Hunyadi Mátyás élete és kora

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Hunyadi Mátyás élete és kora
Advertisements

Pozsony 4. csoport feladata: mutassátok be Pozsonyt – története, fekvése, főbb látnivalók.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
Fazola Henrik Élete és Munkássága. Élete Német származású vasm ű ves, aki a szakma mesterfogásait testvérével, Fazola Lénárddal együtt Würzburgban, Georg.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
Holnemvolt Budapest. Csodálatosan gazdag fotóhagyatékkal bővült a Fortepan: a levéltár jóvoltából a fényképész Klösz György 1500 képe vált közkinccsé.
Korond Készítette: Víglási Anna HAT Története  A hagyomány szerint a falu első házai a Korondi-hegyen, a Szállás nevű határrészen épültek ban.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
Zala Megyei Irodája 2015-ben megvalósult programjaink.
Áj falu. Fekvése: Tornától 4 km-re északra a Szlovák karszthegység az Áj-i szurdok-völgy bejáratánál fekszik m tengerszint feletti magasságban.
Deák Ferenc A haza bölcse október 17. – január 28. Készítette: Frank Ádám (11.b)
A viktoriánus kor június 20. – január 22.
Víz-foszfát-klíma kapcsolat oxigénizotópok alapján Emlősök
Sallai Ilona - ÉFOÉSZ Szeged,
Intézményesülés a Baptista egyházban
Készítette: Papp Marcell 7/A
Ó szép Jézus. Ez új esztendőben légy híveidben. Ó Mária
Magyarország a második világháborúban
Készítette: Rubik László 5/c
Csongor és Tünde- Paulay Ede rendezése
Az egységes olasz és német állam létrejötte
„Vasbordájúak” serege -forradalom Angliában
Zrínyi Ilona Elevi: Kajcsa Mónika si Mihály Denissza
Készítette: Mészáros Ádám
DR. GÉGÉNYNÉ HORVÁTH TÜNDE
Nagy Károly.
Lovassy László.
3 hely a világon, ahol a nők parancsolnak
Az orosz állam birodalommá válása a Romanovok idején
Készítette: Görgics Zoltán
Összeállította: Mátyás Merse és Veres Mátyás 5. b osztályos tanulók
A gyermekszegénység alakulása – 2007 kutatási eredmények ORSZÁGOS KONFERENCIA A GYERMEKSZEGÉNYSÉGRŐL Miniszterelnöki Hivatal – Miskolc Város Önkormányzata.
Csongor és Tünde és a Varázsfuvola
A korai Egyház Az első közösségek.
Hunyadi Mátyás
Juhász Gyula Trianon 1.
Kölcsey Ferenc.
Lovagi Játékok projekt
Hunyadi Mátyás élete és kora
Vitéz János Született: 1408 körül (Zredna)
„SZÜLŐI KLUB” – DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁSOK
BIZÁNC CSÁSZÁRAI A JUSTINIANUSOK.
I. Mátyás ( ) „az igazságos”
Madách Imre Madách Imre Ifjúság, tanulás 1823-ban született a Hont vármegyei Alsósztregován. Pesten jogot tanul, bekapcsolódik.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
Pécs törökkori emlékei Bianka
Középkor története 7. osztály
1883. Szeptember 21. Nemzeti Színház Paulay Ede rendezése
Új pályainformációs eszközök - filmek
Paulay Ede Az ember tragédiája.
Kvíz Mikulás – Szent Miklós.
Mátyás király és az Obszerváns ferencesek
Mátyás király, az igazságos
Juhász Gyula Trianon 1.
Iglódi István rendezése
Dr. Molnár László Semmelweis Egyetem Levéltára
2. csapat Bugát Pál és kortársai
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
…Alkotásod vázlatai meghozták kedvem, hogy megosszam Véled jelenlegleg íródó versemet. Ahogy levelemben említettem korántsem oly tiszteletre méltó, mint.
Hunyadi Mátyás élete és kora
Arany János A dal A szerelem dala melyhez bor, leány tartozik
I. Mátyás ( ) „az igazságos”
Az impulzus tétel alkalmazása (A sekélyvízi hullám terjedése)
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
Az identitástudat kialakulásának tényezői kisebbségi közegben
Dr. Molnár László Semmelweis Egyetem Levéltára
Elődeink nyomában Erdélyben
A pénz kialakulása.
A pénz kialakulása Az első pénzt 700 esztendővel Krisztus születése előtt a görögök verték ezüstből. Azelőtt a pénzt nem ismerték, hanem cserekereskedést.
Előadás másolata:

Hunyadi Mátyás élete és kora

Igazságos Mátyás király Mátyás királyról Élt: 1443. február 23-tól 1490. április 6-ig. Magyarországon 1458-1490 között uralkodott, 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. Corvin Mátyás Igazságos Mátyás király I. Mátyás

Mátyás király családja Hunyadi János Hunyadi László Szilágyi Erzsébet Vitéz János

Mátyás ifjúkora 6 éves koráig anyja és dajkája nevelték. Utána Szálnoki Gergely, majd Vitéz János tanította. Humanista szellemben sokoldalú, érdeklődő emberré nevelték. Tanították: egyház- és államjogra, művészetekre, latinra, német és cseh nyelvre.

Trónra lépése V. László halála után 1458. január 24-én királlyá választották, a legenda szerint a Duna jegén.

Hadserege Az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a fekete sereg. szárazföldi és vízi haderő Sikeres védelmi harcok a Délvidéken a török ellen.

Pénzügyi reformok A kincstár bevételének növelésére bevezette: Füstpénzt (családonként szedett adót) Koronavámot Rendkívüli hadiadót Állandó értékű ezüstpénzt

Magyarország Mátyás korában

Házassága, gyermekei Podjebrád Katalint, I. György cseh király lányát 1463-ban vette feleségül, de a királyné rövidesen meghalt, miután rövid életű fiúgyermeket hozott a világra. Mátyás 1476-ban másodszorra is megnősült, I. Ferdinánd nápolyi király leányát, Aragóniai Beatrixot vette feleségül, akitől gyermekei nem születtek. Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával. Elhozta, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473-ban fiúgyermek született, Corvin János.

Halála, öröksége 1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg, valószínűleg szélhűdés következtében. Székesfehérvárott temették el. Fia, Corvin János trónkövetelőként lépett fel, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót választotta királlyá. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak.

Mátyás, az igazságos Mátyásról halála után számos monda keletkezett. Ezeknek egy kis része valószínűleg megfelel a valóságnak, mint például a Mátyás király és Kinizsi Pál találkozásáról szóló monda. A többi azonban kitaláció. A mondák szerint Mátyás néha egyszerű ruhába öltözve járta végig az országot, hogy közelebbről megismerje a nép gondjait és orvosolja azokat, az önkényeskedő főurakat pedig megbüntesse.

Mátyás és a kultúra Mátyás kedvelte a művészeteket. Udvarában híres művészek és történészek működtek, mint például: Janus Pannonius az első jelentős magyar költő, és Antonio Bonfini, itáliai humanista. Mátyás támogatta a tudományokat is, mert mint mondotta: „A tudatlan király olyan, mint a koronás szamár.” Ebben a korban Mátyás rendelkezett a világ második legnagyobb könyvtárával.

Mátyás király hagyatéka A korabeli építészet,szerte az országban őriz Mátyás korabeli emlékeket, melyek közül a Szeged-alsóvárosi, a Kolozsvár Farkas utcai és a nyírbátori gótikus templomot említhetjük. Bár palotái romba dőltek a török háborúk alatt, az újjászülető visegrádi palota már jelenleg is pompás műemlékünk.

Mátyás király hagyatéka Mátyás könyvtára összesen 2000-2500 corvinából állt, amelynek nagy része sajnos később, a török hódítást követően elkallódott, 37 maradt belőle.

Mátyás király hagyatéka A Mátyás-templom Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el középkori virágzásának tetőpontját. A király felépíttette a délnyugati harangtornyot, a hazai gótikus építészet egyik legnagyszerűbb alkotását. A rajta elhelyezett Mátyás-címer felirata szerint a torony 1470-re készült el. A kóruskarzatot támasztó nagy ív oszlopfője azonban ma is eredetiben őrzi kőindái között Hunyadi János, Mátyás és László arcképét.

Mátyás királyról készült Mátyás-kút (Budai Várnegyed) Mátyás és Beatrix dombormű (korabeli alkotás)

Pénzünk is kapcsolódik Mátyás királyhoz