Jézus, az Emberfia

Az Emberfia a zsidóságban Filológiai jelentés Görög: hüiosz tou anthropou arám: bar nasa héber: ben adam A ‘bar’ gyakran szerepel figurális értelemben: a hazugság fia = hazug ember bar nasa = az emberi nemhez tartozó: ‘ember’ Milyen értelemben nevezi magát Jézus ‘ember’-nek? Litzmann szerint az Emberfia a zsidóság körében nem volt fenségcím, a Dán 7,13 nem messianisztikus értelmű  Az Emberfiát csak az őskereszténység tette méltóságnévvé

Az Emberfia a zsidóságban Az Emberfia mint mennyei lény Dán 7,13-14: Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki… A továbbiakból úgy látszik: kollektív értelmű (a magasságos ég szentjei = Izrael vagy a szent maradék) 4Ezd: tengerből kilépő, felhőkön járó apokaliptikus megváltó Etióp Hénok: aki mindenek előtt teremtetett, az idők végéig el van rejtve, akkor eljön kormányozni a mindenséget Qumrán: használja a 2. Ádám kifejezést (ez szinoním) A politikain kívül létezett természetfölötti messiásvárás is.

Az Emberfia a zsidóságban Az Emberfia mint mennyei lény Mennyei lény, messianisztikus… - Miért nincs neve? Miért csak ‘ember’? Az ősembertan és a teremtéstan találkozása keleti vallások (főleg a gnózis): a platonizmus alapján az első ember ideális alak, prototípus. Az idők végén ő jön el az emberiség megváltására Teremtéstörténet: az ember Isten képmása, amely a bűnnel eltorzult; az ideális Ember hű képmásként megváltja a bukott emberiséget.

Az Emberfia a zsidóságban Az Emberfia problémája a zsidóságban Éppen az első ember (a prototípus) a bűn szerzője, ezért nem lehet megváltó. A megoldás egyik iránya: Csak az eszkatologikus aspektust (az eljövetelt) hangsúlyozzák, az Emberfia eredetét homályban hagyják (a tengerből, az égből jön el, titokzatos alak: Dán, 4Ezd, Hén) Tehát nem hangsúlyozzák a mennyei ember és az első ember azonosságát.

Az Emberfia a zsidóságban Az Emberfia problémája a zsidóságban 2. A megoldás másik iránya: Nem hangsúlyozzák (vagy tagadják) az eredeti bűnt: Rabbinikus Ádám-spekuláció: bizonyítják az első ember tökéletességét Hénokh változatai: nem szól róla (pedig a bűn eredete érdekli), az angyalok bukásával helyettesíti (Gen 6 alapján), csak Éva vétkezett Gnosztikus keresztények: a bűnbeesést az ördög csempészte be az Írásba; Ádámban inkarnálódott először a próféta ( azonosítás Jézussal); az ember prototípusa Ádám, ő jön el Jézusban (nincs páli 2. Ádám!)

Az Emberfia a zsidóságban Az Emberfia problémája a zsidóságban 3. Filón: közvetítő megoldást javasol A Genezisben két első ember szerepel: 1,27; 2,7 1,27: a mennyből való – tökéletes, nem mulandó, Lélektől telített, ösztönöktől mentes = keleti ősember 2,7: a földből való (úgy kellett életet lehelni bele), ő vétkezett, ő a bűn szerzője Pál is ismeri elméletét (ld. később) A filóni prototípus öröktől létezik, az időben nem történik kinyilatkoztatás, nem jön el, nincs eszkatologikus megjelenése

Az Emberfia a zsidóságban Összefoglalás A zsidóságban az EF két formában létezik: Eszkatologikus mennyei lény (eredete homályos, feltehetően preegzisztens) Ideális mennyei ember: azonos az első emberrel (inkább a kezdetek iránt érdeklődik, filozófiai és gnosztikus jellegű) Közös vonásaik: mennyei ember, aki hű az istenképiséghez valamilyen módon preegzisztens egyik ág sem gondol a megtestesülésre (legfeljebb doketista módon: leereszkedik, egy prófétában inkarnálódik): a megváltó nem lép át a mitológiából a történelembe

Jézus és az Emberfia fogalom Litzmannal szemben láttuk, hogy fenségcím Néhány helyen lehet köznapi értelmű: a szombat van az emberért (Mk 2,27) Ezért mondom nektek: minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot. Ha valaki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, de ha a Lélek ellen beszél, nem nyer bocsánatot sem ezen, sem a másvilágon. Mt 12,31-32 – kérdés, hogy az Emberfia itt Jézusra vonatkozik-e! Nagyon sok helyen előfordul. Mivel az őskereszténységben az EF-teológia nem közkeletű, az evangéliumok annak emlékét őrzik, hogy Jézus így nevezte magát.

Jézus és az Emberfia Az Emberfia eszkatologikus említései A fenség kifejezése Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Lk 17,24 Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. Mt 24,37 Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Mk 8,38 Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” Mk 14,62 Az Emberfia eszkatologikus feladata az ítélet: Jézus bírói szerepe az egész Úsz-ben hangsúlyos (Mt 25,31-46; 1Kor 4,5; 2Kor 5,10; ApCsel 10,42; 2Tim 4,8; Jn 12,48; Jn 5,27)

Jézus és az Emberfia Az Emberfia eszkatologikus említései 2. Bírói szerepének átalakítása: E bírói feladat szoros összefüggésben van az Ebed Jahve bűnbocsátó, engesztelű művével Az ítélet alapja az ember magatartása embertársaival, akiben az EF jelen van Személyében a végidő már elkezdődött (nem az ég felhőin jött el, hanem megtestesült) jelenbeli (megtestesülés) és jövőbeli (parúzia) feladatát egységben látja.

Jézus és az Emberfia Az Emberfia összekapcsolódása az EJ-val Mk 10,45: Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 8,31: Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. = Az Emberfia az Ebed Jahve küldetését tölti be. Az EF az átfogóbb fogalom, ebbe veszi fel az EJ-t. a legmagasabb fenség és a legmélyebb megaláztatás egysége valósul meg. ezzel az EF felvette a lealacsonyítás értelmét is (a fenség kifejezése mellett) Az összekapcsolás alapja a helyettes elégtétel: az EF az emberiséget, az EJ Izraelt képviseli (sok az egyben) Az Ember az embereket képviseli, osztozik a gyarlóságukban (ben adam) Jézus tudatában is jelen volt a preegzisztencia gondolata, mint a zsidóság EF elképzeléseiben? „Az Emberfia eljött…” – erre utal, de nem az Ádám-spekulációk értelmében, legfeljebb az engedetlenség – engedelmesség párhuzamában

Emberfia krisztológia az őskereszténységben A probléma: a szinoptikusok gyakran használják az EF kifejezést, de krisztológiai fogalmat nem építenek belőle. Melyik csoport tekintette a krisztológiai kérdés megoldásának? Lohmeyer (1936): galileai és jeruzsálemi őskereszténység megkülönböztetése galileai: EF és Küriosz krisztológia jeruzsálemi: Messiás krisztológia Ez a felosztás mesterséges, csak a feltámadási megjelenésekre igaz. De: létezik a hellenisták csoportja (zsidó hitükben keleti-szinkretista vonásokkal). Az EF krisztológiát is ők képviselhették.

Pál és az Emberfia Az EF nem fordul elő nála, annál inkább a szinonímája, a második Ádám gondolata. 1Tesz 4,17: A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. – a kép a Dán 7-re megy vissza A hangsúly azonban a második Ádámon van. Az EF és Ádám azonosítását az EF megtestesülésével oldja meg.

1Kor 15,45-49 Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

1Kor 15,45-49 értelmezés Filón elképzelésén alapul (első és utolsó Ádám = mennyei ember = Jézus), de az időrendet felcseréli! Nem a lelki ember az első, hanem a természeti  a mennyei ember  a teremtés emberével Nincs két első ember (Gen 1,27 = Gen 2,7), csak egy van: a mennyei ember nem tartozik a teremtéselbeszéléshez, ő csak az idők teljességében jön el (megtestesülve) Az EF először csak Jézusban jelent meg a világban, a teremtésben mint közbenjáró volt jelen, tehát afölött állt. (1Kor 8,6; Kol 1,15)

1Kor 15,45-49 értelmezés 2. Az EF (= a 2. Ádám) azért jött, hogy jóvátegye Ádám bűnét: teljesítse azt a feladatot, amit Ádám nem teljesített. Ádám és EF nem a személyükben, hanem a feladatukban azonosak Ádám a bűnével eljátszotta az emberiség istenképiségét az inkarnált mennyei ember azzal tette jóvá, hogy teljesítette az ember istenképi hivatását

Róm 5,12-19 Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek... Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bukással. Mert ha egynek bukása miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet. Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.

Róm 5,12-19 értelmezés Szorosan összekapcsolja az EF-t és az EJ-t. A mennyei ember azzal hoz megváltást, hogy olyanná teszi az embereket, mint ő maga: Isten képmásává. Ehhez nem elég a leereszkedés… gnózis: az embert az anyagtól kell megváltani …hanem az ember általi kiengesztelés kell Egyetlen tett bűnössé tett, egy (de nagyobb) kegyelmi tett megvált Ez a megváltó magába fölveszi a bűntől megszabadítottak közösségét ( az Egyház = Krisztus teste gondolata) A jelen emberisége két pólushoz tartozik Ádámhoz: osztoznak vele a bűnben Krisztushoz: osztoznak vele a megváltásban ld. másutt: régi ember – új ember (Kol 3,9-10; Ef 4,24; új emberbe öltözés: Gal 3,27; Róm 13,14)

Fil 2,5-11 Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten alakjában (morfé) volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Fil 2,5-11: a kiindulópont Morfé = eikón (Pesitta damutha fordítása alapján) – ez a kapcsolat a Gen 1,26-tal Itt tehát nem Jézus isteni természetéről van szó, hanem arról, hogy az istenképiséget kezdettől magán hordja Krisztus Isten egyetlen, preegzisztens, igazi képe = a mennyei ember  a mi megújulásunk Krisztus képére történik, ld. másutt: Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Kol 3,9-10 Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Róm 8,29

Fil 2,5-11: a küldetés értelmezése …nem ragaszkodott istenképiségéhez… Ádám bűne, hogy olyan akart lenni, mint Isten: amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. (Gen 3,5) – ezzel veszítette el istenképiségét (ebben állt engedetlensége) Krisztus önmagát kiüresítette: „az” Ember „egy” emberré lett megalázta magát a halálig (magára vette az EJ szerepét) Ebben állt Krisztus engedelmessége az emberekhez lett hasonlóvá:: magára vette a bukott ember életét egészen a halálig: engedelmességében addig elment mégpedig a kereszthalálig: a leggyalázatosabb halált vette magára

Fil 2,5-11: krisztológiai értékelés Az EF és az EJ teljes ötvözete mivel ez vsz. őskeresztény himnusz, e kapcsolat már Pál előtt is megvolt. 9-11: a Küriosz gondolata hüperüpszószen: ‘többet tett, mint felmagasztalta’ halálát követően nemcsak a preegzisztens létformájába tér vissza, hanem Küriosszá, a mindenség urává lett Küriosz = Adonáj: Isten saját nevét (= hatalmát) adta neki Ez nem adopcianizmus, mivel a ‘morfé’-t kezdettől birtokolta, ehhez járul itt az egyenlőség és a hatalmi funkciók. Itt üdvtörténetről van szó, nem a természetek kérdéséről.

Emberfia az Újszöv. többi irataiban Szinoptikusok: a logion hagyományok miatt 69x említik az EF-t, mindig Jézus ajkán ApCsel: István kivégzésekor (7,56) ő a hellenisták közé tartozott: szerepük nagyobb volt, mint gondolnánk, ők vetették meg a misszió alapjait János rokonszenvezik a hellenistákkal, evangéliumában az EF krisztológia jelentős

Az Emberfia Jánosnál Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). 3,13 = a hagyományos EF képzet úgy fogják fölemelni az Emberfiát is… (3,14) A megdicsőülés egyszerre jelenti fölemeltetését a keresztre fölmagasztalását Isten jobbjára ugyanebben az értelemben: Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. 12,23 Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. 13,31 „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.” a Gen 28,12-re utal. Jézus a híd ég és föld között; általa megnyílt az ég

Az Emberfia Jánosnál 2. Az Emberfia bírói szerepe: Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. (5,26-27) Az Emberfia az egyház Ura, aki az eukarisztia által éltet: ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot (6,27) Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. (6,53) Nem véletlen a vakonszülötthöz szóló kérdés, tudja az olvasó, kit értsen rajta: Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” (9,35)

Az Emberfia Jánosnál – összegzés Az EF a Logosznál is fontosabb (a két fogalom rokon: kezdettől Istennél volt mint Isten igazi képe) Ezért az Ige hússá lett, nem emberré, nem kellett emberré lennie, hiszen kezdettől Ő volt az Ember: az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (1,14) = benne mint képmásban az Atya dicsőségét látjuk meg Ugyanez: 1Ján 1,2: Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.

Az Emberfia a Jelenésekben Kétszer fordul elő, mindkétszer utalás Dán-re: Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. (1,12b-13) Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. (14,14) Utalás a második Ádámra (a Gen kígyó történetének analógiája miatt: Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét… (12,4 és környező versek)

Az Emberfia a Zsidókhoz írt levélben Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján… (1,3) Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte. Bizonyság erre az egyik helyen a következő: Mi az ember, hogy megemlékezzél róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá? ( Ps 8) Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, tisztességgel koszorúztad. Lába alá vetettél mindeneket, s úrrá tetted kezed művei fölött. Ha mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll. (2,5-8)