben: A közoktatási rendszer egésze vagy egyes elemei (helyi, megyei regionális rendszerek, intézményfenntartók tevékenysége, egyes intézmények működése, a rendszer infrastrukturális elemei) A közoktatási rendszer funkciói, tevékenységei (működés szabályszerűsége, erőforrások hasznosítása)

Az ellenőrzés Módszerei és eszközei: Az ellenőrzés célja és tárgya szerint választható Többféle módszer egyidejű alkalmazása hatékonyabb Dokumentumelemzés Statisztikai elemzés Egyéni megfigyelés Csoportos megfigyelés Esettanulmány Interjú (kötött, strukturált vagy kötetlen) Beszámoltatás A belső és külső ellenőrzés eredményeinek összevetése

Nemzeti köznevelésről szóló törvény Alapvető új vonás: az állami szerepvállalás „három pillére” Megerősíti az állam irányító szerepét Megerősíti az állam finanszírozó szerepét Megerősíti az állam ellenőrző szerepét A nagyobb állami szerepvállaláshoz a korábbinál erőteljesebben érvényesülő jogokat társít

Köznevelés intézmények fenntartása (ellenőrző szerep) A köznevelési intézmény ellenőrzése lehet: Belső ellenőrzés Pedagógiai-szakmai ellenőrzés Fenntartói törvényességi ellenőrzés Hatósági ellenőrzés Az oktatásért felelős miniszter által elrendelt országos és térségi pedagógiai szakmai ellenőrzés Országos pedagógiai szakmai ellenőrzés

A jogszabályok betartása és betartatása mellett A kormányhivatal a jogszabályban hozzá rendelt ellenőrzési feladatokat hatósági ellenőrzés, valamint a törvényességi ellenőrzés keretében vizsgálja Ügyfélbarát módon A jogszabályok betartása és betartatása mellett

2011. július 1-jétől 20/1997. (II.13.) Korm. rendelet A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények működési engedélyének megadása Intézmények jegyzékének elkészítése és vezetése A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású intézmények ellenőrzése

A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású intézmények ellenőrzése Alapja: a nem állami, nem önkormányzati intézmények működési engedélye Törvényességi ellenőrzés a működési engedélyben foglaltak megvalósulását hivatott vizsgálni Funkciójában tágabb ellenőrzés, mint a hatósági ellenőrzés, lévén a közoktatási (köznevelési) intézmény működését érintő átfogó tárgyi, személyi, pénzügyi vizsgálatot jelent.

A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású intézmények ellenőrzése Működési engedélyeztetési eljárás Kérelemre indul (létesítéshez kapcsolódó kérelem, változásbejegyzési kérelem) Módosításnál bizonyos esetekben, intézmény alapításnál mindig megelőzi a nyilvántartásba vételi eljárás (egyszerűsített nyilvántartás igénye) A kormányhivatal az eljárás jogszerűségét biztosítja, de szigorúan kötve magát az intézményi alapító okiratban foglaltakhoz, és a fenntartói kérelemhez Tartalmi helytállóságát a kormányhivatalon kívüli hatóságok, valamint szakértő eljárása biztosítja

A nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartású intézmények ellenőrzése Hatályos eljárási határidők a fenntartói döntéshozatal tekintetében abban az esetben, ha a következő tanév szeptember 01. napjától kívánják bevezetni a változásokat: A közoktatási intézmény átszervezésére vonatkozóan az adott év májusának utolsó munkanapja egyéb átszervezésre vonatkozóan az adott év júliusának utolsó munkanapja

Az intézmény átszervezés és az egyéb átszervezés hatályos fogalma: A fenntartó legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve május utolsó munkanapjáig hozhat döntést: A nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával kapcsolatban A nevelési-oktatási intézmény átalakításával kapcsolatban A nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével kapcsolatban Az alapfokú művészetoktatási intézményekben a tanszak indításával, és megszüntetésével kapcsolatban A fentieknek nem minősülő egyéb átszervezések esetében az intézkedés tervezett végrehajtásának éve július utolsó munkanapjáig hozható meg a fenntartói döntés

A nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet pontosítja a fogalmakat: A fenntartó legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést A nevelési-oktatási intézmény átalakításával, amely történhet: Egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás Szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás A nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével Az alapfokú művészeti iskolában a tanszak indításával és megszüntetésével A fent fel nem sorolt egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje július utolsó munkanapja

A törvényességi ellenőrzési eljárás Alapfeladatok, alapdokumentumok: Az intézmény működtetésére vonatkozó jogosultság igazolása Az intézmény alapító okirata megfelel-e a módosuló törvényi feltételeknek Összhangban áll-e a nyilvántartással, a működési engedéllyel, a szervezeti és működési szabályzat intézményi felépítésére, szerkezetére vonatkozó részével, valamint a pedagógiai programmal Az adott tanévben ténylegesen ellátott feladatok megfelelnek-e a működési engedélyben foglaltaknak

A törvényességi ellenőrzési eljárás Az intézményi belső szabályzók (pedagógiai program, az SZMSZ, a házirend) kötelező elemeinek megléte, legitimációja és törvényességi megfelelése A nevelő-oktató munkát biztosító egyéb alapdokumentumok megfelelnek-e a jogszabályoknak, biztosítják-e a folyamatos, hosszú távú és biztonságos működés jogi feltételeit a tulajdon vagy a bérlet iratai szakhatósági szakvélemények, használatbavételi engedély Az alapfeladathoz kapcsolódó megállapodások szabályossága (pl. orvosi szoba, iskolaorvos, védőnő, tornaterem, tornaszoba, sportpálya stb.)

A törvényességi ellenőrzési eljárás Tárgyi feltételek: Jóváhagyott beszerzési ütemterv, az abban szereplő beszerzések megvalósulásának fenntartói ellenőrzését igazoló dokumentum A gyakorlatban rendelkezésre állnak-e a 11/1994 (VI. 8.) MKM rendeletben előírtak szerint szükséges termek, berendezések és eszközök Gazdasági, pénzügyi feltételek: A fenntartó által elkészített, az adott évre vonatkozó éves költségvetés mennyiben biztosítja a közoktatási törvényben és a közoktatási intézmény alapdokumentumaiban meghatározott feladatok ellátását. Összhangban állnak-e a működési engedélyben, az alapító okiratban, a nyilvántartásban és a normatíva igénylésben szereplő – az ellátandó feladatokra vonatkozó – információk (tevékenységek megnevezése, munkarend, létszám-bontások) Megkapja-e minden alkalmazott a jogszabályok által előírt minimális bérezést

A törvényességi ellenőrzési eljárás Személyi feltételek: A tantestületben az alkalmazási arány megfelel-e a jogszabályi előírásoknak (30%-70%-os alkalmazás) Az intézményvezető alkalmazásának szabályossága A személyi anyagok állapota Az alkalmazások jogszerűsége A közoktatási törvény mellékletei által előírt státuszokra a pedagógusok, ill. a nevelőmunkát segítő egyéb alkalmazottak foglalkoztatása Vezetők és alkalmazottak képesítési feltételei

A törvényességi ellenőrzési eljárás A fenntartó intézkedései, irányítási, ellenőrzési tevékenysége: A fenntartó hogyan és milyen gyakorisággal vizsgálja a pedagógiai programban és az egyéb alapdokumentumokban meghatározott feladatok végrehajtását (szakmai, pénzügyi-gazdasági, irattárazási-iratkezelési és törvényességi szempontok) Beszámol-e az intézmény az éves (féléves) munkáról Van-e a fenntartónak ellenőrzési terve, jóváhagyta-e az intézmény által elkészített ellenőrzési és továbbképzési tervét A fenntartó, illetve az intézmény eleget tesz-e az előírt egyeztetési kötelezettségeknek Jogszerűen intézik-e a tanulói ügyeket (kérelmek, fegyelmi eljárás stb.) Az ügyiratkezelés, irattárazás és selejtezés módjának és szabályosságának ellenőrzése

A törvényességi ellenőrzési eljárás A tanügyi nyilvántartások: Tanulói nyilvántartások, törzslapok, beírási és foglalkozási naplók, vizsgajegyzőkönyvek, baleseti naplók és jegyzőkönyvek stb. megfelelnek-e a 11/1994. (IV. 8.) MKM rendelet 4. számú mellékletének (rendelkezésre állás, vezetésük szabályossága, záradékolás, összhangjuk) és az irattárazás szabályainak Adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése

A törvényességi ellenőrzési eljárás Jogszabályi kötelezettség alapján a kormányhivatal köteles kétévenként törvényességi ellenőrzést lefolytatni A nemzeti köznevelésről szóló törvény évenkénti ellenőrzést tesz kötelezővé abban az esetben, ha: Újonnan induló képzés esetében a működéshez szükséges feltételeket a fenntartó felmenő rendszerben, fokozatosan teremti meg, a feltételek fokozatos megteremtésének érvényesülése vonatkozásában

Törvényességi ellenőrzés eredményeképpen feltárt jogszabálysértések következményei I. szakmai vizsgát szervező intézménnyel szemben bírság kiszabása engedély visszavonása illetve törlés a nyilvántartásból

Felhívja a fenntartót a törvénysértés megszüntetésére Törvényességi ellenőrzés eredményeképpen feltárt jogszabálysértések következményei II. Felhívja a fenntartót a törvénysértés megszüntetésére Kéri a törvénysértő intézkedés, döntés, mulasztás bírósági megállapítását Működéshez szükséges engedélyt visszavonja Törli a nyilvántartásból

A működés felfüggesztése Törvényességi ellenőrzés eredményeképpen feltárt jogszabálysértések következményei III. A működés felfüggesztése Ha a nevelési-oktatási intézményben folyó nevelő és oktató munka a közbiztonságot, a közrendet, a közegészségügyet, a közerkölcsöt sérti, vagy mások jogai, szabadságjogai ellen irányul, továbbá, ha a nevelési-oktatási intézmény a feladatainak ellátásához szükséges feltételekkel nem rendelkezik

Törvényességi ellenőrzés eredményeképpen feltárt jogszabálysértések következményei IV. A működést engedélyező szerv intézkedik a normatív költségvetési hozzájárulás folyósításának felfüggesztésére, ha a fenntartó felhívása ellenére a törvénysértést, a kifogásolt tevékenységet nem szüntette meg, és ezért kezdeményezte a bíróságnál a törvénysértés megállapítását, vagy az intézmény működésének azonnali felfüggesztését rendelte el.

A fentiek mellett természetesen a törvényi szabályozás módot ad arra, hogy a közoktatási intézményekben hatósági ellenőrzést folytasson le a kormányhivatal 2011. januárjától ez feladata is (közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatalként) a kormányhivatalnak.

A hatósági ellenőrzési eljárás A Kt. 95/A. § (4) bekezdésében felsorolt alábbi esetekben: az egyenlő bánásmód követelményére a kötelező felvételre vonatkozó feladatok ellátására az osztály-, csoportlétszámra, a gyermek- és tanulói balesetvédelemre, a tanulói óraterhelésre,

A hatósági ellenőrzési eljárás az állami vizsgák megszervezésére, lebonyolítására, az alkalmazási feltételekre, a kötelező tanügyi dokumentumok vezetésére és valódiságára, a költségvetési támogatás igénylésére, a minimális (kötelező) eszközök és felszerelések meglétére, a közoktatási törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, az adatok nyilvánosságra hozatalára, az oktatás ingyenességére, a tankönyvek és más tanulói felszerelések biztosítására vonatkozó rendelkezések megtartása

A hatósági ellenőrzési eljárás Hivatalból indított hatósági ellenőrzés jogszabályban meghatározott, és kötelezően előírt ellenőrzések előzetesen jóváhagyott munkaterv alapján Egyéni bejelentésre indított hatósági ellenőrzés Az egyéni panaszbejelentés tárgya a kormányhivatal hatáskörébe tartozik Illetve a közoktatási intézmény feltehető jogszabálysértése több személyt érint (közérdekűség)

A hatósági ellenőrzési eljárás A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (Ket) alapján Bejelentéssel (hatósági ellenőrzés időpontját meghatározó végzés – 8 nappal korábban)

A hatósági ellenőrzési eljárás Előzetes bejelentés nélkül Ha veszélyeztetné az eljárás eredményességét Az ellenőrzésre feljogosított hatóság az adott tárgyban az érintettnél folyamatosan lát el feladatot

Eljárási határidők Önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények esetében: 30 nap Nem állami, nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények esetében 60 nap A határidők számításánál figyelembe veendők a Ket-ben meghatározott eljárást megszakító cselekmények

Az intézkedések rendje Nincs jogsértés, az eljárás megszüntetése Jogsértés történt, határidő megjelölésével a jogsértés megszüntetésére való kötelezés Felügyeleti bírság kiszabása (emellett is megjelenhet a határidő megjelölésével a jogsértésre való kötelezés Felügyeleti bírság kiszabása (mérlegelési lehetőség)

Szakmai ellenőrzés Tanügy-igazgatási szakértők bevonásával történik A kormányhivatalok az Oktatási Hivatal által szervezett szakmai ellenőrzésekben közreműködők Tanfelügyeleti/Szakfelügyeleti rendszer?

Szakmai ellenőrzés A közoktatási intézmény nevelési-oktatási tevékenységének bemutatása, ellenőrzése, értékelése A meghatározott nevelési-oktatási területen a szakmai tevékenység állapotfelmérése, országos helyzetkép bemutatása A nevelés-oktatás jogszabályi és szakmai követelményeinek megfelelő intézményi működés ellenőrzése (szakmai jogszabálysértés?)

Szakmai ellenőrzés Hivatalból indul (tanév rendje rendelet, mintavétel alapján) Közoktatási szakértők végzik (jogszabályi előírásnak megfelelés, képzés) Szakértői összegző megállapításokat és javaslatokat tartalmazó értékelőlap

Hatósági kontroll szerepe A közoktatási intézmények jogszerű működésének elősegítése Preventív hatásával jogkövető magatartásra ösztönöz A jogkövető magatartás erősítésével a nevelő-oktató munka minőségének emelése

A hatósági ellenőrzések tapasztalati Kötelező tanügyi dokumentumok vezetése Tanügyi nyilvántartások A normatíva jogcímet megalapozó három alapdokumentum vezetése Az SNI adminisztrációjának problematikája Magántanuló, tanulmányait külföldön folytató tankötelezett gyermekek adminisztrációja Az alkalmazási feltételek: Végzettség/szakképzettség kérdése Tanítás abszolutóriummal/utolsó éves hallgató foglalkoztatása

Budapest Főváros Kormányhivatala Oktatási Főosztály Köszönöm a figyelmet